24 óra, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-17 / 216. szám

^ MEGYEI KÖRKÉP hírek Tévét kaptak a mentősök TATA Nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is egyetért a tatai székhelyű Derik Technika Kft. azzal, hogy segítsük mindennapi hőseinket. Figyelnek a köz­tünk dolgozó, sokszor termé­szetesnek vett hősök áldo­zatos munkájára. A cégcso­port már korábban is ado­mányozott ózongenerátort, valamint öltözőszekrénye­ket megyei mentőállomá­soknak. Kvittung Dániel, a Tatai Mentőállomás vezető­je a Der­k Technika vezetői­vel megosztotta, hogy az éj­szakai sofőrpihenőbe szük­séges lenne egy televízió - a régebbi cserére érett. Eleget tettek a kérésnek, szerdán átadták a készüléket. Indul az e-színházi fesztivál MEGYEI INFORMÁCIÓ Szep­tember 17-26. között először rendeznek Magyarországon online színházi seregszemlét. A legjobb előadásokat és ala­kításokat szakmai zsűri dí­jazza, a kilencnapos fesztivál utolsó napján, élő eredmény­­hirdetés keretében. A zsű­ri értékelése mellett a nézők is szavaznak és döntenek: a nézők voksai alapján kerül ki­osztásra az eSzínház Feszti­vál Közönségdíja. A fesztivál­ra a tatabányai Jászai Mari Színház a Vonat elé legug­golni és a Szutyok című előa­dásokkal nevezett, amelyre azok a nézők, akik jegyet vál­tanak, szavazhatnak is. Állampolgári esküt tettek TATA A közelmúltban ismét ál­lampolgársági eskütételek helyszíne volt a tatai város­háza. A díszteremben a kuj­­bisevi születésű Babics Júlia és a rimaszombati születésű Boros Eszter tette le esküjét, melyet Michl József polgár­­mester hitelesített. A MoLaRi része a villámlás és a lakossági riasztás Ötven aktív végpont figyeli a napjainkat A katasztrófavédelmi szak­emberek által kidolgozott meteorológiai és vegyi mo­nitoring, valamint lakossá­gi riasztó (MoLaRi) rendszer jelen van megyénkben is. Fenyvesi Károly Karoly.fenyvesi@mediaworks.hu MEGYEI INFORMÁCIÓ A napok­ban írtunk arról, hogy egy me­gyénkbe látogató nagyon meg­lepődött azon, hogy házigazdá­ik közelében úgy szólalt meg egy sziréna, hogy a helyieket szinte semennyire sem zavar­ta. Mint kiderítettük, a me­teorológiai és vegyi monitor­ing, valamint lakossági riasz­tó (MoLaRi) rendszer műkö­dött az adott néhány percben. A hálózatról Varga Mihály Se­bestyén tűzoltó főhadnagytól, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság szóvivőjétől kértünk és kaptunk információkat. Benne vagyunk a megyei tizenegyben Mint megtudtuk, a MoLa­­Ri-rendszert Borsod-Aba­­új-Zemplén, Csongrád-Csa­­nád, Fejér, Hajdú-Bihar, He­ves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében, illetve Buda­pesten építették ki, ennek so­rán 667 lakossági riasztó-tájé­koztató, illetve 419 monitoring végpontot telepítettek. Ha va­lamelyik veszélyes üzemből meghibásodás vagy baleset miatt veszélyes vegyi anyag kerül a levegőbe, ennek kon­centrációját a telepített szon­dák azonnal mérik, illetve bi­zonyos helyeken a meteoroló­giai adatok is azonnal tanul­mányozhatók a katasztrófa­­védelmi ügyeleteknél. A mért adatok kiértékelése minden nap minden órájában folya­matosan zajlik. Amennyiben a helyzet indo­kolttá teszi, a riasztó végpon­tokról szirénákkal és hang­szórókon keresztül riasztják az érintett lakosságot, tájékoz­tatják őket a követendő maga­tartási szabályokról. Ezek kö­rében ott lehet, hogy az ajtók, ablakok becsukásával otthon kell maradni, illetve, hogy a hatóság felszólítására el kell hagyni az épületet, meghatá­rozott helyre kell távozni. Megyénkben Esztergom és Dorog térségében huszonnégy, Komárom és Almásfüzitő kör­nyezetében tizenhárom. Nyer­gesújfalun tizenhárom riasz­tó végpont található. A rend­szert a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek másfél ki­lométeres körzetében építet­ték ki. A MoLaRi-rendszer fo­­lyamatos üzembiztonsága, el­lenőrzése érdekében a rend­szer részeit meghatározott idő­szakonként tesztelik. A riasz­tó végpontok próbáit általá­nosságban a hónap első hétfő­jén tartják meg, kivételt képez­nek azok a napok, amikor er­re az időpontra nemzeti vagy egyházi hivatalos ünnep esik, ebben az esetben a próbák idő­pontja a soron következő hétfő. Félelmetes szavak is szólhatnak odafentről Már túl vagyunk a szeptem­beri, elmúlt heti hétfőn meg­tartott, úgynevezett hangos üzemű, teljes körű sziréna­próbán. Az idei esztendőben az érintett településeken már csak csökkentett üzemű, a szakzsargonban morgatóként emlegetett próba lesz október 4-én, november 8-án és de­cember 6-án, mindhárom na­pon 11 órai kezdéssel. Az érin­tett településeken élők több­sége számára ezek a percek már rutinszerűek, pedig fon­tos üzenetként szólalnak meg a szirénák, hangzik el néhány mondat. Nem várt, nagyon re­mélten nem bekövetkező eset­ben, nagyon izgalmas, sőt fé­lelmetes mondatok is elhan­gozhatnak a hangszórókból. Ezek az úgynevezett éles pil­lanatok lehetnek. Ezekben az esetekben nagyon érdemes odafigyelni arra, mi hangzik el a megszólaló hangszóróból. Varga Mihály Sebestyén válaszolt kérdéseinkre­Fotó: MW A lakosság biztonságát szolgálja Varga Mihály Sebestyén főhad­nagy, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság szóvivője elmondta azt is, hogy a riasz­tó végpontok telepítése alapo­san kidolgozott akusztikai ter­vek alapján történik. Az adott település felmérését követő­en a katasztrófavédelem által megbízott mérnökcsoport ha­tározza meg a riasztó végpon­tok pontos helyét. Elsődlege­sen állami, önkormányzati tu­lajdonú ingatlanokra telepítik ezeket. Az adott területen élők­nek egyformán kell hallaniuk a vészjelzéseket és a követendő magatartási szabályokat. A MoLaRi-rendszert nem a ve­gyi üzemek jelentette fokozot­tabb veszélyeztetettség miatt építették ki, a veszélyes ipa­ri üzemeket a katasztrófavé­delem rendkívül szigorú és fo­lyamatos hatósági kontroll alatt tartja. A rendszert a ma­gasabb szintű üzemi felügye­let biztosítása és a lakosság biztonsága érdekében alakí­tották ki. 2021. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK Műszaki rajzok alapján kérdezhettek a lakosok ESZTERGOM Várhatóan szep­tember végén elkezdődik a De­ák Ferenc utca Pór Antal tér­től a Széchenyi térig tartó sza­kaszának a felújítása - hang­zott el szerdán, a térnél tar­tott lakossági fórumon. A je­lenlévők Berek Eleonórától, a polgármesteri hivatal város­­fejlesztési osztályvezetőjétől, illetve Ozorák Gábor műsza­ki ellenőrtől megtudtuk, hogy alaposan megváltozik az ut­cakép. A korábban felújított Bottyán János utca mintájára 180 méter hosszú szakaszon a régi töredezett aszfaltbur­kolat helyett kockakő burkola­tot kap az úttest, továbbá a jár­dákat nemcsak felújítják, ha­nem valamelyest ki is szélesí­tik őket. A lakók érdeklődtek a parkolóhelyekkel kapcsolat­ban is, mivel ebben az utcában nem kis bosszúságot okoznak a közlekedők azzal, hogy sza­bálytalanul állnak meg a ko­csikkal. Ozorák Gábor a be­mutatott műszaki rajzok alap­ján elmondta, hogy az útpálya minimálisan szűkül és a jö­vőben csak az utca Duna felő­li oldalán lehet majd parkolni, továbbá a Pór Antal térnél öt új parkolóhelyet is létesítenek. Elhangzott, hogy az utca­kép rendezésének fontos ele­me, hogy az érintett szaka­szon új fákat is ültetnek majd. A legfontosabb talán az, hogy az ivóvízvezeték-hálózat re­konstrukciója mellett elvá­lasztják egymástól a szenny­víz- és csapadékvíz-elvezető rendszert és új víznyelőket is kialakítanak. W. P. Jelentősen átalakul a Deák Fe­renc utca látképe Fotó: W. P. Fontos lenne a komáromi Duna-partot fejleszteni, és behozni a helyiek életébe is a folyót Kulcsfontosságú szerepe lehet a térségnek KOMÁROM A Monostori erőd Dunai bástyája adott otthont a negyedik Duna-konferenciá­­nak, ahol a Rába-Duna-Vág Eu­rópai Területi Társulás (RDV EXT) térségének fejlesztései­ről, pályázati lehetőségekről és tervekről is szó esett. A megjelenteket dr. Molnár Attila polgármester köszöntöt­te, aki arról beszélt, azért tart­ja hasznosnak ezt a konferen­ciát, mert pont azt a térséget próbálja meg felölelni, amely az elkövetkezendő időszakban kulcsfontosságú szerepet fog betölteni.­­ Ha megnézzük, hogy a Du­na régió hazánk és Szlovákia relációjában milyen gazdasá­gi fejlődési pályán van, ak­kor azt mondhatjuk, hogy Kö­­zép-Európának ez a térsége Burgenland és Bécs felé kell vesse a tekintetét. Elég, ha a számok nyelvén annyit mon­dok, csak Komáromba 120 milliárd forint fejlesztési for­rás érkezett és érkezik. Hozzátette, fontos lenne a komáromi Duna-partot fej­leszteni, és behozni a közpon­ti gondolkodásba a helyiek éle­tébe is a folyót. Hangsúlyozta, fontos, hogy a térség összefog­jon, és egységes gondolkodás­sal vegyék fel a harcot a ver­senyképesség területén. Németh Zoltán, az ADV EUT elnöke elmondta, társulásuk a szlovák-magyar határsza­kaszt, amelyet a Duna köt ös­­­sze, már teljes egészében le­fedi. Céljuk, hogy a pályáza­ti adminisztrációt a lehető legészszerűbben egyszerűsít­sék, megkönnyítsék a pályá­zók helyzetét. Feladataik közé tartozik a pályázatírás és menedzselé­si tevékenység, valamint a Kisprojekt Alap működtetése. Ennek segítségével kisebb fej­lesztéseket is meg tudnak va­lósítani, immár 117 nyertes pályázatot mondhatnak ma­gukénak. A megnyitó után Vass Em­ma, az RDV ETT igazgatója ismertette a társulás szere­pét a határtérség fejlesztésé­ben. Később dr. Oroszi Viktor György, az Európai Unió Du­na Régió Stratégia nemzeti koordinátora tartott előadást prioritási területeikről és az ehhez kapcsolódó pályázati lehetőségekről. Az előadások délután is folytatódtak, szó esett a transznacionális és inter­­regionális együttműködési programokról, a vízminőség helyreállításról és megőrzé­séről, valamint a vízi turiz­musról is. K. D. Dr. Molnár Attila, Németh Zoltán, Vass Emma és dr. Oroszi Viktor

Next