24 óra, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-04 / 180. szám

:p' MEGYEIköl^kÉP Eltemették a balesetben meghalt futballistát BAKONYSÁRKÁNY/BOD­ UK Csü­törtökön délután öt órától vet­tek végső búcsút Horváth Erik­től a bodajki temetőben. Attól a húszesztendős futballistától, aki a bakonysárkányi sport­egyesület csapatát erősítette, s július 20-án Németország­ban vesztette életét egy tragi­kus autóbalesetben. Rajta kí­vül még két barátja szintén, akikkel - szabadságuk alatt - dolgozni mentek a Lajtán túlra. A népszerű sportoló Bodaj­­kon lakott és az egyik móri gyárban dolgozott, a bakony­sárkányi csapatba pedig több mint fél évvel ezelőtt került. A csatár korábban tagja volt a téti és a várpalotai együttes­nek is. Az elmúlt hónapokban kilenc mérkőzésen játszott megyénkben, s két gólt is szer­zett. Bár jóval többet tervezett, de ebben megakadályozta ko­moly sérülése. Mint azt korábban megír­tuk, holttestének hazaszál­­líttatása komoly anyagi ne­hézségeket okozott családjá­nak, ezért a Bodajkon élők és a bakonysárkányi sportegye­sület is gyűjtést szervezett. Ez rendkívül eredményes lett, így nemcsak a fiatal férfi föl­di maradványainak hazaszál­lítását tudták fedezni, de a te­metés költségeit is. P. P. TŰZ volt a társasház pincéjében LÁBATLAN Használati tárgyak kaptak lángra egy társasház pincéjében Lábatlanban, a Ce­mentgyári lakótelepen tegnap délelőtt. A tűzesethez a bajnai és a nyergesújfalui hivatásos tű­zoltókat riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángo­kat. A lakótereket a tűz nem érintette, de mivel a füst a lép­csőház felé terjedt, az egysé­gek három embert kikísértek az épületből. Az eset során senki nem sérült meg - kap­tuk a tájékoztatást a megyei katasztrófavédelmi igazgató­ságtól. K. D. Tovább hírek: kemma.hu Tatabányán, Komáromban és Dorogon is rekordok dőlhetnek meg Aki csak teheti, strandra megy ezekben a napokban Vasárnapig tart a hőségria­dó, így aki csak teheti, víz­parton tölti az idejét. Me­gyénkben az éjszakai für­dőzés szerelmesei, a „vizes szórakozóhelyre” vágyók, de a természet adta lehetősé­geket kedvelők is megtalál­ják számításaikat. K. Cs./K. D. szerk.kom@kmedi­aworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ A tatabá­nyai Gyémánt Fürdő sosem volt még ilyen népszerű, mint idén nyáron, hiszen július vé­géig csaknem 75 ezren láto­gattak el ide. A júliusi számok is beszédesek, kétszer annyi vendég érkezett, mint tavaly az év ezen időszakában. Nem meglepő, hogy egyre nő a lá­togatottság, hiszen nem csak a medencék várják a strando­­lókat. Kugler László ügyveze­tő elmondta, hogy a fürdőben állandó zenei színpadot állí­tottak fel, ahol olyan előadók léptek már fel, mint Szűcs Ju­dith, a Fiesta és Csepregi Éva. A mostani hétvégén sem lesz a programokból hiány, pénte­ken az Elektron Band, szom­baton az Abba Sisters, vasár­nap pedig a Groovehouse szó­rakoztatja majd a vendégeket. A Gyémánt Fürdőben a nyá­ron számos táborozó is meg­fordul, a most Portugáliában versenyző magyar ifjúsági szinkronúszó korosztályos válogatott mellett az utánpót­lás vízilabda-válogatott is itt edzőtáborozott a nyáron. A komáromi Brigetio Gyógyfürdőt sokan választ­ják a nagy melegben. Radics Török Tímea marketingveze­tő elmondta, a hétvégén több programmal várják a stran­­dolókat. Szombaton éjszakai fürdőzésen, vasárnap egész­ségnapon lehet részt venni. Ekkor ott lesznek a gyógyá­szati részlegük munkatársai, 10-től 15 óráig várják vér­­nyomás-és vércukormérés­­sel, masszázzsal, szépségsa­rokkal a vendégeket. Az év fürdője szavazáson a Brigetio Gyógyfürdő első helyen zárt tavaly megyénkben. A komá­romiak bíznak abban, hogy a szolgáltatásaikat igénybe ve­vők ismét rájuk voksolnak majd. Esztergom-Kertváros és Do­rog határában található a Pa­­latinus-tó, amely két fürdőzési lehetőséget is kínál. Az egyik a Palatínus strand, amely ol­csó áraival és szolgáltatásai­val hívja fel magára a figyel­met. A hely a búvárok egyik kedvelt célpontja, hiszen itt ta­lálható a búvárbázis, ahol fel­újított pályával várják a me­rülés szerelmeseit. A másik az Öböl Music Beach. Saját bevallásuk szerint homokos part, zene, szórakozás vár ar­ra, aki betér ide. A gyerekek­nek külön rész van elkerítve, ahol biztonságosan pancsol­hatnak. Idén újranyitották az Öbölbeach Búvár Centert, ahol vadonatúj pályát csodál­hatnak meg a vízi világ iránt érdeklődők. '6'' ' 7 - A tatabányai Gyémánt Fürdőben tegnap is sokan hűtötték magukat. Júliusban kétszer többen voltak náluk, mint tavaly ezen időszakban Fotók: Hagymási/Kovács Cs. A komáromi Brigetio Gyógyfürdőban is rengetegen fordulnak meg A Palatínus strandon az árnyékos helyek hamar elkelnek Forgalomkorlátozás a sportcsarnok és a gyakorló iskola között Lezárták a Hellseher utcát ESZTERGOM Megújul Eszter­gomban a Helischer József utca, a munkálatok idejére azonban teljes szélességében lezárták. Jelenleg a távhőve­­zetéket cserélik ki a szakem­berek, amint ezt befejezték, megkezdik a szakasz rendbe­tételét. A tervek szerint új járda, szegély és burkolat is a köz­lekedők rendelkezésére áll majd. Forgalomkorlátozásra szá­míthat a lakosság a sportcsar­nok és a gyakorló iskola közöt­ti szakaszon, az utat a felújítá­sok idejére teljes szélességé­ben lezárták. Pacz János, a polgármes­teri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője elmond­ta, hogy az egész utca, a Gőz­hajótól a Táncsics Mihály ut­cáig megújul, új járdát, sze­gélyt és burkolatot is kap ez a szakasz. Hozzátette: a munkálatokra többek között azért volt szük­ség, mert a területen sokszor volt csőtörés a régi, már el­avult vezeték miatt, ezt jelen­leg az önkormányzat és a szol­gáltató közösen cseréli ki. En­nek a munkálatai várhatóan iskolakezdésre fejeződnek be, ezt követően kezdődik majd az utca felújítása. N. Zs. A területen sokszor volt csőtörés Fotó: Nemes Zs. 2017. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK Időközi választás előtt falunap lesz ÁCSTESZÉR Augusztus 13-án, vasárnap tartják az időközi polgármester-választást, de nyolc nappal előtte, a legköze­lebbi hétvége szombatján még megtartják a jó hangulatúnak ígérkező falunapot. Azon még bizakodva szórakozhat a négy jelölt is, akiknek neve - sorso­lás alapján - a következő sor­rendben kerül fel a szavazóla­pokra: 1. Bérczi Sándor (Ma­gyar Környezetvédők Pártja), 2. Vuts Norbert (helybéli füg­getlen), 3. Holbik Márton (Ma­gyar Munkáspárt), 4. Gurdon András (helybéli független). A hagyományos programot augusztus 5-én most is a foci­pályán tartják, ahol 9 órakor kezdődik a pörköltfőző ver­seny, 10-től pedig a gyerek­foglalkozások és az egészség­­ügyi állapotfelmérések. A fut­ballmérkőzés kezdetét jelző sípszó a déli harangszó alatt hangzik majd el, a meccs után pedig közös ebéden vesznek részt a falu lakói. Délután kettőtől lesz ultiver­seny, bohócműsor, 16 óra 30- tól fellép Szega és Frodó, majd 18-tól Dömötör Balázs és Rebe­ka. Este hétkor húzzák a nyer­tes tombolaszelvényeket, majd elkezdődik a hajnalig tartó ut­cabál a Tropical Band közre­működésével. . P. P.

Next