24 óra, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-30 / 25. szám
Időjárás A TARTALOMBÓL MEGYEI KÖRKÉP SPORT 2. oldal 4.6 "C^ ^ fis-12. oldal) Narancsik Sándor bikával birkózott . Szedlacsek Péter tatabányai cselgáncsos is eredményes volt 11. oldal Nem jelentkeztek iskolaigazgatónak Szárliget Lapunk információi szerint a tegnapi határidőig senki nem jelentkezett a helyi általános iskola igazgatói posztjára, mely azért vált szabaddá, mert - az önkormányzati bizalom megrendülésére hivatkozva - az eddigi vezető a napokban lemondott. Igaz, Andráska Gyula polgármester a lépést nem fogadta el, mondván, előbb gondoskodni kell arról, hogy átmenetileg sem maradjon felelős irányító nélkül az intézmény. ■ Késnek az átsorolások Megyei információ Hétfőn délelőtt Tatabányán üléseztek a Pedagógusok Szakszervezetének területi titkárai. Megvitatták egyebek között a jogszabályváltozásokat és azt, hogy a közoktatásban dolgozók hogyan jutnak hozzá a már korábban beharangozott tavalyi bérkompenzációjukhoz. A titkárok arról számoltak be, hogy nincs a megyében olyan intézmény, amelynek a 2001. évre vonatkozó pedagógusátsorolásait a fenntartók továbbították volna a kifizetőhelyekhez - ezek nélkül pedig nehéz lesz február 3- án felemelt bért fizetni a pedagógusoknál_______________■ Sítáborba indultak Komárom és környéke A Komárom Körzeti Diáksport Bizottság szervezésében hétfőn 60 helyi és környékbeli tanuló utazott a Magas-Tátra nyugati nyúlványán elhelyezkedő Zsarba. A gyerekek és a kísérő tanáraik egy hetet töltenek a sítáborban. A diákok közül többen „visszatérők”, ám akadnak olyanok is, akik most ismerkednek a síelés alapjaival.________________■ Ingyen hívható Ismét működik az APEH ingyenes telefonszáma: 06-80-66-00-33. Munkanapokon, munkaidőben reggel 8 óra és 16 óra között tájékoztatják az ügyfeleket, míg 16 órától 20 óráig az adózók üzenetrögzítőre mondhatják kérdéseiket, és az ott megadott telefonszámon a következő munkanapon hívjuk vissza őket válaszunkkal. 20 órától másnap 8 óráig telefonszolgálat nem működik. Szünetel továbbá a tájékoztatás a szabad- és munkaszüneti napokon is. ■ 977141686500200 2001. JANUÁR 30., KEDD Ára: 56 Ft XII. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM ESZTERGOM MEGYEI Előfizetőknek: 38 Fti ..............— Tatabánya, Esztergom, Dorog, Kisbér, Komárom, Nyergesújfalu, Oroszlány, Tata és környékük napilapja 24 ÓRA KOMÁROM Népes diáksereg a Kölcsey-versenyen Megyei információ A tatabányai Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanári kara immár hatodik éve magyar nyelv és irodalomból többfordulós, levelezős, feladatmegoldó versenyt ír ki általános iskolásoknak. Ebben a tanévben 25 - a megyeszékhelyen kívül: Környe, Vértessomló, Tarján, Vértesszőlős, Héreg, Tata, Oroszlány és Kecsk kédiskoláitól 1800 tanuló nevezett be a megmérettetésre. A döntőt a magyar kultúra napján 179 tanuló részvételével a Kölcsey-iskolában rendezték meg. Hétfőn délután ünnepség keretében legjobbaknak Győrvári Kálmánné a igazgatónő köszöntő szavai után Bársony László alpolgármester adta át a jutalmakat. Helyezettek: 2. osztály: 1. Kantai Judit (Kölcsey), felkészítő tanár: Nagyné Balázs Gabriella, 2. Lambert Petronella (Dózsa), dr. Somorjai Józsefné, 3. Hargitai Zara (Váci), Zilahiné és Ágoston Levente, és Hoffmann Kamilla (Kölcsey), Nagyné Balázs Gabriella, 3. osztály: 1. Tóth Eszter (Kölcsey), Pöltlné Abonyi Csilla, 2. Muszka Ágnes (Bolyai), Szűcs Istvánné, 3. Nagy Dávid (Kölcsey), Pöltlné Abonyi Csilla és Barna Levente (Váci), Haászné Bertalan Julianna, 4. osztály: 1. Hajtinger Bianka (Vaszary, Tata), Beróné Losonczi Mária, 2. Hoffman Janka (Kölcsey), Fábián Andrea, 3. Pleier Erik (József A.), Horváth Zoltánné és Szabó Ágnes (Ságvári, Oroszlány), Jungerné Pőcze Gabriella, 5-6. osztály: 1. Vass Kinga Anna (Kodály), Virág Jenőné, 2. Ács Gabriella (Kodály), Ferenc Orsolya, 3. Németi Veronika (Bárdos), Ogonovszky Tanczer Erzsébet, Csukly Csilla (Árpád-házi), Keliger Istvánné és Gergely Dóra (Kodály), Virág Jenőné, 7-8. osztály: 1. Kocsis Veronika (Bárdos), Csordás Tiborné, 2. Zemplényi Balázs (Kodály), Lusztigné Várfői Nóra és Keliger Zsuzsanna (Kölcsey), Marsovszki Viktória, 3. Lőrincz Ágnes (Kodály), Virág Jenőné és Gubányi Réka (Bárdos), Csordás Tiborné. A verseny helyezettjei örömmel szorítják magukhoz a teljesítményükért kapott ajándékokat, jutalmakat FOTÓ: KISS T. JÓZSEF Japán bizalom: 62 milliárd Alaptőke-emelés a Magyar Suzukinál - Csábítják a beszállítókat Szokásos, év eleji közgyűlésén a Magyar Suzuki Rt. rendkívüli mértékben megerősödött: a japán tulajdonos hatvankét milliárddal emelte a vállalatóriás alaptőkéjét. Esztergom Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. PR- menedzser érdeklődésünkre elmondta: a hatvankétmilliárd forint mind a Japán Suzuki Corporation segítsége, így még erősebb az anyacég jelenléte a magyar részvénytársaságban. Ma az esztergomi gyártóüzemmel rendelkező autóipari óriás, a Magyar Suzuki Rt. törzstőkéje pontosan 81,854 milliárd forint. Erre a jelentős injekcióra az a bizalom indította a szigetországbeli anyacéget, amelyet az európai eladási számok bizonyítanak. 2002-ben új modell megjelenése várható a hazai és nemzetközi utakon. Az egy évvel ezelőtti indítású, egyterű Wagon R+ sikeres, de nem tudni, mi lép mellé, illetve a mai Swiftek különböző változatai helyébe. Tavaly 77 594 kocsit adtak el bel- és külföldön, míg egy évvel korábban ez a szám alacsonyabb volt. Az idei, hazai értékesítési tervek 23 ezer Swiftre és 7 ezer Wagonra vonatkoznak. Az is az utóbbi hetek eseménye, hogy megkezdte a beszállítók helyi szervezését a Suzuki Klaszter. A cél az, hogy minél több alkatrészgyártó Esztergomba települjön, hiszen ezzel egyrészt a szállítási költségek csökkenthetők drasztikusan, másrészt könnyebb a szervezés, valamint újabb munkaalkalmak teremthetők itt. Egyébként is fogyóban a szakképzett szakember, már egy jelentős kontingens jár át Szlovákiából. Ennek bővítését tervezik a cégnél. Mint ismeretes, a régióban 5-6, a Felvidéken ugyanakkor 40-50(!) százalékos a munkanélküliség.RAFAEL BALÁZS HAZAI GYÁRTÁSÚ SUZUKIK ELADÁSA év export belföld 1995 23 900 12 200 1997 47 700 15 800 1999 35 600 30 800 főDOLGOZÓK LÉTSZÁMA 1550 Megkérdeztük olvasóinkat: Emelnék-e a sebességhatárt? Amennyiben a kormányzat és az országgyűlés elfogadja, lakott területen kívül tíz kilométer/órával emelik a legnagyobb megengedett sebességet országúton, autóúton, autópályán egyaránt. Hernádi László autóversenyző, 32 éves: - Igazából jó dolognak tartom. Hazánkban ugyanis már annyi komoly technikájú autó van, hogy a 80 km/óra nagyon kevés. Persze, ahol az útviszonyok nem felelnek meg, ott táblával lehet korrigálni. A modern autókon vannak blokkolásgátlók, kipörgésgátlók. Ezek biztonságosabbá teszik a vezetést. Tapasztalatom szerint a krónikus gyorshajtók az új típusú maffiózók. Úgy vezetnek, mintha megkülönböztetett jelzésű járműben ülnének. A rendőrök feladata lenne őket büntetni, ám velük óvatosabban bánnak. Nekem úgy tűnik, hogy nem mernek szólni nekik... Makai Gáborné nyugdíjas, 58 éves: - Magam részéről nem javasolnám, hogy emeljék a sebességhatárt. Hiszen még lakott területen belül is úgy száguldoznak, olykor százzal, hogy sokszor félek kocsiba ülni. Tudniillik én is vezetek. De az ilyeneket inkább engedem, ha előzni akarnak. Azt hiszik, ha már nyugati kocsi van alattuk, mindent lehet. Nekik biztosan van elég pénzük, hogy kifizessék a bírságot. Ha megemelkedik a felső sebesség határa, még a mostaninál is jobban fognak száguldozni. Varga Norbert gépbeállító, 27 éves: - Szerintem jó ötlet, hogy emelik a felső határt. Az emberek többsége úgyis gyorsabban megy, mint a megengedett, így majd kevesebbszer kell bírságolni. A balesetveszély így is, úgy is fennáll. Nagyobb gondnak tartom, hogy sokan nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően vezetik autójukat. Tehát nem annyira a sebességkorlátozás mértéke a baj, hanem a figyelmetlenség, gondatlanság. Ebből származik a legtöbb baleset. tcwjor Elhagyják a bányákat a jó szakemberek Budapest/Mány A létszámhiány és a létszámfelesleg egyszerre van jelen a mai magyar bányászkodásban. A hiányt 1500 ukrán és román bányász pótolja. Jelenleg mintegy 50 ezer jól képzett bányász és körülbelül ugyanennyi kevésbé képzett dolgozó van munka nélkül. A gondokat az is fokozza, hogy elsőként a jó szakemberek fordítanak hátat az iparágnak. Példa erre, hogy Mányról egy év alatt csaknem 180-an távoztak. A bányászati szakmában 1992-ben megszűnt az állami szakmai képzés. A vájárokat ma már helyileg, a felnőttképzés keretében lehet csak szerezni, vagy külföldi vendégmunkásként - mondta Schalkhammer Antal, a BDSZSZ főtitkára. Szerinte nem is lehet számítani e téren változásokra, hiszen a kormány 2004-re a hazai szénbányászat bezárásával számol. A bizonytalanságok ellenére a Mányi Bányaüzem a folyamatosan csökkenő létszámmal évről évre növeli teljesítményét. Mutatóit az európai színvonalhoz hasonlítják.______(W 3. oldal) ■ Legyen Ön is képviselő! Költségvetésről szavazhat az olvasó A megye minden önkormányzati képviselő-testülete ezekben a napokban, hetekben határozza meg a település idei költségvetését, így ezen a héten a helyi milliók elosztásáról várjuk olvasóink véleményét. A www.24ora.hu címen található internetes honlapunkon már tegnaptól szavazhatnak az érdeklődők, telefonon pedig majd a hét második felében, pénteken lehet voksolni. Kérdésünk: Ön mit részesítene előnyben az alábbiak közül a milliók elosztásakor, ha ott lenne lakóhelyén a döntéshozók között? A válaszlehetőségek: 1. Kultúra, oktatás - tegnap lapzártáig a voksolók 27%-a választotta az interneten 2. Sport - 18%, 3. Egészségügy, szociális ellátás - 27%, 4. Gazdaságfejlesztés - 18%, 5. Településpropaganda (pl. ingyenes helyi újság kiadása, helyi tévé és/vagy rádió működtetése stb.) -10%. Telefonon más, szerintük kiemelten támogatandó területet is megnevezhetnek a szavazók, akiktől rövid indoklást is szívesen fogadunk. RIBÁRY Újabb jugoszlávot igazolt a Lombard Tatabánya A közeli napok szenzációs sporthíre, a Lombard FC Tatabánya csapatának elnök-tulajdonosa, Bíró Péter megállapodott a harmadik jugoszláv labdarúgóval, Pekovics Dejannal. A 27 éves, 194 centiméter magas, 89 kilogrammos csatár 1995/96-ban és 1996/97-ben jugoszláv bajnok volt a Partizán Belgrád csapatában, és kupagyőztesnek is mondhatja magát. Száz mérkőzésen 45 gólt lőtt, majd 87-szer játszott a holland Standard Liege-ben. Ezt követően a Pueblo Mexikó, majd a ciprusi Limassol együttese következett. A játékost Havasi Mihály UEFA-manager ajánlotta a Lombard-vezetők figyelmébe. Az Ausztria Wien és a Lombard ajánlata közül a tatabányaiakét fogadta el. Az őszi szezonban nevelőegyesületében, a Bodonoszty csapatában tízszer lépett pályára, és tizenegy gólt lőtt. Pekovics Dejannal három és fél éves szerződést köt a Lombard. (1 ®-11. oldal) ■