24 óra, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-11 / 213. szám

MEGYEI KORKÉP Bontásról, cseppekről, zajokról is döntöttek NYERGESÚJFALU Legutób­bi ülésükön a városi önkor­mányzati képviselő-testület tagjai többek közt döntöttek arról is, hogy változik a kö­zösségi együttélés alapvető szabályairól, illetve az ezek nem figyelembe vételének jogkövetkezményeiről szó­ló helyi rendelet. A dr. Sza­bó Attila jegyző által készí­tett előterjesztés a módosítás szükségességét több szem­pontból is jelezte, indokolta. Úgymond formai dolog, hogy a 2018-ban született rendele­tet a testület az idei év szep­temberének első napjaiban újraalkotta, számát meg kel­lett változtatni. A gyakorlatban többeket érint viszont az, hogy példá­ul a korábbi szabályozás csak a közterületek közműépíté­se, -javítása céljából történő, kezelői hozzájárulás nélkü­li felbontásáról rendelkezett. Az új megfogalmazás szerint a közösségi együttélés szabá­lyaival ellentétes magatartást Új idők új szele­ként okoz gondot a kondenzvíz is tanúsít az is, aki a terület ke­zelőjétől a munka megkezdé­se előtt nem kér hozzájárulást a közterület bontásával járó járda, út építésére, javítására. Gyakorlati tapasztalat, hogy este kilenc óra után, il­letve a szombat déli harang­szót követően, továbbá mun­kaszüneti napokon is túl han­gosan szól a rádió, a tévé, a magnó, a videó, a számító­gép. Eddig a helyi rendelet­ben zajos gondként a kapá­lógép és a betonkeverő szere­pelt. Most „beépültek” ebbe a körbe az úgynevezett audio­berendezések, illetve példá­ul a robbanómotoros eszkö­zök, a sarokcsiszolók, a moto­ros fűrészek és a fűnyírók is is. Új idők új szeleként okoz­nak napi gondokat a klíma­­berendezések működtetése során óhatatlanul keletke­ző kondenzvízcseppek. A ko­rábbi rendeletben erről nem volt szó, mostantól már nem megengedett, hogy közleke­dési felületeken landoljanak. F. K. 2020. SZEPTEMBER 11., FENTEK Tizenkilenc katonai járművet rakodtak fel Tatán a vagonokra Elindultak a harckocsik a bakonyi gyakorlatra Harckocsik motorjától volt zajos a tatai vasútállomás csütörtök reggel: a honvé­dek 16 harckocsit, 2 páncé­lozott harcjárművet (BTR) és egy teherautót rakodtak vo­natra. A szerelvény a bako­nyi Brave Warrior 2020-as nemzetközi hadgyakorlat­ra szállította a tatai dandár lánctalpasait. Goletz-Deák Viktória viktoria.goletzdeak@mediaworks.hu TATA Az állomáson sárga és piros zászlóval jelezve irányí­tották a tankokat. A 42 ton­nás lánctalpasok óvatosan araszoltak előre, hogy végül pontosan a vagon közepén álljanak meg. Külső szem­lélőként sem tűnik egysze­rű feladatnak a manőver, hi­szen elég egy rossz mozdulat és megtörténik a baj. Kántor Gábor őrvezető, all. Harcko­csizászlóalj tankvezetője el­mondta, hogy a berakodás egy igazi bizalmi feladat, egy jól összeszokott csapat mun­kájának eredménye.­­ A harckocsinak háromfős személyzete van. A berako­dásnál mindig az adott tank vezetője és a tankparancs­nok dolgozik együtt. Utóbbi a berakodást irányítja a zász­lókkal. A vezető ugyanis egy szűk nyíláson csak a harcko­csi elé lát ki, hogy mi van a lánctalpak alatt, azt egyálta­lán nem látja. Ezért van szük­ség a zászlós jelzésekre - ma­gyarázta az őrvezető, aki hoz­zátette: minden harckocsit erős hevederekkel keresztbe rögzítenek elöl és hátul is, il­letve még kap egy földelőká­belt, hogy ha a magasfeszült­ség valamiért áthúzna a harc­kocsiba, az elektronika ne sé­rüljön. A 16 harckocsit, a 2 BTR-t és a teherautót a Bakonyba vitte a vonat, ahol először a Brave Warrior 2020-as nem­zetközi hadgyakorlaton, majd a tatai dandár Bátor Harcos gyakorlatán vesznek részt.­­ A mai nap a harckocsik átcsoportosítása zajlik a Ma­gyar Honvédség központi gya­korló- és lőterére, a Bakonyba. A lánctalpasok ugyanis nem mehetnek közúton, így a szál­lításukat vonattal oldjuk meg. A berakodást úgy időzítjük, hogy minél kevésbé zavarja a lakosságot a közlekedésben. Reggel 7-kor indultak el a tan­kok a vasútállomásra és ha­marosan már az összes jármű a szerelvényen volt - árulta el a parancsnok, aki hozzátette: az átcsoportosítás remek lehe­tőség volt az idei módszertani berakodás gyakorlására is. - Jelenleg nagyon sok fia­tal katonánk van, akik még nem vettek részt berakodá­son. Ezért először a módszer­tani foglalkozást tartottunk - mondta a főhadnagy. KEMMA.hu Impozáns és egyben félelmetes látványt nyújtanak a vagonokra állított hatalmas tankok Fotók: Dallos István A 60 tonnás járművek rögzítése komoly szakértelmet igényel Zászlójelzésekkel irányítják a harckocsi vezetőjét a vasúti kocsin Két gyakorlatra is mennek A magyar honvédség minden évben megszervezi a komplex harcászati gyakorlatát a Ma­gyar Honvédség központi gya­korló- és lőterén. Az 1500 fős gyakorlaton a magyar alakulatokon kívül NATO-tagállamok - román, szlovák, amerikai - vesznek részt szeptember 14. és 25. között. Majd a tatai dandár ki­jelölt erői tartanak gyakorla­tot október 4-ig szintén a ba­konyi gyakorló- és lőtéren. A gyakorlatot a kormány és a honvédség egészségügyi sza­bályozásának szigorú betartá­sa mellett végzik. Kertvárosiaktól kertvárosiaknak szól a szerdán nyílt tárlat, mely a Házunk tája címet viseli Kiállítással indul a Kertvárosi Napok-sorozat TATABÁNYA Minden év szep­temberében rendezik meg a Kertvárosi Napok-rendezvény­­sorozatot, amely rendszerint több napon át szórakoztatja a városrészben élőket. A részt­vevők számát korlátozó kor­mányrendelet miatt azonban idén a programkínálat jelen­tősen módosul, egyebek mel­lett a sokak által várt 11. Le­csófesztivál is elmarad. A kert­városi tehetséges amatőr mű­vészeket bemutató Házunk tá­ja című kiállítással nyílt meg a hagyományos programsoro­zat, melynek megnyitóján a városrész képviselője, Hoffer Dávid tartott beszédet, mely­ben elmondta: a városrész la­kójaként örül, hogy a művésze­ket erről az oldalukról is meg­ismerhetik a kertvárosiak. Seffer László gitárszólója után alkotásaik révén bemutatkoz­hatott a négy alkotó is: Bogár Ildikó fotóival, Turecsekné Varga Erzsébet festményeivel, Pákai Tímea textilmunkáival, illetve Völgyesi Ferencné go­belinmunkáival ékesíti a mű­velődési ház folyosójának galé­riáját, egészen október 31-ig. A falakat színesítő vegyes kiállí­táson a látogatók tájképekről készült vászonfotókat, mak­ramé technikával készült fal­díszeket tekinthettek meg, a színes miliőt a természet cso­dáit leképező festmények, va­lamint a megye nevezetessé­geit megörökítő hímzések pe­dig csak tovább fokozták. Pá­kai Ernő, a Bányász Művelődé­si Otthon vezetője elmondta: a kiállításon minden évben a he­lyi művészeknek szeretnének megjelenési lehetőséget biz­tosítani. Hozzáfűzte: a Lecsó­fesztivál helyett szeptember 12-én egy szabadtéri Kerti Par­tival igyekeznek kárpótolni a lakókat, ahol a jó zene mellett a művelődési házban működő társastáncközösség csalogatja majd táncba a résztvevőket. R.V. Vegyes kiállítással kezdődött meg a Kertvárosi Megújul a ház A művelődési otthon vezetője a kiállítás megnyitóján beszé­dében elárulta: a ház belső felújítást kap, a munkálato­kat várhatóan januárban kez­dik majd el. Az aula, és a szín­házterem nyer majd új külsőt. Pákai Ernő előre is a lakosok türelmét kérte, hiszen a felújí­tási munkálatok időtartama alatt a művelődési ház nem fogad látogatókat. Hozzátet­te: addig is szeptemberben további programmal kedves­kednek 20-án, a Terra Willy című mesefilmet vetítik majd.

Next