24 óra, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-21 / 221. szám
LAPSZÁMUNKBAN 28 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! MAI EGY PERCBEN Emléktáblát avattak SZONY A kitelepítés 70 és a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából emléktáblákat avatott az elmúlt héten a szőnyi református templomban Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében kihangsúlyozta: ez az ünnep azt jelenti, hogy képesek vagyunk tanulni a bajból. Az eseményen részt vett Czunyiné dr. Bertalan Judit a térség országgyűlési képviselője és dr. Molnár Attila Komárom polgármestere. ► 4 Több ezer taxit kell lecserélni ITTHON A hazai taxisoknak az év végéig meg kell újítaniuk az engedélyüket, ráadásul az autóik is öregszenek, de a szervezet vezetője szerint mindezek nem okoznak majd gondot az utasok kiszolgálásában. A taxisok közül a fővárosban kevesebben, vidéken viszont többen hagyják az utolsó pillanatokra az év végén lejáró személytaxi-vezetői engedélyük meghosszabbítását. ► 7 Képernyőről az ismeretlenbe TATA/PALERMO Sokan ismerik a televíziók képernyőiről Szakács Zsuzsát, de csak nagyon kevesen igazán. Lehet, hogy saját magát még ő sem. Talán épp ezért szánta el magát arra, hogy feladva biztos állását elinduljon egy számára ismeretlen világ felé, ahol a bizonytalanban is bizonyíthat. Ráadásul nem pályakezdőként, hanem csaknem 54 évesen. ► 12 Jó reggelt umálunk hármasban egy családi ház udvarának egyik fája alatt. A házigazda szervezkedik munkáról egy nem nagy cimbora ismerősömmel. Véletlenül cseppentem a buliba. Az otthoniakat évtizedek óta ismerem. A vállalkozó srác szeme egyszer csak könnybe lábad. - A fám jól bírja - mutat a kert végébe. Kiderül, édesapja adta el a telket az új tulajdonosnak három éve. Az üzleti tárgyalás félbeszakad. A fiatalember csendesen folytatja megkezdett gondolatát. - Fám. Apám. Milyen közel vannak egymáshoz! Az öreg csak hatvannégy évig élt. Mielőtt elmegy, egy nagy kanna vizet locsol a fa tövébe. - efkáD 2 2017. SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI XXVIII. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM. ■ [UNK] ___ ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. 4 Oka www.kemma.hu Büntethetnek, ha nincs közlekedésre alkalmas állapotban Ihat, ha kerékpárra ül, de nem mindegy mennyit MEGYEI INFORMÁCIÓ A korai sötétedés egybevág a szüreti időszakkal, ilyenkor sokan ülnek kerékpárra a szőlőbirtokról hazafelé menet egy kis poharazgatás után. Az elmúlt években többször változott az ittas biciklizés megítélése, ezért sokan nem tudják, hogy szabad-e alkoholt fogyasztani bringázás előtt. Körösné Bogár Viktória, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs referense elmondta: az érvényes törvény szerint a kerékpáros nem büntethető alkoholfogyasztásért, de csak akkor ülhet nyeregbe, ha közlekedésre alkalmas állapotban van. Ha a rendőr úgy ítéli meg, akkor viszont szondáztathat és büntethet is. Egy biztos, ilyenkor fokozott óvatosság kell az autósok részéről, a kerékpárosok pedig jobban teszik, ha borozgatás után inkább tolják a kétkerekűt. ► 2 Ha a rendőr úgy ítéli meg, hogy a biciklis túl sokat ivott, szondáztathat és büntethet Fotó: MTI Konferencia a turizmus kihívásairól KESZTÖLC A Doktoranduszok Országos Szövetségének Közgazdaságtudományi Osztálya szerdán turisztikai konferenciát tartott Kesztölcön A turizmusfejlesztés aktuális kihívásai Magyarországon címmel. A megnyitón Nyíró András, a Virágzó Kesztölcért Egyesület vezetője elmondta, a turizmus fejlesztése nem cél, hanem egy hosszú út. ► 3 Emberéletet követelt a vadbaleset OROSZLÁNY Vadnak ütközött egy személyautó szerda hajnalban a Csákvár és Oroszlány közötti úton: az ütközés következtében a gépkocsi az út menti árokba hajtott. A balesetnél a székesfehérvári és a tatabányai hivatásos, valamint a csákvári önkéntes tűzoltók intézkedtek. A balesetben a gépkocsiban utazó egyik ember a helyszínen életét vesztette. B. B. ^ A Dorogi FC nyerte a megyei rangadót MEGYEI INFORMÁCIÓ Rangadót rendeztek Komáromban a labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájának 1. fordulójában. A megyei első osztályban szereplő Komárom VSE az NB II.-ben vitézkedő Dorogi FC-t látta vendégül. A két osztálynyi különbség olykor eltűnt, azonban a Dorog a mérkőzés végére felőrölte Bozsik Péter csapatát. ► 16 A piros-fekete mezes Dorog 2:0-ra nyert Fotó: P. A. Varsó fizet a válságkezelésre VARSÓ Miután Magyarország és Macedónia megerősítette határait, Európában új embercsempész útvonalak alakultak ki, az osztrákok pedig mélységi ellenőrzésekbe kezdtek a szlovák határ térségében. A párizsi, a francia-német-olasz-spanyol csúcstalálkozón a múlt hónapban egyetértettek abban, hogy menekültügyi központokat kell felállítani Afrikában. Az EU-ba csak a védelemre szorulók léphetnének be. A német kancellár álláspontja változóban, most az Európai Bizottságnak kell „új, konkrét javaslatokat tennie”. Lengyelország eközben 50 millió euróval, nagyjából 15 milliárd forinttal támogatja a migrációs válság kezelését, az elsők között reagált az Európai Beruházási Bank kezdeményezésére. ► 9 Sok halottja van a földrengésnek MEXIKÓ A legfrissebb hivatalos összesítések szerint legalább 248 halottja van a keddi mexikói földrengésnek. A legtöbben a fővárosban vesztették életüket, ott 117- en haltak meg. A 7,1-es erősségű földmozgás helyi idő szerint kora délután történt, középpontja fővárostól mintegy 120 kilométerre, Raboso település közelében volt 51 kilométeres mélységben - közölte az amerikai földtani intézet. Az első nagy erejű földmozgást 11 utórengés követte. Bár a földrengés epicentruma Pueblában volt, a legnagyobb bajt mégis Mexikóvárosban okozta. Valószínűleg azért, mert a főváros egy kiszáradt tó fenekére épült, és a talaj sajátosságai miatt a rengés következményei ott súlyosabbak lehetnek. ► 9 9 771416 86504017221 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:szett.h0 ii ® mediaOTrl<s.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Kovács Csilla TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-041 40/510-510 34/514-020 MA HOLNAP 14 16 Ma egy mediterrán ciklon hatására egész nap erősen felhős, esős időre számíthatunk, amihez néhol erős szél is társul. ► 13T Boldog névnapot kívánunk Máté és Mirella nevű olvasóinknak!