24 óra, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-02 / 178. szám
2018. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK „Minden magyar felelős, minden magyarért” KÖZÖS búzából sütik a magyarok kenyerét Negyedik alkalommal rendezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerdán Nagyigmándon a Magyarok Kenyere program keretében búzagyűjtő napját, a helyi gazdákkal és az adományozókkal együtt. Nagy Tamás tamas2.nagy@mediaworks.hu NAGYWMÁND Még 2010-ben indult el az ácsi születésű dr. Korinek László akadémikus, jogászprofesszornak köszönhetően az a kezdeményezés, amelyhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2013- ban csatlakozott. A Magyarok Kenyere egy olyan program, amely a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatja, nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is. A prog- Czunyiné dr. Bertalan Judit, Jakab István, Steindl Balázs, Balogh Zoltán és Szentirmay Károly Fotó: N.T. ramnak köszönhetően a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással összegyűjtik a búzát az adományozóktól, majd a termés egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatja el a rászorulókhoz a NAK. A szerdai eseményen részt vett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, aki egyben a MAGOSZ elnöke is, Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke, Hajduné Farkas Erika, Nagyigmánd polgármestere és dr. Balogh Zoltán, a NAK megyei szervezetének elnöke, valamint számos adományozó gazda. A megjelenteket dr. Balogh Zoltán köszöntötte, aki kiemelte, hogy évről évre egyre nagyobb számú érdeklődőt vonnak be az adományozók körébe és egyre nő azoknak a száma is, aki pénzbeli adománnyal segítik a kezdeményezést. Czunyiné dr. Bertalan Judit úgy fogalmazott, hogy felelősséggel kell lennünk a közelünkben és a távolban lévő ember- és nemzettársaink iránt. - Alaptörvényünkben is ez áll: Minden magyar felelős, minden magyarért - emelte ki a térség országgyűlési képviselője. Jakab István köszönetet mondott mindazoknak, akik a program mellé álltak, akik hosszú idő óta töretlenül adakoznak azért, hogy a szükséget szenvedő családok és gyerekek tudjanak boldogulni. A beszédek után Szentirmay Károly jelképesen átadta az összegyűjtött búzát a megjelent vezetőknek, majd Gerecsei Zsolt lelkipásztor és Horváth István plébános megáldotta és megszentelte a terményt és az új kenyeret. Az összeöntés után a Goodmills Magyarország Malomipari Kft. megőrli a búzát, amelyből az augusztus 20-i nemzeti ünnepre készül el a nemzet egységének szimbóluma, a Magyarok Kenyere. Tudjuk, mit teszel idén nyáron Segítünk is megtervezni! www.Ukebalaton.hu 4 Újabb nyári segítség a tatabányai dolgozóknak A Grundfos Gyermekkuckója TATABÁNYA - Mindent mutass meg! Olyan érdekes! Ha nagy leszek, tűzoltó leszek! Én pedig... én is tűzoltó! - ezekkel a szavakkal fogadta tizenhárom óvodás közül két fiú a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. tatabányai gyárában a vendégeket. Tűzoltók jöttek el bemutatót tartani a gyerekeknek. Először vállalta idén a Grundfos, hogy dolgozóik óvodáskorú gyerekeinek megszervezi, hogy hétfőtől péntekig eltölthessék a hetet a Gyermekkuckóban, a gyárban, de biztonságos területen. Felelősnek érezzük magunkat, hogy dolgozóink körében egyensúlyban legyen a munka és a magánélet - hangsúlyozta Török László ügyvezető igazgató, aki közkívánatra beöltözött tűzoltónak. - Ennek szellemében tavaly nyáron megrendeztük az első Grundfos Nyári Napközis Tábort, nagy sikerrel. Önfeledt és élményekben gazdag hetet biztosítottunk a kollégáink általános iskolás korú gyermekeinek Tatabányán és Székesfehérváron is, egyben mentesítettük a szülőket a nyári szünetben felmerülő gyermekfelügyeleti problémák egy része alól. Az idén a 7-14 éves korosztálynak több mint 60 gyereket várunk - a Ferencmajorban, a Pikánt-Pajtában kerül megrendezésre a tábor a jövő héttől. JJjítás, hogy az óvodáskorúaknak a gyár területén szervezzük meg a táborozást, a Gyermekkuckóba 3 és 7 év közöttiek jöhetnek, ők tizenhárman vannak. Reggel fél hattól délután öt óráig biztosítunk felügyeletet, nyolctól négyig különféle érdekes programokat, mint az ismerkedést a tűzoltók világával és a környezetvédelemmel. Legalább 2 hét egybefüggő nyári szabadságot adunk dolgozóinknak, de tudjuk, hogy a fennmaradó 2 hónapban nehéz jó megoldást találni. M. K. HIRDETÉS A lelkes óvodások, a tűzoltók és Török László, aki közkívánatra beöltözött Fotó: Zantleitner Ingrid MEGYEI KORKÉP Újra együtt... Szűr Annamária annamaria.szur@mediaworks.hu • • Öröm volt ott lenni a Komáromban szerenádozó volt postaforgalmisok között. Jómagam is szép emlékeket őrzök a magam szerenádjáról, de ez most mégis más volt. Az a szeretet, amivel ők vették körbe Mocsári tanár urat, ahogy egymást köszöntötték, ahogy sztoriztak, szervezkedtek. Ilyenkor mindenki egy kicsit gyerek lesz megint. Azzal az ártatlan szeretettel tud a másik felé fordulni, amit a felnőtt évek sajnos megfakítanak. De ilyenkor, amikor sok év vagy évtized után közösségek találkoznak, mindig visszajön valami azokból a bizonyos régi szép időkből. Persze ehhez kell valaki, aki megszervezi ezt a közösséget. Például az osztályfőnök. Vagy Mindig visszajön valami azokból a bizonyos régi szép időkből bármilyen tanár, aki nemcsak a katedráról és nemcsak a tananyagot tanítja meg. Hanem valami ennél fontosabbat. Aki képes sorsot fordítani és sorsot irányítani. Aki ember, és nem csak tanár. Aki példát mutat, értéket ad át, akinél nem csak a jegy az érdem, és aki nem csak tanít, de nevel is. Minél több ilyen tanárra lenne szükség. És nem azért, hogy a kerek születésnapján legyen ki meglepje, szerenáddal köszöntse az embert. Hanem azért, hogy minél több olyan diák nőjön fel, akivel nem utáltatják meg a tanulást, az iskolát, a szakmát, az „életet". Mindennek a kulcsa a szeretet. A pedagógus részéről. Hiszen rajta múlik, hogy milyen nagy is lesz (szívben, lélekben, szellemben) az a bizonyos csapat, ami időről időre újra itt van. Mint ahogy most volt Komáromban. Hagyományőreinket gyászolja az ország TAWAKITELEK Bartók Gertrud és férje, Zsigmond Péter, valamint Gertrúd lánya, Ágnes ült abban az autóban, amely tragikus balesetet szenvedett és kigyulladt a 44-es úton, Lakitelek közelében vasárnap este. Mindhárman tagjai voltak a törökkori hagyományőrző Tata Várának Segmensei csoportnak. A család éppen a gyulai történelmi fesztiválról indult haza, amikor autójuk az árokba borult és kigyulladt. A szörnyű baleset híre megrázta a hagyományőrző közösségeket. Gertrúdék a Tatai Patarán is rendszeresen ott voltak, de Egerben, Esztergomban és Gyulán is a különböző rendezvényeken, így nem csoda, hogy az ország számos szegletéből érkeznek a részvétnyilvánítások azóta is a tataiakhoz. Az Esztergomi Vármúzeum is megemlékezett a tatai hagyományőrzőkről, megköszönve, hogy színesítették programjaikat. Mint írták, „A lélek oda áhítozik, ahonnan a földre szállt. Ott örök nyugalom vár reá, tekintete megnyugszik a tiszta és csillogó fényeken.” Sz. A. HIRDETÉS NYARALÁSNÁL IS JÓL JÖN! NE MONDJON LE KEDVENC MEGYEI NAPILAPJÁRÓL A NYARALÁS ALATT! Kérje a lap átirányítását és mi pedig megpróbáljuk eljuttatni Önnek mindenhová*. Ha pedig külföldre vagy messzire utazik, lepje meg a lappal barátait, ismerőseit! Nyaralása alatt irányítsa át hozzájuk vagy segítse lapjával az egyik Önhöz közeli kórházat, idősek otthonát! *A pontos átirányítási területekről érdeklődjön kollégáinknál a 06-46-99-88-00-ás telefonszámon. Az átirányítási igényt, a kezdő időpont előtt minimum 5 munkanappal kérjük jelezni.