24 óra, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-03 / 282. szám
2012. DECEMBER 3., HÉTFŐ HÍRSÁV Rendületlenül téma az idei költségvetés Esztergom Tétényi Éva polgármester újabb testületi ülést hívott össze csütörtökön 17 órára a városháza nagytermébe. Az első javasolt napirendi pont: az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásainak szabályairól szóló helyi rendelet módosítása. Halakat telepítettek át új helyükre tatabánya A Jó Szerencsét Horgász Egyesület halakat telepített az Erőműi-tóba. A Farkas-tavakból - összesen 21 hektárról - 271 mázsa pontyot, amurt, harcsát, csukát, süllőt és egyéb halat költöztettek át az itteni horgászok nagy örömére. Kettős keresztet állítottak a jobbikosok Komárom Kettős keresztet állított szombaton a Jobbik Magyarországért Mozgalom városi szervezete, hogy felhívja az emberek figyelmét a közelgő ünnepek mondanivalójára, a szeretetre. Vasárnaponként a Tengerészeti emlékmű mellett álló keresztnél gyűjtik a felajánlásokat rejtő cipősdobozokat, fenyőfaosztást is terveznek. Ipartestületi ülés nagyszakállú vendéggel dörög A városi ipartestület elnöksége közgyűlést hívott össze ma 15 órára a József Attila Művelődési Házba. Beszámoló hangzik el az idei év ténykedéséről, megvitatják a következő esztendőre kidolgozott munkatervet, majd fiatal vendégekkel kiegészülve köszöntik a Mikulást. Bronz helyett aranyosan csillogott Komárom November 25-én megjelent lapszámunkban a VI. Kempelen Frigyes-kupa gasztronómiai verseny mezőnyében Brúder Bence eredményét helytelenül közöltük. A Kempelen-középiskola vetélkedőjén a közölt bronz helyett, aranyérmes lett a szakács "A" kategóriában. Az elírásért elnézést kérünk, az eredményhez gratulálunk! MEGYEI TÜKÖR Díszpolgári címet és díjakat adtak át tegnap a színházban, majd az Árpád téren folytatódott a tatabányai ünnepi program Mórocz Károly A Jászai Mari Színház, Népházban az idén rendhagyó módon nem december 4-én, hanem a Szent Borbála napját megelőző vasárnapon tartotta ünnepi testületi ülését Tatabánya önkormányzati képviselő-testülete. Az ok a naptári egybesés advent első vasárnapjával, így kettős ünnep volt tegnap a megyeszékhelyen. Schmidt Csaba polgármester köszöntőjében megemlékezett a bányászokról; a hagyományok okán alakult ki, hogy a bányászok védőszentjének ünnepén adják át a város legrangosabb kitüntetéseit. A Szabó Ignácról, a város első, szociálisan nagyon érzékeny orvosáról elnevezett díjat elsőként Szabó Endréné vehette át. Segédgondozó volt a Felsőgallai Idősek Otthonában, majd munka mellett szerezte meg az ápolói szakképesítést, 2007-ben az ELTE-n szociális munkás diplomát. Négy éve vezeti a Szent Teréz Idősek Otthonát, ahol 287 bentlakásos időskorú ellátásáról gondoskodik és irányítja az intézményt. Önkéntesként évek óta dolgozik a Tatabánya Város Időskorúak Gondozásáért Alapítvány kuratóriumi elnökeként. Ezt követően dr. Kara Ágnesnek gratulált a Szabó Ignác-díjhoz Schmidt Csaba. Mint megtudtuk, a doktornő az egyetem elvégzése után az Ótelepen körzeti orvosként kezdett el dolgozni. Hivatásának gyakorlásakor fontosnak tartotta a megelőzést is, betegeit próbálta az egészséges életmód felé terelni, erre jelenleg is komoly figyelmet fordít. Az idei évben Jakab János az Ezüst Turul-díj kitüntetettje. Élete elválaszthatatlan a labdarúgástól. Játékosként a Tatabányai Bányász csapatában is több évet játszott. A Duna FC Tatabánya sportigazgatójaként jelentős szerepe van a klub gazdasági egyensúlyának megteremtésében, az új támogatók megtalálásában. Neki is köszönhető, hogy a Tatabányai Alapítványi Sportkör korosztályos csapatainak létszáma az elmúlt időszakban száznyolcvanról háromszázhúszra emelkedett. A tatabányai labdarúgás olyan legendás képviselőivel, mint Csapó Károly, Szabó György, Kiss Imre és Vincze István, segítségével új alapokra helyezte az utánpótlás rendszerét. Jakab János megköszönte az elismerést, és a díjjal járó pénzösszeget felajánlotta a tatabányai utánpótlás további fejlesztésére. Tatabánya díszpolgára 2012- ben Reviczky Gábor lett. A bejelentés előtt összeállítást láthattunk emlékezetes alakításaiból. A méltatásból megtudtuk, hogy a tatabányai születésű és itt gyerekeskedő művész játszott Kaposvárott, Debrecenben, Miskolcon, Kecskeméten, majd 1991 óta a Budapesti Vígszínház tagja. Számos filmben és tévéjátékban szerepelt, Robert de Niro és Jack Nicholson magyar hangja. A Csinibaba és az Üvegtigris című filmekben nyújtott alakításaival meghatározó szereplőjévé vált a magyar szórakoztató filmművészetnek. Jászai Mari-díjas, alternatív Kossuth-díjas, az idei évben Kossuth-díjjal jutalmazták. Az ünnepség végén a Rozmaringos Bányászegylet, a díjazottak és a közönség együtt énekelte a Bányászhimnuszt. Két helyszín, két ünnep tatabánya Vasárnapi díjátadások után adventi vásárt nyitottak Schmidt Csaba polgármester a magasban: létrán állva nyitotta ki az ablakot tegnap az Árpád téren A Bárdos-gimnázium adja az ünnepi műsort a mosolygós Gyermekekért Alapítvány szervezésében mindennap kinyitnak egy adventi ablakot a Fő téren felállított naptáron. Ma délután öt órakor Pleier Tamás önkormányzati képviselő lesz az ablaknyitó. Ünnepi műsort a Bárdos Gimnázium ad, az adventi vásár szervezője a Tatabánya Pont. Gyertyák és ablakok a mosolygós gyermekekért az árpád téren vasárnap délután 5 órára több mint ezer érdeklődő gyűlt össze. Mecsey Ilona, a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott köszöntőt, majd Schmidt Csaba polgármester lépett a mikrofonhoz. Örömmel mondta el, hogy az idén több mint húsz árus érkezett az ország különböző részeiről a tatabányai adventi vásárra. Kiemelte, hogy a várakozás időszaka arra is való, hogy keressük és megerősítsük a barátságokat. A pécsi Márkus Színház Betlehemi történet című előadása után Hamar László református lelkész gyújtotta meg az első adventi gyertyát, majd a polgármester létrán állva megnyitotta a „vasárnapi ablakot.” Rendészeti ismereteket is szereztek katasztrófavédők A kilenc újonc már a megújult képzési rendszerben tanul Kilenc fiatalt vett az állományába szombaton a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Közülük hatan szűkebb hazánkból kezdték el a képzést, három jövendőbeli katasztrófavédőt a szomszédos megyékből vezényeltek át. Az újoncok már túl vannak képzésük első három hónapján, és a sikeres modulzáró vizsga után esküt is tettek a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban. Egyikük, Kovács Lehel 2010 óta áll kapcsolatban a tűzoltókkal. - Pilisszentivánon 2010-ben szereltem fel önkéntes tűzoltónak. Most szeptembertől pedig továbbtanultam, hogy a hivatásosok közé kerüljek - mondta. Lehet egyike az elsőknek, akik az új moduláris rendszerben szerzik meg a képesítést. - Már most látom az előnyeit annak, hogy az első két hónapban rendészeti ismereteket tanultunk, így legalább megismerjük azokat a társszerveket, például a rendőröket, akikkel a későbbiekben együtt kell dolgoznunk. Ha legalább minimálisan ismerjük egymás munkáját, akkor könnyebben együtt tudunk működni - véli Kovács Lehel. Az állományba vett kilenc újonc Esztergomban és Tatabányán szolgál majd. Közben december 1-je és január 31-e között a tűzoltó szakképző tanfolyamon is részt vesznek. ■ M. M. A: Az állományba vett kilenc újonc Esztergomban és Tatabányán szolgál majd 3 JEGYZET Várakozás és mosoly tervezni kell, muszáj, csak azért is, nem kivétel az advent sem. De hogyan? Határidőnaplóban, vagy számítógépen, az „Advent!” mappában? Kezdődik az advent projekt, a családra fordított időt növeljük meg 15%-kal, vasárnaponként az ebéd utáni beszélgetést ne felejtsük, max. 25 perc, este tévénézés közben térjünk vissza a szép gondolatokra egy-egy reklám ideje alatt, ez 4x6 perc, hívjuk fel idős rokonainkat, 4x5 perc, neeee! Persze, tervezzünk, akár még leírva is, de inkább fejben, még inkább a szívünkben. Most, amikor várakozunk karácsonyra - hívők és ateisták egyaránt -, próbáljuk meg másképp tölteni napjainkat, vagy legalábbis azok egy részét, mosolyogva. Tényleg odafigyelve a másikra. Többször megsimogatva a kezünkkel gyermekeinket és az unokáinkat. Megsimogatva a tekintetünkkel a barátokat, ismerősöket, kollégákat. Uram bocsá' az ismeretleneket is. Legyünk türelmesebbek, megértőbbek... van, akinek mindez természetes az év minden napján. Remélem, sokan elgondolkodnak az ötleten, és megfogadják a kéréseket, sőt, még tesznek is hozzá. Aztán... vannak a legyintők, az elfordulok, a megkeseredettek, várakozom a több mosolyra, az emberibb hangra. Arra, hogy egy nehéz év végén meg tudjunk állni egy-egy percre, órára beszélgetni, akár hallgatásunkkal is segíteni, vagy a szó szoros értelmében megunt ruháinkkal, élelmiszerrel tervezek az eszemmel és a szívemmel. Nem számolom a decemberben adott és kapott mosolyokat Szentestéig, de kívánom mindenkinek, hogy a hideg napokon sok legyen az adott és a kapott melegség. MÓROCZ KÁROLY Folytatják a Turul Óvoda nyílászáróinak cseréjét tatabánya Folytatódik a dózsakerti Turul Óvoda elöregedett homlokzati nyílászáróinak cseréje. Korábban már huszonkét ablakot kicseréltek az intézményen, most újabb huszonnyolc műanyag nyílászárót helyeznek be a szakemberek. Az önkormányzat erre több mint kétmillió forintot biztosított a költségvetéséből — jelentette be a helyszínen Schmidt Csaba polgármester. Hozzátette: a tavalyi évben elkezdett felújításra azért volt szükség, mert a régi ablakok annyira elkorhadtak, hogy javításuk már nem volt megoldható. Ráadásul az új ablakok energetikai szempontból takarékosabbak lesznek. A városrész önkormányzati képviselője, Turza Károly elmondta: az új, öt légkamrás hőszigetelő üvegezésű ablakoknak köszönhetően javul az intézménybe járó gyermekek komfortérzete is. A beruházással az óvoda összes nyílászárójának cseréje megvalósul. A ablakok beemelése és az azt követő helyreállítási munkálatok várhatóan két hétig tartanak. Benyeczkyné Juhász Katalintól, az intézmény vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy ezalatt az óvoda működését nem befolyásolják a munkálatok. A felújítással járó kellemetlenségeket ugyanis az érintett csoportok ideiglenes áthelyezésével kiküszöbölik. ■ A. P. A.