24 óra, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-203. szám)

2005-08-03 / 180. szám (179. szám)

24 ÓRA - 2005. AUGUSZTUS 3., SZERDA AUTÓ&MOTOR Amikor a luxus hazatér r osztály A Mercedes legújabb családi autója tökéletes műremek Ősztől egyelőre csak az Egyesült Államokban le­het kapni, de tavasztól a motorizáció európai ínyencei is megkóstolhat­ják a stuttgarti gyár leg­újabb csodáját. Hegyi Áron Nem mindennapi élményben le­hetett részük azoknak az újság­íróknak, akiket egy tesztvezetés erejéig vendégül látott a Mer­cedes-Benz, Zürich közelében. A hálás feladat az volt, hogy egy körülbelül 160 kilométeres me­netpróba során minél többet tud­junk meg egy olyan autóról, amit Európában majd csak fél év múl­va lehet megvásárolni. A Merce­des R osztály néven bemutatott csodáit ugyanis egyelőre még csak az Egyesült Államokban forgalmazzák. A gyártó saját megnevezése szerint az R osztály nem más, mint egy Grand Sport Tourer. A név valóban megállja a helyét. Az R osztály, már-már ijesztően nagy, hat személynek is kényel­mes túraautó. Menetteljesítmé­nye pedig még a sportkocsiké­val is vetekszik. Tervezésekor a jelszavak a dizájn, a dinamizmus és a di­menzió voltak, ezeket sikerült is megvalósítani. Mind a kisebb R 350-es, mind a nagyobb R 500- as típusban háromszor két ülés található, ami végtelenül kényel­mes utazást tesz lehetővé bár­melyik üléssorban. Ebben nem kis szerepet játszik, hogy a na­gyobb változatban 3215 mm a tengelytáv, ami egy kisbusznak is dicsőségére válna. Az óriási méretekből egyedül a csomag­tartónak jutott kevesebb, alap­esetben mindössze 314 literes, igaz egészen 2385-ig bővíthető. A belső térre más panaszunk nem lehet. Az általunk kipróbált R 500-as rendkívül finom, vilá­gosbarna bőrbe volt öltöztetve. A fa betétekkel óvatosan bántak, csupán a kormányra, a közép­konzolra és az ajtókra jutott egy kevés. A kapcsolókkal azonban nem voltak ilyen szűkmarkúan. Csak a két első ülésre jut vagy fél tucat. Mindkét ülés motorosan mozgatható előre-hátra, le s fel. A háttámlán kívül az ülés lap­ja is állítható, sőt az ülés ke­ménysége és tartása is változtat­ható. Három gomb, illetve egy kerek, négyirányú kapcsoló jut a két visszapillantó tükörnek. A kormányról vezérelhető a CD- s rádiómagnó és a kihangosítóba helyezett telefont is fel tudjuk venni innen. Az automata sebes­ségváltóval megspórolt helyet pohártartók és tároló rekeszek vették át. A két első ülés közötti széles, kényelmes könyöklő alatt rakodóhely rejtőzködik. A hétfokozatú automata sebes­ségváltó öt csillagot kapott tő­lünk. Az előre, hátra, föl és le mozgatható kormányoszlop jobb oldalán található kis kapcsoló­val állíthatjuk be. Miután sebes­ségbe tettük a váltót, nincs más dolgunk, mint bal lábunkat nyu­galomba helyezni, a féket felen­gedni, és finoman gázt adni. Ettől a pillanattól kezdve a ZG­­TRONIC váltó mindent elvégez helyettünk. Szinte észrevétlenül vált a fokozatok között, és a vá­ratlan fékezések, illetve az erős kigyorsítások sem hozzák zavar­ba, teszi a dolgát. Leteszteltük kanyargós hegyi úton és autópályán is, hogy meg­tudjuk, mire képes az R 500-as 306 lóerős motorja. Sajnos nem a svájci rendőrök miatt nem ír­hatjuk azt, amit szeretnénk, va­gyis, hogy kihoztuk az autóból a lehető legtöbbet. Óvatosak voltunk, főleg az au­tópályán, bár a 90-100 mérföl­det - amerikai autóról lévén szó, ez 150-160 kilométer per órás sebesség - könnyedén tartottuk. A hegyi utakon kimondottan la­zán vette az emelkedőket, bár az erősebb kanyarokban a finomra hangolt futóművei ellenére is meg-megindult a több mint két­­tonnás autó hátulja. A gyári adatok szerint az R 500-as hét másodperc alatt gyen­gül százra, a végsebessége pedig 245 kilométer per óra. Ekkora autó esetében ez kifejezetten ba­rátságos adatnak számít a 13,3 literes kombinált fogyasztás száz kilométeren. Nem csak a férfiszíveket dobogtatja meg ez a különleges, csodálatos külsővel és kényelmes belsővel ellátott családi autó Csúcstechnikával ellátott műszerfal A legmagasabbaknak is kényelmes Technikai adatok Mercedes-Benz R 500 Lökettérfogat 4966 cm 3 Hengerek/szele­pek 8/24 Teljesítmény kW/LE 225/306 Sebességváltó 7 sebességes G-TRONIC Hossz./szél/mag.­ 5157/1922/1656 Csomagtér 312/23851 Saját tömeg 2240 kg Üzemanyagtartály 801 Gyorsulás 0-100 km/h 7 sec. Végsebesség 245 km/h Kombinált fogyasztás 13,31 •MM-BEN MEGADVA Összetéveszthetetlen és agresszív mztopost Új fejezet az egykori keletnémet motorkerékpárgyár történetében A csaknem évszázados múltra visszatekintő már­ka egy maláj befektetőtől kapott mentőövet. A tőke­­injekcióból átszervezték modellpalettájukat, és fejlesztésekbe kezdtek. Szathmári Tibor - Árvay N. Tivadar Legjelentősebb alkotásuk az ezer köbcentis, soros kéthenge­­res blokk volt, amely köré saját formatervező műhelyük álmo­dott meglepően újszerű formát. A prototípus hosszú évekig csi­­gázta a szakmát és a motorkiál­lítások látogatóit, míg végre 2002-től gyártani kezdték. Ám ekkor már új terv feküdt a gyári formatervezők asztalán: az SF. Az 1000SF főbb vonásait előd­jétől örökölte, az összhatás még­is fiatalosabb, vagányabb, diva­tosabb. Ez a blokk azokhoz szól, akik a kéthengeres szívmelen­gető rázkódását, gőzmozdonnyi nyomatékát nem akarják feladni a négyhengeresek pörgéséért és üvöltő hangjáért. A blokkra akár kiírhatnánk: vigyázat, harap! Az alapváltozatnál 113 lóerő, közel 100 Nm nyomatékkal. Gyárilag még két teljesítménylépcső léte­zik, sőt lehet kapni chiptuningot is hozzá. Hétezres fordulat kör­nyékétől gyönyörű a hangja, a két Sebring aludob ekkor kezd üvölteni. A közös beszállítóknak köszönhetően az 1000SF ugyan­azon a Marzocchi első futómű­vön és Sachs hátsó rugóstagon gördül, mint az Ferrari mérnökei által fejlesztett MV Augusta. A fékeket a Nissin szállítja. Hű­tője és pár apró alkatrésze vis­­­szaköszön fő riválisán, a KTM Super Duke-on. A fejidom egye­di, legfeljebb valamelyik scifi-­­ horrorban láthattuk. A német Motorrad magazin tesztelte a ka­tegória résztvevőit, és az értéke­lésben az 1000SF a második he­lyen végzett. Olyan vetélytársa­­kat utasított maga mögé, mint a Yamaha MT-01, a Ducati Mons­ter S4R, a Benelli TnT és az Aprilia Tuono. Pimaszul divatos, formája az olasz csodákkal is felveszi a versenyt üli 9 Sportos, elegáns és gyors A liverpooli fő­nixmadárnak, MICHAEL OWENNEK (26) a sport és az elegancia az első. Amióta a spanyol Real Madrid csapatá­hoz szegődött, a foci mellett a megjelenés is fontossá vált szá­mára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tűzpiros Ja­guar XR, amit nemrég vásárolt magának. A legszebbnek tar­tott Jaguar alumí­nium karos­­­szériával épül. Tervezője Callum, aki a legendás Aston Martin DB7-est is megálmod­ta. Utasterében képernyő tájé­koztat a szórakoztató-központ­ról és a navigációs rendszer­ről, a vezető számára fontos adatokat pedig krómkeretes órák mutatják a műszerfalon. Az autót 400 lóerős, nyolchen­geres motor gyorsítja 5 másod­perc alatt százra. Csúcssebes­sége 280 kilométer per óra fö­lött van. A Jaguar XK előnyös viselet Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD EGÉSZSÉG ►SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Hétfő óta Győrben is felkerülhet a kerékbilincs MEGBILINCSELIK Győrben a szabálytalanul parkoló au­tókat. A kerékbilincselést a közterület-felügyelet rendel­heti el. Az eljárás költsége akár a húszezer forint plusz áfa összeget is elérheti. Há­rom nap után a szabálytala­nul parkoló gépkocsit el­szállítják egy erre a célra kijelölt telephelyre, ahol a tárolás költsége napi ezer forint. A Swift Super 160(tas indul a JWRC versenyen MEGSZÜLETETT a végleges döntés a Suzukinél. A gyár a Junior World Rally Champi­onship versenysorozat követ­kező állomásán, a Finn Ralin már új versenyautóját, a Swift Super 1600-ast indítja. A versenygép megkapta az engedélyeket az FIA Motor­sport Ellenőrző Bizottságától, tehát mostantól bármikor be­vethető a világbajnokságban. A további érdekességek: www.reggel.hu A Citroennél ünneplik az egymilliomodik C3-ast ELÉRTE a bűvös egymilliós eladási határt a Citroen C3. Mintegy három évvel ezelőtti bevezetése óta a C3 saját szegmensében a legnépsze­rűbb ötajtós modell lett. Nyu­­gat-Európában tavaly össze­sen 267 000 darabot helyez­tek forgalomba. Négy év múlva kezdődhet a Panamera gyártása KÉSZÜL a legújabb Porsche! A vállalat vezetésének dön­tése értelmében megkez­dődhet az új négyüléses, négyajtós prémium sport­kupé fejlesztése. A Porsche több mint 1 milliárd eurót fektet az új modellcsaládba, melyet saját forrásból bizto­sítanak. A Panamerából évente 20 000 darab kiszál­lítását tervezik. Témáinkról bővebben az Auto Bild Magyarországban olvashat KÉRDÉS - FELELET Ahány bringa, annyi tartó Nyaralni indulunk a családdal, négyen vagyunk. Szeretnénk magunkkal vinni kerékpárjainkat is. Hogyan szállíthatjuk őket kényelmesen személyautóval? Köves Péter, Budapest ÁRVAY N. TIVADAR, AZ AUTÓ&MOTOR ROVATSZERKESZTŐJE Több lehetőségük is van, hogy ne kelljen otthon hagyniuk egy biciklit sem. Vásárolhat, illetve bé­relhet tetőre vagy a kocsi hátsó csomagtartójára szerelhető tartókat. A legolcsóbb darabok né­hány ezer forintba kerülnek, a masszív anyagból készített, biztonságosan zárható típusokért azonban több tízezer forintot kérnek. Ezekből annyit kell vennie, ahány kerékpárt szállítani akar. A hátulra felszerelhető tartókon egyszerre több kerékpár szálítható. Az árak itt is a minőségtől függnek. Ha a bér­let helyett a vásárlást választja, ne spóroljon. Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez. INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14.

Next