24 óra, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-14 / 12. szám

MAI LAPSZÁMUNKBAN 23 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Száz óvodás nagy öröme KESZTÖLC Nyolcmillió forintból fej­lesztheti óvodáját Kesztölc. A jó hírt dr. Völner Pál, a térség országgyűlé­si képviselője sajtótájékoztató kereté­ben jelentette be. 2 Sokba kerül a kemény tél ITTHON Az idei télen többet kell költe­ni fűtésre, sok családnál a rezsi nagy részét ez teszi ki. Egy friss felmérés megerősítette, a többség - tíz család­ból hét - áldozna az amúgy nem olcsó hőszigetelésre, ha elnyerne valami­lyen támogatást. Ha egy régebbi csa­ládi házat például 12-15 cm vastagsá­gú szigetelőanyaggal megfelelően hő­szigetelünk, annak fűtésigénye akár 30-40 százalékkal csökkenthető. ► 7 Fogyóban a libahús ITTHON Egyre kevesebb a liba- és ka­csahús a boltokban, a madárinflu­enza miatt. Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövetség elnöke elmondta: az állomány jelentős részét meg kellett semmisíteni, és a fiatal, hízott álla­tok mellett sok helyen a tenyészszár­­nyasok is erre a sorsra jutottak. ► 7 NŐ a gyed havi összege is ITTH: Tavaly már 70 ezren igényel­ték a három éve bevezetett gyed ext­rát. A minimálbér emelésével a gyed havi összege 23 ezer forinttal emel­kedik, a bruttó plafon pedig 178 ezer 500 forint lesz. ► 9 Jó reggelt! É­n is azok közé tartozom, akik álmodoznak egy adott ruháról. A napokban vissza­tértem a boltban, ahol a hőn áhí­tott kabátot láttam tavaly decem­berben. Amint beléptem, sietve szedtem a lábaimat a sorok között, vajon az „én” kabátom ott van-e még... Ott volt! Több ezer forintot spóroltam azzal, hogy egy hónapot vártam a vásárlással, így sem volt a legolcsóbb, de reméltem, hogy az esős napokon melegen tart majd. Sajnos tévednem kellett... ugyanis tegnap a nagy esőzés alatt tíz perc is elegendő volt, hogy a bundás kabát áteressze a vizet és az in­gem hátulja is nedves lett. Azt hi­szem, erre mondják, hogy eső után köpönyeg... P.A. irc->-r>rr>mni>< »imur­i 2017. JANUÁR 14., SZOMBAT. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI q/polyam, 12. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. 24 ÖM www.kemma.hu 0^ ^VasárnapReg^-^ A keresse áTUSokr­a»­ MEGYE Egyre több hallgató nem kapja meg a diplomáját a bizonyítványhoz szükséges nyelvvizsga hiánya miatt. Az Oktatási Hivatal adatai szerint több mint 20 ezren vannak azok, akik ugyan megszerezték az abszolutóri­­ umot, de záróvizsgát még nem tettek. Utánanéztünk, hogy megyénk főiskoláin mi a helyzet? ► 3 Rendőrök fékezték meg az agresszív férfit Késsel fenyegetőzött TATABÁNYA A Rendőrkapitányság Tatabányai garáz­daság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 62 éves oroszlányi lakos ellen. A gyanúsított 2017. január 12-én 12 óra 20 perckor egy bevá­sárlóközpont mobiltelefonos szaküzletében az eladóval ki­abált és egy késsel fenyegető­zött. A rendőrök előállították. Ezzel a 16 centiméteres pengéjű késsel fenyegetett a férfi Háborús hőseikre emlékeznek ma KOMAROM 1943. január 12- én a Don kanyarnál zajlott a második világháború legvé­resebb összecsapása. A két­százötvenezer fős második magyar hadtest a Vörös Had­sereggel ütközött meg. A harc során a magyar honvédek és munkaszolgálatosok közül több mint százharminc ez­ren haltak hősi halált, sérül­tek meg vagy kerültek fog­ságba. „Eddig nyolcvan ko­máromit sikerült felkutat­nunk, akik a Don kanyarnál estek el” - mondta el a Bágyi Ferencné. A Komáromi Erő­dök Barátainak Egyesületé­nek elnöke hozzátette: a Mo­nostori Erőd bejáratánál ol­vasható, a nekik emléket ál­lító táblán a névsoruk. Szombaton az első világhá­borúban harcoló helyieknek állított emlékműnél is tiszte­letüket tehetik az eseményen résztvevők. A megemlékezés január 14-én 15 órakor lesz a Monostori Erődben, ahol Bá­lint Ferenc történész mond beszédet, aki az első és a má­sodik világháború komáro­mi történéseit eleveníti fel. A megemlékezésen közreműkö­dik a Duna Népdalkör. A szer­vező KEBEL kéri a résztvevő­ket, hogy egy mécsest min­denki hozzon magával, hi­szen a koszorúzás után gyer­tyát gyújtanak kopjafánál. Lajcsi ügyvédjén keresztül üzent KUBA/MOCSA Miután vádat emelt Galambos Lajos ellen a Budaörsi Járási Ügyészség vesztegetés és csaknem 50 millió forint értékű áram, gáz és víz üzletszerű ellopá­sának alapos gyanújával, az 55 éves mulatóssztár reagált a hírekre. Lajcsi jelenleg Kubában tartózkodik, ahol a Bue­na Vista Social Club együt­tessel próbál, ugyanis kö­zös európai turnéra készül­nek. Galambos Lajos telefo­non bejelentkezve ügyvédjé­vel együtt reagált a hírekre. - Úgy érzem magam, mint akit megbecstelenítettek, és elvették az ártatlanságát, il­letve megerőszakoltak - pa­naszkodott Lajcsi, és azt is érzékeltette, ha hazatér, nagy leleplezésre készül. ► 8 Négy osztály diákjai érték meg Bárdos szalagavató TATABÁNYA Tegnap tartotta a Bárdos László Gimnázium a szalagavató ünnepségét a Vértes Agorájában. Négy osz­tály diákjai várták izgatot­tan a szalagtűzést, amit az iskola énekkarának műsora követett, Grisin: Tizennyolc év című előadásával. Ezután két osztály bécsi keringővel kápráztatta el a vendégeket, majd Made in Hungária da­lok csendültek fel. Charles­ton előadással is készült egy osztály, később hip-hop és diszkó zenére is táncoltak a tanulók. Az ünnepség után a gimnáziumban, folytatódott a szalagavató bál és kezdetét vette a mulatság. P.A. Tegnap a Bárdos végzőseinek is feltűzték a szalagot 9 771416 865064 17 0 12 SZERKESZTOSEG: E-mail: sffifiute)miinediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Wágner Zsanett 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP 1 -1 Határozott felhőzetcsökkenés délután kezdődhet. Élénk, néhol erős lesz a nyugati-délnyugati szél. Délután 0 +3 fokot mérhetünk. ► 13T Boldog névnapot kívánunk Bolog és Félix nevű olvasóinknak!

Next