24 óra, 1990. november (1. évfolyam, 175-200. szám)

1990-11-07 / 180. szám

Ma játszik az Oroszlány Acsádi Mihály, az oroszlányi labdarúgó-szakosz­tály technikai vezetője kedden délelőtt azzal kezdte belharangozóját, hogy az MLSZ fellebbviteli bizottsá­ga elfogadta fellebbezésüket, s így szerdán játszanak a Sopron ellen. Mint ismeretes, a taxis­blokád miatt a labdarú­gó NB II-ben is elmaradt néhány mérkőzés. Az OBSK már akkor megegyezett a Sopronnal, hogy ezt a meccset november 7-én lejátsszák. Az MLSZ me­net közben úgy döntött, hogy december 2-ára írja ki az OBSK—Sopron mérkőzést. Ezért fellebbezett a szakosztály, s ezt a kérvényt fogadta el az MLSZ, így szerdán 13 órakor lesz a bajnoki Oroszlányban. Acsádi Mihálytól azt is megtudtuk, hogy a keret nem változik.­­ Most már a kétkedőknek is bebizonyítottuk, hogy a csapatnak nem a kiesés ellen kell küzdenie, hanem egy előkelő helyezés megszerzése a cél. Ettől függetlenül nem bízzuk el magunkat. A Sopron leg­utóbb otthonában kikapott, így feltehetőleg ellenünk szeretnének javítani. Máthé Aladár vezetőedző hasonlóképpen véleke­dett, amikor azt mondta, szeretné, ha játékosai iga­zolnák, hogy nem véletlenek sorozata volt eddigi győzelmeik. Az Oroszlány várható összeállítása: Simon — Miksi, Tóth, Verő, Filep, Herczeg — Mészáros, Sely­mes Gy., Palásti — Bujtor, Inczédi. Professzor a tanároknak Dr. Nádori László professzor, az Országgyűlés sport albizottságának elnöke tart előadást a megye testnevelő tanárainak továbbképzésén. Tatabányán pénteken 9 órakor kezdődik a találkozó a megyei ta­nács nagytermében. A fórum témája: a sport jelen­legi helyzete, a diáksport jövője, az iskolai testneve­lés-oktatás aktuális kérdései. Nyílt túra A TBSC természetbarát­ szakosztálya, november 11-én (vasárnap), a „Kirándul a család” mozgalom keretében rendezi meg az Észak-Gerecsében tájvé­delmi nyílt túráját. A túra indulási helye és ideje: a tatabánya-újvá­rosi autóbusz-végállomásról, a 6.50-kor induló autó­busszal Héregig, onnan gyalog — a piros turistajelzé­sen — Királyhút—Szép asszony kútja—Római kori márványbánya—Pisznicei barlang — majd tovább a piros jelzésen. A túra hossza: 15 km. Visszaérkezés , Tatabányára: 17 órára. Újabb siker Az idén első alkalommal kiírt körzeti labdarúgó válogatottak országos bajnokságán, a Flexum-kupán nagyszerűen szerepelnek csapataink. A tataiak és a kisbériek sikerei után a dorogiak is kitettek magu­kért. Az ajkai körzet válogatottjával idegenben mér­kőztek, és nem várt, 3-0-ás győzelmet arattak. A táti Sebák Lajos kétszer is megzörgette az ellenfél háló­ját, a bajnai Kovács Tibor volt még eredményes. Csak így tovább ... Elő a korcsolyát! November 10-én, szombaton reggel 10 órától megkezdődik a tatabányai műjégpályán a szezon. Az első napon — és tavaszig minden szombaton — a nyitva tartás így alakul: 10—12, 14—19,30, 20—22. A vasárnapi nyitva tartás: 10—12,­­1­4—19.30. Hétfő szünnap, keddtől péntekig délután 2-től este fél 8-ig folyamatosan lehet korcsolyázni, mint­egy félórás szünet lesz a jég karbantartására, fel­újítására. Ha iskolai osztályok vagy csoportok szeret­nék igénybe venni a műjégpályát, ezt kedvezményes áron tehetik, csak arra kérik őket, előtte telefonon jelezzék igényüket. A hat éven aluliak csak kísérő­vel látogathatják a pályát. Felfújták a Buborékot... ... azaz újra „tető” került a tatabányai úszást kedvelők feje fölé. Reggel fél hattól délután egyig, illetve este hattól fél kilencig tart nyitva hétközna­pokon, szombaton és vasárnap héttől délután ötig. NOB-szakemberek Tatán Szerdán 8 óra 30-kor kezdődik az a találkozó, amelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság marketing szakemberei tartanak előadást. Az európai országok olimpiai bizottságai funkcionáriusainak adnak taná­csokat, ajánlásokat, módszereket az anyagi helyzet javítása céljából. A jelenlévő vezetők segítséget kap­nak a gazdasági szakemberektől, hogyan kell az ön­álló marketingtevékenységet megszervezni, kialakí­tani. Aggasztó Naponta olvashatjuk a sajtóban, hogy a futball­ban a sportszerűtlenség dívik, mondhatni fénykorát éli. Nemcsak a lelátókon, a pályákon is. A dorogi körzetben szerencsére nem a szurkolókat kell most elmarasztalnunk. Azt viszont nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy hétről hétre „bővül” a fegyelmi bizott­ság munkája. A legutóbbi két bajnoki fordulóban például négy kiállítás mellett húsz sárga lapot osz­tottak ki a játékvezetők. Ez már több, mint figyel­meztető, ez aggasztó. 1990. november 7., szerda Közgyűlés volt az OBSK-nál Késlekedtek az intézkedésekkel Hétfőn a késő délutáni órákban az Oroszlányi Bá­nyász székházában küldött­­gyűlést tartottak, amelyen hat szakosztály képviselői vettek részt. Az elnökség soraiban foglalt helyet Ba­rabás Mihály, az Oroszlányi Szénbányák vezérigazgató­ja, Mérten Lajos, a sport­kör társadalmi elnöke, Metzger Gyula ügyvezető elnök, László Ferenc, a Sportigazgatóság egyik ve­zetőhelyettese. A meghívott vendégek között pedig ott volt Papp László háromszo­ros ökölvívó olimpiai baj­nok. A megjelenteket Mérten Lajos köszöntötte, majd fel­kérte a fórum résztvevőit, hogy válasszák meg a leve­zető elnököt. A képviselők Matajsz József elnökségi tagra szavaztak. Ezután Mérten Lajos szóbeli kiegé­szítése következett. A társadalmi elnök he­lyenként meglehetősen kri­tikusan fogalmazott. Az utóbbi két év eredményeit, amit a csapatok (kosárlab­da, labdarúgó), a megválto­zott helyzet ellenére elértek csak dicsérni lehet.­­ Ezek az eredmények olyan időszakban „szület­tek”, amikor az elnökség tagjainak a pocskondiázáso­­kat is le kellett nyelnie, ráadásul nem minden eset­ben tudták kivédeni a tá­madásokat sem — mondta Mérten Lajos. Hogy a sport­kör működése időnként tra­gikussá vált, az jórészt az országos sportszervezetek intézkedéseinek tudható be. De a gazdasági válság leg­alább ilyen mértékben súj­totta az OBSK-t. Menet közben a támogatók köre is csökkent, de be kell vallani azt is, esetenként nem tud­tunk elébe menni az ese­ményeknek. A tevékenysé­günk egy része a problé­mák kezelésére szűkült le. A legsúlyosabb gond azon­ban az volt, hogy a sport­kört nem tudtuk új vá­gányra terelni. Az irreális igényekre mondott nemek­et nem kísérte megértés. Később a beszámolóban az is elhangzott, hogy nem háromezer, hanem jobb esetben 1500 néző tekintet­te meg a labdarúgó bajnoki meccseket. Hogy az 1500 szurkolóból csupán váltottak a pénztárnál 500-an je­gyet. Hogy a létesítmények üzemeltetése horribilis ös­­­szegekbe került. 1989-ben például egymillió forintot vízdíjra fizetett ki az OBSK, de a szén is 800 ezer forintba került. Olykor a népszerűtlen intézkedések­kel is késlekedett az elnök­ség, ezért az utolsó lehető­ség, a „fogyókúra” volt. Az­zal együtt,­­hogy csak a férfi kosárlabda-szakosztály szűnt meg), a megmaradt szakosztályokban is elkerül­hetetlen volt a sportolói lét­szám leépítése. De az ügy­vezetés válságkezelő tevé­kenysége sem volt haté­kony. Időnként a titkolózás sem a sportkör javát szol­gálta. — Nem olyan örökséget hagyunk gondtalan hátra, mint amilyet szeretnénk. A klub önerejéből nem tud úrrá lenni a gondokon, ezért a kormány, és a helyható­ságok feladata, hogy a sportot, az egyetemes kul­túra részeként kezeljék — fejezte be beszámolóját Mérton Lajos. A beszámolóval kapcso­latban elhangzott hozzászó­lások összességében azt tükrözték, hogy a sport­egyesület tagjai, és a támo­gatók lelkesedése töretlen, segítségükre továbbra is számíthat az OBSK. A beszámolót a küldött­­gyűlés elfogadta, miként az alapszabály-tervezetet is. Mérten Lajos a tanácskozás végén bejelentette, hogy az elnökség lemond, amit a küldöttgyűlés tudomásul vett. A titkos szavazás után kiderült, hogy az OBSK elnöke Varró Jenő lett. Az elnökség tagjai: Sü­ttő Éva, Tóth László, Varga Mihály, Végh Tibor, Bányai Ferenc, Kardics István, Bende Péter, Németh Gyula, Schrek Mi­hály, és Metzger Gyula. Tereny Andrea Labdarúgó NB I: Most elmegy a Bányász Vácra A taxis blokád miatt október 27-én itthon rekedt a tabányai labdarúgócsapat, s így elmaradt a Vác—TBSC találkozó. A szövetség határozata értelmében a XI. fordulót november 7-én, szerdán kell lejátszani. A szurkolók abban bíznak, hogy a kék-fehérek most el is jutnak a Duna túl­partjára. Mert elindulni elindulnak. A vendégeknél a Video­­ton-meccs után bővült a sérültek listája. Horváth arcsérülése után még min­dig a győri kórház lakója, és ebben a szezonban már nem is léphet pályára. He­gedűs is változatlanul ma­ródi, míg Szekeres valószí­nűleg a tartalékcsapatot erő­síti. Ferling Béla, a TBSC pá­lyaedzője a következőket mondta a Váci Izzó elleni találkozó előtt: — Nem vál­lalkozók jóslásra. Elisme­rem, a házigazdák eredmé­nyei tiszteletet parancsoln­ak. Ennek ellenére — kol­légáimmal együtt — jó előadásra számítunk. A hét­végi produkciónkról csak annyit, nem ezt a túlságo­san is jól védekező Video­tont vártuk. Nem jöttek be az előzetes elképzeléseink, ezért kínlódtunk. Reméljük, Vácott jobbak leszünk. A Bányász mai ellenfele a listavezető váci együttes az NB I. eddigi legnagyobb meglepetését okozta. Csank János fiai a tavalyi vergő­dést követően idén új szín­foltot jelentenek az élvonal­ban. Szereplésüknél csak az nagyobb meglepetés, ahogy a hazai országos sportsajtó a vidéki együttes sikereit igyekszik elhallgatni. Abban, azt hiszem, jó néhányan egyetértünk, ha egy főváro­si gárda vitézkedne így, minden újságból és a tévé­ből is dőlne ránk a dicsére­te. A tatabányai drukkerek azonban abban bíznak, hogy e méltánytalanság miatt az Izzó nem a Tatabányán vesz elégtételt. ... És engedtessék meg még egy szubjektív véle­mény. A TBSC az elmúlt hetekben korántsem brillí­rozott, most viszont az az érzésem, megtöri a váciak lendületét. Hiszen egyszer minden rossz és jó soro­zat megszakad. A Bányászé miért ne éppen most, szer­dán? A 13 órakor kezdődő ta­lálkozón az alábbi összeál­lításban lép pályára a Tor­­nyi-legénység: Tőkés — Vincze, Váczi, Kiss, Szalma — Jártás, Kiszi, Simon, Klausz — Süveges, Kanyok. (Petrik) A sarokba szorított „ki­rály” egyszerre kapott sak­kot és mattot a 80 tábla egyikén, a második forduló közepe táján, a tizenöt éven aluliak 12. országos verse­nyén, vasárnap délelőtt Na­szályon, amikor „megérke­zett” a meglepetés. A mű­velődési ház nagytermébe Szobi Géza pékmester hozta hatalmas tálcákon az óriási briósokat, amit feleségével együtt sütött hajnal óta, hogy azzal kedveskedjenek az ország minden tájáról ér­kezett negyven csapat 160 tagjának. Az ifjú sakkozók között voltak olyanok akik Szlovákiából jöttek is, a helyi sportegyesület és a Flamingó Diák Sportkör ál­tal kiválóan megszervezett szellemi párviadalra, ahol a résztvevők hétfordulós, svájci rendszerben mérték össze tudásukat. A lelkes rendezők között fontos szerepet játszott a már említett Szobi Géza, — aki maga is nagy hírű sak­kozó, a naszályi csapat ed­zője , továbbá a község polgármestere, Maszlavér István és orvosa, dr. Nagy Mária, aki férjével együtt irányította a játszmákat, s regisztrálta az eredménye­ket. Az ő összesítésük alap­ján amit minden csoportve­zető ellenőrzött, kialakult a végső sorrend, miszerint el­ső helyen a szombathelyiek végeztek. Második lett a budapesti Statisztika III-as számú csapata, harmadik pedig az ugyancsak pesti Külker együttese. buda­A legjobb Komárom-Eszter­­gom megyei négyes — nyolcadikak lettek — a Komtávhő által támogatott tatai, négyes számú általá­nos iskola tanulói közül ke­rültek ki, míg a helybéliek együttese a 16. helyen vég­zett. — ásti — Zárt kapuk Nincs lehangolóbb lát­vány, mint egy üres sta­dion. A Fradi-pálya ma délután pedig ilyen lesz, „köszönhetően” a klub bizonyos szurkolóinak. De talán nem is szabad­na szurkolóknak nevezni azt a szűk réteget, amely a zöld-fehér zászlókat és a focit kizárólag saját agressziójának leveze­tésére használja fel. Mert eme ifjak számára már rég nem a csapat, illet­ve az eredmény a tos, hanem kizárólag fon­a balhé, amit okozni tud­nak. Felelőtlen viselke­désükkel tízmilliós nagy­ságrendű veszteséget okoztak a klubnak, s be­csületes focirajongók tíz­ezreit, illetve millióit — a tv-képernyők előtt — fosztották meg a meccs élvezetétől. A két csapaton kívül talán a rendőrség készül a legjobban a ma dél­utánra. Aggodalmuk nem alaptalan, mivel folya­matosan hallani olyan fe­nyegetéseket a „szurko­lók” egy csoportja részé­ről, miszerint ostrommal veszik be a stadiont, esetleg megbénítják az Üllői úti felüljáró for­galmát és onnan nézik a meccset. Reméljük, egyik akció sem sikerül, mi­vel akkor az UEFA nem egy, hanem az összes magyar klubcsapatot ki­zárja a jövő évi küz­delmekből. Ezt pedig senki nem akarhatja, még a­ legmegszállottabb fradisták sem. — szőts — tóbiÁs DIÓSGYŐRBEN >már hónapok óta ar­ról beszéltek Oroszlány­ban, hogy a súlyemelő hölgyeket nem tudja „foglalkoztatni” az OBSE. Tóbiás Veroniká­nak végre sikerült klu­bot találnia. A 23 éves sportolónőt a diósgyőriek fogadták. A világbajnoki ezüstérmesről így még hallhatunk.

Next