24 óra, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-09 / 7. szám
2019. JANUÁR 9., SZERDA Csótány irtot tartalmazott az utolsó vacsora . - Ezúttal nem a fizikáról és kémiáról szóló, hanem kicsit könnyedebb, amolyan misztikus és rejtélyes témákat hoztam önöknek - vezette fel Krakó László a Múzeumi rejtélyek című előadását, amelyen tizenhárom különleges történetet mutatott be a jelenlévőknek. A táti nyugalmazott pedagógus ezúttal a természettudományok helyett amerikai múzeumi tárgyak históriáit, hozzájuk kapcsolódó hihetetlen históriákat elevenített fel. Már az első néhány perc után kiderült, hogy izgalmas este elé nézünk, hiszen a nagyközönség előtt kevésbé ismert esetekről volt szó. Az 1940-es években Amerikában, az Oregon állambeli Salemi elmegyógyintézetben bizarr halálesetekre figyelt fel a közvélemény. Mint utóbb kiderült, a létszámhiány miatt a szakácsok bevontak néhány beteget a tojásrántotta elkészítésébe. Egyikük tojáspor helyett véletlenül csótánymérget adagolt az alumínium tálakba, amellyel végzetes hibát vétett. Végül negyvenheten váltak áldozatává az utolsó vacsorának - mondta Krakó László. Számos meghökkentő sztori hangzott el Táton A továbbiakban újabb és újabb meghökkentő sztorik hangzottak el, köztük arról az amatőr léghajósról is mesélt a pedagógus, aki puskájával lyukasztotta ki a léggömböket, ezzel leszállásra késztetve a szerkezetét. Egy harminchárom éves kamionsofőr repülésimádó, aki a pocsék látása miatt nem nyert bebocsájtást a légierőhöz. Negyvenkét darab, héliummal töltött léggömbbel emelte magasba a fából készült karosszékét, amelyben ülve ötezer méteres magasságig emelkedett. Miután szerencsésen landolt, rajongók helyett rendőrök várták, akik megbüntették. Később esti tévéműsorok vendége volt, ünnepelt sztár lett - ismertette a kalandot Krakó László, aki legközelebb februárban várja az érdeklődőket egy újabb előadással. W. P. OLVASOSZOLGALAT Újságcikkek, híradók alapján felidézzük az 1987-es állapotokat Harminckét évvel ezelőtt tényleg behavazódtunk Szombaton kiadós havazás zúdult a megyére, és a következő napokban újabb égi áldás várható. Ennek kapcsán érdekes lehet felidézni az 1987 januári hóhelyzetet, amikor tényleg bekeményített a tél, és nem 5-10 centi hó esett. Szűr Annamária annamaria.szur@mediaworks.hu ■ 'íf' -C!Ó Korabeli újságcikkek és híradók alapján idézzük fel, mi is történt 1987 januárjában, elsősorban Komárom-Esztergom megyére fókuszálva. Az 1987. január 12. előtti hétvégén még rendesen ki se kapcsolódhatott az ember, ugyanis a hó szinte szúrta az ember arcát - legalábbis ez derült ki a most is nálunk dolgozó Petrik József akkori beszámolójából. A vasfüggönyön innen és túl is dőltek a hidegrekordok. A honvédség is beszállt, hogy újra életet leheljenek a dermedt területekre, operatív bizottságot alapítottak Tatabányán, a tejipari és sütőipari vállalathoz katonákat kértek. Vértestolnánál buszt kellett menteni az árokból, miközben túl alacsony bért kínáltak a hótakarítóknak, ezért kevesen vállalkoztak a valóban embert próbáló feladatra először. Vízvezetékek törtek. Ácson sajnos emberéletet is követelt a fagy: kihűlt egy férfi, Esztergomnál viszont az eltűnt 2000 birka megtalálására már sem erő, sem energia nem jutott. Ha esetleg most sikerül megoldani a rejtélyt, szólunk, hogy a birkák eltűnése előtt, szintén az esztergomi térségben, valaki vagy ezer állatot hajtott Nyergesújfalu és a királyváros között. A bányászok is megszenvedték a hideget, gránitkeménnyé fagyott antracittal küzdöttek a szénbányák vasúti kirakójánál. Az 520-530 mázsányi szállítmányból vagy kétszáz befagyott. A munkásoknak az egyetlen enyhülést Mogyorósi Istvánné fazéknyi forró teája jelentette, amelyet a Vértes Volán menetirányítója vitt ki nekik. Tárkány és Kisbér térségében teljesen leállt a helyi közlekedés. A tatai laktanyából a bakákat sorra hívták segíteni, azonban még a „nagy Csepel” sem tudott bejutni Vértestolnára. A mentők a túlterhelt vonalakra panaszkodtak, őket is a honvédség és a közúti igazgatóság segítette, de a legtöbb autójuk még így is elakadt. Almásneszmélyen 1-2 fok volt az iskolában, de Kömlődön, Komáromban, Pilismaróton sem volt tanítás. Összesen mintegy negyven iskolában szünetelt a tanítás ezekben a napokban. Miután elállt a napok óta tartó havazás, ráadásul a szél kedve is elment a fújástól, megkezdődhetett az utak igazi, érdemi takarítása. 2500 vasutas és 500 honvéd tisztította a síneket. Amikor a mentőautót mentik Komárom-Esztergom megyében is kaotikus állapotok uralkodtak a harminckét évvel ezelőtti havazáskor A Trabant meglehetősen könnyen megadta magát a zord időben Talicskával sem volt egyszerű a helyzet 1987 januárjában színház TATABÁNYA Jászai Mari Színház, Népház: szerda, csütörtök 14.30 óra, szerda 10.30 óra: A kis herceg. Péntek 16 és 19 óra: így szerettek ők - József Attila 2.0. Szombat 16 óra: A kölcsönkért gyufa. 19 óra: Anconai szerelmesek. ÉSZAK-ROVAíföld (Szlovákia) Jókai Színház: csütörtök 18 óra: Vasmacska Filmklub T. Oliver Nakache - Eszeveszett esküvő. ÁRAMSZÜNET TATABÁNYA Hálózati korszerűsítések miatt csütörtökön több utcában is áramszünet várható a megyeszékhelyen. 8.30-14.30 óra között: Kossuth Lajos utca: páros oldal (2., 4., Házasságkötő és könyvtár), páratlan oldal (1- 69.), Parasztok utca: páratlan oldal (1., 15., 17.), Gellért tér: egész utca, templom és paplak. PÁLYÁZAT MEGYEI INFORMÁCIÓ A Magyar Közút ismét országos gyermekrajzpályázatot hirdet. A társaság ezúttal is olyan rajzokat vár az általános iskolásoktól, amelyek témája az utakhoz kapcsolódik. A kategóriák győztesei kirándulást nyerhetnek osztálytársaikkal együtt és a díjazott pályaműveket egy évig az útellenőri autókon láthatja az ország. Az alkotásokat zárt borítékban a következő címre lehet eljuttatni postán vagy személyesen: Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztály, „Álomút” gyermekrajzpályázat, 1024 Budapest, Fényes Elek utca 7-13. Postára adás határideje: Január 15. További részleteket a www.kozut.hu-n olvashatnak. PROGRAM ESZTEIGOM,^ATAGANYA A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara keretein belül működő Könyvelők Klubja januárban két helyszínen várja az érdeklődőket. Szerdán 10 órától a kamara esztergomi székházában, csütörtökön délelőtt 9 órától pedig a tatabányai székházban tart előadást Herczigné dr. Soós Ilona gazdasági szakértő. Ízelítő a témákból: a Cégkapu kezelése, a szociális hozzájárulási adó és kedvezményei, a nyugdíjas foglalkoztatottakra vonatkozó Új szabályok, a személygépkocsira vonatkozó új szabály, utalványok kezelése. ÜGYELET ORVOSI Tatabánya: Béla király körtér 69. (telefon: 34/316-800); Dorog: Kossuth Lajos utca 6. (33/441-008); Esztergom: Petőfi Sándor utca 26-28. (33/313- 063); Kisbér: Iskola utca 11. (34/354-000); Komárom: Széchenyi út 1. (34/344-770); Oroszlány: Alkotmány út 2., Oroszlányi Szakorvosi- és Ápolási Intézet (34/361-761); Tata: Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti rendelőintézet. GYÓGYSZERTÁRI Dorog: Révay Patika, Hősök tere 7/a (telefon: 33/442-910) 18.00-24.00. Hársfa Gyógyszertár, Hám K. Itp. 1. (33/503-105) 00.00-08.00. Esztergom: PatikaPlus Gyógyszertár, Mátyás kir. u. 30. (33/500- 275) 20.00-24.00. Eersi Patika, Kossuth u. 41. (33/509- 170) 00.00-07.30. Komárom: Balzsam Patika, Klapka u. 3. (34/340-063) 20.00-24.00. Vásártér Gyógyszertár, Széchenyi u. 81. (34/343-063) 00.00-08.00. Oroszlány: Oroszlánkő Gyógyszertár, Táncsics M. u. 40. (34/360- 593) 19.00-22.00. Tata: Sanitas Patika, Váralja u. 6/a. (34/588- 118) 20.00-22.00. Tatabánya: Levendula Gyógyszertár, Győri u. 24. (34/510-433) 20.00-8.00. ÁLLATORVOSI Haszonállatos és kedvtelésből tartott állatos (munkaidőn túl, hétköznapokon): dr. Bogdán László Levente - Kesztölc, Szent István u. 14. (30/317- 0299). Dr. Mérő Gábor - Szomód, Újtelep u. 20. (30/589-5402). Dr. Nagy Imre - Naszály, Táncsics u. 29. (20/938-2776). Dr. Keleti Zoltán - Vértesszőlős, Szabadság telep 1974. (30/555-3145). Csak kedvtelésből tartott állatos: dr. Lakatos Tibor - Úny, Templom u. 5/B (20/494-7202). OLVASÓSZOLGALAT Érdekeset látott, hallott? 06-34/514-041 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 2801 Tatabánya, Pf. 141. E-mail: szerk.kom@mediaworks.hu Telefon: 06-34/514-041, hétköznap 9.00-16.00-ig hívható. Mai hírügyeletes: Körtvélyfáy Dina.