24 óra, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-12 / 213. szám
MAI LAPSZÁMUNKBAN 22 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Dollyval énekel TATABÁNYA-GYERMELY Jáger Gyula kiskora óta énekel. Sokak szerint a színpadra termett. De nem elégszik meg a koncertezéssel, Gyermelyen tanít, kutyáival rendszeresen versenyez, hétvégéken pedig színpadra áll. A Dolly Plusssszal és a Dolce Vita zenekarral is számos sikert ért már el. > 5 Forrongó ősz jöhet MAGYARORSZÁG Folytatódott a Tesco áruházlánc, illetve a munkavállalóit képviselő szakszervezetek tárgyalása: a hét végi sztrájkot szervező érdekvédők az újabb egyeztetésen ragaszkodtak eredeti bér- és létszámköveteléseikhez. Ha nem enged a multicég, az ősszel sztrájkhullám jöhet a Tesco üzletekben. ► 7 Élénkülhet a turizmus DOMOS A hétvégén benépesült Dömösön az egykori Bergmann Panzió kertje. Itt rendezték a Zöld Forgatag elnevezésű eseményt, ezzel egyidőben pedig a szakemberek számára a Dunakanyar Látogatóközpont projekt nyitórendezvényét. ► 2 Megkezdődtek a vigasságok A 13 Várostörténeti kvízjátékkal kezdődött az egyhetes Ácsi Városi Vigasságok rendezvénysorozat tegnap a Gárdonyi Géza Általános Iskolában, ahol a 3. és 4. osztályos tanulók adtak számot a tudásukról. ► 3 Jó reggelt! A vonaton két férfi arról töpreng: Neymar, a borotvapengét népszerűsítő brazil labdarúgó mennyi euróval gazdagodott a néhány másodperces reklámszerepléssel? A másik a „korpával harcoló” lengyel focista, Lewandowski „eurómillióival is elégedett lenne. De nem telhetetlen, forintban is megfelelne neki, sőt, azt is felvállalná, hogy tetvek elleni szerrel álljon ki a nyilvánosság elé... A magyar emberek többsége imád más zsebeiben „kotorászni”, de ezek szerint bevállalósak is. Leszálláskor arra megyek, amerről a párbeszédet hallottam. A Neymarról beszélőnek akkora szakálla van, lehet, az életben nem látott pengét. A másik? Tök kopaszként irigykedett Lewandowski millióira... K. L. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI 2017. SZEPTEMBER 12., KEDD XXVIII. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 R. www.kemma.hu Tilaletoy^ Elkészültek az első elektromos buszok KOMÁROM Kigördült tegnap a BYD üzeméből az első két komáromi elektromos autóbusz. A hivatalos eseményen jelen volt a cég vezetősége mellett dr. Molnár Attila polgármester és Czita János alpolgármester is. A város vezetője korábban elmondta, hogy a BYD beruházása hatalmas mérföldkő a város életében, ugyanis a várható helyi adóbevétel növekedése nagyban megalapozza majd az önkormányzat fejlesztési lehetőségeit is. Áprilisban adták át azt a 6,2 milliárd forint értékű beruházást az ipari parkban, melyhez a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. A BYD jelenleg a világ legmeghatározóbb elektromos buszokat gyártó vállalata, amely Komáromban mintegy 300 dolgozónak ad munkát. A BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft. telephelyén elsősorban városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett itt hegeszthetik össze azon autóbuszok vázszerkezeteit is, amelyek az angol ADL-lel közös együttműködésben gyártanak az Egyesült Királyságnak, emellett pedig a franciaországi BYD-üzem részére gyártandó buszalvázak is itt készülnek. A későbbiekben elektromos villás targoncákat és könnyű haszonjárműveket is összeszerelhetnek majd Komáromban. N. T. Dr. Molnár Attila (Jobbra) is köszöntötte a cég vezetőit Tatabánya, Tata és Oroszlány vonzó Elkapkodják a kis lakásokat MEGYEI INFORMÁCIÓ Az új munkahelyek átrendezhetik az ingatlanpiaci keresletet is. Az ipari parkok térségében gyorsan bérlőre találnak az albérletek, de a lakásokról, családi házakról is hamar eltűnnek az Eladó táblák, és nem csak Tatán és Oroszlányban vagy Tatabányán. ^ 3 Kassai a BL-ben fújhatja TATABÁNYA-ATHÉN Megkezdődnek a küzdelmek az első számú labdarúgó nemzetközi kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában, melynek első játéknapján szerepet kap a magyar játékvezető, Kassai Viktor is. A tatabányai sípmester az Olympiakosz-Sporting összecsapást dirigálja, segítői Ring György és Tóth Vencel lesznek, az alapvonalnál Bognár Tamás és Andó-Szabó Sándor, míg negyedik játékvezetőként Berettyán Péter segíti majd a munkáját. ► 15 Nemet mondtak a bérunióra BUDAPEST Élesen bírálta a tagállami szakszervezeteket tömörítő Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a Jobbikét, valamint a párthoz köthető béruniós kezdeményezést - tudta meg a Magyar Idők. Az európai ernyőszervezet arra szólítja fel tagjait, hogy határolódjanak el a béruniós kezdeményezéstől, mivel a Jobbikot szélsőjobboldali pártnak tekinti, egyéb megmozdulásai pedig szöges ellentétben állnak a szakszervezeti mozgalom jellegével, céljaival. ► 7 A BikeSafe program segít mindenkit a kerékpárok azonosításában Fontos tanácsok a rendőröktől OROSZLÁNY Vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat adtak a lakosságnak tegnap a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai az oroszlányi Fő téren. Emellett az egyszerűbb vagyonvédelmi eszközöket is bemutattak, valamint azok használatára hívták fel az érdeklődők figyelmét. A rendezvényen megjelentek vagyonvédelmi tesztet tölthettek ki, valamint kérésükre a saját lakásukban, házukban kaptak személyre szabott ajánlásokat. Az illetékesek elmondták a lakosságnak, hogy semmiképpen ne engedjenek be idegent otthonukba. A BikeSafe program keretében lehetőség nyílik a kerékpárokat regisztrálni az országos nyilvántartó rendszerbe is. A bicikli adatait, valamint a tulajdonos elérhetőségét rögzítik, ami szükség esetén segít az eljárásokban. Lopás vagy hátrahagyott tárgy esetében hamar azonosítani tudják az eszközt, és értesíteni tudják a tulajdonost. Ma Komáromban a Jókai téren 10 órától várják az érdeklődőket, holnap pedig Tatán szintén 10 órától a Pennyparkolóban kaphatunk értékes tanácsokat a rendőröktől. Csütörtökön Dorogon a Hősök terén 10 órától találkozhatunk a Mobil Bűnmegelőzési Centrum gépjárművével. A program az adott napokon 14 óráig tart. P. A. Az érdeklődők hasznos tanácsokkal gazdagodtak Fotó: P. A. 9 771416 865026 17 2 13 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szett.kmn@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Veizer Tamás 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLMAP 20 22 Keddre egy hidegfront érkezik, így kezdetben többfelé, délután főként keleten, északkeleten számíthatunk esőre, záporokra, zivatarokra. P 12 Boldog névnapot kívánunk más nevű olvasóinknak! z.V1