24 óra, 1996. október (7. évfolyam, 231-256. szám)

1996-10-12 / 241. szám

8. oldal Áhítattól a mai csődhelyzetig - Uralkodó amerikai kínálat Százéves a film, s máris megújulását várjuk A rendszeresen vetítő megyei mozik száma nem éri el a húszat Szabó István rendezőként soha nem ért el akkora népszerűsé­get, mint narrátorként. Egy egész ország szerette meg a tévé­ben, ahogy hittel, szinte áhítattal beszélt a százéves filmművé­szetről. A legfiatalabb művészeti ág máris öreg? A mérleg má­sik oldalán bezárt mozik vannak. Hodálynyi helyiségek falva­­inkban, ahol legfeljebb diszkót rendeznek. A vetítőgépek, han­­gosítók ebek harmincadjára kerültek. A székek... Tatabányán például egy templom hívei vásárolták meg a régi mozi székeit. Ha Úrfelmutatás alatt megnyikordul egy szék, lehet, hogy vis­­­szaidézi a Berlin eleste vagy a Félelem bére képsorait? Az 1920-30-as években Esz­tergomban és Komáromban, sőt Ácson is működött mozi. Talán négyszáz volt akkor az egész országban. Amikor a MÁK Rt. megvetette lábát Tata­bányate­lepen, vele jött az elektromos­ság. S a mozi. Alighanem Tata­bányán volt az első filmvetítés. Randevúk Az én gyermekkoromban, úgy negyven éve, még komoly tár­sadalmi esemény volt a vetítés. Legalábbis azon a pusztán, ahol gyerekeskedtem. Jött a ván­dormozi! Ünneplőt öltött a kis település. Fogtam a kisszéket, s mehettem én is, így láttam a Talpalatnyi földet, a Mágnás Miskát a Ludas Matyit. Nincs szerelmesebb egy ti­zenkét éves férfiúnál. Egyszer csak sötét lett, pam-ra-ra-pam­­pam-pam. Pam-para-pam, megszólalt a géphang: „Ma­­­gyar híradó.” Akkorra kiszá­radt a torkom. Próbáltam odébb tenni a kezem. Még egy kicsit, még egy kicsit. Előbb megérin­teni... aztán, ha találkozott a kéz egy másik kézzel, egy cso­dálatos lánykakézzel... Átölelni a vállát, az első ügyetlen csók... Nem akarom lebecsülni a disz­kók varázslatát, de a mozival igazán nem versenyezhetnek. Ezerkilencszázhatvanban magyar moziknak 140 millió a nézője volt egy év alatt. Szélesvásznú Az államosítás után a mozifej­lesztési programban minden te­lepülésen mozit építettek. 1958-ban 111 állami mozi volt a megyében és még húsz szak­­szervezeti is. Abban az évben kezdődött az újabb moziforra­dalom. A szélesvásznú­ Első a tatabányai Szabadság, azután a tatai Tó, az esztergomi és anna­­völgyi Petőfi, az esztergomi Szikra. Abban az évben, csupán a megyében, négymillió jegyet váltottak a több mint húszezer előadásra. Néhány helyen kiír­ták a nevezetes Lenin-idézetet is, de mint oly sok más idézet­ről, erről is kiderült, hogy a je­les forradalmár-teoretikus nem mondta. Egy pihent agyú mai fiatal ugyanis átböngészte szá­mítógépen a Lenin-összest, s nem akadt rá az idézetre. De azért az bizonyos, hogy a prole­tárdiktatúra a legfontosabb mű­vészetnek a filmet tartotta, egy Sztálin-idézettel megfejelve, fontos ideológiai fegyvernek. Húsz évvel később már nyolcvannyolc szélesvásznú filmszínház volt a megyében. A moziüzemi vállalat akkor, táv­lati fejlesztési tervében (felis­merve a központosítás fontos­ságát) a kilencvenes években 69 mozi működtetését ígérte. A vállalat megszűnt. A rend­szeresen vetítő megyei mozik száma nem éri el a húszat. Perel a Turul A tatabányai Turul mozi a leg­nagyobb a megyében, négy­százhatvannégy ülőhelye van. Kovács Nimród, a Turul mozi Kft. ügyvezető igazga­tója elmondta, hogy az épület területének körülbelül egy­­harmada maradt a birtokukban. A másik részt bérbe adták. Diszkó működött ott, most az is szünetel. A maradék előtér­ben nyolcvan ember jóformán már levegőt sem kap. Műkö­dött az alagsorban filmmú­zeum, stúdiómozi, de be kellett zárni. Jó lenne, ha épületen be­lül cukrászda, videotéka lenne. Nincs hely. Pereskednek a diszkó tulajdonosával. A mi gyermekkorunkban még nagy divat volt a blicce­lés. Ma már nagy csoda lenne. Ilonka néni különben is fülön csípné azonnal. A jegyszedő a törzsnézőket névről ismeri. Meghatározott időben a nyug­díjasok ingyen mozizhatnak, máskor kedvezménnyel. A maguk lábán állnak, ha­vonta a 60 előadásra 8-9 ezer ember kíváncsi. Átlag 150-re jön ki a nézőszám. Az éves át­lag 100 ezer körül van. Ha to­vább csökkenne, a filmszínház léte kerülne veszélybe. Gyakor­latilag csak a jegyárakból gaz­dálkodhatnak. A mozinak ma már csak négy főfoglalkozású dolgozója van, de a hatalmas termet télen fűteni kell. Rendezők Esztergomban Pethő­ Márta, az esztergomi Pe­tőfi mozi vezetője. A Flamex Kft.-hez tartoznak, melynek Székesfehérváron, Kaposváron van üzemegysége. Az előtér nagy részét bérbe adták. Különböző boltocskák vertek fészket. Nélkülük nem működne a vállalkozás. Itt is, mint másutt, az ameri­kai filmek aratnak. Eluralták a piacot. Az esztergomi mozizás­ban üde színfolt, hogy egyéb rendezvényeket is tartanak, meghívnak rendezőket, művé­szeket. A közelmúltban két magyar filmet így tálaltak. Pethő Márta hisz a filmszín­házak jövőjében. Ha valaki ügyesen gazdálkodik, tisztes megélhetést nyújt számára. Egy Esztergom nagyságú városban legalábbis. A mozi hívei meg­fogytak, de nem tűntek el. A tatai centrum Dr. Tiegelmann Ilona, a tatai Páneurópa Filmcentrum veze­tője és részben tulajdonosa. Elmúlt már, amikor az öreg Béke mozi helyett új filmpalo­tát akartak építeni. - Egy éve családi vállalkozás­ként működünk - mondja. - Mi nem a továbbélésre játszunk. Fej­lesztünk. Nálunk minden a kö­zönséget szolgálja. Az udvarban kamaramozit alakítunk ki. Igény van rá. Három éve egy fillér támoga­tást nem kapnak és kérnek. Fel­méréseik szerint messzi vidékről is elutaznak Tatára a mozirajon­gók. Fontos, hogy frissek legye­nek, újdonságokkal szolgáljanak. Van filmklubjuk is. Nem akármilyen, 320 tagú és több mint harmincéves. - Nálunk rendszeresek a dísz­bemutatók - mondja. - A mozi Tatán kulturális, szórakozási központ.-Mindennap este 11-ig nyitva vagyunk a közönség szá­mára. Kádár Péter Az esztergomi filmszínház sem a régi. Képes-e újjászületni? mmnél a FESS KFT üzleteiben október 14-31. között valamennyi festék árából a készpénzes vásárlóknak engedményt adunk!!! 3. bolt 2840 Oroszlány, Táncsics u. 85-87. 34/364-482 1. bolt 8060 Mór, Wekerle u. 31 /A. 22/409-045 4. bolt 2800 Tatabánya, Kossuth u. 73. 34/334-010 5. bolt 2800 Tatabánya, Ságvári u. 19. 34/310-203 6. bolt 2890 Tata, Rákóczi u. 5. 34/381-014 7. bolt 2900 Komárom, Mártírok u. 15. 34/341-751 8. bolt 2870 Kisbér, Széchenyi u. 3. 34/352-164 9. bolt 2500 Esztergom, Kossuth u. 47. 33/314-156 10. bolt 2534 Tát, Felszabadulás u. 51.60/374-623 OKTÓBER 13-ÁN A CENTRUMBAN­ 9-13 óráig rendkívüli nyitva tartás! SZENZÁCIÓS ÁRENGEDMÉNYEK: - gyermekpulóverek - egyes női kabátok és ruhák - egyes kosztümök - ACTIVE szabadidő alsók - női táskák - női és férfi kényelmi cipők - kaspók és cserépburkolók - egyes mechaaikus háztartási kisgépek - égetett szeszesitalok INGYENES TENYÉRJÓSLÁS ÉS KÁRTYAVETÉS! 2 000 Ft feletti vásárlás esetén próbára teheti szerencséjét a Centrum Szerencsekeréken! BILLERBECK GARNITÚRA EGY PAPLAN ÁRÁÉRT! VISZONTLÁ­TÁSRA, VASÁRNAP IS A CENTRUMBAN! A CENTRUM TATABÁNYA! ÁRUHÁZ 24 Óra — Riport CEMEP-KER KFT TATA, VASÚTÁLLOMÁS Gyári áron: Akciós:­­ LE-KNAUF - LAMBÉRIA - NIKECELL - HAJÓPADLÓ - ETERNIT - PERLIT - THERWOOLIN - IMPORT PALA - VILLAS - TÉGLÁK - CSEMPE, JÁRÓLAP -CEMENT Nyitva: H­ P 7-16 óráig Szombat 7-12 óráig Tel.: 34/382-137 NÉZZEN BE HOZZÁNK! MOL RT MOL-TELECOM 5. Távközlési Üzem Kápolnás­­nyék telepe felvételre keres digitális berendezések karban­tartásában, hibaelhárításában jártas főiskolai végzettségű táv­közlési szakembert. Munkavégzés helye: 2922 Komárom, Kőolaj u. 2. Szőnyi csoport Érdeklődni: 34/342-112. Hor­váth Imre. ~ coop1«! Ipari szerelvények (tolózárak, karimák, gömbcsapok, nyomás­mérők, szivattyúk stb.) nagy vá­lasztékú raktárkészletével várja­­ kazánházi üzemeltetőket,­­ szerelőket, felhasználókat és viszonteladókat Szerelvény Nagyker. Raktáráruházában Tel.: 62/431-211/32 Központ: Prompt Coop Kft. Szeged, József A. sgt. 4. Tel.: 62/421-636, 322-331, Fax: 62/325-172 Promo-Indra kedvezményes hosszúlejáratú részletfizetés már havi: 10 958 Ft-tól­ 2890 Tata, Ady Endre u. 9. Telefon: (06-30) 577-718 FORRÁS DISZKONT A cson­­tCG^--------­.... ahol Önt 1500 féle élelmiszer- és vegyi termék kellemes körülmények alacsony árak és egy Önért dolgozó csapat várja! FO­RRÁS DISZKONT Ács, Posta köz 2. Telefon: 34/385-124 NYITÁS­ Október 15-én 6 órakor NYITVA TARTÁS: Hétfő - Péntek: 6-18 óráig Szombat: 7-12 óráig Vasárnap: 7-12 óráig FORRÁS DISZKONT egy hely, ahonnan Ön elégedetten távozhat! 1996. október 12., szombat

Next