24 óra, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-30 / 282. szám
KULTÚRA „Hasonlítok Orbánnéra...” Kállay Ilona nagy szerepálma vált valóra, mikoris eljátszhatta Örkény István Macskajátékában özvegy Orbánná szerepét. A művésznővel a darab szünetében beszélgettünk a tatabányai Népház-Játékszínben. Nem vagyok az a fajta színésznő, aki szerepekről álmodozik. Szerencsére hálás, jó, szerepeket játszhattam. Orbánná, az én életemben rendhagyó. Annak idején Sulyok Máriát láttam ebben a szerepben. Lenyűgözött a játéka. Akkor elhatároztam, addig nem halhatok meg, amíg Orbánnét el nem játszom. - Van hasonlóság Kállay Ilona és a Macskajáték főszereplője között? - Igen. Hasonlítok Orbánnéra. Szangvinikus alkat vagyok, és rettenetesen félek a magánytól. Öt percig nem voltam egyedül az életemben. Szükségem van társra, igénylem a szeretetet, de adni is tudok. És szeretnék még sokáig. Engem nem érdekel a szegénység, az élet nehéz helyzeteit is megoldom, de a betegségtől és a magányosságtól félek. A betegségtől sem a halál miatt. Hanem azért, mert akarva-akaratlan fájdalmat okoznék a társamnak... - Úgy hallottam érdeklik a „nulladik típusú találkozások”... - Nagyon! Sőt... Nemrégiben egy parafenomént láttam a tévében, akin megálltak a villák, kanalak... Na, gondoltam, ezt én is megpróbálom. Hamarosan csüngtek rajtam a rézhamutálcák. Persze a férjem nem volt otthon, amikor próbálgattam, Kautzky nem igazán hisz az ilyesmiben. Kállay Ilonát színpadra szólítják. Átszellemül, kissé eltávolodik... Már nem velem van kontaktusa. A szereppel, a közönséggel. -monos- Műholddal az autósokért Birminghamben, a britt autószalon megnyitásának alkalmából bejelentették: az európai Ford mérnökei, az autósok érdekében egy kommunkációs- és lokációs-rendszeren dolgoznak, amely a műholdtechnológia fejlődésére épül, így elképzelhetőnek tűnik, hogy még ebben az évtizedben sikerül megvalósítani, hogy a bajba jutott vezető veszélyhelyzetekben, egy gombnyomással segítséget tudjon hívni, illetve azonnal megtudják állapítani egy ellopott autó mindenkori, pontos helyét. A fejlesztési munkák középpontjában az a műholdtechnológia áll, amely képes a föld felszínén található objektumok pontos helyzetének lokalizálására. A hajózásban alkalmazzák már jó ideje ezt a rendszert. Öss?£ íráp$oBki ezt egy fedél- J$tL,^öjjjehunikációs rendszerrel^ez. a,. tautológia lehetővé autóval kapc teszi az autó apcsolatos átfogó információcserét. A vezető, egy klaviatúra és egy LCD-képernyő segítségével, az autó műszerfalán megjelenő lehetőségek közül választhat: „műszaki hiba”, „rendőrség”, „segítség”, vagy „tűz”. Aktiválás esetén az üzenet egy központba továbbítódna, amely az összes hírt koordinálja. Az „elektronikus segélykérés” automatikusan a gépkocsi alapvető adatait is továbbítaná (gyártmány, típus, rendszám), és meghatározná egyben a gépkocsi tartózkodási helyét. Az autó lerobbanása esetén továbbításra kerülnének a fedélzeti diagnosztikai rendszer információi, hogy a segítségre sietők előre felkészülhessenek a hibára. Ezt az információs rendszert akkor is aktiválni lehet, ha a gépkocsit jogtalanul eltulajdonították, és a „kulcsszó” megnevezésével a rendőrség megállapíthatja az autó helyét. Világkiállítási társaság alakul A Világkiállítási Tanács jóváhagyta, hogy a Világkiállítási Programiroda társaságot alapítson az 1996-os EXPO operatív feladatainak végrehajtására. A társaság létrehozásához a VP- nek már csak a Világkiállítási Tanács beleegyezésére volt szüksége. Miután az előkészületek már megtörténtek, az EXPO 96 Kft. bejegyzési kérelme hétfőn már a cégbíróság elé kerül. Az új cég létrehozása után fokozatosan átveszi a Világkiállítási Programirodától a végrehajtási-kivitelezési és az ezekhez kapcsolódó szervezési feladatokat, így a Programiroda az EXPO stratégiai kérdéseivel foglalkozhat. A pedagógia hétköznapjai - Kinek szól az értesítő? (Anyuu...!) Az iskola azt üzente... Az iskolás gyerekek tanulmányi munkájának, szorgalmának és magatartásának tükre az ellenőrző könyv. A beírt jó jegyeket, piros betűs dicséreteket persze könnyű szívvel aláírja, tudomásul veszi a szülő, de hogyan reagáljon a „kellemetlen” hírekre: intőre, rovóra, magatartási kisiklásokra? A legfontosabb szabály: vegyük komolyan a beírásokat, ilyen szempontból ne tegyünk különbséget kis és nagy ügyek között. Elsőként azt próbáljuk tisztázni, hogy pontosan mi is történt: nyugodtan, harag nélkül hallgassuk meg az ügy főszereplőjét, a gyereket. Győzzük meg, hogy nem ítélkezni, hanem támogatni akarjuk, mellette állunk akkor is, ha rosszalljuk, amit tett. Ha már többé-kevésbé hiteles képet tudtunk alkotni az értesítő könyvbéli bejegyzés előzményeiről és hátteréről, még mindig tartózkodjunk az „ítélethirdetéstől”, kivált, ha úgy tűnik, nem pusztán szokványos gyerekcsínyről, kisebb „szabálysértésről” van szó. Ilyenkor hasznos külön is szót váltani az „üzenetküldő” tanárral, osztályfőnökkel, s közösen gondolkodva kell összehangolni a pedagógiai tennivalókat. Bonyolultabb a helyzet, ha tájékozódásunk alapján arra a következtetésre jutunk, hogy az intőkönyvi rosszalásra vagy megrovásra nem szolgált rá gyerekünk - végre is a pedagógusok sem tévedhetetlenek. Csakhogy az iskola meghazudtolása vagy a tanár gyerek előtti minősítése nem járható út! (Tessék csak arra gondolni, hogy a kettős nevelés - amikor ugyanarról mást hall a gyerek az iskolában, mást a szülői házban - mennyi negatív erkölcsi, lelki következménnyel jár.) Ilyen esetekben valóban nagy tapintatra, diplomáciai érzékre van szükség. Gyerekünkkel meg kell értetnünk: előfordul, hogy olyasmiért is hibáztatják az embert, amiben vétlen, s a legjobb szándék mellett is megesik, hogy kárára tévednek... Ezt pedig el kell viselni. Az értesítőkönyvi iskolai üzenet aláírását ne „profilírozzuk” csak az édesanyára vagy csak az édesapára! Nagyon lényeges, hogy a tanári észrevételekről - akár jók, akár rosszak - egyidejűleg mindkét szülő tudjon. Legjobb a tanulságokat és a következményt is együttesen megfogalmazni, hogy ebben se alakuljon ki kettősség. Csemetéink ugyanis kitűnő megfigyelők, s egyhamar rájönnek, mit érdemes „csak” az anyukával, mu _svával tudatni és megbeszélni... Ugyanígy a büntetés -legyen az csupán enyhe fejmosás vagy akár szigorú retorzió- se kötődjék pusztán az egyik szülőhöz. Az iskolai fegyelemsértést, a tanulás, a lecke elhanyagolását lehetőleg közösen, tegyük hozzá, egyforma súllyal ítélje meg a család minden felnőtt tagja. Dr. Kecsmár Ilor/q Ferenczy Europrefs Elsőként azt próbáljuk tisztázni, mi is történt az iskolában? A Tiffany új, őszi különszáma Jackie Merrit: Pásztoróra. Maggie megvásárolja szülei elhanyagolt birtokát, majd elszántan veti bele magát a gazdaság felvirágoztatásába. Egyedül Sloan áll az útjában, aki a lány apjával kötött szerződés értelmében birkáit a farmon legeltetheti... Cassie Miles: Alkalom szüli a... Woodrow Lewis iszákos, megbízhatatlan ember, ám nagyszerű író hírében állt. Halála után lánya, Margó örökli a birtokait és titkos helyre rejtett kéziratát. Az értékes művet sok kalandor és tudós is szeretné megkaparintani... Katherine Granger: Próbaházasság. Jac Molloy, a Hilliard Rt. alelnök felháborodva veszi tudomásul, hogy a társaság legújabb szállodájának építkezése lassan halad. Ezért elhatározza, hogy titkárnőjével kideríti, mi folyik a St. Matthew's-szigeten... HETI HOROSZKÓP Kos (III. 21—IV. 20.) Szerelem: talán még bizonytalankodik a héten, de elérkezett már az idő, hogy dönteni tudjon. A viharok elcsitultak, s józanul, harag és elfogultság nélkül tud dönteni a közös jövőjükről. Hivatás: össze kell szednie magát, ha teljesíteni szeretné a vállalt feladatokat. Ezer kibúvót keresne inkább, csak hogy megszabaduljon a felelősségtől. n Bika (IV. 21—V. 20.) Szerelem: gondjai még ezen a héten sem enyhülnek. Nem tud kijönni a világgal, szeretteivel se, de leginkább önmagával áll hadilábon. Bízzon jobban partnerében, ossza meg vele a munkahelyi gondokat is, mindjárt egyszerűbb lesz a magánélete. Hivatás: képtelen nemet mondani, mindent elvállal, és összecsapnak a hullámok a feje fölött. Ikrek (V. 21—VI. 21.) Szerelem: simulékonyabb, megértőbb partnerével, így aztán minden könnyedén sikerül elérni nála. Szinte az ujja köré csavarhatja. És most nemcsak ő boldog, a hanem Ön is! Hivatás: karrierjét néhányan megirigyelték, és most megpróbálnak áskálódni, s amennyire lehet, keresztezik az útját. Ez azonban csak ideig—óráig sikerül. Rák (VI. 22—VII. 22.) Szerelem: nehéz napok várnak Önre. Bár igyekszik erősnek mutatkozni, érzelmei meginogtak, és már észérveikét se igen tud felsorakoztatni amellett, hogy továbbra is fenntartsa a kapcsolatot. Hivatás: úgy érzi, ereje végéhez jutott, s nincs az a pénz, amennyiért hajlandó lenne pluszmunkát vállalni. Oroszlán (VII. 23—VIli. 23.) Szerelem: csak azért provokál újra meg újra veszekedést, mert boldoggá teszi a békülés? Ha igen, hát teljen öröme benne, de vigyázzon, mert a partnere hamarosan ráun az örökös szekírozásra. Hivatás: most elégedett és úgy érzi, végre megtalálta azt a feladatot, amely leginkább egyéniségéhez illő. Csak az a baj, hogy a világ örökké változik. Szűz (Vili. 24—IX. 23.) Szerelem: az esztendő legnehezebb napjai ezek. S ha továbbra is ragaszkodik a maga diktálta feltételekhez, alighanem búcsút mondhat partnerének. Ha képes engedni a kedvéért, úgy érzi, erőszakot követ el önmagán, de a kapcsolatát megmentheti. Hivatás: össze kell szednie magát, a magánélet nem befolyásolhatja munkakedvét Mérleg (IX. 24—X. 23.) Szerelem: mosolyra mosoly a válasz! Ezt jól tudja, mégis ritkán alkalmazza az utóbbi időben. De a héten más a helyzet, így mindenki mosolyog Önre. Hivatás: kellemes meglepetésben lesz része. Valaki úgy alakítja az eseményeket, hogy azok Önnek kedveznek. Ebből nemcsak anyagi előnye származik! Skorpió (X. 24—XI. 22.) Szerelem: szakítás vagy örökre szóló igen?! Ezen töpreng, de a héten képtelen lesz dönteni. Ne hagyja magát sürgetni! Hivatás: elképzelései sorra zátonyra futnak, s ez alaposan elbizonytalanítja. Talán ha nem úgy adná elő az ötleteit, mint valami kinyilatkoztatást, akkor üzlettársai, kollégái nem törnék a fejüket ellenlépésen. -------Kj Nyilas (XI. 23—XII. 21.) / Szerelem: remek szórakozást, kell "Telemes szerelmi sikert ígér ez a hét. • Nem kell mindent komolyan venni, inkább játékosan fogja fel az eseményeket! Hivatás: a munkahelyén is sikerre számíthat, esetleg kisebb-nagyobb utazás kerül szóba, és sok Nyilas kap ajánlatot lakóhelyétől távoli, esetleg külföldi munkahelyre. Anyagi helyzete megerősödik. Bak (XII. 22—1.19.) Szerelem: nem olyan kellemetlen a helyzete, mint gondolja. Az a baj, hogy túlságosan felnagyítja saját gondjait, minden szót figyel, hogy beleköthessen, így sosem lesz békülés! Hivatás: ha felettesei valamit kifogásolnak a munkájában, még nem jelenti azt, hogy elégedetlenek Önnel. De ha mindenért megsértődik, ez is bekövetkezetik. Vízöntő (I. 20— II. 20.) Szerelem: még néhány napig érzékenyebb, mint máskor, próbáljon meg tízig számolni, mielőtt partnerének válaszol. Hivatás: amennyiben úgy érzi, hogy már unja eddigi feladatát, valami újra, többre vágyik, itt az ideje, hogy másik állás után nézzen. S ahogy ez lenni szokott, épp most derül ki, hogy lett volna lehetőség váltásra. Halak (II. 21—111. 20.) Szerelem: családi problémák, konfliktusok teszik próbára türelmét ezekben a napokban. De nincs az a gond, ami elterelné figyelmét a titkos randevúról, apró flörtről, mely még bonyolultabbá teszi helyzetét. Hivatás: erősnek kell lennie, mert munkahelyén kollégái valamiért megorroltak Önre, és ha tehetik, akadályozzák terveiben. Telefon-Horoszkóp magyar nyelven! Tudj meg többet a jövődről! Ez a saját eheti horoszkópod. /% Hívd fel ezt a számot! Tárcsázd előbb a tr Ct B* 00/1400 490 76 + számot és utána folytatólag a saját csillagjegyed számát 31 Kos 34 Rák Búra [ Oroszlán ^ 33 Ikrek 36 Szűz 37 Mérleg 38 Skorpió 39 Nyilas Nyilas A tekfoahr.il in pmxnkep: 180 Pt 40 Bak 41 Vízöntő 48 Halak ÉLETMÓD 1992. november 30., hétfő Csaknem félszáz résztvevő Győztesek - helyesírásból A Komárom-Esztergom megyei középiskolások helyesírási versenyét 1992. november 13-án rendezte meg a Pedagógiai Intézet. A tollbamondás és a teszt kitöltése után a 47 résztvevő a tatabányai Kereskedelmi Szakközépiskola szíves vendéglátást élvezte, majd megtekintette a megyei múzeum kiállítását. Iskolatípusonként hirdettek eredményt. Az első helyezettek a gyulai országos versenyen képviselik megyénket. Gimnázium: 1. Magyarfalvi Dóra (Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom) tanára: Paál Anikó. 2. Végh Andrea (Árpád Gimnázium, Tatabánya) tanára: Beke Lászlóné. 3. Szeder Zsanett (Jókai Gimnázium, Komárom) tanára: Hegedűs Gyuláné. Szakközépiskola: 1. Perjési Ágnes (Berzeviczy Gergely Közgazdasági Szakközép, Esztergom) tanára: Dr. Hetényi Bálintné. 2. Balla Éva (Szent István Gimnázium és Híradástechnikai Szakközépiskola, Esztergom) 3. Erdei Szilvia (Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközép, Tatabánya) tanára: Bodor Sándorné. 3. Fekete Tibor (Kereskedelmi Szakközépiskola, Esztergom) tanára: Dobai Pálné. Szakmunkásképző: 1. Bihari Mónika (Gépíró és Gyorsíró Szakiskola, Komárom) tanára: Lezsák József. 2. Simon Franciska (Gyors- és Gépíró Szakiskola, Tatabánya) tanára: Freisinger Ede. 3. Gyimesi Mónika (Kempelen Farkas Idegen Nyelvű Gépíró és Gyorsíró Alapítványi Szakiskola, Ács) tanára: Kiss Ilona. Nevessünk! -Esküszöm, bíró úr, ártatlan vagyok! - És büntetve volt már valamikor? -Soha! Ez az első lopásom!* -Igazgató úr, holnap lesz az esküvőm. - És tőlem mit kíván? - Szeretném tudni, megengedi-e, hogy részt vegyek rajta.* - Háromszázat, vagy az életedet! -mondja a fegyveres támadó. - Inkább adom a pénzt - sóhajt az áldozat. - Kérem, uram... Tud visszadni egy ötszázasból?* - Mennyi idős a felesége? - Köszönöm kérdését, mindig ugyanannyi. Dobos Attila miatt volt „kényszerszabadságon” Aradszky Aradszkyért nosztalgiázik Az ember ahogy öregszik, még ha nem is vallja be magának - előbb-utóbb nosztalgiázni kezd, s ez így van rendjén. A múltat ugyanis megszépíti az emlékezés, ami ha ideig-óráig is, de valamelyest visszahozza a fiatalságunkat. Nem véletlenül szól úgy az ismert nóta, hogy: „Nosztalgiázni, nosztalgiázni, gyere!” Ha jól meggondoljuk, már ez is nosztalgia, ami e meglehetősen nagy nosztalgiahullámban cseppet sem csoda. Ám miért nosztalgiázik Aradszky László, akinek számtalan régi slágerét a fiatalabbak is jókedvűen éneklik szüleikkel, nagyszüleikkel együtt. - Én Aradszkyért nosztalgiázom. Természetesen a jóra. - Van belőle rossz is? - A magánemberből nincs, de az énekesből akad. Sajnos gyakran csak a lemez elkészülte után jövök rá, hogy mit, s hol rontottam el. A legutóbb megjelent CD-én is találtam hibát, s ezt már nem lehet kijavítani. Mielőtt megkérdezné, hogy az énekes mit tolhat el, rögtön megmondom, hogy a helytelen érzelmi megközelítés, illetve a rossz poénkodás a legkárosabb, egyúttal a leggyakoribb is. - A legutóbbi táncdalfesztiválon miért nem indult el? - Jaj, de örülök a kérdésnek. Ugyanis elindultam. - Nem akartam bántani. - Ne mentegetőzzön. Komolyan örülök annak, hogy észre sem vette, hisz a döntőbe se kerültem be, mert olyan gyenge számot kaptam. Szerencsémre a tévések is kivágták az elődöntők összefoglalójából, így kevésbé éreztem magam kínosan. Már csak azért is, mert mások kifejezett unszolására indultam, mivel teret akartam adni a fiataloknak. Higgye el, ezt tényleg nem azért mondom, mert savanyú a szőlő.Nem kételkedem. Főleg ha megmondja, hogy jó pár évvel ezelőtt hova tűnt több mint másfél évtizedig? - Sehova. Otthon voltam, s vártam a telefont, hogy hívjon valaki. Úgy is fogalmazhatok még mindig finoman, hogy kényszerszabadságra küldtek. - Miért? - Ma már nem szívesen mondom el, mert hirtelen annyian lettek a politikailag üldözöttek, de nekem valóban az volt a bűnöm, hogy a bátyám közismert ellenzékiként jó barátságban volt Dobos Attilával, akinek disszidálása megfelelő ürügy volt ahhoz, hogy a többnyire általam előadott dalait letiltsák valamennyi könnyűzenei műsorról, így én is háttérbe szorultam. Egyébként nem politizáltam akkor sem, ma sem teszem. Az a véleményem, hogy egy énekes énekeljen, s hagyja a szájtépést azokra, akiknek nincs hangjuk, csak kiabálni, s ordítozni tudnak. -Ez jól hangzik. Majdnem úgy mint a legtöbb Aradszky-sláger. Ezekből melyik a kedvence? - Nem tudok választani, mert egyaránt szívesen énekelem a „pókhálót”, a sárga liliomot, az első csókot és a Piroskát, ami az ország első aranylemeze volt. - Aztán jött a második, a harmadik és a többi. Ezt tudjuk. Azt viszont nem, hogy milyen a magánélete? -Nagyon röviden csak annyit, hogy rendezett és boldog. Feleségem a tévében dolgozik sminkesként, fiam joghallgató. -Egy gyerek nem gyerek a szólás szerint. - így igaz, de nekem van 3500 dalom, s azokat is a saját gyerekeimnek tekintem. Palásti Péter