24 óra, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-08 / 260. szám

MAI LAPSZÁMUNKBAN 30 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Számos díjat kapott ESZTERGOM Horváth György díszko­­vács számos megnyert díj, elkészített alkotás után egyre több időt fordít arra, hogy repülőgépével bejárja a tér­séget. ► 5 Segítenék az adóst MAGYARORSZÁG Tavaszra marad több száz kilakoltatás a moratóri­um meghosszabbítása miatt. A vég­rehajtói kar elnöke szerint igazsá­gos megoldás lehetne az úgyneve­zett elsétálási jog hazai bevezetése, ezzel a lakásukat elvesztő deviza­hiteleseknek nem kellene attól tar­taniuk, hogy a tartozás egy része a nyakukon marad. Az elsétálási jog bevezetése lapinformációk szerint már felmerült a kormányzat berke­iben is. ► 7 Medgyessy is kerítéspárti BUDAPEST A Fidesz megnyeri a jö­vő évi választást, Orbán Viktor si­kerének titka pedig az, hogy sok mindenre ráérez abból, ami a vi­lágban körülöttünk folyik - mond­ta Medgyessy Péter volt szocialis­ta miniszterelnök egy hírportál­nak. Elismeréssel beszélt a hatá­ron felhúzott kerítésről, ő is fel­építette volna, ha ő a kormányfő. Medgyessy jónak tartja a migráci­ós válság kezelését és a közmunka­programot is. Úgy vélte, az ellen­zék nem nyújt valódi alternatívát, és az MSZP-s vezetőket régóta a kö­zépszer jellemzi. ► ? Jó reggelt! P­recíz embernek tartom ma­gam, de a kulcsokhoz megle­hetősen sajátos a viszonyom. Hiányukban többször keveredtem már abszurd élethelyzetekbe, éppen ezért gondolkodóba estem a napok­ban is, amikor kolléganőm egy szer­kesztőségi raktárkulcsot kért szá­mon rajtam. Többször is megnézte a fiókban, de nem lelte nyomát. Rá­adásul ekkorra megérkezett telefo­nomra másik munkatársam kaján csetüzenete is, miszerint megint el­­hagytam egy kulcsot... Már éppen kezdtem kellemetlenül érezni ma­gam, és visszaidézni az ajtónyitás körülményeit (azt hiszik, sikerült?), amikor fellélegezhettem: mégis ott volt a fiókban! Egy kulccsal több, egy gonddal kevesebb. Vá. T. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI 2017. NOVEMBER 8., SZERDA XXVIII. ÉVFOLYAM, 260. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. www.kemma.hu újra diákokká váltak a katasztrófavédők bázisán Tegnap a tanárok oltották a lángokat TATABÁNYA Megyénk több településéről huszonöt pedagógus érkezett kedden a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságra, ahol átmene­tileg újra diákokká váltak. A tanárok a délelőtti órákban elméleti képzésben részesültek a tűzoltással kapcsolatban, később gyakorlati be­mutatón vettek részt a laktanya udvarán. Itt nemcsak azt nézték meg, hogy miként kell a poroltót szakszerűen használni, de kivétel nélkül ki is próbálták. Ráadásul nemcsak úgy, ahogy voltak, hanem a biztonságot fokozó védőöltözetben. P 3 Százezer forintot adott a zsarolónak ESZTERGOM A járási ügyész­ség súlyos fenyegetéssel elkö­vetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat az előzetes letar­tóztatásban lévő 31 éves fér­fivel szemben. A megyei fő­ügyészség közleménye sze­rint a sértett férfi építési mun­kákkal foglalkozott. A sértett és az elkövető között született egy megállapodás, amiről az elkövető egyik ismerőse - is­meretlen körülmények között - tudomást szerzett. Az elkö­vető azt hitte, a sértett fecse­gett, ezért dühös lett rá, továb­bá úgy gondolta, mivel a „hír­nevén csorba esett”, őt a sér­tettnek kártalanítania kell. A férfi június 9-én Eszter­gomban találkozott a sértet­tel, félmilliót forintot követelt, megfenyegette azzal, ha nem fizet, akkor elássa, de előtte megveri. Az megijedt, fizet­ni akart, százezret adott neki. Az elkövető azonban felszólí­totta a sértettet, hogy a mara­dék pénzt is fizesse meg egy héten belül. Nem fizetett töb­bet, hanem még aznap felje­lentést tett a rendőrségen. A férfi által elkövetett bűn­­cselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesz­téssel büntetendő. Az ügyben az Esztergomi Járásbíróság dönt majd. Magabiztos sikerrel jutottak tovább TATABÁNYA A férfikézilabda­ Magyar Kupa harmadik for­dulójában a Grundfos Tata­bánya KC élvonalbeli csapa­ta könnyed győzelmet ara­tott Balatonbogláron, a mie­ink 18-11-es félidőt követően 32-23-ra legyőzték a Nemze­ti Kézilabda Akadémia (NE­KA) csapatát. A másodosztályban sze­replő együttes tíz percig tar­totta magát, innentől látható volt már az osztálykülönb­ség. Matics Vladan vezető­edző csapatából a legtöbb gólt Vujovics szerezte, aki kilencszer talált az ellenfél hálójába. A győzelemmel a Tatabánya a negyedik for­dulóban folytathatja majd a küzdelmeket. ► 16 Hiányoznak a jó szakik megyénkben MEGYEI INFORMÁCIÓ Noha a gazdasági növekedés töretlen, nagy szükség lenne szak-, il­letve segédmunkásra ország­szerte, így megyénkben is. A Központi Statisztikai Hiva­tal adatai szerint negyven-öt­venezer szakképzett munka­erő hiányzik a munkaerőpiac­ról, de a Munkaadók és Gyár­iparosok Országos Szövetsé­gének álláspontja szerint ez a szám elérheti a százötven-két­százezret is. Egy lapunknak nyilatkozó építési vállalkozó elmondta: nagy kereslet lenne például ácsra és kőművesre, de megfelelőt alig találni me­gyénkben. ► 3 9 771416 865033­1­7 2­6­0 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Körtvélyfáy Duna 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 MA HOLNAP 11 10 Szerdán az északkeleti tájak kivételével többfelé számítani kell esőre, ugyanakkor helyenként a ke­leties szél is megélénkülhet. P 13 1T HIRDETÉS Boldog névnapot kívánunk Zsombó,­ ésGotfrid nevű olvasóinknak! ÜD-NIMD

Next