24 óra, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-31 / 26. szám
2019. JANUÁR 31., CSÜTÖRTÖK Minden út Rómába vezet: negyedik alkalommal is rabul ejtett az olasz főváros Kezünk az igazság szájában Minden út Rómába vezet, tartja a közmondás és milyen igaz, hiszen már negyedik alkalommal látogattam el az „örök városba”. A Colosseum hatalmas falai, a Trevi-kút és környékének hangulata minden egyes alkalommal elvarázsolja az embert. Nagy Tamás tamas2.nagy@mediaworks.hu RÓMA Az elmúlt hétvégén a családdal meglátogattuk az „örök várost”, amely egyben a keresztény kultúra bölcsője és a jog alapja. A Termini pályaudvar környékén volt a szállásunk, innen metróval és némi gyaloglással a legtöbb látványosság könnyen elérhető. Első úti célunk a Colosseum volt, amely csaknem kétezer éve ugyan áll, azonban az idő vasfoga nem hagyta érintetlenül. Egy hangulatos kis kávézóban ittunk egy olasz kávét és a pincér elmondása szerint Olaszország legfinomabb croissantját hozta nekünk, amely valóban rendkívül ízletes volt. Ezt követően a Forum Romanum mellett haladt el az utunk, majd megnéztük a 11. Viktor Emmánuel számára épített emlékművet, amely hatalmas méretével mintha kicsit kilógna a romos épületek közül, de monumentalitása lenyűgözi az arra járókat. Ezután megmásztuk a Capitolium dombot, ahonnan szép kilátás nyílt a városra, majd a Trevi-kutat, a Spanyol lépcsőt és a Panteont vettük be, végül pedig a Piazza Navonánál vacsoráztunk. Másnap a S. Maria Maggiore Bazilikához vezetett az első utunk, majd a Vatikán felé vettük az irányt, amelynek művészeti és kulturális jelentősége szóban és írásban nem kifejezhető, ezt valóban csak akkor lehet átélni, ha ott van az ember. Meglátogattuk a Vatikáni Múzeumot, azon belül is Michelangelo remekművét, a Sixtusi-kápolnát, amely a világ egyik legismertebb alkotása és az 540 négyzetméteres területével a legnagyobb egybefüggő freskója. A kápolna falain az Ószövetség szereplői és eseményei láthatóak, köztük Ádám teremtése, amely az egyik legismertebb részlete az alkotásnak. A múzeum után a Szent Péter Bazilika nyűgözött le minket, majd a kupolából ráláttunk az egész városra és a messzi havas hegycsúcsok is szinte a lábaink előtt hevertek. A bazilika és tér után az Angyalvár felé vettük az irányt, majd csaknem 15 kilométeres séta és egy kiadós vacsora után tértünk nyugovóra. A harmadik napon is számos látványosságot tekintettünk meg, hiszen ellátogattunk a Lateráni és a Szent Pál Bazilikába, megnéztük a Szent Lépcsőt, majd elsétálva a Circus Maximus mellett, bedugtuk kezünket az igazság szájába, amely egy kerek, az antik korból fennmaradt faragott kőkorong. A maszk egy folyóisten arca, a szája helyén egy lyuk tátong, amelybe az ember bedughatja a kezét, és ha hazudós - legalábbis a legenda szerint - a fej leharapja a végtagot. Végül tradicionális olasz vacsorával zártuk a napot, amelyen a helyi italkülönlegességet, a sambucát is megkóstolták. A Colosseumot nem hagyta érintetlenül az idő vasfoga A Trevi-kúthoz számos legenda kapcsolódik A Szent Péter Bazilika lenyűgöző látványt nyújt Aki bedob egy pénzérmét, visszatér Számos legenda kapcsolódik Rómához, azonban a legismertebb a Trevi-kúthoz fűződik. Aki ugyanis bedob egy pénzérmét, még biztosan visszatér az „örök városba”. A legendának több változata is él; az 1954- es Three Coins in the Fountain című film alapján úgy tartják, hogy két kútba dobott pénzérme szerencsét hozhat a házastárskeresésben, míg három segít a válásban. Egy másik változat szerint egy vagy három érmét kell a jobb kézzel, a bal vállon át a vízbe dobni. Mi mindenesetre dobtunk a kútba egy-egy érmét. VERADAS MEGYEI INFORMÁCIÓ Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják azokat, akik segítenének embertársaikon. Csütörtök: Dunaalmás, művelődési ház 17-19 óra. Tatabánya, Mikes Szakközépiskola 14.30-16 óra. Péntek: Kesztölc, községi klub 15-18 óra, színház TATABÁNYA Jászai Mari Színház, Népház; csütörtök 19, vasárnap 17 óra; Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból. Péntek 15, szombat 19 óra; Az üvegcipő. ÉSZAK-KOMÁROM (Szlovákia) Jókai Színház; csütörtök 18 óra; Vasmacska Filmklub - David Robert Mitchell Kaliforniai rémálom. ELLENŐRZÉS MEGYEI INFORMÁCIÓ A NAV megyei adó- és vámigazgatóságának munkatársai ezen a héten fokozottan ellenőrzik a jelmez- és ruhakölcsönzőket, az új és a használt textiltermékek és lábbelik forgalmazóit. Az adóellenőrök kiemelten vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az áruk eredetét, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését. JÓTÉKONYSÁG ESZTERGOM A Kőrösy László Középiskolai Kollégiumban jótékonysági árverést tartanak a Miért szeretem Esztergomot és vidékét című pályázatra beérkezett műalkotásokból, és adományként felajánlott képekből, amelynek bevételéből további dr. Kőrösy Lászlóra emlékező programokat szervez a kollégium és a Laskai Osvát Antikvárium. A program csütörtökön 17 órakor kezdődik. PROGRAMOK KOMÁROM Egészségnapra várják az érdeklődőket az Arany 17 Rendezvényközpontba, vasárnap 10 órától. A megnyitó után lesz filmvetítés, előadások gyógynövényekről, cukorról, csokoládéfüggőségről. Az eseményen ételkészítési tanácsokat is adnak. Egészségügyi állapotfelmérésen ugyancsak részt lehet venni 12-16 óráig. NYERGESÚJFALU Az Ady Endre Művelődési Központ ideiglenes otthonában, a főutcai volt általános iskola épületében szombaton 10-14 óra között mackónapot tartanak. A kicsiket és nagyokat mesesarokba, kézműves foglalkozásra, mackósimogatásra, február 8-ig megtekinthető mackókiállításra várják. VASÚT MEGYEI INFORMÁCIÓ A Budapest-Győr vonal több szakaszán csütörtökön, majd a hétvégén is pályakarbantartást végeznek. Emiatt a Budapest-Hegyeshalom vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Biatorbágy- Szárliget között, valamint csütörtökön még végzett pályakarbantartás miatt a Tatabánya-Oroszlány vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A 4444-es számú vonat nem közlekedik. A Budapest-Déli-Tatabánya-Oroszlány viszonylátó vonatok (4422, 4432, 4414, 4424, 4434, 4427, 4437, 4415, 4425, 4435 és 4445 számúak) rövidebb útvonalon, csak a Tatabánya-Oroszlány között járnak. További részleteket a vasúttársaság honlapján olvashatnak az utazók. ÜGYELET ORVOSI Tatabánya; Béla király körtér 69. (telefon: 34/316- 800); Dorog; Kossuth L. utca 6. (33/441-008); Esztergom; Petőfi Sándor utca 26-28. (33/313- 063); Kisbér, Iskola u. 11. (34/354-000); Komárom; Széchenyi u. 1. (34/344-770); Oroszlány; Alkotmány út 2., Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet (34/361-761); Tata; Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti rendelőintézet. GYÓGYSZERTÁRI Dorog, Szent Margit, Rákóczi u. 9. (telefon: 33/431-191) 18.00-24.00; Révay Patika, Hősök tere 7/aA(33/442- 910) 00.00-08.00. Esztergom, PatikaPlus Gyógyszertár, Mátyás kir. u. 30. (33/500-275) 20.00- 24.00; Eersi Patika, Kossuth u. 41. (33/509-170) 00.00-07.30. Komárom; Aranykígyó Patika, Kalmár köz 9. (34/343-940) 20.00- 24.00. Balzsam Patika, Klapka u. 3. (34/340-063) 00.00-07.30. Oroszlány; PatikaPlus Gyógyszertár, Környei út 3-5. (34/560-096) 19.00-22.00. Tata; Castanea Patika, Gesztenye-fasor 6. (34/382- 210) 20.00-22.00. Tatabánya, Levendula Gyógyszertár, Győri u. 24. (34/510-433) 20.00-08.00. Érdekeset látott, halló 06-34/514-041 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 2801 Tatabánya, Pf. 141. E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu Telefon: 06-34/514-041, hétköznap 9.00-16.00-ig hívható. Mai hírügyeletes: Petrik József. OLVASOSZOLGALAT Kutatás - Felelősen készültünk az ünnepekre pénzügyi szempontból TÁMOGATOT TARTALOM 2018. január 31 - A Provident Pénzügyi Zrt. 600 fős telefonos kutatásának résztvevői jellemzően otthon töltötték az ünnepeket, már jó előre készültek a karácsonyi és szilveszteri kiadásokra, és ezúttal is a szeretteikkel töltött időt tekintették az igazi ajándéknak. A Provident Pénzügyi Zrt. saját ügyfélkörben végzett felmérése azt vizsgálta, hogy a magyar háztartások milyen módon fedezték az ünnepek költségeit, mire mennyit fordítottak, és az ünnepi kiadások anyagi szempontból hogyan befolyásolták a család számára 2019 első hónapjait. 2018 karácsonyán és szilveszterén ötből kettő válaszadó több kiadást engedhetett meg magának, mint 2017-ben - arányuk 10%-kal meghaladja azokét, akik csökkenő kiadásokról számoltak be. A bővülő lehetőségek annak is köszönhetőek, hogy a résztvevők mintegy fele előtakarékoskodott, azaz jó előre félretette az ajándékokra és ünnepi menüre szánt összeget. Csakúgy, mint 2017 végén, most is csupán minden tizedik válaszadó finanszírozta hitelből az ünnepi kiadásokat, míg minden hetedik kutatásban résztvevő a munkáltatójától kapott év végi jutalmakból fedezhette a költségeket. A válaszadók közel egyharmada (29%) húsz- és ötvenezer forint közötti összeget fordított az ünnepekre, és majdnem ugyanannyian (28%) ennél többet, akár ötven-százezer forintot is megengedhettek maguknak (utóbbi kategória viszont 3%-kal csökkent 2017-hez viszonyítva). Arra a kérdésre, hogy a karácsonyi és szilveszteri kiadások miatt le kell-e mondaniuk valamiről az újév első hónapjaiban, a kutatásban résztvevők a korábbi években megszokott optimizmussal nyilatkoztak: 75%-uk úgy véli, hogy nem kell meghúzniuk a nadrágszíjat. 2018-ban a válaszadók 46 százaléka élelmiszerre, míg 39 százalék az ajándékokra költötte a legtöbbet az ünnepek során. 2018-ban a megkérdezettek jellemzően otthon, családi körben töltötték az ünnepeket, illetve akik elutaztak, ők is inkább a rokonokat látogatták meg (6%). Ami az ajándékokat illeti, tovább csökkent az elektronikai eszközök, például a mobiltelefonok és tabletek népszerűsége. Míg 2016-ban ezek számítottak a legkedveltebb ajándéknak, addig, 2018-ban csupán a megkérdezettek mindössze 9 százaléka gondolkodott ebben a lehetőségben. 2017 legnagyobb kedvence, az utazás idén lecsúszott a dobogóról, a megkérdezettek csupán 2 százaléka említette. Az interjúalanyok a szeretteikkel együtt töltött időt tekintették a legnagyobb értéknek - ezt a tényezőt minden ötödik megkérdezett spontán említette az interjúk során. A kérdésnél több válasz megjelölése is lehetséges volt.