24 óra, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-08 / 83. szám

MEGYEI KORKÉP Péch Antal fordította le a bányászok köszöntését TATABÁNYA A Jó szerencsét! kö­szöntés emléknapján szerve­zett konferencián a Tatabányai Múzeumban dr. Nagy Lajos, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMB­­KE) elnöke ismertette a Jó sze­rencsét! köszöntés születését, amely a német bányászok ma­gyarországi megtelepedését követően alakult ki a Glück auf! köszöntésből. Ennek a gyökerei a távoli múltba nyúl­nak vissza. Más, sok veszéllyel járó szakmák művelői is ezzel köszöntötték egymást, amely végül a bányászok általános kiállítás is nyílt a MÁK Rt. történetéről san elterjedt köszöntésévé vált és magyarul - Péch Antal bá­nyamérnök kezdeményezésé­re - a Jó szerencsét! formában honosodott meg. Balogh Csaba, a Szabadtéri Bányászati Ala­pítvány elnöke a tatai meden­ce első bányavezetőit mutatta be, Dallos István pedig a tata­bányai bányászat 1920-ig tartó fejlődését vázolta fel, majd elő­adások hangzottak el Rehling Konrád, Mohi Rezső és Gál Ist­ván tevékenységéről Csaszlava Jenő, Kiss Vendel és dr. Csiszár István jóvoltából. Végül kiállí­tás nyílt a múzeumban a MÁK Rt. történetéről. V. T. Közelkép a „rejtőzködő” tatabányai festőművészről Új film három tételben TATA/TATABANYAGörgényi Ist­ván tatabányai festőművész 1956-os alkotásaiból nyílt kiállítás a Tatai Református Gimnáziumban. Az egyna­pos tárlat egy filmforgatás miatt állt össze: a „rejtőzkö­dő művész” alkotásaiból a diákok és Márkus Gábor tör­ténelemtanár szemszögé­ből készül egy film Dékány István rendezésében, a mű­vész születésének 100. év­fordulóján. Veizer Tamás tamas.veizer@mediaworks.hu - A film milyen mélységben dolgozza fel Görgényi pályáját? - A rejtőzködő festőre Sü­megi György művészettörté­nész, a Történelmi Levéltár korábbi osztályvezetője, az 56-os időszak kiváló ismerő­je hívta fel a figyelmet. Az el­ső elképzelés szerint bemutat­tuk volna az egykori Rudnay­­tanítvány teljes életművét, munkáit, ám a forgatásra kért támogatási kérelmünket a Mé­diatanács is, az 56-os Emlék­­bizottság is elutasította. A for­rásokat a Dunatáj Alapítvány­ból elcsippentett pénzekből és a helyiek hozzájárulásából te­remtettük elő. - Ki volt Görgényi István? - A fiatal festő még a negy­venes évek elején fejezte be a főiskolát, ahová egyházi tá­mogatással került. Alkotói te­vékenysége az ötvenes évek­ben bontakozott ki Rudnay György hatása alatt. Jobbá­ra portréfestőként ismer­ték kortársai és tanítványai is,­­akikkel a Bányász Képző­művész Körben foglalkozott. Görgényi azonban nem akart a szocreál festők sorába állni, inkább visszament a bányába dolgozni. Számos alkotása őr­ződött meg az 1956-os forra­dalom és a megtorlások idő­szakából, amelyet azonban tájképekkel fedett el, mert ab­ban az időben ezekért börtön járt volna és egy pincében rej­tegetett.­ ­ Három tétel szerint forgatta a filmet. Melyek ezek?­­ Az első tételben a gyűjte­mény tulajdonosa, Rigó Erik mondja el, hogyan került hoz­zá a gyűjtemény, 2005-ben miként szervezte meg az el­ső kiállítást. Már 2006-ban elkészült az első színes al­bum és tanulmány a festő­művészről. A második tétel az Illuminátor alcímet visel­hetné, amely a fény segítsé­gével, egyes részek megvilá­gításával, mások homályban hagyásával segít (újra)ér­­telmezni a komor alkotások drámai üzenetét. A harma­dik pedig a korábbi látogatók illetve most a diákok vélemé­nyét mutatja be az 56-os ké­pek kapcsán. A film így is so­kat megmutat Görgényi sze­mélyiségéből, alkotói világá­ból, és abból a tragikus kor­ból. Márkus Gábor történe­lemtanár szerint a forgatás azért is fontos, mert a diákok megismerkedhetnek a média másfajta lehetőségeivel. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a történelem és az irodalom - például Márai Sándor ver­sei révén - sokat el tud mon­dani a művészetről. Major Milán az iskola diákja is elmondja véleményét Dékány István (hátul) filmjében­Fotó: P. A. komarom-esztergom megyei KORMÁNYHIVATAL SAJTÓKÖZLEMÉNY Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Cím: 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2., Pf. 173. Honlap: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/komarom-esztergom E-mail; hivatal@komarom.gov.hu Telefon: +36 (34) 515-100 Telefax: +36 (34) 515-109 HIRDETÉS KEHOP-5.2.2-16-2016-00012 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSE A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal 839 millió forint összegű támogatást nyert a KEHOP-5.2.2 „Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései” tárgyú felhívásra benyújtott támogatási kérelmével. A 100%-os intenzitású támogatást a Kohéziós Alap és Magyarország költségvetése társ­finanszírozásban biztosítja. Magyarország Kormánya célul tűzte ki az alacsony szén-dioxid­­kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás támogatását minden ágazatban. Jelen Felhívás kiemelt célkitűzése - összhangban a hazai és EU stratégiával - ösztönözni az energiahatékonysági fejlesztések megvalósítását és elősegíteni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését. Az energetikai hatékonyság fokozásának és az energiatakarékosságnak a szükségességét alátámasztja, hogy a statisztikai adatok szerint a hazai energiaigényesség egységnyi GDP előállítására vetítve valuta­­paritáson mérve több mint háromszor, vásárlóerő-paritáson mérve pedig mintegy másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban. Jelen felhívás hozzájárul az épületek energiahatékonyságának javítására és megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához. Hazánkban az energiafelhasználás mintegy 40 %-a épületekben történik. Ha ezeket jól szigeteljük, és megújuló energiaforrásokat használunk, akkor gyermekeink, unokáink nemzedékeinek energiabiztonságát is megteremtjük. Ehhez nyújt segítséget a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 5.2.2 felhívása. A 2017. december 31-ig tartó pályázat során hivatalunk 9 épület energetikai felújítását valósítja meg, melyek során nyílászáró cserére, homlokzati hőszigetelésre, fűtéskorszerűsítésre, napelemes rendszer telepítésére kerül sor. 2017. április 6-án került sor a 2890 Tata, Erzsébet királyné tér 10. szám alatti ingatlan energetikai felújításának átadó ünnepségére. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának helyet adó épület korszerűsítése kapcsán az épület nyílászáróinak cseréjéjét, lábazati és padlásfödém hőszigetelését, kültéri árnyékoló zsaluzsa felszerelését, napelemes rendszer telepítését, továbbá fűtési rendszer illetve villámvédelem korszerűsítését végeztük el európai uniós támogatás felhasználásával. 2017. ÁPRILIS 8., SZOMBAT A Népházban is Görgényi István alkotásaira az örökösök a lakásuk eladá­sakor bukkantak; több mint hatszáz festmény, grafika, kisplasztika, saját kézzel írt önéletrajza, amelyet egy tatai vállalkozó, Rigó Erik vásárolt meg. Kerti Károly restaurá­tor fedezte fel, hogy több mint harminc tájkép csak fedő­festék alatt 56-os tematiká­jú festmények láthatók. A ké­pekből Rigó Erik szabadté­ri kiállítást is szervezett több városban, most a reformá­tus gimnáziumban, és ezeket a diákoknak is bemutatták Márkus Gábor történelem­­tanár segítségével. Legköze­lebb április közepén nyílik ki­állítás a József Attila Megyei és Városi Könyvtár Népházbe­­li fiókkönyvtárában. Arany pecsétgyűrűvel lepték meg megyei kamarájuk elnökét Az ügyvédek érdekeit is védik TATA Az ügyvédek olyan jogal­kalmazók, akik nem csak má­sok védelmében hasznosítják tudásukat, de önmaguk érde­keinek az érvényesítéséért is. Egyebek mellett ez is kide­rült a Komárom-Esztergom Megyei Ügyvédi Kamara köz­gyűlésén, amit pénteken tar­tottak tatai székházukban. Az eseménynek különös jelen­tőséget adott a most készülő ügyvédi törvény, továbbá az, hogy a tanácskozáson ezúttal is jelen volt dr. Bánáti János, a szervezet országos elnöke. Dr. Etter Ödön megyei ve­zető bevezetőjében utalt ar­ra, hogy milyen komoly tech­nikai változásokon vannak túl a modernizációnak kö­szönhetően, s ma már ott tar­tanak, hogy szinte óránként kell nézni a jogszabályokat, mert olyan gyorsan változ­nak. A naprakészség biztosí­tásához épp ezért a kamara igyekszik maximális segítsé­get adni, ezért a továbbkép­zések szervezése sosem volt olyan fontos, mint mostaná­ban. Utalt arra is, hogy létszá­mában ugyan kicsi a megyei kamara, de szellemi kapacitá­sában erős. Megerősítette ezt dr. Báná­ti János, aki szerint az ügyvé­dek számára korszakváltást jelenthet az idei esztendő az őket érintő törvény elfogadá­sa és sok más jogszabály mó­dosítása után. Úgy vélte, hogy törekedniük kell saját érde­keik maximális védelmére, ugyanakkor el kell fogadniuk az ügyfelek és az állam érde­keinek érvényesülését is, mert ennek a három szempontnak együtt kell hatnia, méghozzá jó irányba. A jelenlévők közül senki sem lepődött meg azon, hogy ma, Magyarország ügy­védeinek a fele a fővárosban dolgozik, hiszen ott koncent­rálódik az államigazgatás, az igazságszolgáltatás, a pénzvi­lág és az ipari termelés egy­aránt. Talán pont ennek ellen­­súlyozására tervezik engedé­lyezni az úgynevezett ügyvé­di fiókirodák létrehozását ha­zánk egész területén. Annak ellenére, hogy ez több szakmai feszültséggel és egyéb gond­dal járhat, melyek megoldásá­ban - sok minden más mellett - aktívan részt vehetnek majd az ügyvédasszisztensek is. Az országos elnök később válaszolt megyénkben dolgo­zó kollégái konkrét kérdései­re, majd a taggyűlés elfogad­ta az elnökség és a különböző bizottságok vezetőinek a be­számolóját. Megható percek voltak azok, amikor dr. Sándor Ber­nadette alelnök rendkívül ere­deti „felvezetés” után átadta valamennyiük közös ajándé­kát 70. születésnapja alkalmá­ból dr. Etter Ödönnek. Palásti Péter Dr. Sándor Bernadette, dr. Bánáti János (középen) jelenlétében adta át a szép gyűrűt dr. Etter Ödönnek Köszönet Elérzékenyülve mondott kö­szönetet dr. Etter Ödön, az aranygyűrűért, amit kollégái­tól kapott a 70. születésnap­ja alkalmából. Úgy fogalma­zott, hogy ez „merénylet” volt ellene, mert a baráti gesztus inkább az idő múlására emlé­kezteti és nem a jövő tervezé­sére. Márpedig ő változatlanul úgy érzi, hogy amit vállalt, azt továbbra is maximálisan tud­ja teljesíteni régi jelmondata szerint, ami változatlanul így hangzik: Minden nap többet tenni, mint ami kötelesség.

Next