Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-05-26 / 36. szám

2 oldal. megnemesül a háztartási tudományokkal való foglalkozás által. Érzéke élénkké és fogéko­nyabbá válik a dolgok gyakorlati értéke iránt, mely egyensúly egyszersmind erő az életre". Ez az irányzat szerintem az alsóbb nép­osztály leánya látkörének kibővítésére, hivatá­sának megértésére vezet, mi által, férjének nem csak feleségévé, de társává is válik. A művelt nő ellenben a háztartási nevelés által ismét feleség nemcsak társ és fényőrzési cikk lesz. Képessé lesz hivatásának teljesítésére és egy­szersmind erősebbé jogainak védésére. Sulyok­­ ulánna. „Komáromi Lapok A Jókai Epii ülik üüliia. Pünkösd ünnepén nyílt meg. 1920 május 23.­ — Saját tudósitónktól. — Pünkösd vasárnapjára ünnepi élvezetet szerzett a Jókai Egyesület a komáromi közön­ségnek: antik képtárát állította ki és mutatta be, díszes közönség előtt, mely a kiállítás he­lyiségét megtöltötte. Kellemesen lepte meg a látogatókat a kultúrpalota folyosóinak feldíszí­tése, művészi képekkel, metszetekkel, ismeret­­terjesztő fotográfiákkal, amelyek az épületet színessé és barátságossá teszik. A jelenvoltak közt láttuk Barthey Pál városparancsnokot, dr. Szijj Ferenc polgármes­tert, a Jókai Egyesület elnökét, dr. Tafferner Gyula zsupáni tanácsost, Bathó Lajos és Alapi Gáspár főjegyzőket, Berzsenyi­ Janosits műszaki főtanácsost, Biró Sándor főmérnököt, Mórocz Emílián főgimn. igazgatót, Badik és Geőbel Városi tanácsnokokat, dr. Mezey, dr. Lipscher igazgató főorvosokat, dr. Selye főtörzsorvost és a közélet számos jelesét. A kiállítást a Jókai Egyesület nevében dr. Alapi Gyula főtitkár, múzeum- és könyvtár­­igazgató nyitotta meg az alábbi kegyeletes emlékezéssel néhai Konkoly Thege Miklósra, a képtár nagynevű alapítójára: Tisztelt hölgyeim és uraim! Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy a Jókai Egyesület ez idei második képkiállí­­tását bevezessem néhány elöljáró szóval. Annyi­val örömes­ebb vállalkoztam erre a megbízatásra, melyet az Igazgató Tanács ruházott reám­, mert az kegyeletes emlékezéssel kapcsolatos az iránt a férfiú iránt, akinek a Jókai Egyesület oly sokat köszönhet. Konkoly Thege Miklós képtárát diszitette­­az itt látható képek legnagyobb része. Végren­deletében a komáromi múzeumra hagyta azokat és most, végleges elhelyezésük előtt az Egye­sület kiállítást rendez belőlük a mivelt közönség számára, melyet a művészet és annak története érdekel. Ezek a képek is, hagyományozójuk is, a történeleméi. Konkoly Miklós ott álmodik az ógyallai családi sírbolt kis kápolnája mellett. Nagy ur, nagy tudós és erős művész lélek volt, fiatalabb éveiben világfi, causeur, európai műveltséggel és látókörrel. Megteremtette a magyar csillagászat renesszánszát. Ősei birtokát a grand seigneur előkelő gesztusával visszaadta az államnak, amelytől azok évszázakkal ezelőtt nyerték, egy modernül felszerelt és a kor szín­vonalán álló csillagvizsgálóval. Képtárát, gazdag fegyver- és ásványgyüjteményét, műtárgyait a komáromi múzeumra hagyta, melyet szeretett és törekvéseiben támogatott­. A Kun Kocsárdok, Semsey Andorok, Beide Mózesek fajtája és vére volt ez a megnyerően lebilincselő modorú öregúr, akit a komáromi közönség is jól ismert az előadó asztal mellől, a hangversenyteremből és többször is lelkesen ünnepelt. Konkoly Miklós hagyatéka elkerülte az aukció kalapácsát és az üzérek, a gyűjtők nem hordták szerteszét. Itt van, itt maradt csaknem teljes egészében és a közönségé lett, az fog benne gyönyörködni, mint a Jókai Egyesület antik galériájában. Ógyallai úri lakásának többi képei pedig a kulturházat ékesítik, mint keret a szép képet. A hálás emlékezéshez, mely a nagy ala­pító iránt tartozó kötelessége a Jókai Egyesü­letnek, csak azt kell hozzá­fűznöm, hogy mi e képtárat megőrizzük és csorbítatlanul utódainkra hagyjuk, hogy hirdesse az áldozatkész magyar tudós nevét emberöltőkön át, legyen dísze a komáromi kulturháznak és járuljanak e képek elé gyönyörködni mindazok a lelkek, akik a napi élet vásári zajától elvonatkozva az örök szépnek forrásaiból kívánják lelkeiket felüdíteni. Az antik képkiállítást a Jókai Egyesület nevében megnyitom. A főtitkár kimentette Harmos Károlyt a művészeti osztály titkárát, aki elfoglaltsága foly­tán előadását nem tarthatta meg és helyette ő fűzött magyarázatot a fontosabb képekhez. Méltatta Barabás Miklós festőművész műkö­dését, akitől 3 képet őriz az Egyesület. Rövid mű­vészettörténeti fejtegetései érintette a renesszánsz és a barokk kor viszonyát, a XVIII. század provinciális művészetét és szigorú vallási fel­fogását, mely a képeken is visszatükrözik. Foglalkozott a komáromi földrengés ké­pével és annak történeti hátterét vázolta, a városnak akkori képét és lakóit ismertetve. Mély szavakkal méltatta Kisfaludy, Jókai, Baróti Szabó képeit, az Aranyember képét, Kuthy Lajos, Kultsár István arcképeit, mint irodalmi vonatkozású alkotásokat. A szép akvarell gyűjteményre külön is felhívja a közönség figyelmét. Az ismeretlen szerzőjű képeknél megállapította azok korát és az iskolát, melyhez festőjük tartozhatott. Né­hány kiváló portréra külön is felhívta a kö­zönség figyelmét. A képtár anyaga nagyszerű hatást tesz a szemlélőre. Úgy a Konkoly Miklós féle képek, mint a komáromi helyi vonatkozású régi fest­mények igen érdekesek, különösen ismerve tör­ténetüket. Szerdán és szombaton délután magyarázó előadások lesznek a képtárban, melyet az isko­lák növendékei tömegesen fognak felkeresni, hogy művészi benyomásokat szerezzenek és a szép alkotásokban gyönyörködjenek. Komárom kultúrértékét nagy mértékben emeli ez a képtér, mely a kultúrpalotának ki­váló ékessége és a városnak egyik kulturális vonzóereje marad N­ Mit utazod ti Isiül. (A hatóságok figyelmébe.) Komáromból hajón elutazni nem tartoznék a kellemetlen utazások közé, ha mindjárt itt, Komáromnál a felszállásnál nem kapna az illető utas izlelőt az ellenkezőjéről. Tömérdek panasz hangzik fel, amelynek esetleg az lehet a vége, hogy a túlsó oldal retorziókkal fog élni és az ügynek se vége, se hossza nem­ lesz, éppen úgy, mint a hidátkelési igazolványoknál. A sok és jogos panasz elől a hatóság immár nem térhet ki és sürgős intézkedésre van szükség, hogy a háborgó közvéleményt megnyugtassa. De térjünk a dologra. Aki csomag nélkül utazik, annak csak könnyen megy a dolog, de jaj annak, akinek valami csomagja van! Le nem tagadható tény, hogy Komárom és messze környéke színmagyar terület tehát a Komárom­nál hajóra szálló utasok 99 % -a magyar és mégis megtörténik az a hihetetlennek látszó anomália, hogy a csomagokat ellenőrző köze­gek közül, a motozó nőt is beleszámítva, egyet­len egy se tud egy kukkot se magyarul. Most aztán ennek a viszás állapotnak a következ­ményei ezek: Már látni rendesen a hajó füstjét, amikor a magyarul nem tudó, vagy beszélni nem akaró ellenőrző közegek, legtöbbször az utolsó pillanatban elkezdik az utasok csomag­jait vizsgálni. Megkérdezik mindegyiktől, persze nem magyarul, legtöbbször németül, hogy mi van a csomagban? A csak magyarul tudó utas legtöbbször bámul, mint a sült hal, hiszen német tudománya nem terjed annyira, hogy fel tudná sorolni, hogy mi van a csomagjában. Erre az ellenőrző közeg felnyitja a csomagot és a benne levő holmit rendesen elkobozza azzal az érdekes megindokolással, hogy az hogy az illető utas nem vallotta be, hogy mit rejt a csomagja, tehát el akarta tagadni, s igy mint csempész árut, joga van elkobozni. A szerencsétlen utas hiába protestál, kér, könyörög, süket fülekre talál, a hajó pedig már ott a kikötőben, nincs idő a­ jogos kérésre és az utasok káromkodva és átkozódva sietnek a hajóra. És kik ezek az utasok? 99 °/» ide vagy a környékbe valók, tehát nem idegenek és mégis olyan elbánásban részesülnek, mintha ellenséges viszonyban levő állam alatvalói lennének. És ha túloldalról valók is vannak közöttük, az 1920. május 26- ilyen, naponta megismétlődő eljárások egy cseppet se alkalmasak arra, hogy a jó szom­szédsági viszonyt megerősítsék. Jogos tehát a közönség soraiból mindsű­­­rűibben megnyilvánuló és előre ki nem térhető kívánság, hogy a hajóállomásokon csomag­vizsgálatra olyan közegeket küldjenek, akik magyarul is tudnak és a hatóság a legszélesebb körben tegyen közhírré egy hivatalos kimutatást arról, hogy a hajón útlevéllel utazóknak mit szabad magukkal vinniök. Ezt tegyék ki a hajóállomásokra és más nyilvános helyekre, s így mindenki tisztában lehet azzal, hogy mit szabad magával vinnie. A jelenlegi állapot az, hogy az illető szaladhat fáhöz-fához, senki se tud autentikus választ adni. Az eddigi eljárás a jog és törvény korával éppen nem egyeztethető össze és sürgős in­tézkedést vár ez ügyben a közönség. Az Országos Magyar Kisgazda Föld­­míves és Kisiparos párt alakuló közgyűlése. Komárom, 1920 május 24. — Saját tudósítónktól. — Népes kongresszust tartott az Országos Magyar Kisgazda és Földmíves párt pünkösd másodnapján városunkban a Kollégium termé­ben, melyben 5—600 kisgazda, gyűlt össze d. e. 10 órára. A szlovák vármegyék legtöbbje is elküldte képviseletét.. Dr. Mohácsy János megnyitója után Holota János (Érsekújvár) párttitkár adta elő az alap­szabálytervezetet. Ennek első pontja élénk vitára adott alkalmat, mivel a cím nem öleli fel a társadalom többi rétegeit. A közgyűlés a kis­iparos elnevezést is felvette a párt címébe. Lukovics Ferenc párttitkár (Komárom) az eddigi szervezkedésről számolt be és a további szervezkedés módozatairól, annak tökéletes ki­építéséről beszél a hallgatóság tetszése mellett. Majd a pártlap ügyeit tárgyalta a közgyűlés. Dr. Mohácsy a termelő, fogyasztási és ér­tékesítő szövetkezetek felállításáról és ezek fon­tosságáról szólt előadásában. Majd a tisztikar megalakítása következett. Elnökké Szentiványi József kassai kerületi nem­zetgyűlési képviselőt választotta meg a közgyű­lés, ügyvezető elnökké dr. Mohácsy Jánost, választott 11 alelnököt, köztük Fü­ssy Kálmán­ képviselőt és Rácz József földbirtokost, P. Nagy­sándor, Nagy Lajos és Bajcsy Ferenc komá­romi gazdákat, főtitkárrá Lukovics Ferencet, főpánztárnokká Varga Dezsőt, pénztárossá Kol­lár Pétert, jegyzőkké Mórocz Lajos és Kopócs Gyula gazdákat. Ezen kívül 50 tagú választ­mányt alakított a közgyűlés. Dr. Holota indítványára Füssy Kálmán képviselőt Prágában táviratban üdvözölték. A közgyűlés után társasebéd volt a Viga­dóban. A lakásrekvirálás, mely igen kellemetlen feladata a rendőrségnek, új ösvényre, mondjuk mellékvágányra terelődik. Ezen félrecsuszamlás ellen fel kell szólalnunk, mert ezzel a rendőrség túllépi hatáskörét. A katonai beszálásolás sérelmei ellen fel­szólaltunk. Azt is teljesen jogtalannak találjuk, hogy katonatisztek, akik tudvalevőleg nagy lakásilletmény és háborús pótilletmények élve­zetében vannak, átvonulási illeték — napi 70­ fillér — ellenében vegyenek igénybe lakást a város kellős közepén. A beszállásolási törvény szerint ez a tény napokig tartott és azután véget ért, de a mostani beszállásolás nem napokig, hanem hónapokig tart és ha a katonatiszt kivonul a lakásból, nyomában — napi 70 f.-ért — bevonul a másik. A lakásbér ma nem tréfa dolog, mert az­ súlyos ezrekbe kerül. A katonatisztek lakbért kapnak, tehát a méltányosság azt kívánná, hogy a lakásbérlő, akinek egy szoba bérlete bútor nélkül is ezer koronájába kerül, ne évi 250­0 bért kapjon a szobája után a kato­nától. De ez még csak az egyik teher, mert a bérlőnek az üres szoba kerül ezer koronába. A bútor és az ágynemű használat, ezen kívül van, és ez is elég súlyos teher. A katonatiszt hetenként friss ágynemű váltást követel, tehát a napi 70 fillér a mosásra megyen el, a bútor

Next