24 óra, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-14 / 136. szám

2017. JÚNIUS 14., SZERDA 10TV-MŰSOR HETI KRIMI Holnap megtalállak 3. rész Nemere István Ádám éjszaka el-elbóbiskolt. Percekkel később máris fel­riadt és figyelt. Néhányszor óvatosan körbejárt. Hamar rá­jött, hogy ilyenkor a szomszé­dos kutyák érzik a mozgását és ugatnak - hát ezzel felha­gyott. Meleg volt a nyár végi éjszaka, a nyitott konyhaaj­tóhoz húzott egy öreg párná­zott széket. Múltak az órák, de senki sem jött. Talán megijed­tek a tettesek? Tudta, csak pirkadatig kell kitartania. Akkor már elnyom­hatja az álom, hiszen a falu őr­ködik helyette. Borszék lakói korán kelnek. Most, a gyilkos­ság után figyelő szemek pász­tázzák az utcákat, kerteket. Marika néni halála egy ideig mindennapos téma lesz. Ha csak felbukkan egy idegen, ala­posan megnézik, tán még a ko­csija rendszámát is felírják. Így hát elaludt a karosszék­ben, bár ez nem volt igazi al­vás. Arra ébredt, hogy zenél a telefonja, a katonás induló ki­törölte szeméből az álmot. Már hét óra múlott, a nap rég fel­kelt. Szeptember eleje van, ez még nyár. Az ismerős telefon­számon friss gyermekhang kö­szönt rá:­­ Szia, apu! Bea csivitelése megnyugtat­ta. Szóval legalább ott minden rendben van. A volt felesége nem tiltja el tőle, és nem is ne­veli ellenében a gyereket. Meg­beszélte Beával, mi várható az­nap az iskolában, és hogy mi­lyen a tanító néni, aki tegnap már kérdezett is tőle valamit. Később sétált egyet a kert­ben. A kerítés túloldalán egy idős szomszéd köszönt rá: - Adjisten! Ugye maga rend­őr? Korán kijött ma. Ádám nem kötötte az orrára, hogy itt aludt. A borostás, ősz öreg elszáradt paradicsomtöve­ket szedett össze a konyhakert­ben, közben beszélt: - Aztán a Marika unokáját megkeresték már? Tizenkilenc lehet, Krisztián a neve. Nagy néha eljött a nagyihoz, azzal a bőgő motorú piros kocsijával. Nem tudom a típusát, se a szá­mát. A legtöbbször estefelé ér­kezett. A gyerek mindig kapott valami finomat Marikától. Mi­előbb találják meg a gyilkost, nyomozó úr, hogy nyugodtan alhassanak a borszékiek! Ádám visszament a házba, Évát hívta. A hadnagy úton volt a kapitányság felé. - Szia, az áldozatnak van egy unokája. Kóbor Krisztián a ne­ve. Hívjátok mobilon, jöjjön be Nádvárra azonosítani a halottat. Nyolc óra után beindult a hi­vatali gépezet. A kapitányság­ról szóltak, hogy kocsit külde­nek érte, hozza be a többi káb­­szert is. Már Nádvár felé robo­gott egy járőrkocsin, amikor Éva telefonált: megvan Krisz­tián telefonszáma, de nem ve­szi fel. SMS-ben értesítették a nagyanyja haláláról. Félórán­ként hívják, de alighanem ki van kapcsolva. Amikor beértek a kapitány­ságra, Ádám magában fogadko­­zott: ő majd megmutatja annak a kölyöknek, hogyan kell szeret­ni egy nagymamát! Igaz, ekkor bevillant két mosolygós asszony képe. Neki két nagymamája volt gyerekkorában, szerették és dé­delgették őt, de úgy igazán egyi­kért sem rajongott. Hát felágas­kodott benne a kérdés: én aka­rok másokat szeretetre kény­szeríteni? Azt amúgy sem lehet erővel elintézni. Hát kicsit alább engedte az indulatait. Fél tizenkettőkor megtudták, hogy az SMS célba ért. Krisz­tián bekapcsolta a telefonját, nyilván elolvasta az üzenetet, de rögtön ki is kapcsolt ismét. ...Negyed egykor ért ah­hoz házhoz. A kocsit az utcán hagyta. Nádvár északi felében, a vasúttól nem messze, a régi gázgyár mellett parkolt le. A ro­zoga kis ház gazdája már várta őt. Krisztián haragja az egekbe szökött: - Te rohadt disznó! Arról nem volt szó, hogy a nagyi meghal! - Nem akartam, csak úgy jött ki a lépés. Te is láttad, felkap­csolta a lámpát és sivalkodott volna, már tátotta a száját, ami­kor meglátott. - Utána a kocsiban azt mond­tad, csak elhallgattattad, nem lesz baja! - Én is azt hittem, nem ütöt­tem nagyot, és nem is csa­pott zajt. Elhoztuk a cucc felét. A másik ottmaradt. Mit gon­dolsz, megtalálták a rendőrök? - Téged most ez izgat? - Krisztián nyakán kidagadt egy ér. Sovány, de inas termetén fe­szült a trikó. Rövid hajába túrt izgalmában, a harag szinte fröcskölt belőle. - Kinyírtad a nagymamámat, felfogtad? - Ne pattogj! Baleset volt, és kész. Különben meg honnan tudod, hogy meghalt? - A zsaruk küldtek nekem egy SMS-t, menjek be azonosí­tani özvegy Kóborné holttestét! Egyértelmű, nem? - A nagyinak ugyan vége, de te ezután is élni fogsz, és nekem dolgozol, ahogyan ed­dig. Majd kapsz egy kis kárpót­lást a következő szállítmány­ból. Ami péntek este érkezik, ahogyan szokott. Sajnos a jó kis borszéki rejtekhelynek vé­ge, másikat kell keresnünk, ezt én intézem. Most menj, de ne a zsarukhoz, mert elég három keresztkérdés, és véged, mint a botnak. Az lesz a legjobb, ha meghúzod magadat, holnap es­tefelé elmegy a szilasi barát­­nődhöz és nála alszol, mert ke­reshetnek a rendőrök. Ott talál­kozunk este kilenckor. És most húzz el innen, sebesen!­­ Nádváron volt fél tizenket­tőkor, ott kapcsolta be a mo­bilt, de aztán alighanem szét is szedte, mert azóta nincs jel - jelentette Éva. Ádám szívesen káromkodott volna egy kacskaringósat, de tekintettel a kolleginára, hall­gatott. Délután három óra mú­lott. Éppen túl volt egy beszél­getésen a kapitánnyal, aki bo­rús arccal hívatta őt magához. „Átok a százados, lehet, hogy fegyelmi eljárás indul ön ellen. Nem adta le tegnap az összes le­foglalt kábítószert, annak egy részével egyedül maradt éjsza­kára, és nem kért rendőri biz­tosítást!” „Kapitány úr, magam is rendőr vagyok. Én biztosítot­tam magamat!” A kapitány ek­kor megenyhült és már hal­kabban folytatta: „A­ fenébe is, Ádám, ne csinálj ilyeneket. Ez itt nem Pest, ott villoghattál. Itt bármit is teszel, szúrja a többiek szemét. Fogd vissza magadat!” A folyosói pletykákból már tudható volt Ádám „csörtéje” a főnökkel. Éva most látta elérke­zettnek az időt, hogy megkér­dezze:­­ Fújnak rád, mert „pesti” vagy, azazhogy voltál. Azt sut­togják, korrupciós ügy miatt helyeztek le vidékre. Ádám egy pillanatig hallga­tott. Közelről látta Éva arcát. Úgy döntött, ha Nádváron más­nak nem is mesélt a múltjáról - egyedül a kapitány ismerte a hátteret­­, hát legalább ez a lány tudja. Érezte, Éva nem el­lenség, nem irigykedik, telje­sen nyitott. Talán nem is hinne el róla bármi rosszat, így hát a nyomozói szoba magányában, halkan annyit mondott neki: - Igaz, korrupciós ügy volt. Gazdag vállalkozók lefizet­ték két kollégámat, hogy futni hagyják őket. Nekem is aján­latot tettek, de én jelentettem a dolgot. Nagyon kikezdtek ott engem, azt terjesztették, hogy én is benne voltam, és nem ok nélkül úsztam meg... így a ke­rületi kapitányságon tarthatat­lan lett a helyzetem. Magam kértem, hogy helyezzenek vi­dékre. Ha lehet, Nádvárra, el­végre itt nőttem fel. Éva érezte, hogy ma ennél többet nem húz ki a férfiból, hát nem firtatta tovább. Ha­marosan kiderült, hogy Kóbor Krisztián nevén van egy piros BMW, ami a papírjai szerint már tizenhat éves, ám a város­ban az a hír terjengett: tavaly új motort szereltek bele és azt alaposan feltuningolták. Ke­resni kezdték a kocsit a város­ban, két járőr egyéb munká­ja mellett átgurult a nagyobb parkolóhelyeken is. Krisztián­nak csak egy lakcíme volt: Borszéken, a nagyi házában. Ahol sohasem lakott. Ki tudja, hol bujkál? Ádám az ablaknál állt. Na­gyon álmos volt, mégis buzgott benne a tettvágy. „Elkapom azt a fiút és a cinkosait is!” - ígér­te magának, és a keze ökölbe szorult. Folytatás a holnapi lapszámunkban O msIHHHHHHÍ TELEVÍZIÓ-MŰSOR OBC­­A OCB­­A 4.05 4.40 5.05 5.30 7.15 9.20 10.20 12.00 12.30 13.00 13.40 14.45 16.00 17.25 18.00 18.55 19.30 20.50 21.30 22.40 23.10 23.40 0.45 1.20 1.50 3.25 Barátok közt ® Fókusz ® Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli ® Asztro Show TopShop StílusKalauz ® Story Extra ® Fókusz ® A kis m­enyasszony ® Éjjel-nappal Budapest ® Celeb vagyok, ments ki innen! ® Story Extra ® RTL Hiradó Esti kiadás Fókusz ® Éjjel-nappal Budapp ® Barátok közt ® Szulejmán ® Házon kivül ® RTL Klub Híradó est; Miami helyszínelők ® Randi Taxi ® Bringasáv ® A sötét oldal ® Gálvölgyi-show ® óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Iskolapad 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Hír­adó 13.35 Kárpát Expressz 14.35 Médiaklikk 15.35 Iskolapad 16.35 Profit7 17.35 Szemtől szembe 19.05 Kék bolygó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhiradó 23.20 Angol nyel­­vű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kí­nai nyelvű hírek 23.55 Ma ép 0.00 Himnusz 0.05 Záróhiradó 4.15 Whitney ésete ® 4.40 Csapdába csalva ® 5.05 Csapdába csalva ® 5.30 Sherlock és Watson ® 6.15 Tűsarok ® 6.20 Mokka ® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka ® 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó ® 13.35 Veled is megtörténhet! ®­­ 14.40 Családi Titkok ® ! 15.45 Ana három arca ®­­ 16.50 Fatmagul ® 18.00 Tények 19.25 Bumm!® 20.45 Ezek megőrültek! ® I­­ 21.55 Vissza a jövőbe 2.® 1 0.15 Hűtlen vágyak ® 1.20 Tények Este ! 2.00 Teleshop 2.25 Kleopátra ® 7.30 Célfotó 8.05 Razzia ® 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Troli 10.30 Zöld világ 11.05 Hazahú­zó 12.00 Híradó 12.30 Tájkép 13.05 Magyarok 14.20 Szenvedélyem a... I 14.30 Rally napló 15.05 Asztaltár­­sasM 16.30 Láókör 17.05 Informá­­­­tor ® 17.30 Wbeszélő 18.00 Hír­ 1­adó 18.30 Jövőálló 19.10 Napi ak­­­­tuális 20.30 Angard 21.30 Klinika­­ ® 22.30 Kettesben Szabó Anettet 23.30 Ovil kör 0.30 Hazahúzó 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 A múlt árnyékában ® 6.55 Kenó ® 7.00 Híradó 8.25 Lola ® 9.10 A hegyi doktor­­újra rendel ® 9.55 Váratlan utazás ® 10.50 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.15 A világörökség kincsei 13.35 Zorro ® 14.20 Erdészház Falkenauban ® 15.10 A múlt árnyékában ® 16.10 Don Matteo ® 17.10 Ridikül ® 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor-Újra rendel ® 19.25 Maradj talpon! ® 20.25 Skandináv lottó sorsolás ® 20.35 Zsaruvér ® 21.25 Átok ® 22.25 Napok romjai ® 0.45 Gyertyák a Bay Streeten ® msT 6.00 Híradó 9.10 6.35 Szerelemhajó ® 9.40 7.55 Szívtipró gimi ® 10.30 8.45 Hazárd megye lordjai ® 11.00 9.35 Szomszédok ® 10.40 Arany János 11.30 emlékére ® 11.00 Híradó 11.15 Derrick ® 12.05 12.20 Vészhelyzet ® 13.05 A Tenkes kapitánya ® 14.00 Helló, világ! ® 12.55 14.45 Zenebutik ® 13.45 15.40 Retrock 14.15 15.50 Szívtipró gimi ® 14.45 16.40 Arany János 16.45 emlékére ® 17.15 17.00 Híradó 17.35 17.15 Hazárd megye lordjai ® 18.10 Derrick ® 18.00 19.10 Szomszédok ® 20.25 Vészhelyzet ® 19.00 21.10 A Tenkes kapitánya ® 19.04 21.40 Márai Sándor két 19.35 egyfelvonásosa ® 22.35 Mára! Sándor két 20.05 egyfelvonásosa ® 21.10 23.10 Telefere ® 0.20 A pampák királya ® 2.05 A költészet percei © 23.10 Opera Café Eszement Játékok ® Vad vidékek- Mallorca ® Vad vidékek- Provence ® Tőkéczki és Takaró: történelem és irodalom mindenkinek Jó boroknak szép hazája a Délvidék- Szerémség ® Eszement Játékok ® Honan készült? ® Az én kis családom ® Szólalj meg!-angolul Mindenki Akadémiája Ki mer ma? Tudós Társaság - a kíváncsi ember magazinja A Vasfüggöny- Európa zöld öve ® Vers mindenkinek Kulturális híradó Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő Univerzum ® MapArt-Sárik Péter Trió-Jazz Kívánságműsor ® Esti kérdés 5.50 Televíziós vásárlás 9.00 6.25 Will és Grace ® 7.35 Will és Grace ®­­ 8.00 Jóbarátok ® 8.55 Ingatlancápák ®­­ 10.45 9.55 S^ek szállodája ® 10.50 Szívek szállodája ® 11.50 Monk-Flúgos nyomozó ® i 12.30 12.50 Monk-Flúgos nyomozó ® 13.50 NCIS: Los Angeles ® 14.35 14.45 Monk-Flúgos nyomozó ® 15.40 Castle ® 16.40 17.35 Ingatlancápák ® 18.35 Négy férfi, 19.00 egy eset ® 19.05 Négy férfi, egy eset ® 19.35 Míg a halál el nem­­ választ ® ! 20.05 Két pasi­ meg egy kicsi ® 20.35 Két pasi­­ meg egy 21.00 kicsi ® ! 21.00 Flash-A Villám ® ! 22.45 22.55 Supergirl ® 0.50 Pénzvonat ® 0.35 2.50 Míg a halál el nem választ ® 2.40 3.10 Jackie nővér ® 6.30 Hal a tortán ® 7.35 Ízes élet ® 8.35 Magánnyomozók ® 9.45 Veled is metörténhet! ® 10.50 Családi Titkok ® 11.55 Jóban Rosszban ® 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Gyerekszáj ® 14.20 Drá­gám, add az életed! ® 15.30 Édes élet ® 16.40 Csapdába csalva ® 17.15 Családi Titkok ® 18.20 Hal a tortán - A küldetés ® 19.40 Édes élet @ 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Összezárva Friderikusszal ® 7.30 Kézilabda Rewind - The Handball Show 8.00 Póker 9.00 Pó­ker 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Légbőlkapott 11.15 MC&magazin 11.45 Harmadik félidő 13.45 Lab­­darúgás 15.45 Kerékpár 17.30 Ké­zilabda 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok 20.30 UFC 23.30 UFC 0.00 UFC 3.00 Labdarúgás 6.00 Fő az egészség! ® 8.00 Re­­ceptdaráló Extra ® 10.00 Csoki sztori ® 12.00 Justine hétköznapi finomságai ® 14.30 Rachel Allen - Sütinapló ® 16.40 Szafarikon­yha ® 18.30 Baromfi újratöltve ® 20.30 Édes nagyik, finom sütik ® 22.30 Szafarikonyha ® 23.00 A legjobb, amit Franciaország adhat ® 0.00 Rachel Allen - Sütinapló ® 0.30 Ebba izlandi konyhája ® 1.00 Édes nagyik, finom sütik ® 2017. JÚNIUS 14., SZERDA A Maharadzsa lánya ® olasz-német-amerikai drámasorozat, 2. rész A Maharadzsa l­ánya ® olasz-német-amerikai drámasorozat, 3. rész Sárkányok háborúja ® ameri­kai-cseh fantasztikus kalandfilm Szuperzsaru ® amerikai-spanyol-olasz akció-vígjáték 1980 Rocky II. ® amerikai filmdráma 1979 Gyilkosságba hajszolva ® amerikai-kanadai akciófilm 2009 R.: Jeff King Sz: Steven Seagal, Laura Mennell, Dmitry Chepovetsky, Igor Jijikine Joker ® amerikai krimi-dráma Mad Max ® ausztrál akciófilm 1979 Szalmakutyák ® amerikai thriller 2011 Tökéletes védelem ® amerikai akciófilm 2006 6.25 6.50 , 8.15­­ 9.15­­ 11.10 12.10 13.05 14.10 14.40 15.35 17.40 19.45 20.00­­ 20.50 22.00 Magazin M4 Sportreggeli Vívó Európa­­bajnokság-Tbilisi Kosárlabda férfi NBI. döntő 3. mérkőzés Magazin Vívó Európa­­bajnokság-Tbilisi Múlt és jelen egy időben Gulyás László beszélgetése Csík János kézilabda edzővel Lóverseny magazin M4 Sportreggeli Vívó Európa­­bajnokság-Tbilisi Férfi tőr csapat és női kard csapat Kézilabda Vb­selejtező: Szlovákia -Magyarország mérkőzés Sporthíradó Kosárlabda Eb­­felvezető Kispályás labdarigó Eb-Brno: Lettország -Magyarország mérkőzés Fradi Tv 23.40 est, Mami helyszínelők­­ 21.55 Vissza a jövőbe 2­­ 6.05 ATV START 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 14.15 700« klub­­ 14.45 Könyvjelző 15.45 Henrik angyalai 16.45 Fó­rum 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Csisztu 24 22.40 TV torna Norbival és Rékával 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 0.45 Egyenes be­széd 2.15 Csisztu 24 3.05 A nap hí­re 3.35 Fórum 6.05 Nyomtalanul ® 6.50 A dadus ® 7.55 McLeod lányai ® 8.55 Bű­bájos boszorkák ® 9.55 A nagy házalakítás ® 10.55 A dadus ® 12.00 McLeod lárva ® 13.00 Bű­bájos boszorkák ® 14.00 Doktor House ® 15.00 Shark - Törvény­­széki ragadozó ® 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Nyomtalanul ® 20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 A sötétség kora ® 22.00 A Grace klinika ® 23.00 Tények ® 7.45 A mélység titka ® 10.40 A tengerészgyalogos 3. ® 12.35 Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben ® 14.40 Hotel Tran^ania - Ahol a szörnyek lazulnak ® 16.30 Orv­­lövész ® 19.00 A 8« Seal osztag: Az ellenséges vonalak mögött ® 21.00 A légiós ® 23.05 Tudom, mit tettél tavaly nyáron ® 1.10 A szel­lemhajó ® 14.10 Lóverseny magazin TV PAPRIKA! A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden téváods fenntartja!

Next