24 óra, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-30 / 303. szám

TERJESZTÉSI TELEFONSZÁMUNK MEGVÁLTOZOTT! ÚJ SZÁMUNK: 06-4QÁ998-800 EGY PERCBEN A színházban érzi­ jól magát ESZTELG0S1 Színészi pályafutásáról, kedvenc filmszerepeiről és az Arany­élet című sorozat harmadik évadjáról is kérdeztük Ónodi Esztert, az egyik esztergomi hotelben vendégeskedő művésznőt. L> 5 Mesevilágban készülő pezsgő BUDAFOK A királyok itala, az italok királya. Ezt azok is tudják a pezs­gőről, akik nem szeretik, bár alig akad ilyen ember. Azt viszont csak nagyon kevesen tudják pontosan, hogy miként is készül. Ezt néztük meg hazánk legismertebb márkáját előállító cégnél, a Törley Pezsgőpin­cészet Kft.-nél. ► 6 Újabb pályázat civileknek ITTHON Másfél milliárd forintos pá­lyázati lehetőség nyílt a civil szerve­zeteknek. Olyanok kaphatnak támo­gatást önrész nélkül, amelyek fő pro­filja az értékőrzés, a társadalmi se­gítségnyújtás, nem pedig az illegális migráció elősegítése. A jelentkezése­ket január végéig lehet beadni. ► 7 Jelentős állami beruházások ITTHON A beruházások felpörgését, bővülő fogyasztást és kedvező ex­portpiaci lehetőségeket lát 2018-ra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ezért tartja jövőre is a 4 szá­zalékot meghaladó növekedési elő­rejelzését. ►? Jó reggelt! A­z ablakon túl mintha szitál­na a hó. Vagy az eső. Ami biztos, udvarunk bokrai na­gyon virgoncak a mindenbe beledu­máló széltől. Ez azt is jelenti, hogy jól elvagyok a legendás focimec­­­csek remek pillanatait felelevenítő délelőtti tévés összeállítást nézve. Nejem meg nyüzsög a konyhában. Alapjaimban jóérzésű teremtmény­ként, fel is ajánlom a segítségemet. A feladat egyszerű. Be kell dob­ni az udvaron hadrendben álló ku­kánkba egy kis műanyag zacskó­­nyi színes csomagolópapírt az elő­szobából. Fél óra múlva keresztkér­dést kapok. Hol van a szemközti szomszéd csibéinek szánt zacskó? Ez van mindig. Munka után mun­ka. Megoldom a cserét. - efká - KOMAROM-ESZTERGOM MEGYEI 2017. DECEMBER 30., SZOMBAT Tatabán­^ XXVIII. ÉVFOLYAM, 303. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT.i www.kemma.hu­­ MaónaplWjf / tetesse ír az árUSotea­­ A legtöbben a virslit vásárolják a hentesüzletben Legyen malacuk az új esztendőben is! RENGETEG UJ ES REGI RECEPT HOGY VIDÁM LEGYEN AZ Óe/BÚCSÚZTATÓ ■WWW.MINDMEGETTE.HU TATABANYA Dózsakertben, a többi Rotyis Gábor tulajdonos által üzemeltetett hentes­bolthoz hasonlóan érezhetően ünnep előtti a forgalom. A hentesüzlet roskadozik a friss árutól, és vásárlóból sincs hiányt. Szépen fogy a virsli, a bőrös malachús, de az egyéb, sütnivaló tőkehús iránt is élénk a kereslet. A választék is óriási. Innen halandó üres kézzel aligha távozik. A háziasszonyok fejből „rendelnek”, míg az erősebb nem képviselőinek kezéből gyakran kikandikál az a cetli, amelyre az asszony rótta fel, mit is kell hozni. Képünkön Monori Márk vidáman cibálja az újévi malac farkát, amelyet Rotyis Gábor tart a kezében. Fotó: Dallos I. ^3 Az év utolsó napján nyit újra a sátortetős uszoda Helyreállították a Buborékot TATABÁNYA December 12-én összedöntötte a szélvihar a sátortetős uszodát, népsze­rű nevén a Buborékot. Ekkor az uszodafedés több helyen meg is sérült. Egy nap alatt felmérték a keletkezett káro­kat, majd meghatározták a helyreállításhoz szükséges teendők menetét. Ekkor szü­letett döntés arról is, hogy a ponyvaszerkezetet új ele­mekkel egészítik ki a bejá­ratoknál, és az úgynevezett forgókapuk helyett új szer­kezetet építenek be. A Gyémánt fürdő munka­társai, valamint a T-SZOL szakemberei azonnal meg­kezdték a kármentesítést. Ennek az összefogásnak kö­szönhetően 12 nap alatt vé­geztek a javítással és felújí­tással. Jelenleg a szakhatósá­gi vizsgálatok zajlanak. Kug­­ler László, a létesítmény ügy­vezetője sajtótájékoztatón is­mertette az elvégzett mun­kákat, illetve szólt arról is, hogy a szükséges vízminő­ség-vizsgálatokat követően, december 31-én, vasárnap, 7 óra 30 perctől már ismét lá­togathatja a nagyközönség a Buborékot. Emellett a Gyé­mánt fürdő az uszodabérle­tek érvényességét egy hónap­pal meghosszabbította. ► 2 Kugler László igazgató számolt be tegnap a jó hírről Fotó: D. I. Változnak a csekkes befizetési szabályok ITTHON Januártól továbbra is okmányok nélkül lehet befi­zetni bankkártyával és kész­pénzzel is az adókat, az ille­tékeket és a bírságokat a sár­ga, a fehér és az M jelzésű csekkeken - tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. az MTI-t. Ugyanez a helyzet az FM jelzésű, az áruk és szolgálta­tások ellenértékének megfi­zetését szolgáló megbízások­nál is, de csak 300 ezer forin­tos értékhatárig. Ha a befizetett összeg meg­haladja a 2,5 millió forintot, akkor az ügyfélnek számol­nia kell azzal, hogy okmá­nyait a posta lemásolja, vala­mint a törvényben meghatá­rozott nyilatkozatokat is meg kell adnia. ► 7 Rács mögött marad a 15 éves gyilkos TATABÁNYA A Kemma.hu információi szerint a fiú, aki brutális kegyetlenség­gel végzett két hajléktalan­nal a megyeszékhelyen, ad­dig a rácsok mögött marad, amíg nem hoznak ítéletet az ügyében. Jelenleg fiatalko­rúak börtönében van, és ott is fog maradni. Arról egyelő­re nincsenek információink, hogy fellebbezett-e a döntés ellen. A gyanúsított május óta előzetes letartóztatásban van, legutóbb január 3-ig rendelték azt el, ezért kel­lett most újra meghosszabbí­tani. Részletek, előzmények: kemma.hu Szűr A. Hosszú és Tusup külön utakon jár ITTHON A főszereplőket meg­szólaltatni ugyan nem tud­tuk, de több forrásból is azt a megerősítést kaptuk, hogy Hosszú Katinka és Shane Tu­sup nem alkot egy párt. Hogy a mosolyszünet csak átmene­ti-e vagy végleg lezárja az ér­zelmi kapcsolatot a híres pá­ros, az a jövő zenéje. Egyéb­ként Hosszú Katinka tegnap elismerte, hogy válságban van a kapcsolatuk. Az úszást szeretők aggodalma ugyan­akkor érthető, hiszen egyelő­re megjósolhatatlan, milyen következményei lesznek-le­­hetnek annak, hogy kettejük között elpattant a húr.... ► 15 9 771416 865064­1­7­3­0­3 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kom@mediaworlds.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén: Petrik József 34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 34/514-020 ma HOLNAP Szombaton naposabb időre ébredhetünk, majd napközben nyugat felől felhők érkeznek, de csak estétől várható kevés csapadék. P-13T Boldog névnapot kívánunk Dávid 65 Hunor nevű olvasóinknak!

Next