24 óra, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-15 / 112. szám

2002. Május 15., szerda Sárberkiek az NB I-ben Tatabánya A 2001-2002-es férfi röplabda NB. II. Nyugati csoportjában 2. helyen végzett a Sárberki RKE, így a tatabányai gárda jogot szer­zett az NB I-be jutásért vívandó osztályozóra. Az együttes az NB. II. Keleti csoport 2. helyezettjé­vel, a Kunhegyessel játszott oda­visszavágó alapon. Sárberki RKE - Kunhegyes 3:0 (20, 19, 13) Tatabánya, 200 néző, vezette: Horváth,Vasak. Sárberek: Skoflek, Geier, Szegedi, Berták, Bencsik, Kreizinger. Csere: Csizmadi (liberó), Vigh Zs., Tóth V., Veilandics, Csendes. Edző: Berták Csaba. A tatabányaiak 3:0-ás győzel­me azt jelentette, hogy a Kunhe­gyesen, a visszavágón már ele­gendő volt egy szettet vagy 53 pontot elérnie, és akkor nyitva áll a kapu az NB. I. előtt. Kunhegyes - Sárberki RKE 3:1 (19, -33, 12, 26) A második játszma döntött. A sárberkiek mielőbb döntésre akarták vinni a dolgot, ám óriá­si küzdelemben dőlt el a szett sorsa. A maratoni játszmát 35:33-ra nyerték a tatabányai­ak, akik ezzel már feltették az „1-re” a pontot. Kit érdekelt ek­kor már a hátra lévő két szett. Összesítésben: Sárberki RKE - Kunhegyes 4:3, és ezzel a tatabá­nyaiak a 2002-2003-as évi bajnok­ságot már az NB I-ben kezdik. Bertók Csaba: - Egyszerű a sikerünk titka. Sokat edzünk, csapat tagjai a pályán és azon kívül is jól érzik magukat együtt. Tóth Pál István szak­osztályvezető: - Öt éve megszűnt Tatabányán a férfi röp­labda, ám Bertók Csaba egy éve elhatározta: „kell egy csapat”. Összehozta a társaságot, és a le­hetőséget kihasználva beneve­­zett az NB. II-es bajnokságba, b Bujáki fogathajtós sikere Bana A­ver­ A Csongrád megyei Fábián­­sebestyén adott otthont az or­szágos fogathajtó bajnokság el­ső fordulójának, amelyen 11 egyes-, 24 kettes- és 11 négyesfogat állt rajthoz, s egy jelentőségét növe­li, hogy az egyes és né­gyes fogathajtók részére az idén világbajnoksá­got rendeznek, így ne­kik egyben vb-válogató is volt a viadal. A kettes fogathajtók között indult a Kanai Gábor. Ő az Ausztriában rende­zendő Duna - Alpesi Kupa rész­vételi jogáért is küzdött, ame­lyen négy fogat indulhat ma­ Bujáki gyár színekben. Bujáki Gábor kitűnően versenyzett. Eredmények, díjhajtás: 1. Lázár Zoltán, 2. Lázár Vilmos (mindkettő Lázár Lovaspark), 3. Varga Péter (Tehnotex SE), 4. Bujáki Gábor (Bana KSE). Maratonhajtás: 1. Lázár Zoltán, 2. Varga Péter, 3. Bujáki Gábor. Akadályhajtás: 1. Bujáki Gábor. Összetett: 1. Lázár Zoltán, 2. Lázár Vilmos, 3. Bujáki Gábor. A megyei lovas­szövetség vezetése örül Bujáki Gábor nagy sike­rének. A banaiak kiválóságát legközelebb május 18-20-án lát­hatja a közönség Ácson, a felső­dunántúli regionális fogathajtó bajnokság első fordulójában, b Sárai és Fábián válogatott lett Tatabánya indulnak a várgesztesi Villapark­---------------------------------------------- ban rendezendő Világ Kupa Háromnapos válogató edzést tart pontszerző versenyen, amelyen a tett a dartsszövetség Budapesten, 152 férfi egyéni indulóból 60 kül­­amelyen 17 meghívott kö- földről nevezett. Nyolc­ból választották ki a 6 ta- ország (litván, holland, gy válogatott keretet. A ÍRSggu- belga, német, angol, tatabányai Sport Hotel osztrák, jugoszláv, sváj-DC két játékosa, Sárai Le­­ci) legjobbjai küzdenek a vente és Fábián Ferenc­ce­­l pénteken 19 órakor kez­mekül teljesített a trénin- dődő viadalon, Szomba­teken, és bekerült a 6 fős elitbe, tán 10, vasárnap 11 órakor kezd A hét végén mindketten el­­dődnek a küzdelmek. ■ S PORT Néhány sorban TENISZ. A világranglista 71. he­lyén álló Sávolt Attila nagy csa­tában 7:5, 7:5-re kikapott a ro­mán Adrian Voineától, így elbú­csúzott a 2,828 millió dollár összdíjazású németországi te­nisztornától. LABDARÚGÁS: Az Angol Lab­darúgó Szövetség képviselője a kameruni Issa Hayatou-ra sza­vaz a FIFA május 29-ére terve­zett elnökválasztásán. FORMA-1: Michael Schu­macher a Forma-1 rajongóinak megértését kéri azután, hogy ferraris márkatársa, a brazil Rubens Barrichello méterekkel a cél előtt lelassított, s nyerni hagyta őt a vasárnapi Osztrák Nagydíjon. ATLÉTIKA: Merlene Ottey in­dulni akar az augusztus 6. és 11. között sorra kerülő müncheni szabadtéri atlétikai Európa-baj­­nokságon. A jamaicai születésű futónő a múlt héten kapta meg a szlovén állampolgárságot. FUTBALL: Jelentős veszteség érte az angol labdarúgó-váloga­tottat, a liverpooli Steven Gerrard ugyanis nem vehet részt a május 31-én kezdődő vi­lágbajnokságon. A 21 éves kö­zéppályás már régóta bajlódik ágyéksérüléssel, s ez a szom­bati bajnoki fordulóban kiújult az Ipswich Town elleni mérkő­zésen. MTI Labdarúgó Magyar Kupa Megyei selejtező Ma a legjobb négy közé jutásért játszanak a labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjében. A­­ 3. forduló párosítása: Piliscsév Esztergomi FC, Szák Nagyigmánd, Baj - Tatai HAC,­­ Kecskéd - Bábolna, Tardos - Szomor-Zsámbék, Ácsi Kinizsi - Dorogi FC. A Lombard FC előnyerő. A kezdési idő egységesen 17 óra, i Őri Erikát megműtik A Komáromi AC - Szombathely női kézilabda NB I. B-s bajno­ki mérkőzésen Őri Erika, a KAC balkezes átlövője súlyos térdsérülést szenvedett. A jobb térdében elszakadtak a ke­resztszalagok, és rövidesen meg kell operálni.__________a Megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság - Kisbéri körzet ÁSZÁR - HANTA 5-0 (0-0) Ászár, 150 néző, vezette: Csörgei T. ÁSZÁR: Füredi - Garai, Túri, Mészáros, Lengyel L.,Végh Tibor, Ugri T, Végh M. (Németh), Végh Tamás, Bősze, Ta­kács (Krausz). Csa­patvezető: Garai Gábor. HANTA: Berta - Szűcs, Takács, Petőcz, Nagy R. Ma­gyar, Szednár, Kecskés, Micskó, Bognár, Farkas. Csapatvezető: Bol­dizsár Ferenc. Gólszerző: Lengyel L. (2), Garai (11-esből), Végh Tamás, Németh. KERÉKTELEKI - B.SÁRKÁNY 0-1 (0-0) Kerékteleki, 100 néző, vezette: Stamler F. KERÉKTELEKI: Polgár - Balogh, Talabér (Németh), Szabó, Gregorits, Kempf, Méhes, Lanczendorfen, Szarvas (Pénzes), Köbli (Rakó), So­ha. Csapatvezető: Gregorits Imre. BAKONYSÁRKÁNY: Papp Mikola, Kenyeres G., Kenyeres J.,­­ Csizi (Nagy J.), Horváth (Tóth), Koncz (Száz), Petőcz, Baráth Z., Selmeci, Csörgei. Csapatvezető: Nagy János. Gólszerző: Kenyeres J. Kiállítva: Gregorits (Kerékte­leki) . TÁRKÁNY - REOE 1-1 (0-0) Tárkány, 150 néző, vezette: Horváth F. TÁRKÁNY: Rabi Imre - Tóth, Ra­bi István, Fehér, Mészáros, Sárközi (Kovács), Karvas (Róth), Zalaka, Földes T. (Bakos), Pauer, Koppendörfer (Körmendi). Csapat­­vezető: Sárközi Gábor. BÉDE: Czirják - Bíró A„ Vigh (Molnár), Komenda, Vankovics (Szántó), Mars, Wolf, Farkas V. (Var­ga), Farkas Sz. Tóth, Bíró G. (Antal). Csapatvezető: Kovács András. Gólszerző: Pauer, illetve Tóth (11-esből). ÁCSTESZÉR - B.SZOMBATHELY Ácsteszér, 2-4 (0-2) 100 néző, vezette: Hubay B. ÁCSTESZÉR: Treuer - Bene, Holczinger, Schandl, Sarkadi, Csil­lag, Lovászi, Wakler, Lencse, Bakos, Mente. Csapatvezető: Paszicsnyuk Zoltán. BAKONYSZOMBATHELY: Janó - Géringer (Takács P.), Adamek (Takács E.), Szabó, Kuti, Luksik I. (Tóth), Bogyó, Luksik N­. (Kálnai), Gergály (Kéri), Török, Cserháti. Csapatvezető: Olsa József. CSÁSZÁR - SÚR 1-1 (1-1) Császár, 100 néző, vezette: Tóth 1. CSÁSZÁR: Sallai - Fülöp, Wolf R. Orbán (Szabó R), Németh (Szabó N.), Szabó I., Horváth, Buta, Nyári (Béber), Simon, Hóm. Csapatveze­tő: Schwarcz Ferenc. SÚR: Sulák - Kokas, Gansperger, Kovács, Kusicza, Ament, Gellér, Nyári, Sági, Sulák, Mikola. Csapat­­vezető: Sági Ferenc. Gólszerző: Hóri, illetve Sulák. Gólszerző: Sarkadi, Bakos, illet­ve Cserháti 2, Takács R, Gergály. A VÉRTESKÉT HELY -­ETE talál­kozó elmaradt a vendéglátó hazai együttes hibájából. Visszalépésük­kel kapcsolatban rövid időn belül döntés születik. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ászár 14 2 2 70-26 44 2. Réde 13 2 3 70-26 41 3. Tárkány 12 3 3 77-16 39 4. Súr 12 1 4 38-15 37 5. Császár­10 4 4 53-30 34 6. «.teleki8 2 8 50-36 26 7. B.sárkány6 1 11 29-71 19 8. Hánta5 210 31-46 17 9. Ete MH4 3 11 33-44 15 10. V.kethely4 3 11 26-67 15 11. B.szombathely4 2 12 26-72 14 12. Ácsteszér2 1 15 15-68 7 15. OLDAL Aranycsiga-díj a Feszty-duatlonon Komárom A komáromi Feszty Árpád Általá­nos Iskola ismét megrendezte Feszty-duatlon elnevezésű verse­nyét. Összesen 240 diák nevezett, a helyi tanintézetek mellett kop­­pánymonostori és szőnyi gyere­kek mérték össze tudásukat. Kor­csoportonként az első három he­lyezettet jutalmazták, s most is ki­adták az utolsónak járó Aranycsi­­ga-díjat. Az I-II. korcsoportosok 500 métert futottak, 3 kilométer kerékpároztak, majd ismét 500 métert futottak. A III-IV. korcso­portosoknak 2000 méter futást, 6 kilométer kerékpározást, és 1000 méter futást írtak elő a szervezők. Eredmények, 1. korcsoportos lá­nyok 1. László Mónika (Feszty Ár­pád Általános Iskola, Komárom), 2. Kovács Bettina (Feszty), 3. Hamza Kitti (Feszty). Fiúk: 1. Jakatics Ba­lázs (Dózsa György Általános Isko­la, Koppánymonostor), 2. Erdős Adrián (Petőfi), 3. Kővári Ádám (Feszty). II. kcs., lányok: 1. Bazsánt Luca (Petőfi Sándor Általá­nos Iskola, Komárom), 2. Jádi Ni­kolett (Petőfi), 3. Herczeg Ágnes (Petőfi). Fiúk: 1. Lázár Zsolt (Pető­fi), 2. Szloboda Zsolt (Petőfi), 3. Bódis Bence (Feszty). III. kcs., lányok: 1. Zsemberi Ágnes (Bozsik József Általános Iskola, Szőny), 2. Nagy Alexand­ra (Feszty), 3. Pólyák Adrenn (Feszty). Fiúk: 1. Fodor Ádám (Feszty), 2. Felszeghy Ádám (Feszty), 3. Hetényi Dávid (Dó­zsa). IV. kcs., lányok: 1. Guttmann Renáta (Feszty), 2. Szász Anna (Feszty), 3. Dián Ág­nes (Dózsa). Fiúk: 1. Fodor Ákos (Feszty), 2. Szilvási Norbert (Bozsik), 3. Nick Balázs (Petőfi). A csapatversenyt a házigazda Feszty-iskola nyerte a Petőfi-, a Dózsa-, és a Bozsik-iskola előtt. ■ A futás után kerékpárra váltottak a gyerekek FOTÓ: KOVÁCS LÁSZLÓ b Többpróbában a döntő következik Megyei információ A megye hat körzetében véget ért a NAP (Nemzeti Atlétikai Program) diákolimpia Nestlé-Chocapic többpróba diákolimpiai bajnoksága. 60,100 és 600 méteres síkfutásban, kislabdahajításban, távolug­rásban, súlylökésben és 4x100 m-es váltófutásban vetélkedtek az iskolák csapatai a helyezésekért. Alábbiakban az oktatási intézmények közötti sor­rendet közöljük. TATAI KÖRZET, I. kcs., leány csapat: 1. Kőkúti­­iskola (Tata), 2. Vaszary-iskola (Tata), 3. Kisfaludy­­iskola (Környe), 4. ÁMK Vincze Imre iskola (Kocs), 5. Fekete Lajos-iskola (Tardos). Fiúk, csapat: 1. Vaszary, 2. Kőkúti, 3. AMK Vincze, 4. Kisfaludy, 5. Fazekas-iskola (Tata), 6. Fekete. II. kcs., leány csa­pat: 1. Kőkúti, 2. Fekete, 3. Vaszary, 4. ÁMK Vincze, 5. Kisfaludy, 6. Jázmin-iskola (Tata), 7. Fazekas. Fi­úk: 1. ÁMK Vincze, 2. Vaszary, 3. Kőkúti, 4. Kisfa­ludy I., 5. Jázmin, 6. Fazekas, 7. Fekete, 8. ÁMK Vincze, 9. Kisfaludy II. III. kcs., leány csapat: 1. Fazekas, 2. Kisfaludy, 3. Vaszary, 4. Fekete, AMK Vincze. Fiúk: 1. Kőkúti, 2. Vaszary, 3. Fazekas, 4. Kisfaludy, 5. ÁMK Vincze, 6. Fekete. IV. kcs., leány csapat: 1. Kőkúti, 2. Fazekas, 3. Vaszary, 4. Fekete, 5. Kisfaludy, 6. ÁMK Vincze. Fiúk: 1. Vaszary, 2. Kőkúti, 3. ÁMK Vincze, 4. Vaszary, 5. Fazekas, 6. Kisfaludy, 7. Fekete. Összetett végeredmény, I-IV kcs. (lányok és fiúk együttesen): 1. Kőkúti, 2. Vaszary, 3. Kisfaludy és ÁMK Vincze. KOMÁROMI KÖRZET. I. kcs., leány: 1. Petőfi (Komárom), 2. Feszty (Komárom), 3. Bábolnai­ isko­la. Fiúk: 1. Petőfi, 2. Feszty, 3. Bábolna. II. kcs., leány: 1. Petőfi I., 2. Feszty, 3. Fekete Ist­ván iskola (Almásfüzitő), 4. Bozsik (Komá­rom), 5. Petőfi II., 6. Szent Imre (Komárom), 7. Bábolna, 8. Petőfi III. Fiúk: 1. Petőfi I., 2. Petőfi II., 3. Bozsik I., 4. Feszty, 5. Bábolna, 6. Fekete, 7. Bozsik II. III. kcs., leány: 1. Petőfi, 2. Feszty, 3. Bábolna. Fiúk: 1. Petőfi, 2. Feszty, 3. Bozsik. IV. kcs., lányok: 1. Feszty, 2. Petőfi, 3. Feke­te. Fiúk: 1. Feszty I., 2. Bozsik, 3. Feszty II. Összetett végeredmény: 1. Petőfi, 2. Feszty, 3. Bábolna. NYERGESÚJFALUI KÖRZET. I. kcs., leány: 1. Sárisápi-iskola, 2. Arany-iskola (Lábatlan), 3. Eter­nit-iskola (Nyergesújfalu). Fiúk: 1. Kernstok-iskola (Nyergesújfalu), 2. Eternit, 3. Petőfi-iskola (Lábat­lan), 4. Sárisáp, 5. Táti-iskola, 6. Eternit, 7. Arany. II. kcs. leány: 1. Kernstok, 2. Sárisáp, 3. Eternit, 4. Simor-iskola (Bajna), 5. Arany, 6. Petőfi, 7. Tát. Fi­úk: 1. Arany I., 2. Sárisáp, 3. Petőfi, 4. Eternit I., 5. Tát, 6. Simor, 7. Arany II., 8. Eternit II. III. kcs., l­-A NAP diákolimpia megyei döntőjét a Tatai Edző­táborban rendezik. 5 + 1 fős csapatok küzdenek meg egymással. Május 15-én a IV. korcsoport egyéni küzdelmei lesznek, 16-án a többpróba egyéni és csapatversenyeit rendezik. Május 21- én tartják a III. kcs. többpróba egyéni és csapat­­versenyét, 22-én pedig a II. korcsoportosoknak a többpróba csapatmegméretést. ány: 1. Simor, 2. Petőfi, 3. Sárisáp, 4. Arany, 5. Eter­nit. Fiúk: 1. Arany, 2. Eternit, 3. Petőfi, 4. Kernstok, 5. Sárisáp, 6. Tát. IV. kcs., leány: 1. Kernstok, 2. Arany, 3. Sárisáp, 4. Simor, 5. Tát, 6. Eternit. Fiúk: 1. Kernstok, 2. Arany, 3. Sárisáp, 4. Tát. Összetett végeredmény: 1. Kernstok, 2. Sárisáp, 3. Arany. DOROGI KÖRZET. I. kcs., leány: 1. Eötvös (Do­rog), 2. Petőfi (Dorog), 3. József Attila (Esztergom), 4. Gyakorló-iskola (Esztergom), 5. Somogyi I. (Esz­tergom), 6. Csolnoki-iskola, 7. Zrínyi (Dorog), 8. So­mogyi II. (Esztergom). Fiúk: 1. Eötvös, 2. Petőfi, 3. Gyakorló, 4. Zrínyi, 5. József Attila, 6. Csolnok, 7. Somogyi. II. kcs., leány: 1. Eötvös, 2. Gyakorló, 3. Petőfi, 4. Somogyi, 5. Csolnok, 6. Kesztölci-iskola, 7. József Attila I., 8. Zrínyi, 9. Hegyeskő (Tokod), Somogyi. Fiúk: 1. Petőfi I., 2. Eötvös, 3. Zrínyi, 4. Somogyi, 5. Petőfi II., 6. Csolnok, 7. József II., 8. Kesztölc. III. kcs., leány: 1. Eötvös, 2. Petőfi, 3. Gya­korló, 4. József Attila, 5. Kesztölc, 6. Zrínyi, 7. Csolnok, 8. Somogyi. Fiúk: 1. Eötvös, 2. Zrínyi, 3. Petőfi, 4. Somogyi I., 5. Eötvös, 6. Csolnok, 7. So­mogyi II., 8. József Attila. IV. kcs., leány: 1. Szt. Ist­ván Gimnázium­, (Esztergom), 2. Petőfi, 3. Eötvös, 4. Zrínyi, 5. Kesztölc, 6. Somogyi, 7. Csolnok, 8. Hegyeskő. Fiúk: 1. Petőfi, 2. Dobó Katalin Gimnázi­um (Esztergom), 3. Szt. István, 4. Eötvös, 5. Kesztölc, 6. József Attila, 7. Csolnok, 8. Zrínyi. Ös­­­szetett végeredmény: 1. Eötvös, 2. Petőfi, 3. Zrínyi. KISBÉRI KÖRZET. I. kcs., leány: 1. Pápay-iskola (Nagyigmánd), 2. Jászai Mari-iskola (Ászár), 3. Pe­tőfi-iskola (Kisbér), 4. Arany-iskola (Súr), 5. Móra­­iskola (Bököd). Fiúk: 1. Petőfi, 2. Pápay, 3. Jászai Mari, 4. Arany, 5. Móra. II. kcs., leány: 1. Pápay, 2. Petőfi, 3. Móra, 4. Arany, 5. Jászai, 6. Petőfi. Fiúk: 1. Petőfi, 2. Móra, 3. Pápay, 4. Jászai, 5. Petőfi, 6. Arany, 7. Petőfi. III. kcs., leány: 1. Jászai, 2. Petőfi, 3. Móra, 4. Tárkányi-iskola, 5. Pápay, 6. Petőfi, 7. Arany. Fiúk: 1. Petőfi, 2. Móra, 3. Jászai, 4. Pápay, 5. Tárkány, 6. Petőfi, 7. Arany. IV. kcs., leány: 1. Pe­tőfi, 2. Móra, 3. Jászai, 4. Tárkány, 5. Arany, 6. Pápay. Fiúk: 1. Petőfi, 2. Tárkány, 3. Pápay, 4. Móra, 5. Arany, 6. Jászai, 7. Petőfi I., 8. Petőfi II. Összetett végeredmény: 1. Petőfi, 2. Pápay, 3. Móra és Jászai. TATABÁNYAI KÖRZET. I. kcs., leány: 1. Dózsa­­iskola, 2. Váci-iskola, 3. József Attila-iskola, 4. Herman-iskola, 5. Széchenyi-iskola (valamennyi ta­tabányai), 6. Győri Sándor-iskola (Tarján). Fiúk: 1. Váci, 2. Dózsa I., 3. József, 4. Hermán, 5. Széche­nyi, 6. Ságvári (Tatabánya), 7. Dózsa II. 8. Győri. II. kcs., leány: 1. Dózsa I., 2. Hermán, 3. Dózsa II., 4. Győri I., 5. Sárberki (Tatabánya), 6. Győri II., 7. Hermán, 8. Váci. Fiúk: 1. Dózsa, 2. Váci, 3. Hermán, 4. Ságvári, 5. Széchenyi, 6. József, 7. Győri, 8. Sár­berki. III. kcs., leány: 1. Hermán, 2. Váci, 3. Dózsa, 4. Bárdos-gimnázium (Tatabánya). Fiúk: 1. Dózsa I., 2. Hermán, 3. Váci, 4. Bárdos, 5. Sárberki, 6. Hermán I., 7. Hermán II., 8. Dózsa II. IV. kcs., leány: 1. Dózsa, 2. Hermán I., 3. Váci, 4. Bárdos, 5. Hermán II. Fiúk: 1. Dózsa I, 2. Hermán, 3. Váci, 4. Bárdos, 5. Hermán, 6. Dózsa II. Összetett végered­­mény: 1. Dózsa, 2. Hermán, 3. Váci.______ _n

Next