24 óra, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-25 / 200. szám

KULTÚRA ÉLETMÓD Nem ellenségként — végre... Nem voltam benne biztos, hát megnéztem _____________________ a naptárban, minek is ne--------------------------------vezzük éppen augusztus 20-át. Láttam — piros betűvel írva — állami ünnepnek, s eszembe jutottak a parlamenti viták, melyek az elnevezés törvényibe iktatását — helyesen — megelőzték. Mert azért az jó, hogy legalább vitatkozni ma már ezekről a dolgokból is lehet, s esetlegig álláspontunkat akár utólag is fenntarthatjuk. Az enyém — esetlegesen és ha szabad — az, hogy nem vagyok benne teljesen biztos: éppen ez a nap lenne, amely végérvényesen mindenkié, tehát a legmagasabb, legfényesebb. A keresztény kultúra iránti tiszteletem, s az akkori feudális átalakulás szükségszerűségének elismerése mellett nekem fáj a szívem Koppányért is, az akkor felnégyelt, kiirtott minden pogány magyarért, főleg az eredeti — noha pogány — magyar kultúráért, melyben — hogy egyszerűek, rövidek legyünk — feltehetően kevesebb volt az alázat és több a szabadság ... A néhány éve sokat zengett István, a király című musical némely dala arról szól, hogy hogyan maradt meg ez a „pogányság” — százszor halálra ítélve — Dózsában, Rákócziban, Kossuthban... s, hogy hol lehetnénk akkor, ha... A kérdés — mint tudjuk — történelmietlen, de arra tán jó, hogy magyarságunkról mégiscsak elmeditáljunk olykor. Annál inkább, minthogy közéletünkben újabban gyakorta felvetődik, s gyakorta — jobbról is, balról is — hamis felhangokkal. Van egyfelől a „népinemzeti gerinc” dogmája, melyen mintha kevesebb lenne a patina, s több a penész. Az MDF haladó szellemű köreiben tartja magát egy álláspont, mely a jelenlegi kormányzópártot jelölő betűszó „M”-jét értelmezve — önnön identitását a múlt századi liberalizmusból — Kossuth, Eötvös, Deák ... különbözőségéből és azonosságából — vezeti le. Bírálóik zöme ezt nem hajlandó tudomásul venni — nyíltan vagy burkoltan horthyzmust, fehérterrort (?) emleget. Olykor — szélsőségeket pellengérezve — tán elég okkal, máskor, nagyvonalúan, netán cinikusan, esetleg világpolgárján, mindent jobban tudva, érezve, előkelően ott tartva, látva önmagát a bíráló — mindenen túl és felett... Sajnálatosnak érzem, hogy például az Élet és Irodalom mégoly sziporkázó tollú, ma a legjobbaknak vélt netán méltón tartott zsurnalisztái is csak a pellengérező gúny stílusában tudnak a témában okosak lenni. A TV2 Össztűz műsoraiban Fekete Gyula írói munkássága, vagy a — szerintem — nagyon is fontos tábori lelkészügy kapott méltatlan, felkészületlen támadást... Ugyanakkor nem tudok arról, hogy akár az MDF ifjúsági csoportosulásainak, akár a FIDESZ-nek lennének magyarság-ügyben elemezhető álláspontjai, megnyilvánulás ad. Van Petőfi Sándornak egy költeménye: „Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? / Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága ... kezdi, s középső strófa így hangzik: Szíveteknek alig maradt egy szöglete, / Ahol titkon magát pók gyanánt szövi be / A hazaszeretet. / S ez is csak addig van, míg jön az önérdek, / És azt javasolja, hogy lesöpörjétek, / Mint hitvány szemetet. Megtehet, nem ez a legjobb verse. Talán — előfordul ez a legnagyobbakkal is — tévedett a témában, hisz alig egy-két év múlva a magyar ifjúság színejava vérzett a tépett trikolórok alatt, s aki megmaradt közülük, a század végére mégiscsak ők — leginkább ők — teremtették meg az akkori polgári Magyarországot, meglehet — s bízzunk benne — a fű a fák alatt, a vadvirág a bozót alatt is nő. S talán ma épp egy diszkóban üldögél, koncerten vivátozik, akiből egy eljövendő kor Arany Jánosa, Baross Gábora, Jedlik Ányosa ... lesz. A mai zűrzavarból kinövő korban, melyben nem naiv álom lesz európaiság és világpolgárosság, amelyben tisztán világosan vállalhatják önmagukat s keresztény és pogány magyarok egyaránt, kölcsönös figyelemmel, bírálattal, de nem ellenségként végre, s egyik a másik ellen sosem kér majd sem saját médiát, sem idegen hatalmat... Sulyok Kálmán irgalmas nővérek Esztergomban Az 1992. év ünnepi esztendőnek számít a Szatmári Irgalmas Nővérek esztergomi közössége számára. Azzal kezdődött, hogy az esztergomi főegyházmegye anyagi áldozatot vállalva a nővérek egykori tartományi házából az addig máshova helyezte abban működő Hittudományi Főiskolát, valamint a Szemináriumot és az épületet visszaadta a nővéreknek. Majd hogy az 1950-ben feloszlatott rend 150 tagja saját jutott — többségük otthonhoz eddig plébániákon, szeretetotthonokban, illetve családoknál húzta meg magát — újrakezdték szerzetesi életüket, szolgálatukat. Valamennyiük megerősítette egykor tett fogadalmát, s további öt nővérjelölt pedig az ünnepségen öltözött ezen be szerzetesnek. Az esztergomi nővérek most a Hám János szatmári püspök által 1842-ben megalapított Szatmári Irgalmas Nővérek anyaházának 150. évfordulójára készülnek. Ebből az alkalomból augusztus 29-én, az esztergomi felújított zárdatemplomukban szentmisét, iskolájuk hálaadó dísztermében pedig ünnepséget tartanak. iA m\AM Kétszer kettő néha... Hiába szépítjük, megbukni valamilyen tárgyból szégyen. Hogy mi van mögötte, az már egy más lapra tartozik, de a „fánál” még egy ketteske is sokkal jobb. És, hogy mi az elhasalt gyerekek büntetése? Strand helyett járhattak három héten át Tatabányán, a Gyermekek Házába fejtágítóra,hogy legalább a pótvizsga sikerüljön. Mészáros Éva és Deákné Csöbör Zsuzsa a főszervezők. — Valamivel több, mint kétszáz gyerek vett részt a tanfolyamon. Kevesebben jöttek, mint tavaly. Ennek szerintünk három oka van. Nem jutott az információ, el a szülőkhöz noha mi minden iskolába elküldtük a szórólapjainkat kérve, hogy azt csatolják a bizonyítványhoz. Nem tudták kifizetni a szülők a tantárgyankénti 1150 forintot. De előfordulhat szülői nemtörődömség is. Egyébként tavaly olcsóbbak voltunk, ezt idén nem tehettük meg. Benyújtottunk ugyan egy pályázatot az önkormányzatnak, de elutasították. Az indok egy formanyomtatvány volt, nincs rá keret. — Meg kell jegyezzem — szögezi le Mészáros Éva, lévén pedagógus, figyeltem néhány órát. Volt olyan diák, aki tudta az anyagot. Nem is akármilyen fokon. Ebből levontuk a következtetést, sajnos igenis létezik elfogultság a pedagógusok részéről is. Ezt a véleményemet az óraadó pedagógusok is megerősítették. Szántó Béláné történetemből és orosz nyelvből korrepetálta a felsősöket. A tatabányai Arany János iskola tanára. Mint hallom, imádják a gyerekek, csábítják őt a saját iskolájukba. •— Mik voltak a tapasztalatai a tanárnőnek? — Rosszak, főleg történelemből. Nem ismerik a gyerekek a térképet. Még olvasási zavarok is előfordulnak. És betűtévesztés. Gyengék az alapok, látszik, hogy nem ismerik fel az ismétlés fontosságát. De nem szabad szigorúan bánni egy ilyen tanfolyamon, amúgy is görcsösek szegények. Sándorné Kasza Katalin pedagógus, megerősíti Mészáros Éva szavait. — Az én kis csapatomban ketten is voltak, akikről úgy vétem, hogy nem kellett volna őket megbuktatni. Itt igyekeztek a gyerekek, szerintem a pótvizsga a 80 százalékuknak sikerül. No és a kis „áldozati bárányok”?! Tímea igen cserfes. — Nekem a matek nem ment, összekevertem mindent. Kétszer kettő? Még az is bonyolult volt. Az apukám már nem él. Anyu kissé ki van idegileg, de nem ám ettől! Hajnalka és Lajos kémiából „hasaltak el”. Szinte egyszerre mondják. — Nehezek a képletek, a Számtani részek. De most már talán jobban értjük. Deákné Csöbör Zsuzsa mosolyog. — Tudom, kicsit furcsán hangzik, de néhány gyerek annyira megszeretett itt, hogy alig hiszik el, hogy vége a tanfolyamnak. Monos Zsuzsa Egy-egy kérdés elhangzása után magasba lendülnek a kezek Sara Craven: A szívkirály Kendrickék ősi birtokán, Ambermere-en minden nyáron nagyszabású kerti ünnepséget rendeznek, tudhatjuk meg a Romana júliusi számából. Linda külföldről érkezik haza az összejövetelre. A birtok határán megpillant egy idegent, majd egy kártyavető cigányasszony megjósolja neki, hogy a közelben ólálkodó szívkirály hamarosan megtöri a büszkeségét, és engedelmességre tanítja. Linda nem hisz a jóslatban, de a birtokon vendégeskedő idegen néhány nap múlva megkéri a kezét. A lány szívét megdobogtatja a tüzes görög, ám nem csak ezért mond igent. Az ifjú pár az esküvő után elutazik Argoli szigetére ... „Mint kutya a láncon" Fiatalember, mégis megkérgesedett. Nem is tagadja, hogy nem érzi jól magát a világban. Mircea Liviu román költő, ő annak vallja magát. Romániában nem, de Amerikában jelentek meg versei. Kedvence Ady Endre és Örkény István. — Hogyan került Magyarországra? — kérdezem. — A feleségem, aki magyar származású, négy gyerekkel jött előbb Magyarországra. Illegálisan. Én a forradalomig sem voltam igazán közkedvelt személyiség, de utána végképp nem. Egy demokratikus ifjúsági szervezetet próbáltam létrehozni, persze hogy nem tetszett. — Azt mondta, hogy művészléleknek tartja magát. — Marosvásárhelyen laktunk, az ottani színházban dolgoztam, szervezőként, évekig. Egy irodalmi körnek is a tagja voltam. Érdekes módon, valahogy úgy alakult, hogy főleg magyar barátaim voltak. Az egyetemen olyan tantárgyakat hallgattam, amik a művészethez kötődtek. Esztétikát, képzőművészetet, irodalmat ... Olyan körökben forogtam, amely bizonyos szellemet, sőt, szellemiséget képviselt. — Miről szólnak a versei? — Természetesen többek között a szabadságvágyról, lázadásról. Én úgy éreztem magam Romániában, és sajnos ezt még most is érzem, mint egy kutya, aki láncra van kötve. Túl sok mindent láttam, éltem ... — Hány éves? — Harmincöt. — Magyarországról mi a véleménye? — Más, de vannak azonosságok. Itt is van nacionalizmus. Viszont az életszínvonal sokkal magasabb. De akárhogyan is van, sok a szerencsétlen ember. Mindig is szerettem az embereket, ezért aztán figyelem őket. És elönt a szomorúság ... — Ennyire letargikus?! — Az vagyok. Van munkám, családom, az jó. De az a bizonyos szellemiség nagyon hiányzik. — nos Töprengető A korszak Ostoba és önhitt ez a kor. Hova sietnek? (Ottlik Géza) * A jelenkor egyetlen jó oldala, hogy még ahhoz is túlságosan kisstílű, hogy eleget foglalkozzon a múlttal. (H. P. Lovecraft) * Útra keltek, hogy meglátogassák a szülőfalujukat, s még megmártózzanak egyszer gyermekkoruk levegőjében, holott eleve tudták, hogy mindenhol másra telnek, véletlenül sem arra, amit emlékezetükmeg megőriztek. (Kolozsvári Grandpierre Emil) rk Minden nagy felfedezés veszít nagyszerűségéből, amint előzményeit boncolgatjuk. (C. W. Ceram) * Minden józanul gondolkodó író vagy kutató tisztában van azzal, hogy korunk hatása alatt áll. (A. Krawczuk) * Ez a kor felel meg az erkölcseimnek. (Ovidius) Gyűjtötte: Havasházi László Hazugságvizsgáló Igazat is... Az Egyesült Államokban piacra került a hazugságvizsgáló telefon. Ez hasonlóképpen működik, mint a hazugságvizsgáló készülék: a vonal másik végén beszélő személy hangját a stresszről árulkodó jelek szempontjából vizsgálják. Ha valótlant mond, egy tű jelez a vevőkészüléken. („Sajnálom, Kovács úr egy konferencián van és nem lehet vele beszélni” — Pling! — Tehát nincs konferencia.) Nemcsak a politikai vagy az üzleti világban, hanem a magánéletben is érdekes és új felismerésekhez lehet jutni egy rövid telefonbeszélgetés alapján, ha például a férj este hazatelefonál vállalatától: „Kedvesem, sajnos ma később jövök haza, nyakig ülök a munkában.” (Piling! Pling!) „A telefon nem száz százalékig megbízható” — figyelmeztet John McCarthy üzletember. „Hogy megtudjuk, valaki hazudik-e, vagy sem, ahhoz — összehasonlítási alapként — legalább egyszer az igazat kell hallanunk tőle.” A Control System Ltd. hazugságvizsgáló amely külsejében telefonja, csaknem olyan, mint a közönséges telefon, 2000 dolláros árával (mintegy 160 000 forint) nem mondható olcsónak. Ha azonban költségigényes vizsgálóbizottságokra, vagy drága lunk — válóperekre gondotekinthető,szinte ajándéknak, FEB 1992. augusztus 25., kedd