24 óra, 2019. augusztus (30. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-02 / 178. szám
2019. AUGUSZTUS 2., PENTEK A 15 millió búzaszem a 15 millió magyart jelképezi A program közelebb hozza a nemzetet Ötödik alkalommal rendezte meg megyénkben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyarok Kenyere program keretében a búzagyűjtő napját csütörtökön a helyi gazdákkal és az adományozókkal együtt. Nagy Tamás tamas2.nagy@mediaworks.hu KOCS Idén a település faluháza adott otthont a Magyarok Kenyere program megyei búzagyűjtő napjának. Dr. Balogh Zoltán köszöntőjében elmondta, hogy a NAK immáron ötödik alkalommal, de most első alkalommal a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetkezetével, mint a Magyarok Kenyere Alapítvány alapítói jogok gyakorlójával közösen szervezi a „Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem” programsorozat lebonyolítását a Kárpát-medence egész területén az együttműködésre kész magyar gazdák bevonásával. - A magyar ember számára a kenyér maga az élet. Kenyér nélkül nincs élet, kenyér nélkül elfogy körülöttünk a levegő - emelte ki beszédében a NAK megyei szervezetének elnöke. Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a Magyarok Kenyere programnak köszönhetően elindult valami, amit a múltra és az erőre építve nemzetegyesítésnek hívhatunk. Dr. Koncz Csaba kormánymegbízott és dr. Veres Zoltán a megyei önkormányzat jegyzője is köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik adományaikkal csatlakoztak a programhoz. Jakab István kiemelte, hogy a magyar gazdatársadalom itt a Kárpát-medencében képes arra, hogy az összmagyarságot egy egységbe kovácsolja. Magyarország testét ugyanis szétszaggatták Trianonnal, de a magyarság lelkét nem tudták megtörni. Változatlanul egyek vagyunk, emellett lehetőségünk van arra, hogy egységbe kovácsoljuk azt, amit mesterségesen, akaratunk és szándékunk ellenére szétszaggattak - emelte ki az Országgyűlés alelnöke. Hozzátette: a program jelmondata, a „15 millió búzaszem”, a 15 millió magyart jelképezi. A beszédek után László Kálmán és Szentirmay Károly a NAK megyei alelnökei, valamint az adományozók jelképesen átadták az összegyűjtött búzát a megjelent vezetőknek. Az összeöntés után idén is a Goodmills Magyarország Malomipari Kft. őrli meg a búzát. A lisztet idén 10-12 óvoda, iskola és idősotthoni intézmény részére juttatják majd el a szervezők, valamint az őrlemény hozzájárul a határon túli rászorulók támogatásához is. Dr. Balogh Zoltán, Simon László, Jakab István, dr. Koncz Csaba, Czunyiné dr. Bertalan Judit és dr. Veres Zoltán Fotó: Nagy Tamás A rászorulókon segít a program Még 2010-ben indult el az ácsi születésű dr. Körinek László akadémikus, jogászprofesszornak köszönhetően az a kezdeményezés, amelyhez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-ban csatlakozott. A Magyarok Kenyere egy olyan program, amely a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatja, nemcsak hazánkban, hanem határainkon túl is. A programnak köszönhetően a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással összegyűjtik a búzát az adományozóktól, majd a termés egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatja el a rászorulókhoz a kamara. Megyénkben öt településen: Ácson, Ászáron, Bokodon, Nagyigmándon és Tatán jelöltek ki gyűjtőpontokat. Az adományozók száma évről évre gyarapodik. Látogasson el hírportálunkra! KEMMA.hu MEGYEI KORKÉP Együtt Fenyvesi Károly Karoly,fenyvesi@mediaworks.hu A szalézi férfi szerzetesrend alapítója, az 1815-ben született Bosco Szent János olasz katolikus pap legtöbbször leírt, hallott méltatása: az ifjúság nevelője. A rend magyarországi bölcsőjében, Péliföldszentkereszten várja a betérőket néhány éve a lourdes-i barlanghoz vezető út elején a Mama Celestina büfé. A névadó olasz hölgy, Boggio Celestina több mint száz évvel ezelőtt anyai szívvel, végtelen jósággal és nagylelkűséggel gondoskodott a Cavagliában tanuló, szalézi életre készülő magyar fiatalokról. A kegyhely templomában legutóbb szalézi örökfogadalmat tett nigériai misszionárius nyilatkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hírportáljának. Többek A kegyhelyen az önfeledt kacagás, illetve a csend váltja egymást közt arról szólt, hogy nem a templommal kezdik, hanem kimennek a fiatalokhoz, elfogadják, meghallgatják őket. Celestina mama gyermekeit, illetve a nigériai szerzetest a kegytemplomnál köszöntő fiatalokat vélhetően nem ugyanazon hívószóval lehetett közösséggé alakítani. Más ez a világ. A BoscoFeszt táborfesztivál csapata együtt töltött öt napjának például a strandolás, a röplabdázás, a kézműveskedés, a rekesztorony-építés, a focizás, a hajnali túrázás, a néptánc ugyanúgy része volt, mint a reggeli ima, a szentmise, a szentségimádás a lourdes-i barlangnál. Az erdők övezte kegyhelyen ezen a nyáron is az önfeledt kacagás, illetve a csend váltja egymást. Együtt tudnak nevetni a vendégek és a házigazdák. Ettől felemelőek a csend percei. Bankszámláról is lopott a könyvelő TATABÁNYA A Tatabányai Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és huszonhat hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádiratot nyújtott be egy nővel szemben, aki egy Tatabánya közeli város önkormányzati tűzoltóságának könyvelőjeként az állami költségvetésnek több mint negyvenmillió forint vagyoni hátrányt okozott, valamint az önkormányzat bankszámlájáról több mint tizenegymillió forintot lopott el. Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Járásbíróság a vádlottat börtönbüntetésre, közügyektől való eltiltásra ítélje és 690 ezer 403 forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezze, ha a nő a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a szabadságvesztés mértékét és a közügyektől eltiltás tartamát 3 évben határozza meg. Dr. Részi Ildikó megyei főügyész megosztotta lapunkkal, hogy a vádlott 2012. április 1-jétől 2015. december 31-ig huszonhat munkavállaló adó és járulékai vonatkozásában a ténylegesen kifizetett bérnél alacsonyabb összegű munkabér kifizetéséről szóló adóbevallásokat nyújtott be az adóhatósághoz. A bevallásokban írt valótlan adatokkal 40 millió 765 ezer 397 forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Mindezek mellett a nő a tűzoltóság bankszámlájáról pénzt vett fel a rábízott bankkártyáról, amit eltulajdonított, majd a lopást azzal leplezte, hogy a pénzt a tűzoltóság pénztári kiadásaként adó- és szállítótartozásként számolt el. Ennek összege összesen 11 millió 445 ezer 602 forint. Szabó Klaudia Több mint 50 milliós kárt okozott A dokkolókat mindkét településen a fontos városi funkciók közelében állítják majd fel Elektromos bicókkal mehetünk át a határon ESZTERGOM Határon átnyúló, közösségi kerékpárkölcsönző rendszer kialakítását jelentették be augusztus 1-jén a működés helyéül megjelölt Esztergomban. Mint a sajtótájékoztatóból kiderült, a T-Systems Magyarország Zrt. által megvalósítandó projekt Esztergom és Párkány városában működteti az EBI-hez és a fővárosi BUBI-hoz hasonló, de attól fejlesztettebb változatú rendszert. A cég képviseletében Fóti Balázs beszélt az ősszel tervezetten átadandó vállalkozásról, de a témában megszólalt a tájékoztatón Romanek Etelka és Szabó Eugén, a két érintett város polgármestere, valamint Hernádi Ádám, Esztergom turizmusáért felelős miniszteri biztos is. Az eseményen többek mellett elhangzott, hogy Esztergom és Párkány az Interreg V-A fejlesztési program keretében valósítja meg a beruházást. A határon átnyúló közösségi kerékpárkölcsönző rendszer neve - utal a két várost összekötő hídra - Mária Valéria Bike. A mobilitást elősegítő projekt teljes költségvetése 921 155 euró, melyből az uniós támogatás összege közel 783 000 euró, az állami támogatás valamivel több mint 92 000 euró, de Esztergom is hozzájárul a büdzséhez a ráeső projektrész 5 százalékával. A felszólalók mindegyike kihangsúlyozta, hogy a kerékpározási lehetőségek fejlesztése nemcsak azért fontos, mert a bicikli sportos, egészségmegőrző közlekedési eszköz, hanem mert környezetvédő is. A két polgármester és a miniszteri biztos beszédében utalt a folyó két partján fekvő város jó partneri viszonyára, melynek meglátásuk szerint az új kerékpárkölcsönző rendszer egy újabb állomása. Pöltl Z. Szabó Eugén, Romanek Etelka és Hernádi Ádám Fotó: P. Z. Mária Valéria Bike A tájékoztatón elmondták, hogy az idén október végén átadandó beruházás működtetője az a Neuzer Kft. lesz, amely cég az első kerékpárkölcsönző rendszert építette ki Magyarországon. A 14 állomásból álló rendszerben 8 Esztergomban, 6 pedig Párkányban lesz. A kétkerekűek között 60 hagyományos és 45 elektromosan hajtható lesz. Az új rendszer kompatibilis lesz a régi EBI-vel. A dokkolókat mindkét településen a városközpontban állítják majd fel.