24 óra, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
2001-07-04 / 154. szám
2001. július 4., szerda Brazilok Tatabányán? VISSZATÉRŐ JÁTÉKOSOK. Eldőlt, hogy Zsivótzky Gyula, a Lombard FC Celldömölkre kölcsönadott játékosa visszatér Tatabányára. Andai Márius ugyancsak az LFC-vel fog edzeni, de az ő sorsa még nem tisztázott. A Siófokról visszatért futballista sorsáról még nem döntöttek. PRÓBAJÁTÉKON A BRAZILOK. Egy csatárt és egy védekező középpályást tesztelnek Tatabányán. Az eddigi benyomások alapján a támadó posztján játszó brazilnak esélye van a szerződtetésre. Az Ebedli Ferenc vezette szakmai stábnak információnk szerint a mai edzést követően dönteni kell, hogy szükségük van-e a brazil fiúk közül valamelyikre. Ez annál is inkább fontos lehet, mert az ugyancsak brazil Fabrizio Gonzalves megfelelő ajánlat esetén külföldre szerződik. JAVULÓ A HANGULAT. Margitai Zoltán, az LFC technikai igazgatója elmondta, hogy a Moldáviában elért döntetlen nagyot lendített a játékosok közérzetén. Az eredményt ismerve nagy az esély a továbbjutásra, amennyiben a fiúk nem bízzák el magukat. A győzelem lehetőséget ad a harmadik fordulóban szereplésre. Ott már a Roberto Baggioval fémjelzett Brescia vár a tatabányaiakra. FERLING BÉLA BIZAKODIK. Korábban felmerült a gondolat, hogy a Kiprich, Ferling duó együtt folytatja a Vasasnál. Aztán a külföldi edző mellé csak Kiprich kellett. Ferling Béla elmondta, még nem adták fel a közös munka lehetőségét. Van menedzserük, aki Japán felé egyengeti a két szakember útját. TÓTH BÁLINT VÁGYAI: A Lombard egykori sikeredzője, Tóth Bálint ma már a Vasas szakmai igazgatója. Megkérdeztük, milyen esélyt ad arra, hogy Vincze István, Nagy I. Sándor és Tüske Roland a következő évet a Fáy utcában tölthesse. A remek szakember elmondta, ma 50- 50 százalék az esély, hiszen folynak még a tárgyalások. tátrai Zoltán Rajna-pfalzi győzelmek Nemzetközi kézilabdatorna a tatai Eötvös-gimnáziumban Tatán, az Eötvös-gimnázium tornacsarnokában tegnap hat csapat részvételével rendezett nemzetközi ifjúsági kézilabdatornát a megyei kézilabda alszövetség. A Rajna-Pfalz tartománnyal kialakult sportkapcsolat keretében megyénk vendége volt a HV Rheinland tartományi válogatott fiú- és leánycsapata valamint a dunaszerdahelyi leányegyüttes. A fiúknál a megyei válogatott mellett a VH Rheinland és a Tarjáni SE gárdái küzdöttek a helyezésekért. Megyei válogatott - HV Rheinland 23-25 (10-12) Vezette: Natkai, Németh. Komárom-Esztergom megye: Rábai - Hanák 6, Illés, Tóvári A. 10, Palatin, Bátori 4, Kanyó 3. Cserék: Süle, Klébert, Fehér, Tatai. Edző: Basky Péter. A németek legjobb góllövői: Lauterbach 8, Moske 6. Tartalékosan lépett pályára megyénk ifjúsági válogatottja, mert a két gólerős játékos, Salamon és Haág Dávid a THAC csapatával külföldi tornán vesz részt. Végig kiegyenlített volt a játék, a mérkőzés hajrájában a német fiatalok jobban kihasználták a gólhelyzeteiket, és ezzel győztek. Megyei vál. Tarján SE 27-22 (14-9) Vezette: Német, Schaffer Góllövők: Palatin 9, Tóvári 8, Bátori 4, Kanyó 3, Illés 1, Kiébert 1, Fehér 1. Tarján SE: Fülöp 2, Endrész 6, Bakos 2, Szentner 2, Straubinger Zs. 4, Hahn 5, Szegedi. Cserék: Straubinger B., Keilbach, Szakzinger. Edző: Horváth Árpád. HV Rheinland - Tarjáni SE 31-12 (16-6) Vezette: Wenczák, Willi. Legjobb góllövők: Moske 6, Cartavius 5, illetve Endresz, Bakos 3-3. NŐI MÉRKŐZÉSEK HV Rheinland - Dszerdahely 24-14 (16-6) Vezette: Wenczák, Willi. Legjobb góllövők: Oster 9, illetve Takács 7. Megyei vál. - Dunaszerdahely 23-17 (13-5) Vezette: Németh, Schaffer. Megyei válogatott: Borsodi - Balázs, Baumstark 10, Klement 2, Becsák, Krajczár 7, Uitz 1. Cserék: Bédi, Gutter, Vitáris 2, Kavarek, Molnár, Baksa, Vigh. Edző: Buzási József. A Dunaszerdahely legjobb góllövői: Takács 4, Richter 4. Megyei vál. - HV Rheinland 16-15 (9-3) Vezette: Szalai, Radnai. Legjobb góllövők: Uitz 5, Baumstrak 4, illetve Schüller 6. A torna végeredménye, fiúk: 1. HV Rheinland, 2. Komárom- Esztergom Megyei Válog., 3. Tarjáni SE, lányok: 1. Komárom Esztergom Megyei Válogatott, 2. Rheinland, 3. Dunaszerdahely. HV ■ Kanyó Ádám gólt lő a német csapatnak fotó: antalóczy SPORT Világbajnok focista orvosaink A tatabányai Vankó István és Veréb Attila a négyszeres aranyérmes csapat tagja A magyar orvosválogatott úgy utazott a Genfi-tó partján lévő Evianba, hogy sorozatban negyedszer is az élen végez az orvosok labdarúgó-világbajnokságán. A franciaországi kisváros és környéke 34 együttest fogadott a földkerekség minden részéről. Kilenc csoportban küzdöttek a válogatottak a továbbjutást jelentő helyekért. A magyar gárdában két tatabányai orvos kapott helyet. Dr. Vankó István, a Szent Borbála Kórház 38 éves sebésze és dr. Veréb Attila, a nemrégiben diplomázott 23 éves fogorvos. A mieink a csoportmérkőzések során a következő eredményeket érték el: Angliát 5-0-ra, Szardíniát 3-1-re, Chilét pedig 2-1-re verték. Utóbbiak ellen az első gólt Vankó István lőtte. A legjobb nyolc közé jutásért az olasz Nápoly ellen nagyon jó mérkőzésen nyertek 4-2-re (Veréb egy gólt lőtt) a mieink, aztán a fináléba jutásért a másik kiváló együttes, a Torino következett. Nagyon jó játékkal, 3-0-ra győztek Verébék, aztán a franciák sem jelentettek akadályt. A 2-0- ás győzelem után a vb-ken mindig jól szereplő Szlovénia válogatottja következett a döntőben. Az aranyéremért vívott mecscsen nagy iramú és színvonalas csatát láthatott a szépszámú közönség. A hajrában a magyarok megszerezték a győztes gólt, a 2-1-es siker után sorozatban negyedszer járhattak örömtáncot Vankó doktorék. Vankó István végig megbízhatóan játszott, egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. A kiváló sebész remekül összefogta a középpálya jobb oldalát, és nagyon fontos gólt is szerzett Chile ellen. Veréb Attila már tavaly is tagja volt a világbajnok együttesünknek, de akkor még mint orvostanhallgató. Miután nemrégiben sikeresen lediplomázott, már „felnőttként” lehetett részese a nagy diadalnak. Elmondta, hogy szeptembertől Tatabányán szeretne dolgozni fogorvosként. Mindketten ezúton köszönik a szponzoroknak segítségét, hiszen nekik köszönhető, hogy részt vehettek a sikeres vb-n. A aranyérmes magyar válogatottban a következők léptek pályára: Helmle Péter (Budapest), Koch Róbert (Hajós, a Fradi egykori kiváló focistája), Vajner Attila (Budapest), Bálint László (Pécs), Lehoczky Tamás (Orosháza), Hernold László (Érd), Tímár István (Debrecen), Schmidéliusz József (Debrecen), Kerekes György (Debrecen) Varga Lehel (Debrecen), Durai Péter (Szeged), Gelencsér Gábor (Pécs), Szanyi István (Pécs), Szakács János (Szarvas), Horváth János (Vecsés), Horváth Péter (Győr), Tóth Béla (Mosonmagyaróvár), Tóth László (Budapest), Szél Tamás (Szeged), Bányai Tivadar (Gyula), Vankó István (Tatabánya), Veréb Attila (Tatabánya). Egy év múlva Magyarország ad otthont az orvosok világbajnokságának. A helyszín a Balaton partján később kijelölendő város lesz. A mieink sorozatban ötödször végezhetnek az élen. PÉNTEK SÁNDOR Örömmámorban az eviani stadionban. A magyarok negyedszer is aranyérmesek lettek a világbajnokságon Vankó István és Veréb Attila a trófeával A Lombard FC-TASK újabb sikere Gödöllőn Tatabánya Gödöllőn már harmadik alkalommal rendezték meg a labdarúgó Millenniumi Szabadság Kupát utánpótlás csapatok részére. A tornán részt vett a tatabányai Lombard FC-TASK együttese, amely az utóbbi időkben rendre sikeresen szerepel a különböző megméretéseken. A Gödöllői Agrártudomány Egyetem sporttelepén nagyszerű hangulatban futballoztak a fiatalok. A Gödöllői Góliát SC, a Vác FC, a Siófoki LFC, a Domonyi SC és a Váci Labdarúgó-sportiskola vett részt a kupán a tatabányaiak mellett. Eredmények: Lombard FCTASK - Váci Labdarúgó-sportiskola 1-0 (góllövő: Bazsika), Lombard FC-TASK - Gödöllői Góliát FC 3-0 (góllövők: Bugár, Bazsika, Bankó), Lombard FC-TASK - Siófoki LFC 0-1, Lombard FC-TASK -Domonyi FC 4-0 (góllövők: Szám, Senica, Trella Várhelyi, Bugár), Lombard FC-TASK - Váci FC 4-1 (góllövők: Bugár 2, Bazsika, Trella Várhelyi). A torna végeredménye: 1. Lombard FC-TASK 12 pont, 2. Siófoki LFC 11, 3. Váci FC 11, 4. Gödöllői Góliát FC 4, 5. Váci Labdarúgó-sportiskola 4, 6. Domány utánpótlás SCI. A torna legjobb játékosa díjat Gödöllő polgármesterétől, a torna fővédnökétől Bugár Gábor vehette át. Az aranyérmet nyert tatabányai csapat névsora: Győrök Zoltán, Szilvási Zsolt, Szám Dávid, Vécsei Dávid, Heilman Zoltán, Gyenes Árpád, Nagy András, Bugár Gábor, Nagy Richard, Bankó Ádám, Bazsika Norbert, Senka Zoltán, Trella Várhelyi Áron, Ignácz Krisztián. Edző: Erdélyi Péter,_________________a Magyar-német a középpontban Az MLSZ centenáriumi ünnep- augusztus 15-i (20.45 óra) barátségeinek csúcspontja a Magyarságos találkozót, amelyet Írország - Németország válogatott gyen nézhetnek meg azok a mérkőzés lesz a Népstadionban, szurkolók, akik a magyar együtt Bozóky Imre, a labdarúgó-szerest június elején elkísérték Bövetség elnöke a 100. évfordulót karestbe, a románok elleni vbünneplő eseményekről tartott selejtezőre (0-2). A jegyek sajtótájékoztatón bejelentette, egyébként 2000, 3000 és 4000 hogy spanyol bírók vezetik az forintba kerülnek.__________a 11. OLDAL Napfesztivál a Citroennel Tatabánya Július 5-én kezdődik Tatabányán, a sportcsarnok környékén a Citroen Karaván támogatásával a Napfesztivál, amely nagyszerű programokkal várja az érdeklődőket. Csütörtökön 9 órakor kezdődik és július nyolcadikéig tart a Focizz velünk! országos műfüves utcai labdarúgó-bajnokság 3. fordulója (információ: 06/30/2880-185) a sportcsarnok feletti kézilabdapályákon. A július 7 -i program, 9.00: Palatin pörköltfőző verseny. Információ és jelentkezés a Palatin üzletekben. 11.00: sportfesztivál a TKTV és a 24 Óra szervezésében - játékos sportvetélkedők olimpiai- és világbajnokokkal. Vendég lesz Fábián László, Gyulay Zsolt, Igaly Dia valamint a két Vincze, Balázs és Pilu. 13.00: pódiumon a 24 Óra, fellép Paul, a Carmen táncegyüttes, valamint Zsolti, a rocker (Erdei Sándor humorista). 14.00 órától sport- és zenei fesztivál a Juventus Rádióval. Fellépők: Patrisha, 4U, Roy és Ádám, UNITED, Fiesta, Auth Csilla, Bestiák és a Sonnie. Játékok és nyeremények a Citroën, valamint a Juventus jóvoltából. 19.00 órától kezdődik az EST, ekkor fellép a Zuzu és a Tűzkerék, aztán jön az utcabál a Tequila and Chicken Brass együttessel. Vasárnap délelőtt a Citroën Karaván és a Juventus Rádió a sörsátor környékén gondoskodik a színvonalas szórakoztató műsorokról. Remek négy nap lesz: sport, zene, buli, játék egy helyen, és mindez díjtalanul. Az esemény szervezői: Peron Music Alapítvány, Komárom- Esztergomi EST, Tatabányai Közösségi Televízió Kft. Médiapartner: 24 Óra, Juventus Rádió. ■ Kemény Dénes csapata Vízilabda Kiss G., Kásás, Molnár, Steinmetz, ------------------------------------------Székely, Varga T, Varga Zs., Vári Olimpiai bajnokcsapat mínusz (mezőnyjátékosok): Mdrcz Tamás, plusz Varga Ta- A magyar válogatott a házimás. Azaz: Kemény Dénes, a férfi gazda spanyol mellett az orosz vízilabda-válogatott szövetségi ka- és a román együttessel találkapitánya kijelölte 13 játékosát a jazik Bilbaóban. A pólósok vasárlius 19-29. közötti fukuokai vb-t nap este érkeznek haza, utána megelőző utolsó, bilbaói felkő- az előzetes tervek szerint hészülési tornára, amelyet péntektől romnapos pihenő lesz, s jövő vasárnapig rendeznek. A csütör- csütörtökön repülnek Szöulba, a tökön útra kelők: Kósz, Szécsi (k a vb-t közvetlenül megelőző ötnaposok), Benedek, Biros, Fodor, pos edzőtáborba.___________» Harmincezren futottak Már lehet nevezni a Nike Budapest félmaratonra Véget ért a Budapest Sportiroda tavaszi futószezonja. A tíz megméretésen - melyek között akadt futóverseny, illetve duatlon, trialon és úszóesemény is - mintegy 30 000-en álltak rajthoz. Az ősz a nagy nemzetközi versenyeket tartogatja a futóknak. Az első nagy futóesemény a 16. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton lesz szeptember első vasárnapján. A mezőny idén is a Széchenyi fürdő elől vághat neki a távnak. Az útvonal a tavalyihoz képest változott, ezúttal nem vezet át a Margitszigeten, így aztán a sokak által „kegyetlennek” tartott Árpád-hídi emelkedő kimarad a megpróbáltatásból. Már most lehet készülni, hiszen egyre több hölgy, egyre több fiatal bizonyítja, ez tényleg legyőzhető távolság. Tavaly a 4200 indulóból csak 100-an adták fel a versenyt. Érdemes nevezni, hiszen minden induló műsorfüzetet, Nike pólót, és minden célba érkező egyedi érmet, befutócsomagot és eredményfüzetet kap ajándékba. A 16. Nike Budapest Félmaraton egyben szenior, rendőr és honvéd országos futóbajnokság is. Az esemény az ISM Sport 25-Mozdulj velünk! sorozatának része. Érdemes már most jelentkezni, mert a nevezési díj július 27-ig csak 2000 Ft. Bővebb információ a 273-0939-es telefonszámon kérhető vagy a www.sportiroda.hu címen olvasható, ahol lehetőség nyílik az on-line nevezésre. b 4 KOMÁROMESZTERGOM MEGYEI MÓRA 1. A^ATESZ tagja • • # Az újság a # PRIMDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Komárom-Esztergom megyei közéleti napilap. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Felelős vezető, az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. Felelős szerkesztők: MISKEI FERENC, MÓROCZ KÁROLY. Kiadja: az AS-M. Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Kiadóvezető: B. NAGY LAJOS. Szerkesztőség és kiadó: 2801 Tatabánya V, Fő tér 4. III. emelet. Postacím: 2801 Tatabánya, Pf.: 141. Szerkesztőségi telefon: (34)514-010, fax: 514-011, e-mail: szerk.kom@axels.hu — Ügyeleti telefon: (34)514-013. Esztergomi szerkesztőség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Tel.: (33)414-068, Fax.: 414-168. Kiadói telefon: (34)514-000, fax: 514-001. Hirdetési iroda: Tatabánya V., Fő tér 4. földszint. Hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS. Telefon: 34/514-020, fax: 514-021. Terjeszti: a kiadó. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS. Terjesztési telefon: 514-031, fax: 514-033. Árusítja a RÁBAHÍR RT. Előfizethető a kiadó terjesztési részlegénél (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Tatabánya 10400913-09117330-70070000 ASM Tatabánya pénzforgalmi jelzőszámra. 2001. évi előfizetési díj egy hónapra 945 Ft, negyedévre 2835 Ft, fél évre 5670 Ft, egy évre 11 340 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Lapnyomda: COFINEC Szilády Nyomda Kft. - Kecskemét, Mindszenty krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. ISSN 1416-8650. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.