24 óra, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-19 / 219. szám
MAI LAPSZÁMUNKBAN 21 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Hagyományt ápol a szüret MEGYEI INFORMÁCIÓ Az elmúlt hét végén a megye több településén is megtartották a hagyományos szüreti felvonulást. Munkatársaink három helyszínről számoltak be az eseményekről. ► 2 Fergeteges cigánybúcsú CSATKA Nem volt késelés, de még verekedés sem a csatkai búcsún az idén, csupán kisebb összeszólalkozások, ám azokból is kevés. Akadt viszont rengeteg nő és férfi, akik nem csupán Szűz Mária kápolnájába vittek gyönyörű virágokat és kisebb-nagyobb gyertyákat, hanem mulattak is. Ráadásul úgy, ahogy csak a cigányok tudnak. 4 Váljunk mi is bevándorlók országává? ITTHON Európa jövője azon múlik, hogy a bevándorló és a nem bevándorló országok tiszteletben tudják-e tartani egymás demokratikus népakaratát - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: „mi magyar Magyarországot akarunk” és „európai Európát szeretnénk”. A kormányfő szerint választóvonal húzódik a bevándorlást elfogadó, helyeslő, sőt időnként szervező országok, és azon államok között, amelyek ragaszkodnak a biztonsághoz, nemzeti, vallási, kulturális identitásukhoz. ► 7 Jó reggelt! Tüzértiszt lett az egyik pécsi kollégánk, büszkék vagyunk rá. Komáromban, a Monostori erődben beöltözött az 1848/49-es forradalom idején „divatos” egyenruhába. Lőtt pisztollyal, karabéllyal, a végén még ágyúval is. Az utóbbit megtisztogatta, no nem rendesen, ezért kardlappal megfenyítették, végül mondta a parancsnok: - Igyuk meg az áldomást! Az Úr tüzért nem lehetett rábeszélni, ekkor következett a B változat. - Hozzátartozó is megihatja... Csapatunk megélénkült. - Az apja vagyok! A felesége! Én a bátyja, ő ott az öcsénk! Végül a nyolc tagú „család” tagjai koccintottak a házigazda hagyományőrzővel, így nem esett csorba a becsületen. M. K. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI 2017. SZEPTEMBER 19., KEDD XXVI. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. www.kemma.hu Rejtvénymagazín Az önkormányzat 80 milliós támogatást nyújt Szülészorvosokat keres Esztergom . ■‘A ' ESZTERGOM/DOROG Nagy közéleti vihart kavart az esztergomi és a dorogi kórházak összevonása a térségben. A dorogiak körében az terjedt el, hogy ezzel a fúzióval mind az ott élők, mind az intézmény rosszul jár. Esztergomban pedig az a hír járja, hogy megszűnik a szülészet. (Pénteken itt készült képünkön Nádasi Dóra egynapos babájával.) Dr. Kanász Gábortól, a Vaszary Kolos Kórház főigazgató főorvosától megtudtuk: a szülészeti osztályon valóban probléma, hogy több szakorvos távozott, de az önkormányzat 80 millió forint támogatást szavazott meg az intézménynek, amit három új szakorvos bérére fordíthatnak. > 3 Négyszáz milliárd jut a szociális ágazat fejlesztésére Gyermekvédelmi konferencia ESZTERGOM A magyar Gyermekvédelmi Törvény és a Nevelőközösségek Nemzetközi Szervezete 20. évfordulójának alkalmából szerveztek közös gyermekvédelmi konferenciát szeptember 18-19-én Esztergomban, Szent Adalbert Központban. a A Gyermekvédelmi Törvény 20. évfordulója alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett egész éves ünnepségsorozat részét képezi a nemzetközi találkozó. A konferencia a 20 év áttekintése mellett foglalkozik négy olyan nagyobb témakörrel, mint az utógondozás, a fogyatékos gyermekek és fiatalok ellátása, az újfajta drogfüggőség, és a kísérő nélküli kiskorúak ellátása, integrációja. A rendezvényen Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt mondta: a szociális terület fejlesztésére a következő években 400 milliárd forint jut majd, ebből 95 milliárd a hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtését fogja szolgálni. Hozzátette: a gyermekvédelemnek esélyteremtés és az életre való felkészítés a legfontosabb feladata. ► 2 Czibere Károly nyitotta meg tegnap a konferenciát Fotó: N. Zs. Előkészítik a bővítést, építik az Új Duna-hidat KOMÁROM A kormány módosította a rövid- és középtávú közútfejlesztésekhez kapcsolódó korábbi határozatait. A Magyar Közlönyben megjelent új határozatok között szerepel az M1-es autópálya kétszer három sávosra bővítésének előkészítése Budapest és Győr között. Ennek a most megjelölt határideje 2020 vége. Egyedül az M44-es autópálya Lakitelek-Tiszakürt közötti szakasza készül el 2022-ig. Az is napvilágot látott, hogy az Európai Hálózatfejlesztési Eszközből finanszírozott útépítések közül a Komáromi új Duna-híd 2020 első negyedévére készül el. ► 11 Egy Irakit és egy szírt gyanúsítanak LONDON A londoni metrórobbantás ügyében elkaptak egy 21 éves szírt és egy 18 éves irakit. A damaszkuszi születésű Yahyah Faroukhot vasárnap vették őrizetbe, az irakit pedig már szombaton letartóztatták. Mint ismert, péntek reggel terrortámadás történt egy metrókocsiban a brit fővárosban, 30- an könnyebben megsérültek. Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó szerint most, hogy az Iszlám Állam visszaszorulóban van, tömegesen küldi harcosait Európába, ráadásul milliók indulhatnak el ismét a kontinens felé. ► 7 Lendületet kaphat Fucsovics ITTHON A magyar férfi teniszválogatott a hétvégén legyőzte Oroszországot, jövőre a világ 15 legjobb csapata egyikével játszhat a Davis Kupa világcsoportjában. Köves Gábor szövetségi kapitány állítja, nem véletlen, hogy a hazaszeretettől fűtött Fucsovics Márton brillírozott a nála előrébb rangsorolt oroszok ellen. A legújabb magyar teniszsikerre több mint két évtizedet kellett várni. Köves 1995-ben játékosként, idén kapitányként segített. Ezúttal jobban izgult, még ha ez nem is látszott. ► 15 9 771416 865026 17 2 19 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworls.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Palásti Péter 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP 16 23 Ma egy átvonuló hidegfront felhőzete okoz egész nap borús, esős, igazi őszi időt. Még a délutáni órákban sem lesz melegebb 15-16 foknál. P 12 Boldog névnapot kívánunk Vilhsimina és Vilma nevű olvasóinknak!