Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)

1918-07-13 / 28. szám

1918. julius 13. fi cipészek a és cipő. (fi kisiparosok panasza. — fi közönség és a cipészek. — Egy panaszos lenéi. — Saját tudósitónktól. — A közelmúltban megírtuk, hogy a cipészek nem igen akarják a maximális árakat betartani s egyik-másik mester annyira megfeledkezik magáról, hogy a közönséggel szemben, a­mely a rendelet betartását kívánja, a legélesebb hang használatától sem riad vissza. Az új cipő, valamint a cipőjavítási árak horribilisak lettek s igazán nagy szükség volt a rendeletre, a­mely, ha a közönség maga is szigoruan őrködik annak betartásán, éreztetni fogja jótékony hatását. Egy cipésziparos a napokban felkeresett bennünket a múltkori cikkünk hatása alatt és elmondta, "hogy a cipész­ipar, ha nem segíte­nek rajta, teljesen tönkre fog menni. Mert eddig, vagyis a bőr és cipőrendelet megjelenése előtt, a cipész még tudott, ha nagyon drágán is, bőrhöz jutni, most már az teljesen lehetetlen. A Borközpont nem ad bőrt, az Ipartestülettől annyit kap egy-egy iparos, hogy a familijának szükségletére sem sok ez az anyag, kereske­dőktől, (ez alatt majd mindig lánckereskedőt kell érteni) sem lehet manapság már bőrt venni. Anyag nélkül állnak tehát a cipész kisiparosok, a­kik a javításokból is csak úgy tudnak meg­élni, ha a kellékeket mérsékelt áron kapják. Informátorunk elmondotta még, hogy a cipészek a javítási árakkal megelégedhetnek. Az tisztességes hasznot biztosít. Vannak azonban esetek, amikre a rendelet készítők nem is gon­doltak, a­mikor a maximális ár alacsony. Ez ellen zúgolódik a legtöbb cipész, a­ki 5—6 órás munkáért természetes, hogy többet kíván, mint egy olyan munkáért, a­mit 1—2 óra alatt elvégez. Kölcsönös belátással lehet csak e hibákon segíteni. A közönség, mint halljuk, betartja a ren­deletet és ragaszkodik is hozzá. Nagyon helye­sen van ez így. A panaszok — érdekes — rendszerint a módos cipészek ellen jönnek. Szegény sorsban élő cipész ellen még egyetlen panasz sem érkezett hozzánk. A maximális árra és a cipő minőségére vonatkozólag az alábbi érdekes tartalmú levelet kaptuk, a­melyet — közérdekről lévén szó — ezennel ideiktatunk: Egy diák levele­ boltjába. Egy fiatal leány szolgált ki s elém­­ ad egy pár fekete cipőt, prima, elsőrendű, j­ó cipő tetszik s éppen nekem való. Kérdezem az árát. A korábbi cipőrendeletek egyikének értelmében a gyári cipőkön az árnak rajta kell lenni, még pedig bevésve, azonkívül ha­­ az anyag nem jó, a figyelmeztetésnek is.­­ Történetesen sem az ár, sem a figyelmez­­­tetés nem volt a cipőn. Az ára pedig a­­ következő: A leány elővesz egy másik fekete­­ (mert a fekete hasonló a feketéhez) cipőt s f elolvassa a bevésett árt: 136 korona, a cipőt­­ nekem adja s én megveszem. Három nap múlva a talp apró dara­­­bokra, cafrangokra szakadt! Bemegyek a­­ boltba pár nap múlva, hogy cserélje ki a­­ cipőt vagy feljelentem. Egyúttal kérem a gyár címét, ahol ez a cipő készült. A címet­­ nem voltak hajlandók megmondani, nem tudom­ miért ? De méltányos áron meg akarták talpalni a cipőt! Elmentem a rendőrségre, néhány helyiségbe bemenve a járásbírósághoz­­ utasítanak, mivel csalás esete forog fenn. Elmegyek a járásbírósághoz, hol kioktatnak,­­ hogy vizsgáltassam meg a cipőt egy szak­s­értővel. Egy itteni cipőüzletben ez is meg­történik. Az eredmény a következő: „A cipő­­ megérte a 136 koronát, de a talp ragasztott“! ! (Megjegyzés : A július elsejétől érvényes cipő-­­ rendelet szerint két hét múlva ez csak 68—90 koronát ér meg, mint elsőrendű, erős bőrből­­ készült gyári cipő ?) Ezek után a járásbíró­s­­ágtól a főkapitányságra küldenek, hogy a jelen esetben „kihágás“ forog fenn. Megunva a sok járkálást, abbanhagytam az egész ügyet, mivel vidéki diák létemre haza kellett már mennem. Mindezek után ajánlom mindenkinek, aki cipőt akar venni, hogy figyelmeztetés nélkül is vezessen talpvédőt a cipőre, nehogy úgy járjon mint én. Talpvédővel ugyanis tovább tart a cipő, ha száraz idő van, ha esik, a cipőtalp összeomlik. (Jelenleg esik, tehát óvakodjunk a vásárlástól!) Melegen ajánlom továbbá a fenti üzlet­ben alkalmazott nagyhangú fiatalembernek, vagy segéd „úr“-nak (u. i. udvarias vagyok) az „illemszabályok“ című kis könyvecskét, szerezze meg minél előbb, ha még nincs meg neki! Kapható a könyvkereskedésekben ára 12 fillér, esetleg most már 20 fillér. Aláírás. A fentiekből pedig az a tanulság, hogy a közönség panaszát valamelyik hivatalos fórum minden szaladgálás nélkül, meghallgassa, mert a nélkül nem lehet rendet teremteni. Ezen fordul meg, hogy a rendelet javulást jelent-e cipőellátásunkra ? Mert a közönség legnagyobb része amúgy is kényelmes s inkább futni hagyja a bűnöst, megkapja a maga kontingensét, csak éppen Komárom nem, hát az ilyen eljárás mellett nem lehet szótlanul elmenni, ez a legélesebb kriti­kát hívja ki. A kormány a faggyút a zsírközpontnak rendelkezésére bocsájtja, melynél fogva a komá­romi közönség még faggyút sem vehet, hogy szappant főzhessen magának. A panaszos levelek egész garmadáját kapja a szappan miatt a Komáromi Lapok a közönségtől, mely a legradikálisabb eljárást követeli. A szappanhiány miatt 24—30 koro­náért a leghitványabb szappant vagyunk kény­telenek kg­-ént venni, mondják a levelek. Az iparunk tönkre megy, mondják a tisztítók. Nincs tiszta teríték, mondja a vendéglős. A városi hatóság álljon már egyszer a sarkára és jelentse be a zsírközpontnak, hogy ha nem kap a közönség szappant, úgy felter­jesztéssel fordul a kormányhoz, a­melytől a Komáromban és a Komárom megyében kiter­melt faggyú rekvirálását fogja kérni. Minden türelemnek van határa! „Egy héttel ezelőtt jó­magam, egy diák­gyerek, mint az első számú cipőjegy boldog tulajdonosa, beállítok ......................... utcai el, akkor az ellenség számára még mindig vagy hat másodperc marad, vagyis épen elég idő ahhoz, hogy a gránátot visszahajítsa eldobójá­­hoz. Gyakorlatilag ennek úgy veszik elejét, hogy a dobóval a zsinór kihúzása után huszon­egy, huszonkettő, huszonhármat számoltatnak (épen három másodperc) és csak akkor szabad a kézigránátot eldobnia. Ha ehhez tartja magát, akkor „ellenüdvözlet“-től nem kell tartania. Az ad oculos demonstratio is ezen alapszik. Vala­melyik katona, aki különösen ügyes, nyomban a gyújtás után elhajítja a gránátot a rettenthe­tetlen oktató altiszt odaugrik, villámgyorsan felragadja a már-már füstölgő gránátot és mes­terien visszadobja. Természetesen ilyenkor min­denki megfelelő védelmi berendezkedések mel­lett fedezi magát. A buzgalom felkeltésére úgy a póttestnél, mint a hadtápnál, díjdobásokat szoktak rendezni; a díjakat a tisztek tűzik ki, így kioktatva és kiképezve kerül ki a katona a harcvonalra. A legügyesebb és leg­megbízhatóbb kézigránátdobókat a különböző rohamosztagokhoz osztják be, míg a többiek az állásban jutnak őrhelyekhez. A rohamcsa­patokhoz beosztottak könnyen érthető okokból bizonyos kedvezményeket élveznek az élelme­zésnél és dohánykiosztásnál, de ezzel szemben minden pillanatban készen kell lenniök arra, hogy a rohamtámadásoknál gyakorlatilag érté­kesítsék azt, amit a kézigránát kezeléséről a póttestnél és a hadtápnál tanultak. „Komáromi Lapok 8. oldal. több szem többet lát. — A közönség rovata. — Il szénbizottság és Komárom. A központok, mint látszik, nagyon harag­szanak Komáromra. És iparkodnak is azon, hogy haragjukat minél többször kimutassák. A gőzfürdő hetek óta zárva van, ebben a több, mint húszezer lakosú városban, a­hol a polgári lakosságon kívül nagyszámú kato­naság is állomásozik. Azt hihetné az ember, hogy a fürdés nem tartozik az egészség fentartásához, erre vall az Országos Szénbizottság véleménye, a­mely szerint a komáromi gőzfürdő részére a szén kiutalását teljesíthetőnek nem találta. De mi úgy tudjuk, az orvosok is egyértelműen azt vallják, hogy a fürdő fontos közegészségügyi intézmény. Vagy talán az Országos Szénbizottság nem szokott fürödni? Azt kell hinnünk, hogy nem , mert máskülönben nem adhatna ily bölcs választ, mint a­milyent adott. Szénnek pedig kell lenni! A közérdek parancsolja, hogy Komárom is kapjon szenet és Komárom se legyen kizárva a fürdő örö­meiből. Rekuizálja a város a faggyút. A zsirközpont tiz hónap óta alig küld szappant Komáromnak. Ha nem volna a zsir­­központnak szappana, fenn sem akadnánk ezen. De a­mikor minden város, minden hónapban A spanyol betegség. Megérkezett Komáromba is. — Enyhe lefolyású. Bebizonyult, hogy Komáromba is meg­érkezett az a hatalmas, influenzaszerű járvány, amely Spanyolországból kiindulva, már egész Nyugateurópán keresztül haladt. Alig tíz nappal ezelőtt lépte át a központi hatalmak határait Svájcon és Hollandián ke­resztül ez az ismeretlennek tartott betegség. Spanyolországban a lakosság 80 százaléka kapta meg és olyan vehemenciával tört ki, hogy el­akadt a villamosforgalom a nagyobb városok­ban. Barcelonában a gyárak beszüntették a munkát a rövid lefolyású betegség tartamára. A spanyol király, egész kormánya és a főhivatalok főnökei mind megkapták a beteg­séget. Az antant államokon még nem tudjuk, miképpen haladt át a járvány. Németországban most érte el a tetőfokát. Amerikában is teljes erejében van, — nálunk most terjed rohamos gyorsasággal. Budapest és Szeged után most Komá­romban is föllépett e betegség. A komáromiak nem tartják se különösnek, se újnak; itt „spa­nyolnátha“ néven eddig is ismerték. A beteg­ség erős influenza tünetekkel, főfájással és ma­­gasfokú lázzal kezdődik, amihez nagy levertség járul. Főleg a láz és a lelki depresszió az oka annak, hogy a spanyol betegségben szenvedők a munkára képtelenek, sőt legtöbbször még lábon se bírják a járványt. A járvány annyira veszélytelen lefolyású, hogy a 20—30 millióra tehető európai megbe­tegedésből alig néhány haláleset irható ennek a rovására. Csak ott lehet veszedelem, ahol a járvány magas láza már meglevő sú­lyos vagy lappangó betegséghez csatlakozik, mert a meglevő bajt rohamosan súlyosbítja. Ezeket az eseteket kivéve, valamennyi beteg pár nap alatt könnyen és gyorsan kigyógyult mindenütt. Az elkü­lönözés nagyon nehéz, úgyszólván lehetetlen ilyen roppant tömegben fellépő jár­vánnyal szemben, de megkísérlik ellene a le­hetőt. Különösen nagyobb folyóvizek mellett, vagy egészségtelen vidékeken fekvő helyeken fejlődik ki a járvány, — ezért szenved tőle most legtöbbet Budapest és Szeged. A betegeket nem is kellett különös gyógy­kezelésben részesíteni, — mindössze elkülöní­tették őket és a lázas állapotnak megfelelő di­étát rendeltek nekik. Egyik ismerős orvos, akit szintén elfogott a spanyol betegség, a következőket mondta a Komáromi Lapok munkatársának az új beteg­ségről: — Három napig szenvedtem benne, — úgymond. — Először hatalmas hideglelés ütött ki rajtam, majd magas láz fogott el, olyannyi­ra, hogy teljesen legyöngültem. A harmadik napon már enyhült a baj és rövidesen fölkel­hettem. Most csak nagy fáradtságot és ideg­kimerültséget érzek. Körülbelül két heti idő alatt vonul át a betegség egy-egy vidéken, de néhol alig 5—6 nap múlva lehet megállapítani a jelenlétét.

Next