24 óra, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-29 / 228. szám
2001. Szeptember 29., szombat SPORT Véres hazai győzelem Tatabánya-Tatai Cserép KC - Budapesti Honvéd 24-18 (12-10) Férfi kézilabda NB I. B Tatabánya, 500 néző, vezette: Kovács, dr. Vaskó. Tatabánya: Nagy P. - Szám 2, Molnár 1, Fülöp 4, Kmncz 3, Pavlovics 5, Zeck K. 6. Cserék: Kovacsovics, Marna, Pongrácz, Sibalin, Németh 2, Zeck M. 1, Salamon. Edző: Kanyó Antal Sok régi arcot lehetett látni, akik hosszú idő után újból kilátogattak a Tatabánya - Honvéd rangadóra. Az első 10 percben sokat kapkodott a hazai együttes, majd tíz perc eltelte után 6-3-ra elhúzott a TTCSKC. A fiatal, kemény, olykor durva vendégek 6-6-nál egyenlítettek, de Fülöpék újból 10-7-es előnyt szereztek. Izgalmas volt a félidő hajrája, de 12-10-es előnnyel a hazaiak fordultak. A második félidő elején - a szurkolók nagy örömére - Marosi és Sibalin is pályára lépett. 5 perc elteltével 12-10-es mérkőzésállásnál egy tatabányai támadásnál Marosit a szó szoros értelmében leütötték, eltört az orrcsontja, folyott a vére, kórházba szállították. Nagyon felbőszítette a szurkolókat az eset. Sikerült felülkerekedni a vendégek durvaságain, és gyors, lendületes hazai támadásokkal, Fülöpék 22-14-re elhúztak. A mérkőzés utolsó tíz percében a tatabányaiak igyekeztek a közönségnek meghálálni a buzdítást, de a szép játékba elég sok hiba csúszott, a vendégek kapusa Lepsényi kitűnően védett. A mérkőzés utolsó perceiben a szurkolók felállva: Szép volt, fiúk köszöntéssel ünnepelték a hazai győzelmet. Váli Tóth János, a klub elnöke: - Kár volt ezért a sérülésért, úgy tűnik, szépen alakul a csapatunk. Nagyobb arányban is győzhettünk volna. ANTALÓCZY ALFRÉD cARBONEx adidas Márkabolt Tatabánya Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. SP*Slfl  ÉTTEREM , IGAZ.•.«■rivif y Siggagjj f.24 ÓRA Utcai harcosok a ringben Tatabánya A Tatabányai Városi Sportcsarnok ma 19 órától ad otthont az utcai harcosok országos bajnoksága selejtezőjének. Az eseményen több megyebeli versenyző is elindul, köztük a tatabányai Kiss Csaba, az SCI biztonsági őre, aki ismert kick-box, thai-box és kempoversenyző volt. Kardos József ökölvívóedző segítségével készül a viadalra, ame ne bizonyítani. A versenyre még igen a +85 kilósok között szeret- ma 12 óráig lehet nevezni Orlik Zoltán versenyigazgatónál a 06/20/438-6714-es telefonszámon. Még két tatabányai - Beró László és Treszl Attila - nevezett a versenyre, vagyis lesz kinek szurkolniuk a nézőknek. Az esemény díszvendége lesz többek mellett Fekete László, Pataky Attila és Gidófalvi Attila. Orlik Zoltán bízik Kiss Csabában fotó: kiss t. i. ______________________,________________1 Újabb három pontra várva Labdarúgó NB II., Hummel-csoport: THAC - Bonyhád Vasárnap 16 órakor a Bonyhád ellen lép pályára otthonában a THAC legénysége. Az elmúlt hét végén megtört a hazai átok, és győztek a tataiak a jó képességű Sárvár ellen. Most újabb győzelemmel megerősítené helyét az élcsoportban Ferling Béla együttese. - Ez a szép győzelem tartást és hitet adott a csapatnak - emelte ki Ferling Béla vezetőedző. - A Sár- A Tatai HAC kezdőcsapata Berecz, Schmidtmayer, Németh T., Borka, Ferkó, Bombic, Határvölgyi, Lahos, Újhegyi, Pankotai, Unger Altrichter, Benkő, Salamon, Purgel, Bognár, Kutich, Belányi, Harmath. Már volt eddigi legjobb ellenfelünk, és megérdemelten győztünk ellenük. A tabellára nézve senki se mondjon véleményt a bonyhádiakról, mert ők is sokkal jobbak, mint amit a helyezésük mutat. Továbbra is az agresszív védekezésből indulunk ki, de döntő lesz a középpályás sorunk játéka, no meg csatáraink gólerőssége. A Sárvár elleni meccset megsínylette a pálya, ezért a héten kímélték, és kétszer is a katonai kollégium sporttelepén edzettek a Ferlinglegények. A pálya gyepszőnyegét egyébként szépen helyrehozták, arra nem lehet panasz vasárnap. A tataiaknál Bombicr sárga lapos eltiltása lejárt, így elfoglalja helyét a középpályán. Kozár és Kende viszont még mindig sérült. péntek SÁNDOR AZ NB II. ÁLLÁSA 1. Balatonlelle 3 31 10-5 12 2. Tatai HAC 3 3 10-6 12 3. Bodajk 3 21 12-4 11 4. Petőháza 3 22 9-6 11 5. MTE-Motim 3 12 11-9 10 6. Kaposvölgye 3 13 5-8 10 7. Sárvár 2 32 7-89 8. PVSK 2 32 7-99 9. Veszprém 2 22 7-68 10. Komló 2 13 4-77 11. Bonyhád 1 23 4-75 12. Balatonfüred 4 2 3-94 13. Ajka 3 4 6-113 Labdarúgó NB III., Duna-csoport - 8. forduló Baracs - Esztergomi SC Mindenképpen győzelmet vár csapatától Holdampf Sándor vezetőedző a baracsiak ellen. A vasárnap 16 órakor kezdődő mérkőzésen a vendégek támadó taktikával játszanak, mert jól tudják, hogy ezen a találkozón van keresnivalójuk. Az esztergomiak védelme egyre jobban összeáll, és ha a helyzeteket is belövik a csatárok, nem lesz gond. Az esztergomiak kerete: Valter, Salik, Baják, Tóth L, Méhes, Nagy Gy., Kneiszel, Schanker, Bökő, Horváth S., Mlaka, Papp A., Méhes P, Sztojka, Szölgyémi, Pálinkás, Varga K. Robotka B., Hőgyes, Oroszlány-VERt. - Mezőfalva A bányászvárosiaknak égetően szükségük van a három bajnoki pontra a vasárnap 16 órakor kezdődő találkozón. Eddig balszerencsés volt Mészáros István játékos-edző gárdája, különösen a helyzetek kihasználásában van mit javítaniuk Gulyáséknak. A Mezőfalva jó középcsapat, tele egykori NB I-es futballistákkal. Az oroszlányiak mellett szól a fiatalos lendület. Az Oroszlányi SZEVÉRt. kerete: Kiss V., Nagy A., dr. Veréb, Mészáros /., Mester, Kristyák, Chmelovics, Kele, Gulyás, Mártonfi, Juszkó, Kemenesi, Szabó G., Zsidó, Németh I., Orlovics, Mészáros F. IPOLYVECE - SZOMOR-ZSÁMBÉK Szombaton 16 órakor a tabella 3. helyén álló, újonc Ipolyvecéhez látogat a Szomor-Zsámbék együttese. A legutóbbi hazai fiaskót feledtetni szeretnék Honti József edző tanítványai. A rutin mindenképpen Vanicsekék mellett szól. A Szomor-Zsámbék kerete: Haffner, Tóth G., Pfeiffer, Szabó N., Lajtavári, Nagy Zsolt, Horváth G., Szivák, Fekete G., Kenyeres, Fekete Zs., Tuba, Till, Vanicsek, Barkodé ízeli, Kégli, Bergendy, Berki, Bari. AZ NB III. ÁLLÁSA 1. BTC 5 2 -18-8 17 2. Ikarus 5 1 119-1016 3. Ipolyvece 4 3 -13-4 15 4. Ercsi 4 2 1 16-8 14 5. Veresegyház 4 2 1 12-7 14 6. Mezőfalva 3 4 -13-7 13 7. Gázművek 3 2 215-1311 8. Szomor-Zs. 3 2 212-1311 9. FIAFC 3 1 311-10 9 10. Taksony 2 2 312-11 8 11. Dömsöd 1 2 411-13 5 12. Oroszlány 1 2 4 6-10 5 13. Törekvés 1 2 4 8-18 5 14. Sárvár -4 311-18 4 15. Baracs -2 5 5-21 2 16. Esztergom -1 610-21 1 t Kemény biztonsági intézkedések Forma-1 - USA Nagydíj, Indianapolis A két héttel ezelőtti terrorcselekmények után eddig nem látott biztonsági intézkedések közepette veszi majd kezdetét vasárnap az USA Nagydíj Indianapolisban. Az Olasz Nagydíj az együttérzés jegyében telt el, s most a csapatok arra koncentrálnak, hogy a szezon utolsó előtti versenyén még kimutassák foguk fehérjét. Bár az idén még csak másodszorra rendezik meg az USA Nagydíjat, amióta a Forma-1 visszatért a tengerentúlra, azzal mindenki tisztában van, hogy a helyszín nagy autósportos múlttal rendelkezik. Az elmúlt két hétben különféle találgatások kaptak szárnyra, hogy vajon Michael Schumacher, immár negyedik világbajnoki címének birtokában, rajthoz áll-e Indianapolisban. Az Olasz Nagydíj szemmel láthatólag nem az ő versenye volt. A tavalyi verseny a Ferrarinak kedvezett. A csapat remek taktikával kettős győzelmet szerzett, állva hagyva ellenfeleit. Talán a négyszeres világbajnok Schumacher egy kicsit jobb teljesítményt ér el tavalyi diadala helyszínén, miközben Barrichello minden bizonnyal visszafogottabb lesz azután, hogy vasárnap megszületett Eduardo nevű kisfia. A gyors kanyarokkal teli pálya , A Brickyard (téglából épült az eredeti pálya, innen a név: téglagyár) néven elhíresült Indianapolis Motor Speedway gyors kanyarjaival és a Forma-1 leghosszabb egyenesével mind a mérnököknek, mind a pilótáknak nagy kihívást jelent. A pálya 4,192 km hosszú, és a 73 körös verseny távja 306,016 km lesz. A tavalyi versenyt Michael Schumacher nyerte a Ferrarival. Schumacher ismét dobogóra állhat? Női teke Szuper Liga és férfi teke NB I. Tatabányai SC - ZTE-ZÁÉV Ma 11 órától ismét otthon játszik a női teke Szuper Ligában a Tatabányai SC női csapata. Juhos Anikó vezetőedző annak ellenére győzelmet vár csapatától, hogy Steiner Gabriella franciaországi tanulmányi útja miatt , hiányozni fog a kitűnő erőkből álló zalaegerszegiek ellen. Helyette Virga Ágnes dob, mellette a következők kapnak helyet a kezdő együttesben: Járfásné Szabó Renáta, Balla Ildikó, Ficsorné Krako Éva, Máriánné Farkas Mariann, Megyesiné Vali Ágnes. Készenlétben áll: Szayer Erzsébet. Az ifjúsági csapatban ezáltal Katona Bea és Suhai Éva kap helyet. Zoltek NYSE - Alba Regia A Zoltek NYSE NB I-es férficsapata ma 10 órakor a székesfehérvári Alba Regia i együttesét fogadja a Tatai Edzőtáborban. Id. Hergéth János vezetőedző mindenképpen győzelmet vár tanítványaitól. A Zoltek kerete: Tállai Lajos, ifj. Hergéth János, Torda Elemér, Fenyvesi Róber, Fegyveres Sándor, Magyar Károly, Komoróczki Viktor, Szitán Tamás. m 15. OLDAL Megyénk hírei FLÓRIÁN EB-DÖNTŐJE FERRARÁBAN - TATA Ma este már idei nyolcadik profi világversenyén bíráskodik a tatai Flórián Béla. A Bolognától nem messze lévő Ferrarában az olasz Alexander Duran a kihívóval, a francia Douglas BeUinivel mérkőzik az Európa-bajnoki címvédő döntőben. Flórián pontozóbíró lesz, és érdekesség, hogy Duran eddigi három Eb-döntőjén közreműködött pontozóként vagy vezetőbíróként. Jó ómen az olasznak, aki egyébként nagyon harcos öklöző hírében áll. Eddig minden címvédő meccsén padlóra került, de onnan felkelve diadalmaskodott. NAGYKÉRI ÖREGFIÚKAT VÁRNAK - KOMÁROM A komáromi öregfiúk labdarúgócsapata szombaton 14 óra 30-kor a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen a szlovákiai Nagykér hasonló korú játékosaiból álló együttesével mérkőzik meg. A házigazdáknál Kaufmann, Mandel, Lőrincz, Musitz, Kocsis, Németh Gy., Nyikos, Németh J., Horváth I. L, Kővári Gy., Kozenkow, Háklár, Auxner, Torday, Elek, Horváth NI. L., Tóth Gy., Dajka és Erdős rúgja majd a bőrfocit. A meccsen Simon Gábor fújja a sípot. LOVASOK A VÁROS NAGYDÍJÁÉRT - TATA Díjugrató lovasversenyt rendeznek szeptember 30-án a Fényes fürdő parkolójában. 9 órakor a B1 kategóriában kezdő lovasok és lovak ugratnak az akadályok felett. 14 órától a B2 kategória versenyei zajlanak, majd 16 órától a B3-as kategóriában Tata Város Nagydíját kapja a legjobb lovas. A verseny a Komárom-Esztergom megyei díjugrató bajnoki fordulója. DIÁKSPORTNAP ÉS AJÁNDÉKOK - KOMLÓD Szeptember 25-én és 26-án sport- és szabadidő-délutánt rendeztek a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Általános Iskola és Diákotthonában. A szervezők a sportminisztérium pályázatán nyert pénzből vásárolt ajándékokat az eredményhirdetés után osztották ki a gyerekeknek. LABDARÚGÓ-FEGYELMIK - MEGYEI INFORMÁCIÓ A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi határozata: Antal (Tokod), Torma (Baj), Varga (Mocsa), Mészáros (Tarján), Lelkes (TABAK), Takács (TABAK), Bajcsai (Nagyigmánd), Mali (Sárisáp), Karvaly (Bábolna) 1-1, Zsilinszki (Baj), Gyüszi (Kisbér), Várkonyi (Pilismarót), Hajdú (Pilismarót) 2-2, Balogh (Csém), Németh (Baj), Alscher (Pilismarót), Takács (Komárom I.) 3-3 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. FOREST SULIOLIMPIA AZ EDZŐTÁBORBAN - TATA Ma fél tízkor kezdődik a Forest Suliolimpia, amelyen középiskolás diákok küzdenek a helyezésekért. Az edzőtáborban az idén először a szomszéd megyék versenyzői is részt vesznek a sportversenyen. A miniolimpia támogatója a Forest Papíripari Kft., szervezője a megyei sportigazgatóság és a sportszövetségek szövetsége. ■ Verhetetlen környei dart’s-osok Környén rendezték meg a honi ifjúsági csapatbajnokság steel és soft versenyeit. Mindkét szakágban az országból 8-8 csapat nevezett előzetesen, köztük megyénkből a Környe SE. A steel szakág versenyével kezdődött a csapatbajnokság, amelyen minden együttes játszott mindenkivel. A Környe SE dart’s-osai mindenkit legyőzve, 63:16-os játszmaaránnyal az első helyen végeztek. Második a zirci Wings-Köz-víz DC csapata, míg 3. a budapesti Kinizsi TTK lett. Külön említést érdemel a környei Selmeci Zsolt, aki 16 mérkőzése mindegyikét megnyerte. Másnap a soft szakág versenyével folytatódott a csapatbajnokság. Itt a környei fiatalok csoportelsőként jutottak az elődöntőbe. A döntőbe jutásért a zirci csapattal mérkőztek, és magabiztos, 9-2-es győzelemmel jutottak a fináléba, ahol a Kinizsi TTK gárdáját verték 9-5-re. Ezzel a soft országos bajnokságot is megnyerték. A két nap során a környei fiúk nem találtak legyőzőre, és 12 mérkőzésükből mindegyiket megnyerték. A győztes csapat névsora: Kiss Attila, Selmeci Zsolt, Schmidt József, Tallódi Viktor és Varga Ferenc.________________■ A győztes környei dart’s-osok 24 CM KOMÁROMESZTERGOM MEGYEI A A ^ARTESZ tagja • • Az újság a sí panda szerkesztőségi rendszerrel készült. Komárom-Esztergom megyei közéleti napilap. Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. SZTRAPÁK FERENC. Felelős szerkesztők: MISKEI FERENC, MÓROCZ KÁROLY. Kiadja: az AS-M. Kft. Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Kiadóvezető: B. NAGY LAJOS. Szerkesztőség és kiadó: 2801 Tatabánya V., Fő tér 4. III. emelet. Postacím: 2801 Tatabánya, Pf.: 141. Szerkesztőségi telefon: (34)514-010, fax: 514-011, e-mail: szerk.kom@axels.hu —^Ügyeleti telefon: (34)514-013. Esztergomi szerkesztőség: 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 5. Tel.: (33)414-068, Fax.: 414-168. Kiadói telefon: (34)514-000, fax: 514-001. Hirdetési iroda: Tatabánya V, Fő tér 4. földszint Hirdetési vezető: BARSI SZABOLCS. Telefon: 34/514-020, fax: 514-021. Terjeszti: a kiadó. Terjesztésvezető: TÍMÁR JÁNOS. Terjesztési telefon: 514-031, fax: 514-033. Árusítja a RÁBAHÍR RT. Előfizethető a kiadó terjesztési részlegénél (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Tatabánya 10400913-09117330-70070000 ASM Tatabánya pénzforgalmi jelzőszámra. 2001. évi előfizetési díj egy hónapra 945 Ft, negyedévre 2835 Ft, fél évre 5670 Ft, egy évre 11 340 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. A lapban megjelent hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállalóink. Lapnyomda: COFINEC Szilády Nyomda Kft. - Kecskemét, Mindszenty krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. ISSN 1416-8650. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. *