24 óra, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-10 / 238. szám
MEGYEI KORKÉP Műfüves focipályát és sportudvart is átadtak TÁT Felavatták pénteken délután a mintegy 34 millió forintból megépített és világítással is ellátott új műfüves focipályát, valamint a III. Béla Általános Iskola 30,3 millió forintból felújított sportudvarát. Az átadóünnepségen Túri Lajos polgármester elmondta, hogy újabb közösségi felületekkel gyarapodtak és minden beruházásnak örülni kell, különösen akkor, ha az a jövő nemzedékét szolgálja. Dr. Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője örömtelinek nevezte, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) támogatásával és önkormányzati önrész felhasználásával megépült a pálya. Véleménye szerint ez a projekt is bizonyítja, hogy a kormányzat a jelenlegi helyzetben is törekszik arra, hogy ne álljanak le a beruházások és hogy működjön az ország. Dr. Koncz Csaba kormánymegbízott, az MLSZ megyei társadalmi elnöke örömtelinek nevezte, hogy már a 44. pályát adhatják át a megyében. Reméli, hogy ez a pálya az egyesületi sportélet mellett baráti közösségek javát is szolgálja majd. Steindl Balázs, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte: csak összefogással lehet nagy eredményeket elérni. A pályákat Kardos Mihály plébános áldotta meg, majd Túri Lajos, Csillag Csaba, a Duna-Gerecse Táj Sportegyesület elnöke és dr. Völner Pál átvágta a szalagot. Az ünnepség végén a gyermekek hivatalosan is birtokba vehették a pályát. W. P. Birtokba vették az új pályát Születésükkor 87 napot kellett a kórházban tölteniük a lányoknak Felnőttek a hármasikrek, különböző terveik vannak Három baba alakja rajzolódott ki az ultrahang képernyőjén évekkel ezelőtt, ekkor tudta meg Heindrich-Dávid Noémi, hogy legnagyobb meglepetésére három kislányt is hord a szíve alatt. A Kaiibach lányok a héten ünnepelték tizennyolcadik születésnapjukat, az ikrek anyukájával a lányok születéséről, cseperedéséről és terveiről beszélgettünk. Raffael Veronika veronika.raffael@mediaworks.hu TATABÁNYA - Édesanyám kísért el a vizsgálatra, amikor terhességre gyanakodva orvoshoz fordultam. A rokonságban volt már példa ikerterhességre, mindig is ikreket szerettem volna magam is. Döbbenten néztem az orvosra, mikor kiderült: hármasikreket várok. Rögtön behívtam anyukámat, hogy együtt éljük át a pillanatot. Sokat köszönhetek neki - emlékezett vissza a kezdetekre Hendrich-Dávid Noémi, a lánytrió anyukája. Az édesanya elbeszélése alapján az ikrek élete nem kezdődött felhőtlenül: terhessége idején jó pár hónapot kórházban töltött, szigorú orvosi felügyelet alatt. A gyerekek koraszülöttként jöttek világra 2002 októberében, apró testtömegük és éretlen tüdejük miatt további 87 napot kellett a kórházban tölteniük. A lányokat - születési sorrendben Noémit, Annát és Kittit - csak egy hónapnyi erősödés után vehettem a kezembe. A mai napig emlékszem az ötös, hatos és hetes inkubátorok hangjaira - idézte fel a babakor nehézségeit Hendrich-Dávid Noémi. A későbbiekben, a hazatérést követően rendszeresség és fáradalmas napok következtek: kontrollvizsgálatok, napi hatszori tornáztatás, fürdetés és etetés. A gyerekek gyermekkoruk óta úszni járnak, így az iskola mellé a napi úszásóra is társult. A szoros ütemezésű mindennapok rutinja azonban ezt követően a lányok hasznára vált. Ahogy a születésüket követően, úgy később is szabályok és sűrű napirend várt rájuk, de a lányok így fegyelmezettségben, rendben nőttek fel. Ezt a mai napig kamatoztatják - mesélte a mostanra felnőttkorba lépett trióról a büszke anyuka, aki hozzátette: a lányok középiskolába járnak, két hónapja szereztek jogosítványt, és nemsokára nyelvvizsgát is tesznek. - Mindüknek megvan a maga érdeklődési köre. Noémi Annával együtt jár iskolába, legidősebbként logisztika és vámügyintézés szakirányon. Anna, a középső lányom egész konkrét tervekkel rendelkezik. Légiutas kísérő szeretne lenni, imádja a repülést. Kitti, aki egész kiskora óta egy kis különc, másik iskolát választott. A sport irányába mozog, szereti a biológiát és az anatómiát - árulta el a lányok terveiről az anyuka. Hendrich-Dávid Noémi mindig ikreket szeretett volna. A kórházban csak egy hónapnyi erősödés után vehette kézbe a babákat Fotó: MW **% lKEMMA.hu 2020. OKTÓBER 10., SZOMBAT Szívmelengető pillanatok - Sok könyv szól az ikrekről és ahogy olvastam: a testvérek között különleges kapcsolat van. A lányok a nap minden órájában beszélgetnek, mégis mikor hazaérnek úgy köszöntik egymást, mintha ezer éve nem látták volna egymást - mesélte az egyedülálló kapocsról Hendrich-Dávid Noémi. A szívmelengető pillanatok mellett vicces helyzeteket is okoz az, hogy a lányok nagyon hasonlítanak egymásra. Sokszor vesznek fel egyforma ruhát a lányok. A forgalmi vizsga napján farmerben és fehér pólóban indultak el, a vizsgabiztos össze is keverte őket, ahogy néha én is szoktam, a mai napig is - árulta el Noémiről, Annáról és Kittiről az édesanyjuk. Különleges koncert várta az újjáépült megyei könyvtár épülete előtt az érdeklődőket Szájmaszkban énekelt a közönsé a vegyeskarral TATABÁNYA A közönséget is megénekeltette a Bárdos Lajos Vegyeskar a Könyvtári Napok keretében szervezett programon a József Attila Megyei és Városi Könyvtár új épülete előtt. A koncert előtt Mikolasek Zsófia, az intézmény igazgatója köszöntötte az érkezőket. Elmondta: a megyei könyvtár életében nagyon különleges az idei Könyvtári Napok. A vírus miatt az események nagyrészt felköltöztek az online térbe, ugyanakkor a költözés után már készülnek a megnyitóra. A koncertnek több apropója volt: az egyik, hogy Feketsné Kisvarga Anita, a könyvtár egyik munkatársa tagja a kórusnak, így is szerették volna megmutatni, hogy az itt dolgozók mennyire sokoldalúak. - Ugyanakkor azt mondják, aki énekel, az nem fél - mondta. - Ebben az időszakban nagy szükségünk van a dalokra. Szeimann Zsuzsanna kórusvezető elmondta: nagyon várták a koncertet. Az együttes márciustól augusztusig nem tudott próbálni, csak online tartották a kapcsolatot. A nyár utolsó hónapjában abban a reményben gyűltek össze, hogy meg tudják tartani a Bakancsos koncertet. Sajnos azonban azt is fel kellett költöztetni az online térbe. „Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk” - Kodály Zoltán aktuális soraival indítottak, majd reneszánsz madrigálok után Bárdos Lajos szerzeménye következett, végül egy igazi meglepetés. Az oroszlánkirályból is ismert The Lion Sleeps Tonight, amelyet a kórustagok otthon, önállóan tanultak meg. A vastaps után a ráadás egy népdal volt, amelyet már együtt énekeltek a szájmaszkos közönséggel. Szombaton kalandtúrára várják az érdeklődőket a Könyvtári Napok keretében. S. G. Az együttes márciustól augusztusig nem tudott próbálni. Nagyon várták a mostani fellépést Fotó: Z. I.