Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-02-01 / 14. szám

jNegyvenn­yolcadik évfolyam, 14. szám. B 16(uetcai ix d­ehazloTák értékben: Melyben és vidékre postai szétküldéssel: %­áu évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K,­­ Külföldön 150 Kö­ vyes nám érn t 80 fillér. POLITIKAI LAP. ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS. Saerkuitsség és kiadóhivatal: Nidor­a. 89., Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Megjelenik hetenkint háromszor ! Szerkesztő: B­ARANY­A­Y JÓZSEF dr. kedden, csütörtökön és szombaton. Kesely* 19­37. február 1. 1 laiMlii­ista ffiii Komárom, —­latt. 31. A tervbevett közigazgatási reform, amely osztrák kaptafára Szloven­­azkónak is tartományi közigazga­tást juttatni szándékozik, a leg­vegyesebb érzéseket keltette úgy a lakosság, mint a politikusok kö­rében. A lakosság fázik attól a gondolattól, hogy a közigazgatás országos középpontjához, Pozsony­hoz forduljon ügyeinek sürgetésé­vel a mármarosi havasokból és a Tátrából, a Szepességről és a gö­­möri vidékről, ahonnan egy nap alatt el sem lehet jutni Pozsonyba. Mert, hogy ez az országos alaku­lat gyorsabban intézné el az ügyeket, mint a nagymegyék köz­igazgatásé, az igen kérdéses dolog. A közönség ezért fázik a köz­­igazgatás centralizációjától és cso­dálatos a néppárt uj pálfordulása, amely szerint ezt hozsánnával üdvözlik, a régi megyék eltörlését pedig fájlalták és az uj nagyme­­gyéknek hadat üzentek. A politiká­ban azonban nem meglepő az ilyen következetlenség. A centra­lista politikusok, Dérer és társai természetesen a nagymegyék meg­szüntetése ellen foglalnak állást. Hodzsa apánk, az óvatos és ravasz politikus, most hallgat és titokban a néppárt felé simul, hogy a fel­színen továbbra is fentartsa ma­gát. Nem ismerjük ennek a közigaz­gatási reformnak a lényegét és addig érdemlegesen nem is tudunk hozzászólni, de ha csak olyan lesz ez a reform, amilyen az osztrák örökös tartományokban volt, akkor ez nem jelent haladást a régi vármegyei közigazgatással szem­ben, ahol az önkormányzat teljes mértékben kidomborodott s ame­lyeknek politikai súlyuk is volt, mert az adó és újonc törvénytelen kivetését nem tartoztak végre­hajtani. A mai nagymegyék a régi kis­­megyéknek csak szomorú árnyékai lettek. Kiszolgáltatva a hatalom­nak, amely nem bízott Szloven­­szkóban, húsz esztendőre meg akarta bénulani a nép­képviselet, tehát a választott megyei bizott­sági tagok akaratát a kinevezett megyei tagokkal, akik ott minden­ben a kormányok utasításai sze­rint jártak el. Hogy ilyen körül­mények közt mi szükség volt megyei képviselet választásra, azt nem tudjuk megérteni. De ha az országos közigazgatásban is ilyen módon akarják megkorrigálni a választott képviselet akaratát ki­nevezésekkel, akkor ez a reform nagyon messze esett a mi elgon­dolásunktól és az autonómiának még a fogalmától is. A tartományi rendszernek lehet egy uralkodó párt szempontjából sok előnye, az ott elhelyezheti embereit, de ha a kisebbségek ezek közt nem lesznek számarányuk szerint képviselve, akkor ez párt­közigazgatás fog maradni, amiből sem mi, sem a lakosság nem kér, mert a közigazgatásnak pártok felett kell állania. A komáromi törvényszék ítéletében kimondta, hogy „Lelley árulása“ jogos birálat volt Lelley politikai Lelley Jenő dr. pervesztes lett a „Komáromi Lapok“-bal szemben. A lewitéziett pártvezér ismét a vádak pergőtüzében« Gaál Gyula dr. hatalmas beszéd a a magyarság vezéreinek kötelességeiről. — Saját tudósítónktól. — Komárom, január 31. A komáromi törvényszék mára tűzte ki a főtárgyalást Lelley Jenő dr. volt nemzetgyűlési képviselő sajtópere tár­gyéban, melyet a „Komáromi Lapok“ ellen indított, sajtó utján elkövetett rá­galmazás miatt. Az ügyet dr. Soós Imre táblabíró elnöklésével tárgyalta a bíróság, melynek tagjai még dr. Taicsik Károly és Németh Ödön bírák voltak. Mint ismet bírák Kollányi Miklós és Windisch Károly szerepeltek. A tárgyalás előzményeit lapunkban annak idején ismertettük már, amennyi­ben a tárgyalást a tanúvallomások ki­egészítése végett egy ízben már elna­­polták. A „Komáromi Lapok“ 1926. aug 25-iki számában „Lelley és a szo­ciáldemokraták“ címen cikk jelent meg, amelyben Lelley árulásáról van szó. Lelley Jenő a cikkben megjelent „Íme Lelley árulásáról még a cseh naciona­­lista lap is így irt" kitétel miatt sajtó­pert indított a lap ellen. A cikkért a felelősséget Gaál Gyula dr, a „Komá­romi Lapok” felelős szerkesztője vál­lalta. A tárgyalás elején, mely d. e. 10 óra­kor kezdődöt, az elnök ismertette a főmagánvádló által beadott vádat. Gaál Gyula dr. vádlott kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A cikket nem ő írta, sem megbízást arra nem adott, de vállalja következményeiért a felelőssé­get, mert a cikk közérdekű volt. A cikk valódiságát bizonyítani kívánja ez ezzel Szilárd Marcell dr. pozsonyi ügyvédet bízta meg. A védő bizonyítani kívánja, hogy Lelley a kormánnyal tárgyaláso­kat folytatott. Továbbá Lelley egy ízben kijelentette volna, hogy a kér. szec. elvek most szükségesek, azonban meg­lehet, hogy két-három év múlva nem lesz szükség rájuk és harmadszor ugyanaz a Lelley, aki állandóan han­goztatta, hogy zsidót nem szabad kép­viselőnek megválasztani, bizonyos fel­tételek teljesítése mellett bizalmas meg­beszélésen felajánlotta a zsidó vallású Tarján Ödönnek a képviselőjelöltséget. A főmagánvádlónak és a védelemnek berendelt tanúi közül nem jelent meg a főtárgyaláson: Tarján Ödön losonci gyáros, aki táviratilag értesítette az elnö­köt, hogy betegsége miatt nem jelenhet meg a főtárgyaláson, valamint Halla János nemzetgyűlési képviselő, amiért is a főmagánvádló a tárgyalás elnapolását indítványozta. Ezzel szemben a bíróság elrendeli a főtárgyalás megtartását. Az első tanú Flachbarth Ernő dr. a szövetkezett ellenzéki pártok központi irodájának igazgatója volt, aki kijelen­tette, hogy közvetve szerzett tudomást Cewanec Iván járási főnök által kiadott rendeletről Egy az 1925 februárban Pöstyénben­­ megártott ülésen a főmagánvádló kije­­­­lentette előtte, hogy a keresztényszo­­cialista elvek ma még jók, de meglehet, hogy egy-két esztendő múlva nem­ fe­lelnek meg. A főmagánvádlónak erre a kijelentésére a tanú határozottan em­lékszik. Lelley: A tanú úr politikával foglal­kozik és így tudhatná, hogy a legegy­szerűbb politikai törvény az, hogy a politikai elvek fejlődhetnek és változ­hatnak a körülmények szerint. Hiszen Bismarck is azt mondta,­ „csak az ökör következetes”. Tanú: Vannak politikai alapelvek, melyektől semmi körülmények között­­ nem lehet eltérni. Ha például én ma a magyar nemzeti programm­ álláspont­­­­jára helyezkedem, akkor nem lehetsé­ges az, hogy én áttól holnap eltérjek. A főmagánrádló úr kijelentéséből pedig föltétlenül azt a következtetést vontam le, hogy a po­itikai elveket a konjuk­­túrához képest változtatja. A következő tanú Halla János dr. lett volna, aki azonban a tárgyaláson szintén nem jelent meg. Alapy Gyula dr. tanúvallomásában kijelenti, hogy az in­kriminált cikk megjelenése előtt a ke­­resztényszocialista párt akkori elnöké­nek Lelley Jenő dr.-nak viselkedése nem volt összeegyeztethető a párt által hirdetett programmal és az nagy elkese­redést váltott ki a párt tagjai körében. 1925. március 16 án megtartott párt­vezetőségi ülésen a párt tisztikarának nagy része a pártvezérrel szemben bi­zalmatlanságát fejezte ki, amit fokozott az is, hogy előzően a pártvezetőség mesterséges többsége, a megbízásokkal visszaélve, három képviselőnek felfüg­gesztette működését, köztük Palkovich Viktor gútai esperes plébánosét is, aki, mint köztudomású, a magyar közélet legtiszteletreméltóbb képviselője volt és működése minden magyar ember előtt előnyösen ismert. Ezekből a té­nyekből kifolyóan a pártvezér azt a látszatot keltette, hogy a párt szaka­dását mesterségesen idézi elő s a ko­máromi körzet volt éppen a legelső, amely a párttagok elkeseredése miatt 1926. március 30 iki gyűlésen felszólí­totta főmagánvádlót, hogy a párt elnök­ségéről mondjon le, ami a május 16 án Pozsonyban megtartott pártvezetőségi ülésen be is következett. Konkrét té­nyeket nem tud arról, hogy Selley a kormánnyal tárgyalásokat folytatott volna, de a pártban erősen tartotta magát ez a hír. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy a pártvezérnek joga volt e egyedül a kormánnyal tárgyalni, vagy nem, a tanú kijelenti, hogy arra csak a pártvezetőség meghatalmazása esetén lehetett volna engedély a párt alapszabályai értelmé­ben. Lelley Jenő dr. a tanú vallomására vonatkozóan megjegyzi, hogy ő még május 16 . előtt mondott le, miután a kormánnyal való összejátszás vádjával illették. Elnök: A pártvezetőség foglalkozott e a vádak megvizsgálásával, melyekkel a pártelnököt vádolták? Tanú : A pártvezetőség foglalkozott és mint a „Concordia“ felülvizsgálására megválasztott bizottság is megállapította Lelley, mint a párt országos elnöke, tudott azokról a szabálytalanságokról, melyek később a pártelnök bukására vezettek. A tanú ezután ismerteti a Concordia ügyet részletesen, mely tud­­­­valevőleg az egyik beltagnak 240 ezer­­ koronás kölcsön követelése miatt, amit állítólag nem folyósított a cégnek, tel­jesen feldúlta a párt belső békéjét. A pártban elkövetett szabálytalansá­gokról, főként a Concordia-ügyről a a tanúnak teljesen megbízható adatai voltak és pedig Palkovich Viktor volt nemzetgyűlési képviselőtől, aki részt is vett a felülvizsgáló bizottságban. Elnök: A pártelnöknek köze volt-e a nyomdához? Tanú: A nyomda a párt tulajdonát képezte, s így azért a pártelnök volt elsősorban felelős Selley: Azért, hogy a nyomdában tör­téntek szabálytalanságok, én nem va­gyok felelős, mert azt a betéti társaság beltagjai követték el.­­ Védő: De hiszen a főmagánvádló úr 1926. áprilisban a Népakarat című lap­ban közzétett kiáltványában azt írja „Isten és világ előtt vállalom a felelős­séget“, hát mért nem vállalja most a felelősséget ? Lelley: (hevesen) Vállalom én, de a Corcordiáért nem én vagyok felelős ! Gaál Gyula dr.: (a tanúhoz) Ismeri-e a tanú úr a főmagánvádlónak a kiált­ványát és milyen hatást váltott ki az ? Tanú: A kiáltványt ismerem és nem csak belőlem, hanem minden magyar emberből elkeseredést váltott ki külö­nösen a pártválság okául megjelölt pon­tok o­ka, amelyben a nemzeti politika túltengéséről ír. Én magyar vagyok és mikor nemzetünk ellen minden fegy­verrel küzdenek, akkor nem találok elegendő erős nemzeti politikát, ami most szükséges magyarságunk fenn­tar­­tásához. A következő tanú Ivánfy Géza volt, aki kijelentette, hogy Lelleynek a kormánnyal folytatott tárgyalásairól köz­vetlenül nem tud, csupán annyit,­amennyi a

Next