Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2010. július (15. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-19 / 166. szám
14 líIilTüfa SPORT RISZTOV GYŐZÖTT A HOSSZÚTÁVÚSZÓ EKSOROZAT TÖRÖKORSZÁGI ÁLLOMÁSÁN Risztov Éva győzött 5 kimen a hosszútávúszók Európa Kupa-sorozatának harmadik állomásán, a törökországi Kocaeliben - tájékoztatta szombaton a magyar szövetség az MTI-t. A korábban normálmedencében is sikeres magyar úszó a balatonfüredi nyíltvízi Európa-bajnokságra készül, amelyet az augusztus 9. és 15. között, Budapesten sorra kerülő kontinensviadal előtt rendeznek meg. NÉMET NAGYDÍJ: TALMÁCSI HATODIK - Talmácsi Gábor a hatodik helyen végzett vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíján a Moto2 géposztályban. A magyar motoros az ötödik helyről indult idei legjobb nyi pozícióját megszerezve és rögtön az első kanyarban az élre állt Két körrel később az első helyről kezdő Ianmine megelőzte őt, és ketten messzire elhúztak a mezőnytől. Féltávnál egyre közelebb zárkózott az üldözőboly, és a vb-pontversenyben vezető Elias, valamint Corsi is megelőzte a magyart. Corsi azonban nemsokára kiesett, így Talmácsi ismét dobogós helyen találta magát, ám 3 körrel a vége előtt hárman is elhaladtak mellette. NBA: LITVÁN CENTERT IS VÁSÁROLT A MIAMI Zydrunas Flgauskas lett a kilencedik új szerzemény az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) „nagybevásárlást” tartó Miami Heatnél. A 221 centis, 35 éves litván center a szupersztár LeBron Jameshez hasonlóan a Cleveland Cavalierstől költözik Floridába, amelyik csapatnál eddigi 12 NBA-idényét töltötte. A 2006-ban bajnok Heat korábban hosszabbított Shayane Wade-del, továbbá megszerezte James mellett Ghris Bosh-t is. NÁPOLYBA SZERZŐDÖTT A VB-NEGYEDIK URUGUAYI CSATÁR A Napoli csapatánál folytatja pályafutását Edinson Cavani, a dél-afrikai világbajnokságon negyedik uruguayi válogatott labdarúgója A 23 éves csatár Palermóból költözik át Nápolyba, miután három idényt lehúzott a szicíliaiaknál. A szombaton megkötött üzlet részleteit nem hozták nyilvánosságra TEREPRALI OB: SZALAY BALÁZS ÚJABB GYŐZELME Sorozatban a harmadik bajnoki futamgyőzelmét aratta a Szakig Balázs, Bunkoczi László páros a tereprali országos bajnokság idei ötödik futamán, a PROHUN 500-on. A Gyula térségében megrendezett versenyen Szalay mögött Korda Erik lett a második, Fazekas Károly a harmadik helyen végzett. A bajnokságban Szalay 41,5 pontra növelte előnyét Kordával szemben. A viadalon, melynek 1010 kilométeres össztávjából 533 kilométer volt a mért szakasz, 25 autós egység állt rajthoz. Öttusa Európa-bajnokság, Debrecen Ezüstérmes a női csapat Ezüstérmet nyert szombaton a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású magyar női csapat az öttusázók debreceni Európa-bajnokságán. Az első helyen a németek, a harmadikon pedig a britek végeztek. Egyéniben Gyenesei ötödik, Tóth hetedik, Kovács 18. lett. Az egyéni induló Pataki Viktória a 31. helyen zárt. Győzött - címét megvédve - a francia Amélie Cazé, másodikként az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn, míg harmadikként a litván Donata Rimsaite ért célba A magyarok a vívás után a negyedik helyen álltak, majd erőteljes úszással az élre álltak, s pozíciójukat a kevés hibával végrehajtott lovaglással megőrizték, de csak négy ponttal vezettek a britek előtt, ami a lövészetes futásban egyetlen másodpercnek felel meg. Az utolsó szakaszban jó teljesítménnyel sikerült maguk mögött tartaniuk a szigetországiakat, a jól hajrázó németek azonban megelőzték őket. „Mind a három lány, sőt az egyéni induló Pataki Viktória is minden megtett a sikerért, valamennyien nagyon jól versenyeztek. Még hiányzik nekik a rutin, de tudni kell, hogy a magyar csapat a legfiatalabb. Ha majd több tapasztalatuk lesz a lányoknak, még jobb helyezéseket érhetnek el” - értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. „Eb-n, vb-n ez az ötödik hely a legjobb eredményem egyéniben, úgyhogy nem lehetek elégedetlen - mondta Gyenesei. - Leginkább annak örülök, hogy idén már stabilan ott tudok lenni az első hatban, ez nagy előrelépés a tavalyi évhez képest. Remélem, jövőre még tovább javulok, és akkor már tényleg a közvetlen élcsoportban lehetek többször is.” „A nap elején aláírtam volna ezeket az eredményeket - szögezte le Tóth. - A legjobban a lövészetem tetszett, azt hiszem, összesen csak két hibám volt, nagyon örülnék, ha mindig így menne. A fizikai számokban vagyok lemaradva, tavaly az agyvelőgyulladásom miatt gyakorlatilag az egész szezon elúszott. Úszásban már kezdem összeszedni magam, futásban ez nehezebben megy, de bízom benne, hogy abban is sikerül majd.” „Rosszul indult számomra a nap, a vívásom nem igazán jött össze, onnan pedig már nehéz volt felkapaszkodni - nyilatkozott Kovács, aki a futás finisében, az utolsó kanyarnál elcsúszott. Mint utóbb kiderült, nem ezen múlott a csapat aranyérme, mert a németek nagyobb különbséggel győztek. - Az úszásom jó volt és a lovaglásom is, főleg annak tükrében, hogy a vihar miatt egy órát voltam nyeregben. A kombinált számban pedig közepes teljesítményt nyújtottam. A csapatezüstnek örülök, de közel álltunk a győzelemhez.” A csütörtöki selejtezőben 42 versenyző indult, közülük 36 jutott a fináléba, amelyben hét válogatott volt teljes, azaz háromfős. A felemás vívás utáni kiváló úszással jelentősen javítottak helyzetükön a magyarok a debreceni öttusa Európa-bajnokság vasárnapi férfi versenyében. A második számot a világbajnok Marosi Ádám nyerte, alig két percen kívüli idővel (2:00.99 perc/1352 pont), de Kasza Róbert és Németh Róbert is sokat tett azért, hogy a folytatásban ne csak belső szemlélőként vegyen részt a küzdelmekben. Előbbi a harmadik helyen zárt (2:02.43/1332), utóbbi pedig a nyolcadikon (2:04.51/1308). Összetettben az oroszok kétszeres olimpiai bajnoka, Andrej Mojszejev állt az élre, Kasza ötödik, Németh hatodik, Marosi pedig hetedik. Vívó Európa-bajnokság Nincs magyar negyeddöntős női párbajtőrben és férfi tőrben Ahogy szombaton férfi kardban és női tőrben, úgy vasárnap női párbajtőrben és férfi tőrben sem jutott el magyar versenyző a negyeddöntőig a lipcsei vívó Európa-bajnokságon. A két utóbbi szakág küzdelmei már szombaton elkezdődtek, a résztvevők akkor a legjobb 32-ig vívtak, s a magyarok közül Szász Emese, Budai Dorina és Antal Edina, valamint Szabados Gábor, Bíró Péter és Berjozkin Anton maradt versenyben. Takács Emese, illetve Gátai Róbert a 64-es tábla első fordulójában kikapott. A viadal honlapja alapján a vasárnapi folytatásban a női párbajtőrben a világranglistán második helyezett Szász - aki a szombati csoportkör már az első asszójában kikapott, Budai és Antal ment még egy kört, de a 16 között ők is befejezték szereplésüket, míg férfi tőrben Szabados, Bíró és Beijozkin egyformán vereséget szenvedett első ellenfelétől. Budai 11., Antal 15., Szász 19., Takács 54. lett a 74 fős mezőnyben. Bíró 22., Szabados 26., Beijozkin 32., Gátai 51. lett a 74 fős mezőnyben. után rögtön a 32 közé jutott - Női kosár felkészülés Hosszabbításos vereség Szlovákiától Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar női kosárlabda-válogatott szoros csatában, hosszabbítás után kikapott a szlovák csapattól a szombathelyi négyes torna szombati zárónapján. Eredmény: Magyarország - Szlovákia 62-65 (16-15,18-16,14-14, 8-11, 6-9) - hosszabbítás után. A legjobb magyar dobók: Fűrész 17, Krivacsevics 12, Fegyverneky 10 Az erősen megfiatalított magyar válogatott - amely a vasi torna csütörtöki nyitómeccsén leiskolázta a románokat, majd hat ponttal kikapott a világbajnok ausztrál együttestől - szlovák ellenfeléhez hasonlóan álmosan kezdte a szokatlanul korai találkozót, s a nyitónegyed első felében alig esett kosár. Később belejöttek a csapatok, s egypontos magyar előnnyel zárult a szakasz. A folytatásban is szoros maradt a meccs, Székely Norbert együttese végig vezetett, a félidőben három ponttal. A fordulás után jól kezdett a magyar csapat, a harmadik periódus felére kilenc pont előnyhöz jutott, ezt követően azonban nem tudott mit kezdeni a szlovákok kemény védekezésével, így 30 perc után ismét csak három pont volt az előny. A negyedik szakaszban nagyon pontatlanok voltak a felek, rengeteg rossz dobás volt, s a hazaiak a büntetővonalról is kevés pontot szereztek, így a szlovákok hosszabbításra mentették a meccset A ráadásban pedig egyértelműen a vendégek voltak a jobbak, s végül három ponttal győztek. Székely Norbert szövetségi kapitány: „Nem voltunk elég kemények. Ennél keményebben kellett volna játszanunk, hogy nyerhessünk. Mindkét csapat pontatlanul játszott, s nálunk kijöttek azok a hibák ezen a meccsen, amikre számítottunk. A zóna ellen nem voltunk elég jók, de ezzel nincs is baj, hiszen ezt még nem tudtuk gyakorolni. ” A háromnapos torna zárómérkőzésén az ausztrálok több mint 100 pontos különbséggel, 126-23-ra nyertek a románok ellen. Végeredmény: 1. Ausztrália 3 győzelem, 2. Szlovákia 2, 3. MAGYARORSZÁG 1, 4. Románia. 2010. július 19., hétfő Sidi Péter jó formában a vb előtt Két héttel az olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokság előtt a magyar csapat első számú reménysége, Sidi Péter úgy tűnik, remek formában van, mivel pénteken Újvidéken (Novi Sad) kiváló eredménnyel nyerte meg a férfiak légpuska számát. A nemzetközi viadalon a tavalyi év legjobb férfi sportlövőjének választott komáromi versenyző a 60 lövéses alapversenyben mindössze két kilencest lőtt, így 598 körrel zárt, a fináléban pedig szintén kiválóan célzott, 104,3 kört ért el, így 702,3 körös eredménnyel, óriási fölénnyel győzött. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Jákó Csaba is a 19 fős mezőnyben a 7. helyet szerezte meg (689,3 kör). Özil nem hosszabbít Brémában, a Real Madrid lehet a befutó Nem hosszabbít szerződést a Werder Bremen futballklubbal Mesut Özi, az egy hete befejeződött dél-afrikai világbajnokság egyik nagy felfedezettje. „Nem jutottunk megoldásra Mesuttal, így ha konkrét ajánlat jön, akkor foglalkozunk vele - jelentette ki Klaus Allofs klubelnök. - Egyelőre nem kerestek meg bennünket” Az As című spanyol sportnapilap vasárnap már arról számolt be, hogy a Real Madrid szeretné megszerezni a 21 éves középpályást aki a németekkel bronzérmet nyert a vb-n. A Werder állítólag 16 millió eurót kér a török származású futballistáért, ám először is José Mourinho madridi vezetőedző szeretne vele személyesen elbeszélgetni. Az augusztus 2-ig szabadságát töltő Özil iránt a Real mellett a Barcelona, a Valencia, a Manchester United és az Arsenal is érdeklődik. Pellegrini visszaszólt a Real Madridnak Élesen bírálta a Real Madrid játékosvásárlási politikáját Manuel Pellegrini, a spanyol futballklub két hónapja menesztett vezetőedzője. „A legjobbakat szerződtették, de nem azokat, akikre szükség volt - mondta szombaton a chilei tréner. - Hiába volt a zenekarban tíz elsőrangú gitárosom, ha nekem zongorista kellett volna Remélhetőleg a jövőben a szakmai vezetés is beleszólhat majd a keret kialakításába, ahogy másutt szokás.” A királyi gárda tavaly hatalmas összeget fordított Cristiano Ronaldo, Kaka vagy Karim Benzema megszerzésére, a csapat mégis csak második lett a Barcelona mögött a bajnokságban. A kispadon nemrég az Internazionalétól érkező José Mourinho váltotta Pellegrinit. Deco a Fluminensében folytatná Brazil lapértesülés szerint Deco, a Chelsea brazil születésű, portugál légiósa a Fluminense labdarúgócsapatában szeretné folytatni a pályafutását. „Személyes okokból szeretnék visszatérni Brazíliába, ám egyelőre még élő szerződésem van a Chelsea-vel. - nyilatkozta a 33 éves középpályás a Lance című napilapnak. - Minden vágyam az, hogy a Fluminensével megnyerjük a bajnokságot. Remélem, egy hét múlva sikerül egyezségre jutnom a londoni klubbal.” Anderson Luís de Souza Deco, aki a Porto, majd a Barcelona együttesével is Bajnokok ligáját nyert, két éve szerződött a katalán fővárosból Londonba. A középpályást 2003 márciusában honosították Portugáliában, és hét év alatt 75 alkalommal szerepelt a nemzeti együttesben. Két hete, miután a luzitán csapat kiesett a vb nyolcaddöntőjében, lemondta a válogatottságot. Serena Williams lábát műteni kell Meg kell műteni Serena Williamst, a női teniszezők világranglistájának éllovasát, miután egy étteremben egy törött üveg megvágta a jobb lábát. A női versenyeket szervező WTA szombati bejelentése szerint a baleset még a múlt héten történt, s a klasszis amerikai játékos a sérülés miatt három tornát fog kihagyni. Serena Williams további részleteket nem árult el, csak annyit mondott: dühös, hogy nem lehet ott Isztambulban, Cincinnatiben és Montrealban. Az utolsó Grand Slam-viadal, a US Open augusztus 30-án rajtol, a tengerentúli teniszező addigra várhatóan ismét egészséges lesz. Prágai tenisztorna: Szávay döntős egyesben és párosban is A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes szombaton két játszmában legyőzte a cseh Lucie Hradeckát, és bejutott a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisz torna döntőjébe. Az összecsapás a viadal honlapja szerint 11 óra 20 percig tartott. Szávay Ágnes ezzel sorozatban kilencedik mérkőzését nyerte meg, s egy héten belül második WTA-fináléjára készülhet, melyben a szintén cseh Barbara Zahlavova-Strycova lesz az ellenfele. „Nagyon boldog vagyok, hogy egyesben és párosban is döntős lehetek. - nyilatkozta sikere után a 21 éves magyar teniszező. - Riválisom a második szettben egy kissé feljavult, én is többet rontottam, de sikerült átvészelnem ezt a helyzetet és nyertem. A gyomrom szerencsére sokkal jobban van és a lábsérülésem s ísem rosszabbodott. A párosmeccs remek levezető volt, egy sor nyerő ütést sikerült ütnöm, jól ment a játék, azt is mondhatnám: szárnyaltam. Holnap Zahlavova következik, ez lesz az első meccsünk.” AZ OLDAL AZ MTI ANYAGAINAK FELHASZNÁLÁSÁVAL KÉSZÜLT