24 óra, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-23 / 120. szám

2 3 PERCBEN Összefogtak az óvodá(k)ért Szülői, pedagógusi, képvise­lői összefogás révén a Sár­berki Óvoda és a hozzá tar­tozó másik két intézmény is megújul a nyáron. Az intéz­ményvezetőt, HETZMANNÉ Kegala annát kérdeztük a közeljövő feladatairól. - Örömmel tölt el az az össze­fogás, amit a hét végén újfent tapasztaltunk. Tagintézmé­nyünkben, a Szivárvány Óvo­dában ősszel kezdődtek a mun­kálatok. A padok, illetve a ho­mokcsere után a kerítésfestést Zsidek Ferenc területi képvise­lő és a TRILAK Festékgyártó Kft. támogatta. De megemlíte­ném a 24 Órát, mint az önkor­mányzat indította „Kéz a kéz­ben" program örökbefogadóját. - További tervek? - Képviselőnk és az óvoda vezetésének egyeztetését köve­tően az önkormányzattól igé­nyeltünk 70 négyzetméternyi térkövet, amivel a Szivárvány udvarát még látványosabbá te­hetjük majd. A vezetés és a képviselők elképzelése találko­zott. Elmondható, hogy mind­három óvodánk pályázati úton nyert belső felújítása után kül­sőleg újul meg a nyáron. jfobrmm rrmV­eaooo - Kik vettek részt a felújítás­ban?­­ Salló Győző sárberki ön­­kormányzati képviselő és Schmidt Csaba támogatásá­ban már „felfrissültek" a sár­berki épületek. Az önkor­mányzat közhasznú dolgozói a kerítést festik. Fejlesztő óvodánkban a szülők és kol­légák segítségével parkosí­tunk. Ugyancsak a TRILAK- nak köszönhető a többliter­nyi homlokzati, illetve olaj­festék. A Szivárvány Óvodá­ban a homlokzati festést a Kandó Kálmán-iskola diákjai Pallos János igazgató jóváha­gyását követően szakmai gyakorlatként végzik majd. Tervek szerint több színű lesz, akár a szivárvány. Szep­tembertől mindhárom intéz­ményünk megújult épülete fogadja óvodásait. MEGYEI TÜKÖR Lehetőségek állásbörzéje kiállítás Hatvannégy vállalkozás képviseltette magát a bemutatón A rossz idő sem tartotta távol a fiatal munkakere­sőket a Határ menti Kép­zési és Állásbörzétől. Az érdeklődőket több tucat munkáltató és mintegy ezer állásajánlat várta. Barlangi Gergő Esztergom Élénk autóforgalom valamint prospektusokat böngé­sző tizen- és huszonéves fiatalok alkotta kupaktanácsok jelzik: a Pázmány Péter Katolikus Egye­tem nagyrendezvénynek ad ott­hont. A főbejárat felől közelítve balról a megyei munkaügyi köz­ponti dorogi, jobbról az esztergo­mi kirendeltségének munkatár­sai igazítják el az érkezőket. - Úgy hiszem, elégedettek lehe­tünk, a rossz idő dacára folyamato­san jönnek az álláskeresők. Órán­ként futnak be a tatai, tatabányai és komáromi fiatalokat szállító bu­szok, de a közeli településekről és odaátról is sokan kilátogattak már a börzére. Nem csak regisztrált munkanélküliek vannak itt, szép számban érkeztek olyanok is, akik a sajtóból értesültek az eseményről - tájékoztat Pásztorné Karaszek Margit ügyintéző. Való igaz: beljebb felbolydult méhkasra emlékeztető látvány fogad. A legtöbben standtérké­pet a kezükben szorongatva ró­ják az intézmény folyosóit, má­sok a kirendeltségek álláshir­detései közül szemezgetnek, megint mások csak az alkalmat lesik, miként kerülhetnek azonmód személyes kapcsolat­ba a kiállítók megbízottjaival. Az „éltanulóknak” erre ponto­san hatvannégyszer nyílik al­kalmuk, ugyanis ennyi kis- és középvállalkozás, multinacio­nális cég valamint képző szerv, alapítvány és egyesület képvi­selteti magát a rendezvényen. Ami még ennél is lényegesebb: hozzávetőlegesen ezer állás vár gazdára. E tény némi bizakodás­ra adhat okot a munkaerőpiacon „frissiben” megjelenő - és ta­pasztalatlanságuk okán hendi­keppel induló - ifjak számára. A kínálati oldalon segítőkész­ség és sztoikus nyugalom, a keresletin lendület! a megjelen­tek többsége nem néhány percet tölt az épületben, hanem módsze­resen végigjárja azt. - Annál iga­­zabb e tétel, minél nagyobb a szük­ség - világosít fel az egyik közép­­vállalat ismerős alkalmazottja, ak­i figyelemmel kíséri a rotációt - Os­tobaság kihagyni egy efféle bör­zét Ha álláskereső lennék, biztos nem mulasztanám el. Túl nagy lu­xus lenne - zárja rövidre. Nehéz volna vitába szállni ve­zet Nem is teszem, inkább elve­gyülök a forgatagban. .lel A bemutatkozó cégek standjain részletes felvilágosítást kaphattak az érdeklődők a különböző álláslehetőségekről Rugalmasan állnak a kérdéshez és alternatívákat keresnek a fiatalok SZENKOVICS TAMÁS (DOROG): „Az érettségit követően marke­ting- és kereskedelmi ügyinté­zői képesítést szereztem. Jó lenne minél hamarabb elhe­lyezkednem, amire - a mosta­ni börze lehetőségeit kihasz­nálva - nagyobb esélyem alig­ha lesz. Alternatívákat kere­sek, és mivel elég rugalmas vagyok, már találtam is ked­vemre való ajánlatokat. ” GYŐZŐ TÜNDE (TOKODALTÁRÓ): „Pályakezdő szakácsként kere­sek állást, de nem ragaszko­dom a szakmámhoz. Az operá­tori munkában van tapasztala­tom. Örülnék, ha összejönne valami ilyesmi, mert egyedülál­ló vagyok, és már nagyon szo­rít a cipő... A munkaügyi köz­pontban regisztráltattam ma­gam, így szereztem tudomást a rendezvényről” HORVÁTH TAMÁS (DOROG): „Elsősorban a továbbtanulá­si lehetőségek érdekelnek. Szakmám szerint asztalos vagyok, csakhogy nincs meg az érettségim. Ezt a mulasz­tást mielőbb pótolni szeret­ném. A későbbiekben - pénzügyi szempontok miatt - külföldön próbálok meg boldogulni, hátha szeren­csével járok. 24 ÓRA - 2012. MÁJUS 23., SZERDA WK3SM3ZMM Nemzetközi szinten szavaltak a diákok oroszlány A Benedek Elek nevét viselő oktatási intéz­mény négy tanulója nem­zetközi szavalóversenyen vett részt Szlovákiában, me­lyet a komárnói testvérisko­la szervezett a régióban élő magyar diákok részére. Csaknem hatvanan mérték össze tudásukat. Az orosz­lányi diákok közül Kasszány Klaudia (3. osz­tály) és Érsek Nikoletta (9. osztály) is a harmadik helyen végzett. Táncra perdültek a művelődési házban kecskéd A néptáncegyesü­let gálát tartott a művelődé­si házban. Az intézmény színpadán az óvodás, az is­kolás és az ifjúsági csoport is sikerrel lépett fel, pro­dukcióikkal osztatlan sikert arattak. Később a helyi Da­lárda adott ünnepi műsort, majd bállal zárták a napot, ahol a talpalávalót a csak­nem egy esztendeje alakult Burschen Kapelle zenekar szolgáltatta. Duna menti Naplemente után barátok kóstolója lábatlan A Gerenday­­kertben pünkösdhétfőn 17 órakor kezdődő hang­versenyen fellép a Halasi István Református Ifjúsági Kórus, a bajóti Harmónia Énekkar és a helyi idősek klubjának Duna menti Naplemente Énekkara. A koncert után a Gerecse Borbarát Egyesület tagjai várják borkóstolóra a közönséget. Eseménydús családi nap lesz Felsőgallán TATABÁNYA A Széchenyi Tö­megsport Egyesület rende­zésében az idén is családi nap helyszínévé válik a felsőgallai futballpálya júni­us 2-án. A megnyitón a Bá­nyász Mazsorett Együttes lép fel, majd a Piroska Pál kispályás labdarúgó-emlék­­torna következik. Lesz főző­verseny, gyereksarok, asz­faltrajzverseny, raliautó-ki­­állítás, lovaglás is, majd az Obergalla Kapelle zenéjére lehet táncolni. A bölcsődék kiváló munkatársai naponta tesznek csodákat nyilvános köszönet A gyerekek szeretete, védelme és képességeik fejlesztésének szándéka változatlan maradt tatabánya A 160 éves bölcsődei hálózat tiszteletére nagyszabá­sú szakmai konferenciát ren­deztek kedden a megyeháza ta­nácstermében. A megjelenteket Palkovics Józsefné, a tatabányai egyesített bölcsődék vezetője kö­szöntötte, majd a módszertani bölcsőde kicsinyei mutattak be kedves kis műsort. Ezt követően Bereznai Csaba alpolgármester egyebek mellett elmondta, hogy a férfiakból és az intézményfenntartókból gyak­ran hiányzik az az empátia, ami­vel az édesanyák és a bölcsődei gondozónők automatikusan ren­delkeznek. Épp ezért tartotta fon­tosnak, hogy a döntéshozók sok­szor hallgassanak rájuk. Már csak azért is, mert a városokban letelepülni kívánó cégek rend­szeresen érdeklődnek aziránt, hogy van-e bölcsőde a települése­ken. Ez ugyanis fontos szempont a nők alkalmazása szempontjá­ból. Rövid beszédét azzal zárta a politikus, hogy a bölcsődék mun­katársai naponta tesznek csodá­kat a csoportszobákban, ezért a város vezetői nevében köszönetet mondott valamennyiüknek. Az első előadást Acsainé Vég­vári Katalin, a Magyar Bölcső­dék Egyesületének elnöke tartot­ta, aki mondandóját azzal kezd­te, hogy bár sokat változott a vi­lág, de a gyerekek szeretete, vé­delme és képességeik fejleszté­sének szándéka változatlan ma­radt. Részletesen szólt a bölcső­dék elterjedéséről, a 160 évvel ezelőtt létrehozott első ilyen tí­pusú magyar gyermekintéz­mény megnyitásától kezdve a Bölcsődék Országos Módszerta­ni Intézetének megalakításáig, ami 1970-ben történt. A konferencia résztvevői meg­tudhatták azt is, hogy a gyerek­létszám ugyan folyamatosan csökken hazánkban, a 3 év alat­ti kicsik 12 százaléka mégis rendszeresen jár bölcsődékbe, ahol egyre több felsőfokú képe­sítéssel is rendelkező szakem­ber foglalkozik velük. Arról, hogy hogyan, Rózsa Ju­dit pszichológus is beszélt, majd különböző szakterületek képvi­selői osztották meg gondolatai­kat a hallgatósággal. ■ Palásti Fontos dátumok és számok __❖ Az első bölcsődét Párizsban nyitották meg 1844. november 4-én __ ❖ Az első magyar bölcsőde 1852 elején kezdte meg működését Budapesten, a mai Erzsébet-híd közelében___________________________ ❖ Az első vidéki bölcsődét Nagyváradon hozták létre 1855-ben________ ❖ Tatabányán már az 1950-es években működött a cementgyári bölcsőde . 1985-ben hazánkban 1293 bölcsődébe járhattak a kicsik__________ ❖ 2003-ban már csak 515 bölcsőde volt nyitva__________________ ❖ 2010-ben 671 ilyen gyermekintézmény működött_______________ A tatabányai módszertani bölcsőde kicsinyei adtak kedves műsort

Next