24 óra, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-09 / 34. szám
2019. FEBRUÁR 9., SZOMBAT A közösség fontosnak tartja az összefogást Tizenegy év után hálóztak a németek Az elmúlt hétvégén több helyszínen is szerveztek svábbálokat: Tarjánban immár huszonnegyedik alkalommal tartották a jeles eseményt, de Dorogon és Várgesztesen is összegyűltek a németek. Körtvélyfáy Duna dina.kortvelyfay@mediaworks.hu VÁRGESZTES Tizenegy év után élesztették fel a régi hagyományt Várgesztesen. A program sokakat vonzott: több mint félezren érkeztek szombaton este a várgesztesi sportcsarnokba, ahová szűkebb hazánk német nemzetiségű polgárait várták a megyei svábbálba. Hagyományosan pálinkával és rozmaringággal fogadták a vendégeket a rendező német nemzetiségi önkormányzat aktivistái, majd a magyar és a német nemzetiségi himnusz eléneklését követően az üdvözlő beszédeket hallhatták a jelenlévők. Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Waldmanné Baudentisztl Éva, a megyei német kisebbségi önkormányzat elnöke, Rising Károlyné polgármester és Pillmann József, a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Mint azt egybehangzóan kiemelték, jó látni, milyen nagy számban érkeztek a megye német nemzetiségű lakói, hogy együtt töltsenek pár órát. Ez azt bizonyítja, hogy fontosnak tartják az összefogást, a hagyományőrzést, ami a dalok, táncok, szokások átörökítése mellett a szoros közösségi köteléket is jelenti. „Évszázadok óta békében élnek itt a Kárpát-medencében a magyarokkal és gazdagítják kultúránkat” - hangzott el. A köszöntőket követően a szomódi fúvószenekar, a vendéglátók német kultúregyesületének dalköre, valamint a gesztesi ifjúsági és felnőtt táncosok szórakoztatták a vendégeket, majd a dunaszentmiklósi Die Lausbuben zenekar szolgáltatta a talpalávalót a hajnalig tartó megyei svábbálban. Látogasson el hírportálunkra! KEMMA.hu Tizenegy év után élesztették fel a régi hagyományt Várgesztesen Fotók: MW Mindenki jól érezte magát a megyei svábbálban OLVASOSZOLGALAT PROGRAMOK, UGYCS.I11K SZINHÁZ TATABÁNYA Jászai Mari Színház, Népház: Szombat 16 óra: A kölcsönkért gyufa; 19 óra: Az üvegcipő. ÉSZAK-KOMÁROM (Szlovákia) Jókai Színház: szombat 19 óra, vasárnap 15 óra: Teljesen idegenek. PROGRAMOK CSOLNOK Szeretettel várnak minden érdeklődőt A Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület tagjai a szombaton és vasárnap a Bányász Művelődési Házba, ahol kocsonyafesztivált tartanak. Szombaton főzik a kocsonyát, a résztvevőket meleg itallal, zsíros kenyérrel és pogácsával kínálják. Vasárnap 11 órától a kocsonyafőző csapatok a nagyközönség elé tárják a kész finomságokat. KORNYE A német nemzetiségi önkormányzat szombaton 14 órától tartja hagyományőrző tollfosztását a közösségi és tájházban, ahová mindenkit szeretettel várnak. A résztvevő gyerekek, felnőttek megtudhatják, hogyan készül a stafírung, és mellette érdekes történeteket, énekeket is hallhatnak. TATABÁNYA Hatodik alkalommal rendezik meg a Tatabányai Malacságok és Kolbásztöltő Versenyt az Árpád téren. 16 órától fellép a TNT. A nap folyamán ismét lesz kolbásztöltő verseny, látvány disznóvágás és hús, illetve füstölt áru vásár is a rendezvényen. ÜGYLET ORVOSI Tatabánya: Béla király körtér 69. (telefon: 34/316- 800); Dorog: Kossuth L. utca 6. (33/441-008); Esztergom: Petőfi Sándor utca 26-28. (33/313-063); Kisbér, Iskola u. 11. (34/354-000); Komárom: Széchenyi u. 1. (34/344- 770); Oroszlány: Alkotmány út 2., Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet (34/361-761); Tata: Fürdő utca 19. (34/381-440) alatti rendelőintézet. GYÓGYSZERTÁRI Szombat: Dorog: Szent Margit, Rákóczi u. 9. (telefon: 33/431-191) 12.00-24.00; Pharma dr. Révay Patika, Hősök tere 7/A (33/441-661) 00.00-08.00. Esztergom: Eersi Patika, Kossuth u. 41. (33/509- 170) 20.00-24.00. Kolos Patika, Petőfi u. 30. (33/523-010) 00.00-08.00. Kisbér: Ezüstkehely Gyógyszertár, Batthyány tér 4. (34/352-166) 13.00-24.00. Komárom: Vásártér Gyógyszertár, Széchenyi u. 81. (34/343- 063) 20.00-24.00. PatikaPlus Gyógyszertár, Bajcsy-Zs. E. u. 7. (34/526-876) 00.00-08.00. Oroszlány: Szent Grál Gyógyszertár, Rákóczi u. 82. (34/360- 043) 19.00-22.00. Tata: Alma Tesco Gyógyszertár, Környei u.-Ring u. sarok (34/708-105) 20.00- 22.00. Tatabánya: Levendula Gyógyszertár, Győri út 28. (34/510-433) 22.00-08.00. Vasárnap: Dorog: Szent Margit, Rákóczi u. 9. (telefon: 33/431-191) 00.00-24.00. Esztergom: Eersi Patika, Kossuth u. 41. (33/509-170) 19.00-08.00. Kisbér: Ezüstkehely Gyógyszertár, Batthyány tér 4. (34/352- 166) 00.00-24.00. Komárom: Vásártér Gyógyszertár, Széchenyi u. 81. (34/343-063) 00.00-24.00. Oroszlány: Szent Márk Gyógyszertár, Alkotmány út 18. (34/560-550) 08.00-22.00. Tata: Angyal Gyógyszertár, Mikovényi u. 2. (34/586-522) 20.00- 22.00. Tatabánya, Levendula Gyógyszertár, Győri út 28. (34/510-433) 22.00-8.00. ÁLLATORVOSI Haszonállatos és kedvtelésből tartott állatos (hétvégén, munkaszüneti napokon): dr. Bogdán László Levente - Kesztölc, Szent István u., 14. (30/317-0299). Dr. Mérő Gábor - Szomód, Újtelep u. 20. (30/589-5402). Dr. Nagy Imre - Naszály, Táncsics u. 29. (20/938-2776). Dr. Ozvald István - Esztergom, Kossuth út 54. (30/960-9825). Dr. Keleti Zoltán - Vértesszőlős, Szabadság telep (30/555-3145). Csak kedvtelésből tartott állatok: dr. Hegyi Alexandra - Esztergom, Bánomi u. (30/313-0109), Thierné dr. Prohászka Márta - Dorog, Bécsi út 79. (30/957-4979), dr. Lakatos Tibor - Úny, Templom u. 5/B (20/494-7202). Érdekeset látott, hallott: 06-34/514-041 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 2801 Tatabánya, Pf. 141. E-mail; szerk.kom@mediaworks.hu Telefon: 06-34/514-041, hétköznap 9.00-16.00-ig hívható. Mai hírügyeletes: Palásti Péter. Egy 1823-ban épített pince falán megnézték a dédnagyapa 1907-ben kapott díszes oklevelét is A bor az összes orvosság közül a legjobb ízű BAJ-DUNASZENTMIKLÓS Az Eszterházy Szőlő és Bortermelő Egyesület tagjai Dunaszentmiklósra kirándultak. Korábban is jártak már Stegmayer Ferenc tagtársuk ottani pincéjében, de most nem nála kezdték a kóstolgatást, hanem a Hilltop közeli „főhadiszállásán”. Ott Székely Szovát borász fogadta a vendégeket, és mindent megmutatott nekik a szőlőbogyózótól kezdve a palackozóig. Közben részletesen ismertette azokat a hagyományos és modern technológiai folyamatokat, melyeket a cég megalakulása óta párhuzamosan alkalmaznak. Természetesen a végeredmény ízlelése sem maradt el, az olaszrizlinget, a chardonnayt és a rozét is mindenki csak dicsérte. Hasonlóként minősítették a Kősziklás Borászat nedűit, miután Emmer Szabolcs társtulajdonos végigkalauzolta a csoportot birtokukon. Náluk a vendégek rácsodálkoztak arra, hogy tartályaik nem csak zárt térben vannak, hanem a szabadban is. Ez viszont nem árt, inkább használ a minőségnek. A két „nagyüzem” megtekintése után újra a Stegmayer-pince következett, ahol Erzsébet, a gazdasszony, finom falatokkal kínált mindenkit. Köztük olyan sült tésztafonatokkal is, amiket szalonnás-hagymás sajttal töltöttek. Ezen különlegességre még jobban csúsztak a dunaszentmiklósi fehér borok, és a Bajon termelt szőlőből készített vörös egyaránt. Mint mindig, a hangulat most is folyamatosan fokozódott, de közben mindenki szemügyre vette az 1823-ban épített pince falán elhelyezett régi borászeszközöket, továbbá azt a díszes oklevelet, amit Ferenc dédapja, Bihacker Ferenc kapott 1907-ben a tatai borvásáron. Palásti Abdai Évát kínálja boraival a Stegmayer házaspár Fotó: Máté Balázs Hippokratesztől Hauzer Tibor, az egyesület elnöke ezúttal is hozott magával némi intellektuális útravalót. Kivételesen nem versekből illetve bordalokból idézett a különböző helyszíneken, hanem „szösszeneteket” Márai Sándor és Hamvas Béla írásaiból. Bár figyelemre méltó volt mindegyik, a legnagyobb sikert mégis Hippokratész gondolatával aratta. Eszerint a bor az italok között a leghasznosabb, az orvosságok közül a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb.