24 óra, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-14 / 190. szám

1998. augusztus 14., péntek Újabb postabanki vizsgálat A költségvetés segíti a lakáshitel-törlesztést A felsőoktatási tandíjak eltör­lése mellett a kormány teg­napi ülésén gazdasági vissza­élések felderítésével és a Duna ügyével is foglalkozott. Szeptembertől nem kell tandíjat fizetniük az állami felsőoktatási intézményekben az alapkép­zésben részt vevő hallgatóknak -jelentette be a kormány egyik tegnapi döntését Borókai Gá­bor szóvivő. Pálinkás József, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára hozzátette: a ren­delet vonatkozik az esti és leve­lező tagozatos hallgatókra is. Az így kieső 3,2 milliárd forin­tos a költségvetés pótolja. Egy másik döntés kötelezi az önkormányzatokat: segítsék a lakáshitelüket fizetni nem tudó családokat OTP-tartozásuk át­ütemezésében. Ehhez a költ­ségvetés is segítséget nyújt. A kabinet határozott arról is, hogy az eddiginél szigorúbb feltételek mellett engedélyezhe­tik csak a börtönbüntetésre ítél­teknek a halasztást. Végül a miniszterek a Posta­bankkal, illetve a mobiltelefo­nok lehallgathatóságát biztosító rendszerrel kapcsolatos korábbi szerződésekkel foglalkoztak. Mint a kormányszóvivő el­mondta, a kabinet tagjai mind­két területen szabálytalansá­gokra bukkantak. Már folyik a vizsgálat arról, hogy joga volt-e a Postabanknak július második felében megbíznia egy céget a sajtóportfólió értékesítésével. Szintén szakemberek vizsgál­ják azt is, miért bízott meg a Horn-kormány egy magánvál­lalkozást (a Nádor Rt.-t) a mo­biltelefonok lehallgatására al­kalmas berendezés beszerzésé­vel. A 3,4 milliárd forintot már felvett cég számára az újabb 1,2 milliárd kifizetését a miniszter­­elnök egyelőre letiltotta. (takács) Befejeződött a református világszövetség ülése 2000-ben világtalálkozó Az ezredfordulóra javasolták a IV. Magyar Református Vi­lágtalálkozó összehívását a református világszövetség el­nöksége és választmánya teg­nap befejeződött kétnapos ülésének résztvevői. A tanácskozáson Tőkés László királyhágó-melléki püspök, a világszövetség elnöke szólt az országhatárokon átnyúló szer­vezet munkájáról. Utalt rá: az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a nem­zetközi találkozók jelentős sze­repet játszanak a világon szét­szóródott magyar reformátusok összefogásában. Szükség is van erre, ugyanis 43 országban él­nek kálvinista magyarok. A résztvevők egyetértettek a ta­nácskozást megelőző zsinati ülésen elfogadott nyilatkozat­tal. A dokumentum kifejti, hogy a reformátusok szolidari­tást vállalnak minden magyar­ral, így a Jugoszláviában élő hadköteles magyar fiatalokkal is. Támogatják azt a követelé­süket, hogy mentesüljenek az igazságtalan háborúban való részvétel alól. A keresztyénség kétezer éves múltjának megünneplésére ké­szülve természetesnek tekint­jük, hogy egyházunk minden hasonló egyházzal közösen ün­nepli meg az évfordulót - han­goztatja a nyilatkozat. (d. g.) Titokban randevúztak Hat hónapos amerikai tar­tózkodás után hazatért Svéd­országba az ország kedvence, Viktória trónörökösnő. A papa, Károly Gusztáv király és a német hostessből lett Szil­via királyné dédelgetett gyer­meke úgy utazott az Egyesült Államokba, hogy senki sem tu­dott róla. Egy kisvárosi famí­liánál lakott, csak annyit sejtet­tek a trónörökösről, aki angol nyelvtanfolyamot látogatott a Yale egyetemen, hogy „jómódú északi ifjú hölgy”. A stockholmi udvar döntött a titkolózás mellett, mondván: a 21 éves Viktóriának teljes ki­­kapcsolódásra, környezetválto­zásra van szüksége. A hercegnő ugyanis abban a lelki eredetű gyomorbetegségben szenve­dett, amelyben többek között korábban Lady Diana is. A bulimia kóros fogyási kényszert jelent, ami átcsaphat akár életveszélyes éhezésbe is. Viktóriának azonban sokat se­gített a gyógyulásban szíve vá­lasztottja. A 24 éves férfiú neve Daniel Persson Collért, és Svédország egyik leggazda­gabb embere. Amerikába uta­zott, a forma kedvéért jelentke­zett egy színházi tanfolyamra, valójában azonban szerelmével élte a névtelen diákok életét. Egészen a szerencsére teljes gyógyulásig. Hogy lehet-e há­zasság a kapcsolatból? Azt csak a jövő dönti majd el. A cégügy a főügyészségen A Fővárosi Főügyészség megkezdte az egyik napilap hétfői számában említett, Fideszhez közelálló vállal­kozók érdekeltségébe tar­tozó gazdasági társaságok cégbírósági iratainak tanul­mányozását - közölte teg­nap Ágai György főügyész­helyettes. A lap szerint az A-reklám Kft. és a Farkas és Társa Kft. cégbírósági iratait 1997 szeptemberében egy horvát állampolgártól lopott útle­véllel módosították, aláírá­sát meghamisították. A társaságok iratait azért tanulmányozzák az ügyész­ség munkatársai a cégbíró­ságon, hogy megállapítsák, van-e szükség ügyészségi intézkedésre. « 24 Óra — Kör(Kép) A kisgazdák nehezményezik, hogy a sajtóból értesültek a kinevezésekről Akadozó koalíciókommunikáció A Független Kisgazdapárt szorgalmazza a koalíciós párbe­széd javítását, és fontosnak tartja, hogy a kormányzati dön­tésekben meghatározó szava legyen az illetékes tárcáknak is. Turi-Kovács Béla kisgazda frakcióvezető-helyettes tegnap újságírók előtt aggasztónak nevezte, hogy pártja a sajtóból értesült Nemcsók János bala­toni kormánybiztos leváltásá­ról, s arról is, hogy dunai kor­mánybiztost neveznek ki. A képviselő kívánatosnak tartja, hogy az új kormánybiz­tos kinevezésével kapcsolat­ban kérjék ki a Földművelés­­ügyi és Vidékfejlesztési, va­lamint a Környezetvédelmi Minisztérium véleményét, mivel a Balaton ügye - állás­pontja szerint - szorosan érinti a két kisgazda vezetésű tárcát. „A Balaton olyan össznem­­zeti kincs, amelynek gazdája kell hogy legyen” - szögezte le a politikus, s jelezte, hogy pártja egyetért Nemcsók levál­tásával. Azt­ is közölte: van je­löltjük a Balaton kormánybiz­tosi székébe, ám az illető ne­vét először a koalíciós partne­rekkel szeretnék közölni. Turi-Kovács hozzátette még: sajnos, egyes állami cé­geknél és bankoknál történt személyi változásokról is a sajtóból értesültek, pedig igé­nyelték volna az egyeztetést. A pilóta, Rácz Zsolt korábban nem kapott hasonló repülőfeladatot Túl nagy volt a megterhelés? Pilótahiba okozta a három hete Kecskeméten lezuhant MiG-29-es vadászrepülő balesetét - állapította meg a hivatalos vizsgálat. Feltételezhető, de egyértel­műen nem bizonyítható, hogy a pilóta olyan kormánymozdu­latokat végzett, amelyek kö­vetkeztében szervezete az em­beri teljesítőképesség határára került, tudata beszűkült, és képtelen volt a veszélyhelyze­tet felismerni, illetve elhárítani - jelentette be tegnap Helen­­bai László ezredes, a balesetet vizsgáló bizottság elnöke. Az ezredes elmondta: meg­vizsgálták a műszaki hiba le­hetőségét is, illetve, hogy a gép nem ütközött-e más tárggyal a repülése során, de végül mindkét feltételezés alaptalannak bizonyult. Ezzel szemben kétségtelen, hogy a balesetben életét vesztett pi­lóta, Rácz Zsolt alezredes szo­katlan manővereket végzett, amiből a szakemberek arra következtetnek: a földközeli repülés közben fellépő fizikai túlterhelés hatására nem tudta koordinálni mozdulatait, s le­zuhanása előtt már csak ösz­tönösen, nem a helyzetnek megfelelően vezette gépet. A MiG a bonyolult manő­verek miatt rendkívül rövid idő alatt elveszítette sebessé­gét, majd kormány­ozhatat­­lanná vált és lezuhant. Ugyan­akkor problémát­ jelenthetett az is, hogy a pilóta azelőtt so­sem végzett hasonló repülő­manővereket. B. Z. Egy magyar MiG-29-es a huszonhétből fotó: feb/diósi Imre Egy darabka Titanic. Amióta a híres luxusgőzös első útján, 1912-ben elsüllyedt, most először sikerült a felszínre hozni a hajó egy többmázsás darabját. Miután tudósok megvizs­gálták, hogy megállapítsák belőle a Titanic állapotát, Bostonban kiállítják, fotó: feb/reuters k 5. oldal Elmaradó kitüntetések. Az augusztus 20-án esedékes ál­lami kitüntetésekkel kapcsolat­ban a köztársasági elnök teg­napig nem kapott értesítést a javaslattételre jogosult minisz­terelnöktől - közölte az elnöki szóvivő. A kormányszóvivő megerősítette: a kormány az idő rövidsége miatt nem ter­jesztett elő javaslatot. A költségvetés kritikája: A Fidesz a nyugdíjasokon akarja megspórolni felelőtlen válasz­tási ígéreteinek költségét - mondta Burány Sándor szocia­lista frakcióvezető-helyettes, aki a Pénzügyminisztérium költségvetési irányelveire vo­natkozó elképzeléseit értékelve nyilatkozott. Szerinte a kor­mány több tízmilliárd forintot vonna el a nyugdíjasoktól. Csökkenő ügyiratszám. Az év első felében 70 ezerről mint­egy 20 ezerre csökkent a vidéki cégbíróságokon folyamatban lévő ügyek száma - közölték tegnap az Országos Igazság­szolgáltatási Tanács tájékoztató­ján. Ez azt jelenti, hogy a cégbí­róságokon az eddig megszokott két hónap helyett csupán két he­tet vesz igénybe egy-egy ügy el­intézése. Zavarkeltés. Julius Binder zavarkeltő ötletekkel kápráz­tatja el a közvéleményt - kommentálta Illés Zoltán, az Országgyűlés Környezetvé­delmi Bizottságának elnöke tegnap a szlovák vállalati ve­zető nyilatkozatát, miszerint 800 millió dollárért felépítenék a nagymarosi gátat. Agrárblokk az ÉT-ben. Az agrárágazat sajátos érdekeinek képviseletére agrárblokk létre­hozását tervezi az Érdekegyez­tető Tanácsban a Mezőgazda­­sági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, valamint az Agrár Munkaadói Szövetség - nyilatkozták tegnap az ága­zati munkaadók. Háromezer is kevés. Pályá­zatok útján kellene a tankönyvkiadást fejlesztenie az oktatási tárcának, mert a jelen­leg forgalomban lévő több mint háromezer közoktatási könyv nem elégíti ki az igényeket - hangzott el egy tegnapi szak­mai tájékoztatón. Tragédiák a Balatonnál. A vízirendőrök szerdán három holttestet találtak a Balatonban. Az idén eddig tizenkilencen fulladtak a tóba. Munkások balesete: Vecsé­­sen kiszabadították a föld fog­ságából azt a munkást, akire tegnap csatornaépítés közben ráomlott a föld. őt súlyos sérü­lésekkel szállították kórházba, a mellette dolgozó társa kön­­­nyebb sérüléseket szenvedett. Az erdőtüzek oka nem a hőség, hanem a szárazság - ezért télen is pusztítanak Szombattól tűzgyújtási tilalom A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium augusztus 15-től országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el, amelynek értel­mében az erdőkben és az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területen, valamint a közutak és a vasu­tak mentén telepített fák közelében mindennemű tűzgyújtás ti­los, beleértve a parlag- és gazégetést is. A Tűzoltóság Országos Pa­rancsnoksága már két nappal ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a tartós kánikula követ­keztében bekövetkezett száraz­ság miatt megnőtt az erdőkben a nagy kiterjedésű tüzek lehető­sége. Néhány héttel ezelőtt Veszprém megyében már fel is lobbantak kisebb erdőtüzek. Ugyanakkor érdekesség, hogy az idén a fák között pusz­tító 465 kisebb-nagyobb tűz közül 443 az év elején, április 30-a előtt lobbant lángra. A tűzoltók - mint Bodnár Sándor tűzoltó őrnagy, az Országos Tűzoltó-parancsnokság ügyele­tes tisztje lapunk kérdésére el­mondta - az aszályos ősznek és a csapadékszegény téli idő­szaknak tulajdonítják a télvégi tüzek szokatlanul magas szá­mát. Ennek nyomán a mező­­gazdasági tárca az idén febru­árban egyszer már országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el, s azt csak májusban oldották fel. A Tűzoltóság Országos Pa­rancsnokságának napokban kelt felhívása is hivatkozik rá: bár erdőtüzek - szerencsére - egy­előre még nem indokolnák a tűzgyújtási tilalmat, a hetek óta tartó kánikula és a meteoroló­giai előrejelzések együttesen mégis szükségessé teszik ezt a lépést. A minisztérium rende­lete a tűzoltók felhívását követő napon született, s követte annak logikáját. Az országos tűzgyújtási tila­lom elrendelésekor általános szabály, hogy az erdőkben és azok körzetében még a kijelölt tűzrakó helyeken sem szabad tüzet gyújtani. Ez a szabály vo­natkozik a tilalmi sávon belül található kiskertekre is! Tilos a parlag- és a gazégetés. Ugyan­csak tilos égő cigarettát kidobni a vasúti kocsik és a gépjármű­vek ablakából. A minisztérium rendelete nyomatékosan fel­hívja a kirándulók és a mező­kön dolgozók figyelmét is: égő dohányneműt az erdőben és a tarlón ne dobjanak el. Aki a fenti rendelkezéseket megszegi, súlyos szabálysértést követ el. A tilalom feloldását a ve­szély elmúltával jelenti majd be a minisztérium. R. K. Görögországban gyújtogattak is fotó: feb

Next