24 óra, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-08 / 6. szám

2019. JANUARS., KEDD Fucsovics javított, Babos Tímea rontott TENISZ Fucsovics Márton egy helyet javítva, egyben kar­riercsúcsot elérve a 35. he­lyen áll a férfi teniszezők leg­frissebb világranglistáján. A férfiversenyeket szervező ATP honlapja szerint a nyír­egyházi játékos eddigi leg­jobbja a novemberi 36. hely volt, és a múlt heti, dohai nyolcaddöntőjének­­ köszön­hetően lépett előre, amelyben szettelőnyről kapott ki a vi­lágelső Novak Djokovicstól. Fucsovics Márton a héten - hetedik kiemeltként - Syd­neyben versenyez, ahol el­ső ellenfele a hazai közön­ség előtt szabadkártyával pá­lyára lépő James Duckworth (234.) lesz. A második legjobb magyar az ATP-rangsorban a lábsérülés miatt harcképte­len Balázs Attila (253.), majd a mononukleózissal küszkö­dő Valkusz Máté (310.) és Pi­ros Zsombor (363.) követke­zik. Utóbbi a héten a vietna­mi Da Nangban sorra kerülő challenger-tornán szerepel. Babos Tímea hat helyet rontva a 65. pozícióig csúszott vissza a nőknél. A 25 éves já­tékos a múlt héten az első for­dulóban búcsúzott Auckland­­ben, ahol a későbbi döntős kanadai Bianca Andreescutól (107.) kapott ki. Ezen a héten a tasmaniai Hobartban verse­nyez, első ellenfele a szlovák Viktoria Kuzmová (50.) lesz. A második legjobb magyar, Stollár Fanny a 124. helyen áll. Az egyesrangsort vál­tozatlanul a román Simona Halep vezeti. Fucsovics Márton előrelépett Harmadik hely a bajnokságban, meglepő kupakudarc Gyengébb őszi idény után javítana az OSE Az OSE Lions a bajnokság felénél a harmadik helyen áll az NB I. B. Piros csoport­jában, de címvédőként ko­rán búcsúzott a Hepp Ku­pától. Kun Attila —■ ___________ attila.kun@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Az OSE Lions az előző szezonban bajnoki bronz­érmet szerzett az NB I. B. Piros csoportjában, emellett meg­nyerte a másod- és alacsonyabb osztályú csapatok számára ki­írt országos sorozatot, a Hepp Kupát. Ezt követően tavaly nyá­ron nagy változások történtek a szakmai stábban és a játékos­keretben is. A vezetőedző Vavra And­rás a szlovák élvonalbeli MKB Komarno csapatához távozott, míg a másodedző Mocsai Milán a Budapest Honvéd alkalmazá­sába állt. A vezetőedzői pozíciót a szlovén Sebastian Krasovec foglalta el, míg a másodedző Georgi Bujukliev lett. A játékos­keret is alaposan átalakult: Bö­dör Bence gerincproblémái mi­att orvosi tanácsra felhagyott az aktív sporttal, emellett tá­vozott Kovács Gá­bor, Madár András, Schul Márton és az amerikai légiós, Thomas Spagnolo is. Érkezett An­­da Dávid, Veljko Dragajeci­ (ve­le azóta már szer­ződést bontottak). Hegedűs Gergely, Karanfilovski, Mohácsi Máté, Joel Nshimba és az amerikai Remy Abell, visszatért a saját nevelésű Burai Róbert, majd a szezon közben jött Bán Tibor. A felkészülési tornákon jól ment a csapatnak, a Bányász Kupa és Viharsarok Kupa megnyerése mellett a Gyurasits István Emléktornán má­sodik lett a Lions. A bajnokságot is jól kezdték az oroszlá­nyiak, öt győzelem után azonban jött az első po­fon: a bajnoki címre is eséllyel pályázó MAFC nyerni tudott Oroszlányon. Újabb két győ­zelmet követően aztán a legna­gyobb rivális (és a bajnokságot hibátlan teljesítménnyel veze­tő) Veszprém ellen is veszített az OSE. A bajnokság őszi idé­nyét további négy sikerrel zár­ta a csapat, amely 11 győzelem­mel és 2 vereséggel jelenleg a harmadik helyen áll az NB I. B. Piros csoportjában a Veszprém és a MAFC mögött. A legnagyobb szenzációt azonban (negatív előjellel) a Hepp Kupában okozta csapat, amely címvédőként a Győr el­leni siker után az NB I. B. Zöld csoportjában (tehát a tulajdon­képpeni harmadosztályban) szereplő Pápa otthonában vér­zett el. Ezt a mindig lelkes és a csapat mellett álló B-közép sem nézte jó szemmel és az elmúlt hetekben szinte tétlen szemlé­lője a csapat mérkőzéseinek. Ez a szezon érmekben tehát már biztosan nem lesz olyan gaz­dag, mint a 2017-18-as, de egy bajnoki döntő biztosan sokat javítana a szezon megítélésén. Nyilvánvalóan a szurkolók ré­széről is... A címvédő ŐSE kiesett a Hepp Kupé­ból Valentino Mohácsi Máté (labdával) az OSE egyik erősségének bizonyult az őszi idényben, bíznak a jobb szereplésben Oroszlányon Csak a Debrecen nem utazik külföldre LABDARÚGÁS Szinte teljes az NB I.-ben szereplő csapatok téli felkészülésének program­ja. A 12 csapatból 11 külföldre utazik, a legtöbbjük Törökor­szágban végzi majd az edzőtá­borát. A Budapest Honvéd Tö­rökországban szerepel majd, ellenfelei között svájci, ukrán, bolgár és orosz ellenfelek van­nak. A Debrecen itthon végzi majd a felkészülést, zömmel NB II.-es csapatok jelentik az ellenfeleket. A Diósgyőr szin­tén Törökországot választotta úti célul, a Rubin Kazany mel­lett eddig a FK Csornomorec Odesza neve ismert a prog­ramban. A listavezető Ferenc­város a napokban utazik szin­tén Belekbe, ahol a legtöbb el­lenfél román lesz. A Boszpo­rusz partján nem a Ferencvá­ros lesz az egyetlen zöld-fehér magyar csapat, hiszen a Hala­dás ott teszi tiszteletét, az el­lenfelek itt is románok lesz­nek. Az újonc Kisvárda húzott egy merészet, és Egyiptomba utaznak majd. Itt helyi alaku­latok ellen mérettetik meg ma­gukat. A Mezőkövesd, az MTK és a Paks, valamint az Újpest is Törökországot választotta, míg a Puskás Akadémia és a MOL Vidi Spanyolországba lá­togat majd. H. I. Nyíregyházán kezdődik a „tavasz” Kosárlabda, NB I. B., Piros cso­port, férfi, 14. forduló Nyíregyháza Blue Sharks-OSE Lions Nyíregyháza, kedd, 16.30 óra. Az OSE idei első tétmérkőzé­sét (és a tavaszi idény nyitóta­lálkozóját) a 6. helyen álló Nyír­egyháza otthonában vívja. A vendéglátó 8 győzelem mellett már 5 vereséget számlál a baj­nokságban, emellett a két csa­pat őszi, szeptember végi ös­­­szecsapását is nagyon simán (104-79) nyerte az OSE. Et­től függetlenül semmiképpen sem számíthat könnyű meccs­re a Lions, de ahhoz, hogy lé­pést tartson az élen állókkal, mindenképpen nyernie kell. SPORT13 TOTÓERIDMÉMTfK 1. hét - 2.forduló 1. Chelsea-Nottingham 2-0 1 2. Aston Villa-Swansea 0-3 2 3. Derby County-Southampton 2-2 X 4. Blackpool-Arsenal 0-3 2 5. Newcastle-Blackburn 1-1 X 6. Bristol City-Huddersfield 1-0 1 7. QPR-Leeds 2-1 1 8. Newport-Leicester 2-1 1 9. Alavés-Valencia 2-1 1 10. Huesca-Betis 2-1 1 11. Eibar-Villarreal 0-0 X 12. Sevilla-Atl. Madrid 1-1 X 13. Real Madrid-Real Sociedad 0-2 2 -i-l Getafe-Barcelona 1-2 2 iTOTÓNYEREIflÉrrYEK 19. hét - 2. forduló Találat Darab Forint 13+1-13-12 3 351985 11 37 28540 10 148 13675 i GÓtTOIS Találat Darab Forint 6 -5 -4 4 20595 1 TOTÓTIPPEK 2. hét -1. forduló 1. Tottenham-ChelseaX 2. Manchester City-Burton1 3. Nantes-Montpellier2 4. Amiens-Angers Ix 5. Lyon-Strasbourg1 6. Monaco-Rennes x2 7. Paris SG-Guingamp1 8. Üzbegisztán-Omán1 9. Katar-Libanon Ix 10. Sp. Gijón-Valencia2 11. Girona-Atl. Madrid2 12. Getafe-Valladolid1 13. Villarreal-Espanyol x2 +1 Real Madrid-Leganes1 Tatabányai korcsolyás sikerek GYORSKORCSOLYA A férfiaknál Dieterle Fábián, míg a nőknél a címvédő tatabányai Nagy Alexandra nyerte a gyorskor­csolyázók vasárnap befejező­dött sprint országos bajnoksá­gát. A versenyzők szombaton és másnap is sokkal jobb ered­ményeket értek el, de Dieterle és Nagy volt a leggyorsabb 500 és 1000 méteren is, azaz sike­rükhöz kétség sem férhetett. Nagy Alexandra mind a négy futása alkalmával másodper­ceket vert riválisaira, mögöt­te két klubtársa csatázott az ezüstéremért, melyet végül Rigó Nikolett szerzett meg Malinovszky Lillát megelőz­ve. Dieterlét ugyan ezúttal is megközelítette Bejczi Botond, de legyőznie egyszer sem si­került. Vá. T. Újabb egy évvel meghosszabbította szerződését Amandine Leynaud KÉZILABDA Újabb egy évvel, 2020 nyaráig meghosszabbí­totta szerződését Amandine Leynaud, a Győri Audi ETO KC olimpiai ezüstérmes, vi­­lág- és Európa-bajnok francia kézilabdakapusa. „Nagyon örülök, hogy sikerült újabb egy évet hosszabbítanom. Na­gyon elégedett vagyok a Győr­ben töltött idő alatt tapasztal­takkal, a profi körülmények­­kel, a klub, a szakmai stáb és csapattársaim hozzáál­lásával. Biztos vagyok ben­ne, hogy együtt nagy sikere­ket érhetünk el, éppen ezért is örülök, hogy 2020 nyará­ig biztosan a győri kaput véd­hetem” - mondta Amandine Leynaud a klub hivatalos honlapjának. A klub elnöke, Bartha Csa­­­ba elismerően nyilatkozott világklasszis játékosról. „Amandine Leynaud szemé­lyében egy rendkívül tapasz­talt, profi hozzáállású játékost ismerhettünk meg, így nagy öröm számunkra, hogy újabb egy évig a keretünk tagjai kö­zött tudhatjuk. Védelmünk biztos pontja, hiszen szám­talan alkalommal örvendez­tetett meg minket bravúros hárításaival, bízunk benne, hogy még sok szép közös él­mény és siker áll előttünk.” Leynaud várhatóan 2020-ig erősíti a győri csapatot

Next