24 óra, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-02 / 258. szám

1992. november 2., hétfő GAZDASÁG-TÁRSADALOM Halottak napja Régen és most Évezredes hagyomány, hogy november első napjai a holtakra való emlékezés jegyében telnek. Elsején mindazon valaha élt jám­borok ünnepe van, akiket név szerint nem említ a ka­lendárium - olyan sokan vannak. Tiszteletük azon­ban különösen fontos, hi­szen közbenjárásuk a föl­diek életén könnyít, aho­gyan az élők imái is meg­rövidítik a túlvilági szen­vedéseket. Ez a katolikus tanítás „a szentek egyes­­sége”, aminek nyomán a híres bencés kolostorból, Clunyból terjedt el a min­­denszetek kultusza. Ez az ünnep már a halottak nap­jának vigíliája lett. Szent András hava má­sodik napján a purgatóri­­umban szenvedőkről emlé­kezik meg az egyház. Ezt legméltóbban valaha a sze­gények és betegek megse­gítésével képzelték elő­mozdítani, ezért került sor temetéseken és a halottak napján az elesettek meg­ajándékozására. Régi temetőink mindig a templomok közvetlen kö­zelében helyezkedtek el. A kereszténység felvételét követő évszázadokban ugyanis még sokszor fel­bukkantak a pogány halotti szokások, a duhaj mulatsá­gok. Az egyház pedig saját szent helyeinek közelségé­vel is próbálta elhalványí­tani a pogányság emlékét. Halottak napján azonban népünk másképp is meg­emlékezik őseiről. A máig ismert és élő gyertyagyúj­tás szokásán túl ország­a szerte meghúztak ilyenkor harangokat, remélve, hogy a szenvedő lelkek ek­kor megpihenhetnek. Sok­szor ki-ki saját halottjáért húzta a harangot. Fogadja örökbe kedvenceit! Bárki örökbe fogadhatja ked­vencét a Fővárosi Állat- és Nö­vénykertből, amennyiben a kö­zelmúltban létrehozott alapít­ványon keresztül legalább 500 forinttal hozzájárul az állatok tartásához - jelentette be Színi József főigazgató a napokban, egy sajtótájékoztatón. Az örökbefogadó természe­tesen nem viheti haza a kivá­lasztott állatot, de oklevelet kap az adoptálásról. Az Alapítvány a Budapesti Állatkert élő gyűj­teményének támogatására a pótszülőktől kapott támogatást az állatok élelmezésére, egész­ségügyi ellátására fordítja. A kuratórium elnöke Gálvölgyi János. Bal oldali képünkön Szepessy Andrea „örökbe fogadott” ked­vencével. Jobbra: Gálvölgyi Já­nos és Ton, az orángután bébi. A főbiztos mérleget készített Expo-nyitás: 1200 nap múlva Kereken számítva mintegy 1200 nap maradt az Expo meg­nyitásáig, s ahogy fogy az idő, úgy válnak borúlátóvá a kétke­dők: megtettünk-e mindent az előkészítésért? Barsiné Pataky Etelkát, az Expo főbiztosát kér­tük meg, készítse el az előké­születek gyorsmérlegét.­­ Február 22-én dördült el a startpisztoly, amikor a B1E ki­mondta a végleges igent és be­jegyezte a rendezvényt. Ekkor lehetett csak hozzákezdeni azokhoz a részletes tervekhez, amelyek kidolgozására már pénzt is áldozni kellett. Ráadá­sul a bejegyzéssel egy időben a BIE is adott néhány fontos fel­adatot.­­ Kijelöltük a világkiállítás pontos helyszínét, s ezt a fővá­ros is jóváhagyta. Meghatároz­tuk az Expo tematikáját: „A kommunikáció egy jobb világ­ért” . Azt gondolom, ez telitalá­lat. Elkészítettük a kiállítás alapszabályát és a meghívandó országokba elküldtük a szerző­dés-tervezeteket. A jogászaink egész nyáron ezen dolgoztak. A BIE kérésére kialakítottunk egy olyan szervezeti modellt, amely az Expót függetlenné tette az ingatlanfejlesztéstől.­­Miközben javában folytak a nagyobb lélegzetű munkák, nem lehetett elhanyagolni a napi tárgyalásokat sem. Megál­lapodtunk a déli összekötő vas­úti hídtól északra fekvő terület gazdáival a hasznosítás lehető­ségéről, a MÁV-val a régi te­herpályaudvar területének át­adásáról. Ehhez szanálni kellett 42 lakást is. Sikerült mindenki­vel tetszése szerint megállapod­nunk, így nem került sor egyet­len kisajátítási eljárásra sem. Elkészítettük a telekfelosztási tervet, ami nélkülözhetetlen az új telekviszonyok bejegyzésé­hez. Ezzel egy időben a tervek részletes leírását tartalmazó ki­advány eljutott a külképvisele­teinkre, ahol minden érdeklődő rendelkezésére áll. - Hozzákezdtek a közművek tervezéséhez, egy részük már el is készült, s januártól már a megvalósítási tendereket sze­retnénk meghirdetni. Kidolgoz­tuk a teljes szervezési időbeosz­tást, aminek alapján végre napra pontosan meg lehet mondani, mikor, hol, milyen munkák kezdődnek, minek, mikor van a határideje. Végül említem, de nagyon fontos: befejeződött az építési terület teljes geodéziai felmérése, semmi akadálya a földmunkák megkezdésének. Ennyire futotta az erőnkből. (koós) Ferenczy Europress DISZKONT - KINCSTÁRJEGY - AUKCIÓ! A Magyar Nemzeti Bank által forgalmazott, 30 és 90 napos LEJÁRATÚ diszkont kincstárjegyek értékesítése az 1991. május 1-jén módosult üzleti feltételek szerint folytatódik. Az aukciókat változatlanul minden szerdán délelőtt 10 órai kezdettel tartja az MNB, ahol bármely jogi személy ajánlatot tehet a vásárolni kívánt, 500 000 Ft-os névértékű diszkont kincstárjegyek mennyiségére és vételárára vonatkozóan. A névérték és az ajánlattevő vételára közti különbség, a diszkont összege adja az értékpapír hozamát. Továbbra is páros héten, szerdán, 30 napos lejáratra, páratlan héten, szerdán 90 napos lejáratra lehet befektetni. Az 1992. október 21 -i, 90 napos lejáratú kincstárjegy aukció adatai: A kibocsátás összege: 2.000,0 millió Ft Elfogadható legalacsonyabb névérték: 95,97 % Maximális éves hozam: 17,0 % Átlagos éves hozam: 16,20 % A következő 90 napos lejáratú kincstárjegy aukció dátuma: 1992. november 4. Az aukció üzleti feltételei, valamint az ajánlati nyomtatványok az MNB nyíltpiaci osztályán (Budapest V, Szabadság tér 8. IV. emelet 441.), valamint az MNB megyei igazgatóságának közgazdasági osztályán (Tatabánya V, Felszabadulás tér 32.) szerezhetők be. További felvilágosítás: 34/10-611 telefonon, 34/10-012 telefaxon, 121 3 Életharc - Valikáról Látókör Eltűnődtem már rajta: Kár­pótlási Hivatal. Intézmény, melynek dolga véges. Kérdez­tem is dr. Csőke Sándortól, a hivatal vezetőjétől: - Mi lesz „azutáni’? - Még sokáig elhúzódhat a kárpótlási ügyek intézése, nem azért, mert mi lassíta­nánk, hanem mert bonyolul­tak. De egy jól szervezett, ha­tékony csapat végzi az ügyin­tézést, mely később más fon­tos feladatokat is elláthat. Kollégáink között vannak nagy élettapasztalatúak, jól felkészültek, mindennek utána járó szívós ügyintézők. És vannak akik pontos rend­szert vittek be az újszerű fel­adatba. Ilyen Valika is. Valika, vagyis Valkovicsné Párnai Valéria tatai születésű. Útja az Ybl Miklós épí­tész-tervezői főiskola elvég­zése után eleinte egyenesen indult, aztán nagy kanyarokat vett. Tervezőként dolgozott a környei és a komáromi állami gazdaságban; dolgozott má­sutt is, mivel munkakörülmé­nyeiben - valamennyiedik ér­zékével - valahogy mindig megérezte a „lemenő ágat” és ilyenkor gyorsan váltott. Vé­gül a vízügynél, a bős-nagy­marosi tervben a Duna Komá­romtól Dunaalmásig terjedő szakaszát felügyelte. Itt már nem is kellett időben eszmél­nie, hisz tudta, hogy a folya­mon a torpedó már elindult. Az elsők között lett munka­­nélküli. - Hát... bizony elég furcsán néztek rám, amikor megjelen­tem a segélyért, két diplomá­val a kezemben... Mivel már előbb elvégezte a gazdaság­szervezői, szak­üzemi főiskolát. Ez erősítette meg esélyét a Kárpótlási Hi­vatal pályázatának elnyeré­sére. Azóta végzi, vagy talán inkább élvezi munkakörét. - Hogy lapjuk címét idéz­zen, ez bizony néha huszon­négy órás - mondja Valko­vicsné. - És végtelenül válto­zatos. A napi munkafolyamat mellett előadásokat tartunk, olykor még a helyi tévékben is szerepelünk. Milyen a „munkafolya­mat”? A kárpótlás többnyire idős embereknek szól, akik rég elszoktak az irodai klímá­tól, ha egyáltalán ismerik. Jönnek tipródva, bátortalanul, félszegen, néha kétkedve vagy már előre belekavarodva a dolgok bonyolultságába. Ilyenkor megnyugtatóan hat rájuk a határozott fogadtatás, a közvetlenség, a kimutatása annak, hogy itt mindennek megvan a maga helye, ez egy olyan hivatal. Hát még ha valaki ehhez derűt is csatol. Ha pedig mégis gubanc van, nem kap­kod idegenkedve, hogy: „Jaj, hova is tettem?” Valika szé­dületes gyorsasággal, olvassa ki az iratokból a lényeget. És máris intézkedik. Idős ügyfél uraknak már-már kínos ez a gyorsaság, mert szívesen el­­cseverésznének a mosolygós asszonnyal. De hát kárpótlás jött­ és múlik. Ezért Valkovicsnét is megkérdezem: mi lesz utána? - Sohasem töprengek ezen, ahogy előző munkahelyeimen sem tettem. Végül is ha a fel­adatát valahol jól elvégzi az ember, már nincs odakötve. Soha nem tudtam és ma sem tudnék elképzelni harminc évet ugyanannál az íróasztal­nál. Ez akár vigasza is lehet. Mert a Kárpótlási Hivatal ugyan reményteljes­ kérdés, lesznek-e benne ilyen íróasz­talok. • • •­­ 1131 Havasházi László Az epöli fiú hazatért Új főorvos a baleseti sebészet élén Az előd, Gonda főorvos haj­dani tanítványa került nemrég - pályázat útján - a tatabányai megyei kórház baleseti sebé­szeti osztályának élére. A 49 esztendős dr. Tocsik István, a Budapesti János Kórházból ér­kezett, s mivel Epölről szárma­zik, végül is hazatért megyé­jébe... - A szüleim ma is itt élnek és gyakran látogatom őket. A fa­luban, Epölön sok embert isme­rek, tisztelek, s engem is csak Istvánnak szólítanak a legtöb­ben. Úgy érzem, Tatabányán is szeretettel fogadtak, s remélem a munkámmal bizonyíthatom, hogy kiérdemeltem a bizalmat. Tocsik főorvos életútja az esztergomi gimnazistaévek után a Budapesti Semmelweis Or­vostudományi Egyetem elvég­zésével a János Kórházba veze­tett... Időközben végigjárta a trau­matológia, az ortopédia és ezen belül a kézsebészet speciális or­vosi műhelyeit is. Két alka­lommal dolgozott ösztöndíjas­ként Ausztriában, ahol elsajátít­hatta szakterületének legkorsze­rűbb technikáit: az endoszkópos sebészetet, a csontdaganatok el­távolítását, az ízületek pótlását, a szövetek ragasztását, a műtét utáni utókezelések legmoder­nebb eljárásait. Washingtonban egy ottani kórház munkájába, szervezettségébe is betekinthe­tett. -Mit nyernek ezzel a bete­gek, ha Magyarországon nincs elég pénz a méregdrága ragasz­tóra és az új technikák alkalma­zásához szükséges műszerekre? - Sajnos ez a legnagyobb szívfájdalmunk nekünk, orvo­soknak... - folytatja. - Ha szak­tudásban igyekszünk is lépést tartani az európai színvonallal, a technikai feltételek hiánya gyakran megakadályozza azt, hogy alkalmazzuk ezeket. Har­colunk, amit lehet kérünk, sőt követelünk és ahol csak tudjuk segítjük egymást, mi kollégák. Amit tudunk, megszerzünk a betegeinknek. Nekem is van a hűtőmben néhány adag, aján­dékként kapott szövetragasztó, a szekrényemben pedig a csont­rögzítéseknél használatos tarta­lék lemez. Sikerült elérni, hogy a társa­dalombiztosítás már az idén megtéríti a csípőizületi műtétek során beültetett protézisek árát, így ez a tetemes, több milliós költség nem terheli az amúgy is szegényes kórházi kasszát. A műszerek beszerzése viszont már sokkal körülményesebb. Itt élesedik a harc, mivel tart­hatatlan, hogy a legalapvetőbb eszközöket is kölcsön kéreget­jük. Például nagyon nagy szük­ségünk lenne a térdizületes mű­töttek utókezeléséhez egy térd­hajlító gépre. De az emlékeze­tes román kamionos baleseténél is magam rohantam kocsival Budapestre egy bőrnyújtó ké­szülékért, hogy megmenthessük egy ember lábát. A legfőbb tá­mogatónk a volt főnököm, a Já­nos Kórház Ortopédiai és trau­matológiai osztályának veze­tője, Krakovits Gábor profes­­­szor. Ő fogadja azokat a betege­inket is, akiket esetenként nem tudunk megfelelő szinten ke­zelni. -Mi ad erőt nap mint nap ehhez a harchoz? - A kihívás, a munkánk fon­tossága és a változatos felada­tok lelkesítőleg is hatnak arra, aki igazán szereti a traumatoló­giát. Nálunk nincs két egyforma eset, minden helyzetben impro­vizálni kell, s a betanult sémák csak segíthetnek. Óriási erőfe­szítések állnak az osztály és a pavilon földszintjén működő ambulancia mögött. Itt az éves betegforgalom meghaladja a kórház összes szakrendelésének forgalmát. Rengeteg a - külö­nösen ittas - sérült. Hogy ma­gam is lehetőleg mindig elér­hető legyek, vásároltam egy „csipogót”, ami az egész ország területén, az autóban is jelez, ha üzenet van a számomra, ha szükség van a kórházban rám. Éjjel-nappal, szinte mindig ké­szenlétben kell állni.. - Talán ezért is ritkák a höl­gyek ezen a pályán... - Valóban inkább férfiakra szabott munka ez... Budapesten ugyan volt egy kolléganőnk, de ő nem bírta sokáig. A kézsebé­szeten azért jól el tudják látni a feladatukat. - Bizonyára akadtak híressé­gek is a betegei között? - Főként sportolókkal „futot­tam” össze. Köztük volt például Sterk Kati és Babos Imre is, akiket Tatabányán bizonyára nem kell bemutatni. - Milyen tervei vannak a me­gyei kórházban? - Nagyon sok a tennivaló. Fel kell tölteni alaposan a mű­tőben használatos készleteket. Emellett alaposan át kell szer­vezni a ma inkább zsibvásárra emlékeztető ambulanciát, ahol gyakran az építészeti, tervezési hibák következtében teljes a káosz. Egy balesetes, súlyos, sokkos állapotban lévő sérült el­látása miatt órákra leállhat a vá­rakozó betegek behívása. Személyi kérdésekben pedig az elveim szerint mindenkinek egyformán lehetőséget szeret­nék adni. Ha kell magam as­­­szisztálok a fiataloknak. Jó szándékkal, tiszta lappal indul­hat, aki bizonyítani akar. - Önról hírlik, hogy nemcsak a labdarúgás, de a balesetve­szélyes sízés szerelmese is...Ta­lálkozott-e már közelebbről a sebészek szikéjével? - Sajnos kétszer is... Tanító­mesterem, Gonda főorvos ope­rálta a térdem. Bevallom bor­zasztóan félek, még az injekciós tűtől is. Ezért vagyok rendkívül együttérző a betegeinkkel. Németh Zsuzsa Dr. Tácsik István: Epölön sok embert ismerek, tisztelek...

Next