Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2001. március (6. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-17 / 63. szám

Megyei krónika hírlap Megyénk is bemutatkozik az Utazás 2001-en Több megyei kiállítóval is találkozhatunk a március 21-én nyíló Utazás Nemzetközi Ide­genforgalmi Kiállítás és Szakvásáron Buda­pesten, a vásárközpontban. Az idén már hu­szonnegyedik alkalommal megnyíló kiállítás 21-én a szakmát, 22-e és 25-e között pedig az utazni vágyó nagyközönséget várja. Az Utazás 2001­ kiállításon 46 állam 870 kiállítója mutat­kozik be, köztük találjuk egyebek mellett Ko­­márom-Esztergom megyét is. Szűkebb ha­zánk a megyei Tourinform Iroda szervezésé­ben mutatkozik be. A mintegy tizenkét négyzetméteren me­gyénk idegenforgalmi nevezetességeinek képi és nyomtatott bemutatása mellett az önkor­mányzatok képviselői és a turizmusban érde­kelt vállalkozók kínálják majd szálláshelyei­ket, szolgáltatásaikat, program­jaikat. Az ér­deklődők a megyei standot a Közép-Dunántú­li Regionális Marketing Igazgatóság standján (B-pavilon, 11/A-stand) találják. Programjait kínálja majd Esztergom város utazási irodája, a Gran Tous (B-pavilon, 3/G- stand), a komáromi Monostori Erőd Hadkul­túra Központ Közhasznú Társaság - érdekes­ség, hogy a kht. az erődítményben lévő ágyút a vásáron is „megmutatja” az érdeklődőknek­­ (B-pavilon, 13/L-stand), a Villapark Várgesz­tes (B-pavilon, 13/P-stand), a komáromi Tour­inform Iroda (B-pavilon, 11/E-stand). A lovas­turizmussal foglalkozó idegenforgalmi vállal­kozók külön pavilonban, a 17-es számúban mutatkoznak be, ahol megismerkedhetünk majd a Kisbéri-félvér és a Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesülettel is. A legelső szakmai napon az idén már tize­dik alkalommal rendezik meg a Welcome to Hungary elnevezésű beutaztató börzét, amely elsősorban a külföldi szakemberek számára ad pontosabb képet a magyar utazási ajánla­tokról. A kiállítás hazai díszvendége a Tisza folyó térsége. Újjászületését, megmentésének lehe­tőségeit, a számos üdülési lehetőséget, illetve programot négy tiszai régió mutatja majd be. A külföldi díszvendég az idén Tunézia lesz. Az észak-afrikai ország ad otthont ebben az év­ben a mediterrán játékoknak, kínálata szinte valamennyi témacsoporthoz kapcsolódik. A Külügyminisztérium Európa-standja az idén egy szálloda hangulatát idézi. Az „Euró­pa Hotelben” a csatlakozás turisztikai ágaza­tot érintő kérdéseiről kapnak információkat az érdeklődők. Tímár Á. A Villapark Várgesztes rendszeres résztvevője a kiállításnak Fotó: RóTi Hősökre emlékeznek 1945. március 18-án Tata­­ térségében a Magyar Királyi Honvédség menetoszlopát­­ ellenséges légitámadások­­ érték, melynek következté­b­­­en 38 honvéd elesett. Ezek a hősök Tatán, a Környei úti­­ temetőben lettek eltemetve.­­ Nyughelyüket 2000. október­­ 29. óta­­ tatai kezdeménye­­­­zésre - méltó síremlék őrzi.­­ Az évforduló kapcsán vasár­­­nap 10 óra 30 perckor közös­­ megemlékezést tart a Tatai­­ Polgármesteri Hivatal, a Rá­­­­kóczi Szövetség Tatai Szer­­­­vezete és a Vitézi Rend KÉM­I alcsoportja Koszorúzás fáklyaláng mellett Szomódon a község ön­­­­kormányzata által rende­­­­zett március 15-ei ünnep­li­séget hagyományosan fák­­­­lyaláng mellet rendezik­­ meg. A harmadik évezred­­ első ünnepén a rosszra for­­­­dult időjárás miatt az ün­­­­neplő közösség művelődé­­­­si házban kényszerült he­lyet foglalni. Az Ifjúság­i Klub, a zeneiskola és az ál­­­­talános iskola énekkará­­­­nak, valamint a felnőtt­­ színjátszó csoport színvo­nalas műsorral tiszteleg­­­­tek a szabadságharc és for­­­­­­radalom hősei előtt. Ünnepi beszédet mon­­­­dott Grúber Miklós Csa­­­­ba, a község polgármeste­re, aki a program végén­­ Csicsai Istvánné körjegy­­­­ző társaságában - a hagyo­­­­mányoknak megfelelően f fáklyaláng kíséret mellett ! - koszorút helyezett el a II.­­ világháború áldozatainak­­ emlékműve talapzatára. 1 Tette ugyanezt az I. világ­­­­háborús emlékműnél Ge­­r­csei György alpolgármes­­­­ter és Beck Ottón­é, az Ál­­­­talános Művelődési Köz­pont igazgatója Crisan Marius Jár a délutáni és az éjszakai pótlék a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltóknak A Magyar Köztársaság Leg­felsőbb bírósága ítélete sze­rint a tűzoltóknak meg kell kapniuk a délutáni és éjsza­kai pótlékuk után elmaradt összeget. A parlament 1996-ban fo­gadta el a szolgálati törvényt, amelynek végrehajtásában szerepel a tűzoltók éjszakai és délutános műszakpótléka. Ennek értelmében 1997. no­vember 1-jétől hivatalosan jár a tűzoltók számára ez a pót­lék. A kormányrendelet a kö­vetkezőképpen rendelkezik: „Éjszakai pótlékra az jogo­sult, aki vezényléses vagy vál­tásos szolgálati időrendszer­ben - folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szerve­zett beosztásokban szolgála­tot teljesítők kivételével - es­te 22 és reggel 6 óra között látja el szolgálati feladatát.” Ugyanez vonatkozik a mun­kájukat 14 és 22 óra között végzőkre is. A hivatásos önkormányzati tűzoltóknak kamatokkal együtt, mintegy hétmilliárd forinttal tartozik a központi költségvetés. A Belügymi­nisztérium tudomásul vette az ítéletet és a közvetlen irá­nyítása alá tartozó tűzoltósá­gok részére már átutalta az összeget. Mivel az önkor­mányzati hivatásos tűzoltósá­gok fenntartója az önkor­mányzat, ezért a többi Tűzol­tóság elmaradt pótlékának kifizetése a saját önkormány­zatot terheli. Tatabánya város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságá­nak az elmaradt bérpótléka kamattal és járulékaival mint­egy 58 millió Ft. 2001. évtől az intézmény költségvetésé­ben beépítésre kerülnek majd, azonban az 1997-2000. évi pótlékokat külön kell az önkormányzatnak rendeznie. Tatabánya Megyei Jogú Vá­ros Közgyűlése február 1-jei ülésén határozatában­­ ki­emelt előirányzatként biztosí­totta ezt az összeget a tűzol­tók számára, amely február első hetében átutalásra ke­rült. Ennek ellenére az önkor­mányzat nem mond le az összeg központi költségve­tésből való visszatérítéséről. Az illetménypótlék kom­penzációjának mértékéről a belügyminiszter felhatalma­zása alapján március 21-én kezd egyeztető tárgyalásba Bencsik János polgármester és dr. Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője. Mintegy 58 millió forintra számíthat a tatabányai tűzoltóság Fotó: RóTi 2001. MÁRCIUS 17., SZOMBAT 3 Több helyszínen is megnyitották a bakonyi fesztivált Folytatás az 1. oldalról A bakonyszombathelyi polgármester szólt arról, hogy a bakonyi amatőrfesztiváli mozgalom bakonyszombathelyről indult el, a helyi lakosság művészetpártoló aktivitásától kí­sérve. Ennek megfelelően a régi ismerősök között köszön­tötte a tatabányai és oroszlányi Bányász és nemzetiségi dal­köröket, a bakonytérségi ifjúsági néptáncegyüttest, Nyer­gesújfalu, Nagyigmánd, Ácsteszér együtteseit. Külön szere­tettel a szlovákiai Gúta és Dunamoc folklórcsoportjait. A bakonyszombathelyi együttesek közül fellépett az óvodai néptánccsoport, gyermekjátékokat mutattak be az általános iskolások, sikert aratott a Tavaszka néptánc­együttes. A záróműsorban a magas színvonalú Rába Nép­táncegyüttes műsorát hosszantartó tapssal köszönte meg a lelkes bakonyszombathelyi közönség. A fesztivál szomba­ton Bakonysárkányban folytatódik, a művelődési házban délután 14 órai kezdettel. A zárónap vasárnap Kisbéren a sportcsarnokban lesz, ugyancsak 14 órai kezdettel. Beszélgetés a főszervezővel A kisbéri millenniumi zászló­átadásról szóló tudósítása­inkban többször elhangzott, hogy annak záróműsora, a kisbéri Bakony Néptánce­gyüttes fellépése egyben a VIII. Bakonyi Amatőr Népmű­vészeti Fesztivál nyitánya volt. A folyamatosan zajló eseményekről Pintér Lajos főszervezőt, a kisbéri polgár­­mesteri hivatal közművelődé­si referensét kérdeztük. - Sokban megkönnyíti a munkámat - mondotta - hogy a több napon át, több helyszínen zajló rendez­vénysorozat felett nem csak Kisbér önkormányzata s dr. Udvardi Erzsébet polgár­­mester vállalt védnökséget, de a Bakonytérségi Önkor­mányzatok Szövetsége is. Az idetartozó községek pol­gármesterei közül a rédei Pölöskei József, a bakony­szombathelyi Háberfelner László, a bakonysárkányi Weilandics István, a tárká­­nyi Futó Lajos vállalták, hogy településükön, műve­lődési házaikban fogadják műsorainkat, s a rendezvé­nyek lebonyolításában segí­tenek hivatalaik, intézmé­nyeik munkatársai is. Kap­tunk továbbá segítséget az etei, császári vezetőktől, művészeti csoportoktól, lesz a fellépők között bábol­nai, banai, ácsteszéri s nagyigmándi együttes - s természetesen a fogadó te­lepüléseken a helyei cso­portok is fellépnek, vezető­ik segítenek a rendezésben. - Hány együttest fo­gad most a Bakonyalja? - Összesen közel hatvan együttes lép fel, s ez több, mint ezer műkedvelőt je­lent. A közönséget is szá­mítva több ezer ember meg­mozdulása volt várható. El­sősorban a régi hagyomá­nyokat őrző városi együtte­sekre számítottunk, fellép­nek a műsorokban az oroszlányi, a tatabányai, ko­máromi együttesek, továb­bá az almásfüzitői, kocsi, környei csoportok. A másik jelentős bázisunk a megyé­ben s az országban lévő nemzetiségi községeink ha­gyományőrző együttesei­nek tábora. Mint évek óta­­ itt vannak, itt lesznek a vér­tessomlóiak, várgesztesiek, bokodiak, naszályiak, le­ányváriak, száriak, sárisápi­ak, bajótiak, óbarokiak, nyergesiek, tápszentmikló­­siak, marcellháziak, rácke­veiek, száriak, balatonalmá­­diak... -A határokon túlról? - Őket megkülönbözte­tett szeretettel fogadjuk, hi­szen tudható, hogy környe­zetükben milyen óriási je­lentősége van a magyar népzene, néptánc ápolásá­nak s tudjuk azt is, hogy számukra óriási jelentősége van annak is, hogy az anya­országban felléphetnek. Március 16-án Bakony­­szombathelyen fellépett a szlovákiai Gúta nyugdíjas népdalköre­s gyermektánc­együttese, a dunamocsi vadvirág hagyományőrző együttes. Tárkányban Gúta népdalegyüttese, Mosoly együttes, Ekel táncegyütte­se, Pázmándfalu citerazene­­kara s az erdélyi Vajda­­szentivány zenekara lépett fel. Szombaton Bakonysár­kányban - sok magyar együttes mellett - a szlová­kiai Dunaradvány népdal­köre s az észak komáromi táncosok és zenészek lép­nek fel, míg Kisbéren a zá­rógálán vasárnap este a vaj­dasági Törökkanizsa tánce­gyüttesei lesznek vendége­ink. Sulyok Kálmán Artesyn-gyáravató Tatabányán A tápfeszültségi iparág­­ egyik kiemelkedő cége a flo­­­­ridai székhelyű Artesyn I Technologies Inc., mely­­ energiaátalakító eszközöket,­­ rendszereket és logisztikai­­ szolgáltatásokat biztosít a vi­lág telefonkommunikációs­­ vállalatainak. Az Artesyn vállalat még 1997-ben az amerikai Zyrec­h Corporation és a Computer Products cég egyesüléséből jött lére és leányvállalata lett a tatabányai tápegységeket­­ gyártó cég. A tatabányai gyár Artesyn KFT néven az euró­pai piacra készült tápegysé­gek szervizelését végezte, majd 1998 végén beindítot­­­­ták a tápegységek gyártását­­ is olyan sikeresen, hogy az Artesyn Technologies hét­­­millió dolláros beruházással­ 10 ezer 700 négyzetméter­­ alapterületű új gyárat épített­ fel Tatabányán. Az új gyár avatása csütör­tökön délelőtt fél kilenckor­­ lesz, a Tavaszmező út 4. szám alatt. Az eseményre­­ várják Stumpf István kan­cellária minisztert, Thomas Robertsont, a VSA megbízott­­ budapest nagykövetét, az Ar­ j­tesyn amerikai vezérigazga­­­tóját, valamint Bencsik Já­­­nos polgármestert is.

Next