24 óra, 2018. szeptember (29. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-18 / 217. szám
MAI LAPSZÁMUNKBAN 27 ÁLLÁSHIRDETÉST TALÁL! EGY PERCBEN Tóth Anikóé a Naszályért-díj NASZÁLY Szeptember 15-én, a Naszály Napok ünnepélyes megnyitóján adták át a Naszályért-díjat, amit idén Tóth Anikó (Jobbra), a helyi művelődési ház vezetője és a Forrás rádió munkatársa vehetett át. ^ 2 Elnéptelenedő kisebb falvak REDE Elcsépelt és új ötletek egyaránt találhatók abban a javaslatcsomagban, amit a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége készített a kormány számára annak érdekében, hogy a jelenleginél sokkal jobb helyzetbe kerüljenek a falvak is. A konkrétumokról a szervezet megyei vezetőjével beszélgettünk. ► 4 Jó hangulatú férfi buli TATABÁNYA Éppen a „kacsatánc” taktusaira érkeztünk a felsőgallai Kakukk kocsmához, ahol az idén is teljes mellszélességgel mulattak a környék - szigorúan csak - férfi lakói. Sokan, még az első gyógysörüket hörpölgették a vasárnapi búcsú következményeit hígítandó. Sokan viszont megválva borostáiktól, kicsípve magukat érkeztek a hagyományos Kanbába. ► 3 Lesz ennél újabb is! ITTHON Fontos mérföldkő a frissítés a Hyundai Tucson életében, de nem az utolsó: lesz majd nemsokára N változat is! ► 11 Jó reggelt! Kicsi, de ügyesen és ízlésesen elrendezett kirakatával hívogató/csábító ékszerbolt előtt sétáltam. Nem siettem, ránéztem még egyszer-kétszer a kirakatra - lenne miből válogatni kisebb-nagyobb ajándékokat... -, azután a nagybetűs ZÁRVA feliratra. Majd máshol, máskor, mást, mondogattam magamnak, de azért még észrevettem egy kisebb feliratot is, gyakran látni ilyet mostanában, mindenfelé munkaerőhiány van. Éppen eladót keresnek. Ha már eddig jutottam, kíváncsi voltam az alatta lévő, még kisebb feliratra. Azzal bezárult a kör, nevezhetjük a 22- es csapdájának is. A részletekről a boltban lehet érdeklődni, emká KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI folosi Könyv VN 2018. SZEPTEMBER 18., KEDD XXIX. ÉVFOLYAM, 217. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. Tatabánya, TATABÁNYA Idén nyáron sorra dőltek a rekordok a tatabányai családbarát Gyémánt Fürdőben. Kugler László ügyvezető igazgató elmondta, hogy soha nem fogadtak még ennyi látogatót, mint az elmúlt időszakban. Tavaly már kétszáztizenhétezer vendégük volt, most ezt a számot is meghaladhatják. Az elmúlt nyáron népszerű előadók is ellátogattak hozzájuk, többek között Horváth Charlie, Varga Miklós, Vastag Csaba és Szandi. Céljuk, hogy a tatabányaiak maguknak érezzék a fürdőt, de megyén kívülről is érkezzenek vendégek. Fontosnak tartják a családok kényelmét is, a gyerekek kifejezetten nekik kialakított medencékben fürdőzhetnek, baba-mama szobát is üzemeltetnek. Bár a külső strandrész már bezárt, a benti fürdő most is üzemel. ► 6 www.kemma.hu Sikeres szezont tart idén a családbarát Gyémánt Képünkön lapunk Színötös játékában részt vett gyermekek fürdőznek vidáman a Gyémánt Fürdőben Fotó: Dallos I. Már igényelhető a tűzifapótlék ITTHON A fával és szénnel fűtők még egy hónapig, október 15-ig igényelhetik a 12 ezer forint értékű tüzelőanyagot biztosító téli rezsicsökkentést a kiépített gázvagy távhőhálózattal rendelkező települések önkormányzataitól. Mintegy 800 ezer olyan háztartás van az országban, ahol például fával, szénnel fűtenek. ► 7 Büszke arra, hogy végül bányász lett TATABÁNYA - Hosszú a története már annak is, hogy hogyan lettem bányász - emlékezik vissza Székely Ferenc, az ÉDV Zrt. vezérigazgatója. - A kilencvenes évekig Erdélyben éltem, bányászcsaládban nevelkedtem. Nagyapám bányakapitány volt, a testvérei is a föld alatt dolgoztak. Bányász akarok lenni! - döntöttem el, de nagyapai tiltásra egy időre lemondtam a tervről. Később egy vasárnapi ebédnél apám kérdésére azt válaszoltam, hogy focista leszek. A pofon után, amit kaptam, módosítottam: erdészmérnök. Ezzel már elégedett volt a család, de gimnazista koromban újra fordult a kocka. ► 5 Temerini lovas nyerte a Vágtát BUDAPEST Nagy Arnold, a délvidéki Temerin lovasa nyerte meg Fantázia nevű lován áll. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén. ’ ► 9 Nem mondunk le a határőrizet jogáról • A BUDAPEST Hazánk nem átjáróház és nem is gyűjtőtábor - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi, napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben. Kijelentette: nem vehetik el tőlünk a határőrizet jogát. A bevándorlás mellett az EP-választásról és a magyar gazdasági sikerekről is beszélt a miniszterelnök. ► 9 A segélyhívó életet ment MEGYEI INFORMÁCIÓ A rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem arra kéri az embereket, hogy csak tényleges veszély esetén hívják a 112-es segélykérő vonalat. Azért hívják fel erre a figyelmet, mert a 112-es számra évente érkező mintegy ötmillió hívás közül négymillió nem igényel beavatkozást, de a komoly helyzetek kezelésétől vonják el a kapacitást. ► 3 Fotó: H. B./archív Miklós Edit úgy hiszi, célba ért. ITTHON Miklós Editet április 15-i megválasztása után öt hónappal, szeptember 11-én a Fővárosi Törvényszék bejegyezte a Magyar Síszövetség elnökeként. Ebből az alkalomból hívott össze tegnapra sajtótájékoztatót a testület, bár ezzel is csínján kell bánni, mert a régi - és állítása szerint legitim - elnök. Bajai András eljuttatott egy levelet néhány sajtóterméknek azzal, hogy az eseménnyel kapcsolatos minden olyan tudósítást jogellenesnek tekint, amely azt sugallja, hogy az eseményt az MSíSZ hívta volna össze. Akárhogy is nézzük, síkos lejtőn manőverezik a sportág. ► 15 9 771416 865026 18 2 17 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerk.kofn@mediaworks.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-16 óráig - a vonal végén; Csernyik Zsombor 06-34/514-041 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 06-46/998-^00 HIRDETÉS hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-14 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 06-34/514-020 MA HOLNAP 28 29 Ragyogóan napos, nyárisan meleg időre számíthatunk. Reggelente 14, délutánonként 27-29 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők. ► 12T Boldog névnapot kívánunk Diána nevű olvasóinknak!