24 óra, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-16 / 218. szám

EGY PERCBEN Elkészült a körforgalom KISBÉR Ugyan már szeptember ele­jén használhatták a közlekedés sze­replői a város legújabb beruházását, a körforgalmat, tegnap hivatalosan is átvágták a nemzeti színű szalagot a Templom téren. ► 2 Vigyázat, szarvas! MEGYEI INFORMÁCIÓ Ha itt az ősz, ak­kor újra eljött a szarvasbőgés ideje is. Utánajártunk, hogy milyen korlátozá­sok léptek életbe megyénk erdeiben, a turisták épségét megóvandó. ► 4 Egészségi állapotunk MAGYARORSZÁG A következő hetek­ben az egészségügyért felelős állam­­titkárság szakmai konzultációt kezd a Magyar Orvosi Kamarával a meg­újuló törzskarton-rendszerről, an­nak tartalmáról - mondta tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár. A tárgyalásokat januárig le szeretnék zárni, és ha megállapodnak egy megfelelő tarta­lomban, akkor képet kapnak az em­berek egészségi állapotáról. ► 7 Simicska nyerésre áll BUDAPEST Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság első fokon, a Fővárosi Önkormányzat eszerint jogtalanul bontotta fel tavaly a hir­detőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral - mondta az Indexnek Pus­­kár Anett, a Mahir tanácsadója. ► 9 Jó reggelt! E­gyik ismerősöm találkozót be­szélt meg egy rég nem látott cimborájával. Nem egy város­ban élnek, ezért hónapokkal koráb­ban egyeztették a dátumot, hogy mindketten alaposan le tudják fog­lalni az időpontot. Szabadnapot kér­tek, megbeszélték a családdal, hogy azon a bizonyos napon nekik bizony programjuk lesz. A dátumot aztán háromszor tolták odébb, hol az egyi­kük, hol a másikuk lemondhatatlan elfoglaltsága miatt. Egy héttel a meg­beszélt nap előtt aztán teljesen vélet­lenül találkoztak. Megittak egy ká­vét, nyugodtan elbeszélgettek és per­sze mindketten lekésték a következő programjukat. Hiába, a sors mindig tudja, mi épp a legfontosabb az éle­tünkben. Zs. K. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI Először játszanak az ősszel ^ hazai pályán a tatabányai férfi kézilabdázók ► 16 Sértettek tucatjai tettek már feljelentést IZ |—~_ir*\r_ _ ^ ^ 1 Jj Ifi] íj Jßß) SÍÉ •; fi t y\ .'^pH^p^ptr <^nn Btffijilt, mi rill a^TTOIe falit. II® MEGYEI INFORMÁCIÓ A trükkös lopások, csalások tárháza végtelen. Jó ideje tudjuk. Most azonban több forrásból is eljutott hozzánk jel­zés arról, hogy egyes vállalkozások közvetlen telefonhívás útján „in­gyenes szűrővizsgálatra” hívnak betegeket, majd a „vizsgálat” rossz eredményére hivatkozva valamilyen terméket kínálnak fel megvétel­re. A rendőrségen több sértett feljelentette már a céget. Rengeteg az üres álláshely MAGYARORSZÁG Még nem volt ilyen magas a bejelentett üres állások száma, mint az idén. A második negyedévben 55 ezer munkavállalót kerestek hiába a magán- és az állami szektor munkaadói a Központi Statisz­tikai Hivatal (KSH) adatai sze­rint. Ez az első negyedévhez képest is háromezer fős emel­kedés, 2012-höz képest pedig duplájára növekedett az üres posztok száma. A betöltetlen álláshelyek többségét, 39 ezret a versenyszférában regisztrál­tak, és itt nő a hiányzók száma, míg a közszférában az idén az első hat hónapban 14 500-on stagnált a keresett munkavál­lalók száma. ► 7 Elszakította a gázvezetéket a munkagép TARDOS Munkavégzés közben egy munkagép gázvezetéket szakított tegnap Tardoson, a Rákóczi utcában. A felderítés során a műszaki mentést vég­ző tatabányai hivatásos, vala­mint a vértestolnai és a tar­­dosi önkéntes tűzoltók meg­állapították, hogy egy kilenc­ven milliméter átmérőjű veze­ték rongálódott meg. A tűzol­tók nem mértek veszélyes gáz­koncentrációt a káreset kör­nyezetében, ennek ellenére biztonsági okokból a közvet­len környéket lezárták és az ott lakókat értesítették. A tűz­oltók munkáját a helyszínen segítette a megyei katasztrófa­­védelmi műveleti szolgálat is. Versenyzőből­­ lett zsűritag A Konyhafőnök verseny ko­­­­rábbi szériájának döntőse, Wos­­s­sala Rozina is csatlakozott a mű­­­­sor új zsűrijéhez. Rozina Olasz­­­­országban végzett gasztronó­­­­musként. Mindig fontos volt ne­­­­ki az evés, ma már másokat is­­ szívesen etet és saját értelmezé­­­­sében mutatja meg az aktuális­­ gasztronómiai trendeket. SZTORI Rács mögött kell maradnia a skálás gyilkos néven elhíresült Bene Lászlónak, akit 22 évvel ezelőtt ítélték életfogytiglanra. A bíróság ugyanis úgy döntött: személyiségében nem történtek olyan változások, amelyek ga­rantálnák, hogy nem gyilkol új­ra. De hogyan lehet ezt egyálta­lán megállapítani? SZTORI Hihetetlen, de már 18 éve, hogy Endrei Juditot és Mohai Gábort nem látjuk a tévé képer­nyőjén. És annak is sok éve már, hogy a debreceni Aranybika Ho­telben barátsággá ért a munka­­kapcsolatuk, amelynek részle­teibe olvasóinkat is beavatják. A két bemondó máig érzi a né­zők szeretetét. sztárvilág Veszélyes lehet az Nem sírják vissza idősödő gyilkos a régi időket Lazurán Aqua 3iil Favédő Lazár 2,5 liter 8495 Ft helyett SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Kun Attila 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 ZEBRA FESTEKBOLTOK P* 2800 Tatabánya. Mártírok u. 72. Tel./Fax: 34/337-836 2800 Tatabánya. Kossuth L. u. 97. ..­___Jel- Fax: 34/311-549 ^zeb­rarendeles@gmail.com Szakmai információ: 30/927-5866 (Ki.: www.zebrafestek.109.hu Nyitfegtartás: H-P: 7-17 h. Sz: 8-12 h Az akció időtartama: %2016. október 31-ig. HIRDETÉS VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ egy kupon több termék vásárlásá­hoz is érvényes, de csak az adott témában ■ másolt vagy egyéb módon sokszo­rosított kupont nem áll módunkban elfogadni ■ kuponok nem vonhatók össze ■ kupon csak a megjelölt napokon használható fel Vágja ki az itt látható kupont 2016.10. 31-ig a feltüntetett akcióban használ­hatja fel. Boldog névnapot kívánunk Edit és Ciprián nevű olvasóinknak! MA HOLNAP 30 25 : Pénteken is kitart a napos-gomolyos, meleg, nyári idő, de az ország északnyugati harmadán többfelé feltámad a délnyugati szél. ► 13

Next