24 óra, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-22 / 247. szám

8. oldal Oroszlányi diákpályázat díjnyertese 1956, te csillag Mint hírül adtuk, az oroszlányi 56-os Szövetség pályázatot írt ki diákok részére, írjanak a forradalomról. Mindhárom díjazott a Ságvári Endre Általános Iskola tanulója. Miklei Veronika és Csefkó Marianna 7. b osztályba jár, Viczena EKitti - akinek közöljük alkotását - 5. b-s.­n a nagymamám történetéből ismertem meg 1956. X. 23-a eseményeit. így hangzik: A kisbéri Táncsics Mihály Gim­názium ablakain beszűrődött az őszi napsugár. A IV.-es fiúk berobbantak az osztályterembe. - Gyertek tüntetni ! - Az utcán a lelkes tömeghez csatlakoz­tak a diákok. - Forró vizet a kopaszra! - skandálták a Kisbér környékén lakó parasztgyerekek, mivel az akkori vezetők lesöpörték pad­lásaikat. Nagymamámnak az jutott az eszébe, hogy a nyári tá­borozáskor még - Rákosi a legjobb apa, minden dolgozó a fia - énekelték, de az általa kitalált beszolgáltatások tönkretették a parasztságot. A zsarnokság, a kizsákmányolás ellen tüntet­tek. Esteledett, amikor a szovjet emlékművet felgyújtották a fiúk. Az égbe csapódó láng mellett elszavalta a Nemzeti dalt egy diák, majd elénekelték a Szózatot és a Himnuszt. Fellázad­tak, szebb és jobb világért vonultak az utcára. Nagymamám szívében ez a gyönyörű őszi nap örökké élni fog. Viczena Kitti 24 Óra — Üivnep Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán Megyünk, valami láthatatlan áramlás szívünket befutja, akadozva száll még az ének, de már mienk a pesti utca. Nincs más teendő, ez maradt, csak ez maradt már menedékül, valami szálló ragyogás kél, valami szent lobogás készül. Zászlóink föl, Ujjongva csapnak, kiborulnak a széles útra, selyem­ színei kidagadnak: ismét mienk a pesti utca! Ismét mienk a bátor ének, parancsolatlan tiszta szívvel, s a fegyverek szemünkbe néznek: kire lövetsz, belügyminiszter? Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz? Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek. S a nép nevében, aki fegyvert vertél szívünkre, merre futsz, véres volt a kezed már régen Gerő Ernő, csak ölni tudsz? ...Piros a vér a pesti utcán. Eső esik és elveri, mossa a vért, de megmaradnak a pesti utca kövein. A háromszín-lobogók mellé tegyetek három esküvést: sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét, s fogadalmat: te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy pesti utcán hullt a vér. Piros a vér a pesti utcán, munkások - ifjak vére folyt,­­ a háromszín-lobogók mellé tegyetek ki gyászlobogót. Bevált az önkormányzati rendszer, de működése nem hibátlan A Magyar Köztársaság lelke Politikusainknak az embereket és a közjót kellene szolgálniuk Mintha csak ma lett volna... Nyolc esztendő telt el azóta, hogy Szű­rös Mátyás, az Országgyűlés akkori elnöke a Parlament Kossuth téri erkélyéről kikiáltotta a Magyar Köztársaságot, amit a flaszte­ren ácsorgók maroknyi tömege nagy éljenzéssel fogadott. A törté­nelmi pillanathoz képest kevesen voltak jelen. Ma sokan örülünk e sorsfordító emlékképnek. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk ok­tóber 23-án megfeledkezni erről, s gyakran csak arra emlékezünk, hogy mi történt ugyanezen a napon 1956-ban. Éppen ezért kértük dr. Tölgyessy Pétert arra, hogy értékelje annak a köztársaságnak első lépéseit, amelynek születéséért személy szerint is sokat tett. A hajdani ellenzéki kerekasztal oszlopos tagjával, a rendszerváltás programjának meghatározó alakjával, az SZDSZ egykori frak­cióvezetőjével és pártelnökével, a ma már független országgyűlési képviselővel a napokban beszélgettünk, amikor Tatabányán járt Szalay Gábor meghívására, a Liberális Klub vendégeként. - így képzelte a Magyar Köztár­saság működését annak idején? - Azt hiszem, hogy a köztár­saság alkotmányos intézményei, közjogi csontvázrendszere be­vált, ugyanakkor a politikában rengeteg a baj. Az állampolgárok sokszor joggal érzik úgy, bár örökösen rájuk hivatkoznak a közéletben, a politikusok még­sem értük tevékenykednek. Játékszabályok és játékosok - Összességében elégedett?­­­Távolról sem. A gondok azonban döntően nem a játék­­szabályokból, hanem a játékosok szerény teljesítményéből követ­keznek, így, futballhasonlattal élve, a több gól érdekében nem a kapukat kellene nagyobbra mé­retezni, hanem végre jobb játé­kosokat kellene pályára küldeni. - Jövőre lesz rá lehetőség. - Igen, s ez a parlamentariz­mus lényege. Az, hogy nem mennek a dolgok úgy, ahogy sze­retnénk, az bizony elsősorban azokon múlik, akiket szavazata­i­­nkkal döntési helyzetbe hoztunk. Ám tudni kell, hogy a köztársa­ság meggyőző működésének lelki előfeltételei is vannak. - Mit ért ezalatt? - Fontos volna, hogy a válasz­tók érezzék: a politika azért van, hogy őket és a közjót szolgálja, de ez ma nagyon hiányzik. Lép­­ten-nyomon kiderül: a társada­lom akaratára való hivatkozás va­lójában valamilyen szűkös rész­érdekeket jelenít meg. A magyar politika állapota ebben a tekintet­ben is csalódást keltő. A Kádár­korszakban is azt tanulta meg mindenki, hogy csak magával tö­rődjön, s ez ma sincs másként. - Ugyanerre a szerepre kény­szerülnek az önkormányzatok is, amelyek meghatározó részeivé váltak köztársaságunknak. - Itt is elsősorban a közjogi szerkezet vált be, esetenként mű­ködésükkel, és főleg a finanszíro­zási rendszerükkel vannak gondok. - Mire alapozza ezt? - Önkormányzataink a szűkös gazdasági feltételek között pró­bálják kínszenvedve megvalósí­tani céljaikat. Általában megfe­lelő a gazdálkodásuk, bár néhány településen azért előfordulnak megalapozatlan döntések. Van mozgástér, de nincsenek források - Ez nem csak az ő hibájuk. -Persze, hogy nem. Állami költségvetési finanszírozásuk nagyban hasonlít az 1989 előtti­hez. Mi több, a Horn-Kuncze kormány időszakában a központi állami szervekhez képest relatív helyzetük csak tovább romlott. - Ma is kevés a pénzük. - Az az alapvető gond, hogy az önkormányzatok érdekérvé­nyesítő képessége gyengébb, mint a központi szerveké. Hiába a jogszabályokban biztosított mozgástér, ha nincsenek megfe­lelő anyagi források. A települé­sek 1990-ben jelentős hatáskörö­ket kaptak, de finanszírozásuk jobbára változatlanul erőteljesen központosított maradt. A forrá­sok felett továbbra sem az ön­­kormányzatok, hanem inkább a kormány rendelkezik. Mindmáig hiányzik az önkormányzatok fi­nanszírozásának reformja. - Lát erre némi esélyt? - Csak igen keveset. A most befejeződő kormányzati ciklus­ban a központosítás csak tovább folytatódott. Persze, nem tehető mindenért egyedül a kormány fe­lelőssé. Az önkormányzatok a lé­tező intézményrendszer működ­tetéséhez sokszor csupán szűkös eszközöket biztosítanak, miköz­ben folyamatosan építkeznek.­­ Szerintem az újraválasztá­suk megalapozása miatt.­­ Valószínűleg. Egy meglévő intézmény megfelelő működte­tése lényegesen kevésbé látvá­nyos eredmény, mint egy új fel­avatása. A tisztségüket bizonyta­lannak érző politikusok pedig ki­váltképpen könnyen hajlanak a népszerűbb megoldások felé. Sokan ugyanúgy reszketnek helyi hatalmukért, mint az or­szágszerte ismert vezető politiku­sok. Arról van szó, hogy a meg­választottak félnek attól, hogy mi lesz velük mandátumuk lejárta után, ha nem kapnak újra bizal­mat, ezért mindig a legegysze­rűbb megoldást választják a siker látszata érdekében. Csapdahelyzet és az őszi döntés - Nem kérdezem meg, hogy szü­lővárosáról is így vélekedik-e, de azt igen, hogy milyen a kap­csolata ma Esztergommal? - Szüleim most is itt élnek. Változatlanul szeretem a vá­rost, nem szakadtam el Komá­­rom-Esztergom megyétől sem. - Mit gondol a Mária Valé­­ria-hídról? Újra épül? - A szlovák kormány kezében van a döntés, melynek tagjai lát­­nivalóan nemzetpolitikai kérdést csináltak belőle. Álláspontjuk magyar szemmel nézve igencsak képtelenségnek tűnik, hiszen a költségek jelentős részét az Eu­rópai Unió vállalná. A híd üresen álló pillérei sajnos ma pontosan jelképezik a szlovák-magyar kapcsolatok alakulását. Mégis bí­zom abban, hogy rövidesen újra járhatunk a hídon. - Bízik abban is, hogy politi­kai pályafutása nem ér véget? - Nem bántam meg, hogy el­hagytam az SZDSZ-t. A párt jó ideje, egyfajta csapdahelyzetbe szorulva, nem képes a ’89-90- ben meghirdetett célokat ér­vényre juttatni. Egyelőre nem ha­tároztam még arról, hogy indu­lok-e a következő választásokon. - Mikor dönt erről? - Még az ősz folyamán. - Elképzelhető, hogy hagyja a politikai küzdőteret?ott­- Bármi áron nem ragaszko­dom a politikai pályához. Palásti Péter Otthagyja-e dr. Tölgyessy Péter a politikai küzdőteret? 1997. október 22., szerda Albert Camus A magyarok vére A magyar vér oly nagy ér­téke Európának és a szabad­ságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. És ha a (nyugati) közvé­lemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívá­nom, hogy a magyar ellenál­lás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam min­denütt összeomlik ellent­mondásainak és hazugsága­inak súlya alatt. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a vilá­gon az elmúlt húsz eszten­dőben. (Részlet -1956) Sztálin bronzmása 8 méter magas volt, és 65 mázsát nyomott A szobor tündöklése és bukása Elterjedt a hír, hogy a Bu­dai Várba készülő új Gör­­gey-emlékmű alapjaiba a volt Sztálin-szobor tribün­talapzatának a maradvá­nyait használják fel, ame­lyek a Kiscelli Múzeum hátsó udvarában hevernek. Néhány vörös mészkőtábla 1975 óta ott fekszik, akkor szedték le őket a Felvonu­lási téri emelvény mellvéd­jéről. A bontás során a kö­vekből és a rajtuk levő domborműből inkább csak törmelék maradt. Mikus Sándor, a Sztálin-szo­bor és egyben a dombormű al­kotója ezt állítólag szóvá is tette, s pert is akart indítani a Fővárosi Tanács ellen. Erre már nem talált dokumentumo­kat a levéltárakban Pótó János történész, aki az elmúlt évtize­dek hazai történelmi műalkotá­sainak avatott ismerője.­­ A Sztálin-talapzat újra­hasznosítása tehát nem lehetsé­ges, de - mint Póta mondja - a szobrok „átváltozása” nem példa nélküli. Erre maga a Sztá­lin-szobor a legjobb bizonyíték. A 8 méter magas, 65 mázsás fi­gura bizony sok történelmi sze­mélyiséget „kebelezett” be.­­1949 nyarán mérte fel a Fő­városi Emlékmű-felügyelőség a még meglévő, Budapest ostro­makor megsérült, vagy a közte­rületekről 1945 után eltávolított bronzszobrok súlyát. A teljes mennyiség 208 mázsa 4 kilót nyomott. A tucatnyi műalkotás közül később Hunyadi János szobrát állították helyre. A töb­bit beolvasztották. Viharos lelkesedéssel­ ­ Valószínűleg ezekből ötvöző­dött Sztálin bronzalakja - mondja a történész. - Méternyi feje és - többek között - később híressé vált csizmája. - A szobor története - a nyil­vánosság számára - két évvel az avatás előtt kezdődött. A fővá­ros vezető testülete 1949. de­cember 20-án, Sztálin 70. szüle­tésnapjának előestéjén díszköz­gyűlést tartott, amely viharos lelkesedéssel azonnali hatállyal átkeresztelte az Andrássy utat Sztálin útra, majd határozatba hozta, hogy Sztálin generalis­­­szimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel főváro­sunk erre legméltóbb és legal­kalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül. - A döntést megelőzte az MDP titkárságának belső ha­tározata, ám azt, hogy sze­mély szerint ki volt az ötlet­gazda, csak találgatni lehet. - 1950 tavaszán született a határozat: a bronztestet öltött eszme a Dózsa György úton a Vilma királynő útja (a ké­sőbbi Gorkij, ma Liget fasor) tengelyébe került.­­ A helykijelölést nagy vita előzte meg. Fölmerült az a megoldás is, hogy a Sztá­­lin-szobrot a Hősök terén, a Millenniumi emlékmű osz­lopcsarnokának centrumába, a magyar királyok és feje­delmek alakjai között he­lyezzék el. A javaslat azon­ban zátonyra futott - főként azért, mert 15 méternél is na­gyobb bronzfigurát kellett volna készíteni ahhoz, hogy a környezetben ne vesszen el, sőt abból kiemelkedjék, és ez akkor technikailag kivitelez­hetetlen volt. Önkéntes művészek - A kor 25 legnevesebb hazai szobrászát felkérték a részvé­telre. Közülük 24 be is küldött pályamunkát, egyedül Pátzay Pál nem fogadta el - rossz egészségi állapotára hivatkozva - a felkérést. Egyébként lehet, hogy valóban beteg volt - mondja a kutató. Később ugyanis Pátzay is szoborba fa­ragta Sztálin alakját. - Utólag szemrevételezve a beküldött maketteket, akarat­lanul is az az ember érzése: némelyik művész alighanem arra törekedett, hogy úgy készítse el azt, hogy ,jaj, csak az övét ki ne válasszák”. A bírálóbizottság Mikus Sándor tervét fogadta el, és a közleményt erről 1950. de­cember 21-én, Sztálin szüle­tésnapján hozták nyilvános­ságra. Az emlékművet egy év múlva, 1951. december 16-án délelőtt, 80 ezer ember jelenlé­tében avatták fel. A dísztribü­nön ott volt Rákosi Mátyás is. Ledöntött jelkép A korszak e jelképét 1956. ok­tóber 23-án délután döntötték le. A téren több mint 100 ezren voltak. Az emberek hatalmas acélkábeleket dobtak a szobor nyakába, teherautókat kötöttek elé, mások hegesztőpisztolyt, oxigénpalackokat hoztak, azzal próbálták kettévágni a hatalmas szobrot­­ az embermagasságú csizmánál. Mikus alkotása nehezen adta meg magát. Jó egy óra kellett ahhoz, hogy a bronzbálvány az úttestre zuhanjon. Nagykalapá­csokkal, feszítővasakkal estek neki az emberek, majd a rop­pant fémtestet az Emkéhez von­tatták. Ott is törte-zúzta, aki bírta. Később elhúzták a ma­radványt az Akácfa utcába. Itt a szobor nyomon követ­hető története véget ér. A kutató is csak annyit tud, hogy például Pécsi Sándor, a színész és mű­gyűjtő valahogy megszerezte Sztálin jobb kezét. Deregán Gábor Mikus Sándor, az alkotó utolsó simításai

Next