24 óra, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-15 / 242. szám

Nem csak hétfőn járt kézről kézre a 24 Óra a presszóban A carrier presszóban azt ta­pasztaltuk, hogy a törzsvendé­geknek állandó asztaluk és székük van, így Jani bácsinak is, aki a helyiek elmondása szerint naponta kétszer belá­togat kedvenc helyére. Mesél­ték, minden reggel bulvárlapot olvas, késő este visszatér, akkor a 24 Órát forgatja. Olyankor szokott bosszankod­ni, ha napközben valaki elviszi magával az újságot. A pultosok már mondták neki Jani bácsi, a 24 Órát is olvassa reggel, ak­kor még biztosan itt van az új­ság!” Örömhír volt számunk­ra, hogy a 24 Óra minden nap­­ sok kézen megy keresztül. ■ 24 ÓRA - 2008. OKTÓBER 15., SZERDA M­E­GYE­I TÜKÖR — AL­M­ÁSFÜZITŐ Kinek öröm a vásári nap? ellentétek Üzleti bajok helyett Zoli bácsi inkább a hajókról mesél nem örült a vásári napnak Osztopányi Zoltán kisbolttulaj­donos. Hiába áll üzletében bő árukínálattal a füzitőiek szolgá­latában, ilyenkor érezhetően visszaesik a forgalma.­­ Míg a vándorkereskedők a bérfizetés idejéhez igazodva érkeznek a te­lepülésre, addig mi, kiskereske­dők az év minden napján ren­delkezésre kell, hogy álljunk. Ilyen kicsi piacon azonban nem lehet versenyezni, félő, hogy ezek a vasárnapok tönkreteszik ezt a néhány működő üzletet - magyarázza Osztopányi Zoltán, akit sokoldalú emberként ismer­nek a helyiek. Zoli bácsi - az al­­másfüzitőiek csak így hívják - önkormányzati képviselő, sza­bad idejében pedig az 1760 Sporthajó Egyesület elnöke. Az üzleti problémák helyett inkább a hajókról és autószerelői szak­májáról mesélne. És miért 1760 egyesületük neve? A bűvös szám Almásfüzitő távolságát mutatja a Duna-deltától számítva a folyó mentén haladva. ■ Portékában nincs hiány Marosi Mihályné törzsvásárlója Zoli bácsinak. A vásárhoz néhány jó szó is dukál. Zeneszóra alszanak a picinyek Jakó Istvánné bölcsődevezető kalauzolásával belopóztunk a legkisebbek birodalmába. Gyar­mati Zoltánné gondozónő kis­ágytól kiságyig járt, minden gyerkőcöt simogatással, dédel­­getéssel ringatott álomba. A halk zeneszóra elszenderedő­­ picinyek tudják, ha megszólal­­­­nak a lágy dallamok, irány a meleg, puha ágyikó. A vezető­től megtudtuk, hogy a bölcsi­­ben a húsz férőhelyre, a be­­szoktatási időszak végére hu­szonnyolc gyermeket helyez­nek el. Az igények száma en­nek a duplája, tehát nagy szük­ség van a bővítésre, amelyet pályázati úton, európai uniós forrással finaszíroznának a jö­vőben. ■ Gyarmati Zoltánné egy kisdeddel Pirik Sándor reménykedik az egykor virágzó Timföldgyár csaknem kétezer ember meg­élhetését biztosította. A telepü­lés lakóit ma is különleges szá­lak, személyes történetek fű­zik ehhez az időszakhoz. Pirik Sándor létesítményfelelős szakember úgy ismeri a gyár területét, mint a saját tenyerét. Tőle megtudtuk: az utóbbi években megtörtént a terület rehabilitációja, az úgynevezett barnamezős beruházás és az alumínium-alapanyaggyártást feldolgozó múzeum létesítése még folyamatban van. ■ Két közösségi színtéren a kultúráért segítség Fontos a könyvtár, számítógépek és sportolók emléke beként magyar Melinda nagy el­szántsággal dolgozik, hogy min­denki helyben megtalálja a neki való kulturális programot, sza­badidős elfoglaltságot. Míg a Pe­tőfi művelődési házban elfoglal­tuk táborhelyünket, a művelődé­si ház vezetője elárulta: jeles év­forduló közeleg, az ASC hatvan­éves lett ebben az esztendőben. - A november 15-i jubileumi ünnepségen, a helyben felkuta­tott fotókból kiállítást tervezünk - meséli a ház vezetője. Délután a teleházban Vízi Gá­bor intézményvezető vendégsze­retetét élvezhettük. Az otthono­san berendezett közösségi ház­ban hat darab számítógép, in­ternet várja a fiatalokat. Az idő­sebbeknek Vízi Gábor nyújt se­gítséget a gépek használatához. - Kisebb méretű könyvtárral is rendelkezünk, melynek legel­szántabb olvasója a helyi Kará­csony András, aki egy év alatt két­száz kikölcsönzött könyvvel tart­ja a rekordot - meséli nevetve. ■ NOVEMBER 7-ÉN indul a mesebér­let első előadása a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Csukás István- Bergendy István: Süsü, a sárkány című zenés mesejátékkal. A teleházban OKTÓBER 2S-ÉN tart­ják az almásfüzitői fűzfa napot. Dancs Éva Sarolta is a teleház állandó látogatója Holpert János a többiek derekát is kímélte*­ A TELEPÜLÉS APRAJA N­AGYJA meg­mozdult a Magyar Közútkeze­lő Kht. által szervezett szemét­­gyűjtési akcióban. Karán­­sebesy Lukács polgármester a reggeli „eligazítás” után kiosz­totta a szükséges védőfelsze­relést a nagytakarításhoz. Holpert János korát megha­zudtoló aktivitással, saját ké­szítésű szúróbotocskákkal ér­kezett, hogy megkímélje idős társainak derekát. A feladatért várakozó Fekete Józsefné, a nyugdíjas klub veze­tője büszkén súgta a fülünkbe:­­ ötvenhét éve él a tele­pülésen! Az Almásfü­zitői Sport­­horgász­­egyesület négy tagja gyakorlott szemétsze­dőként in­dult hétfőn kitakarí­tani a tele­­p­ü­l­é­s parkjait. Az oldalt írta és szerkesztette: Hajnal Dóra A fotókat készítette: Molnár Viktória A gyerekekért szépül az óvoda A SÜN BALÁZS ÓVODÁBAN a fel­újítási munkálatok ellenére za­vartalan az élet. A Napsugár csoportosok éppen a reggeli­hez készülődtek, az apró asz­talkákon körözöttes kenyér, hagyma, gyümölcstea.­­ Nagy hangsúlyt fektetünk a szabad­ban való mozgásra, a közel­múltban pályázati úton nyer­tünk egy nagymozgások fej­lesztésére alkalmas tornaesz­közt is. Az intézmény bővíté­sét az egyre gyarapodó gyer­meklétszám is indokolja - ma­gyarázta hétfőn Kerek Etelka óvodavezető, miközben végig­vezetett bennünket a tágas, fényben úszó, korszerű intéz­ményen. Büszkék lehetnek: az 50 éves, elavult épület hamaro­san elnyeri tervezett formáját. A Fekete István Általános Iskola kapujában Fenyvesi Anna ügyeletes tanító néni várja a Molajból és a Kiskolóniáról érkező, az első órán még gyakran ásítozó gyerekeket. Demeter Izabella és negyedikes társai kezükben régi családi fényképekkel érkeztek. A környezetóra témája a család és a gyermekkor volt. A Gárdonyi Olvasókönyv mellett a 24 Óra napilapot is előszeretettel forgatják a felsősök, hála a szerkesztőség és a kiadó új programjának. Kálmán Lászlóné igazgatónő örömmel fogadta felajánlásunkat, a napilapot már beépítette a tanórák menetébe. 5 Almásfüzitő 7.15 Ködös reggelen ér­keztünk a Fő térre. 7.40 Fenyvesi Anna ügye­letes tanító néni be­mutatja az iskolá­sok mindennapjait. 7.50 A diákok a környezet-1» órára hozott családi fotókon mulatnak. 8.00 Becsöngetnek, el­csendesül az iskola. 8.45 Kerek Etelka óvoda-2. vezető bemutatja az építés alatt álló in­tézményt. 9.10 Karánsebesy Lukács 3„ polgármester zsá­kot, kesztyűt oszt a segítőszándékú la­kóknak. 9.12 Fekete Józsefné el­árulja, hogyan telnek a nyugdíjas klubban a hétköznapok. 9.15 Az Almásfüzitői 4. Sporthorgász Egye­sület tagjait lencse­végre kapjuk. Hol­pert János szemét­­felszúró botokkal érkezik a térre. 9.20 Elindul a nagytaka­rítási akció. 9.25 Blaesius Lajosnét a vásár bejáratánál faggattuk. 9.30 Bekukkantottunk a vásárba. 9.45 Meglátogattuk a he­lyi zöldségest. 9.50 Osztopányi Zoltán kereskedésében lencsevégre kaptuk Marosi Mihályné vásárlását. 10.30 A szemétgyűjtők után eredtünk. 10.50 Beszélgettünk a he­lyi nyugdíjasokkal, meghallgattuk ötle­teiket. 11.00 A fajátszótér köze­­­­pén a Csibe csoport ovisaival találkoz­tunk. 11.10 Tanyát vertünk a Petőfi Sándor Mű­velődési Házban, egy fekete mellett feldolgoztuk a dél­előtt eseményeit. 11.40 A bölcsődébe látó­ 7. gátlunk az ebéd utá­ni altatáskor, majd Bakó Istvánná intéz­ményvezető beszá­molóját rögzítettük. 12.30 Visszaérkeztünk rá­ 8, borhelyünkre, be­pillantást nyertünk az ASC jubileumi rendezvényének előkészületeibe. 13.00 A Wild Bull Pub­­ban elfogyasztottuk az ízletes ebédet. 14.15 A teleházban Vízi 9. Gábor vezető olva­sói levéllel fogadott bennünket. 15.15 Dancs Éva Sarolta édesanyjával érke­zett a teleházba, leve­let írni és nyomtatni. 15.30 Pirik Sándorral ta­ 1­­­lálkoztunk a Tim­­földgyár bejáratánál. 15.45 Bejárjuk az egykoron virágzó gyárkomp­lexum területét, meg­örökítjük annak ma­radványait 18.00 Hazafelé vesszük az irányt. gMflpPPpé^Rizitö

Next