Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-01-03 / 1. szám
«gtvenkilencedik évfolyam, 1» szám KiStixetéai ár esnhaloTák értékben. Helyben és vidékre postai isétkflldéseel: sm(„s évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. — Külföldön 150 Ki. gyei mám ára 180 fillér. POLITIKAI* LAP. ALAPÍTOTTA: TUB? JANOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BÁRÁNYAY JÓZSEF dr. SzerkesztSiéget kiadóhivatal: Nádor n. ifi. Megjelenik hetenkint háromszori kedden, csütörtökön és szombaton. Komárom, 1928 január 2. Az állam alapításának kilencedik évfordulóján az államfő azt hangoztatta, hogy a tizedik esztendőben pótolni kell mindazokat a hiányokat, amelyek az elmúlt esztendőkben a konszolidáció terén jelentkeztek. Ezek közé a hiányok közé sorolhatók az ismételten elhangzott felelős miniszteri nyilatkozatok szerint a kisebbségek ügyei is. Hiszen csak Benesre kell hivatkoznunk, aki legutóbb tartott beszédében a kisebbséggel való megegyezés szükségességét hangoztatta. Ebből megállapítható, hogy a kisebbségek ügye kilenc év alatt megoldást nem nyert. A kormányok hasztalan hangoztatták kifelé azt, hogy a nemzeti kisebbségeknek minden kívánsága teljesedett, mert ezt lerontották azok a nyilatkozatok, amelyek a parlamentben képviselőink és szenátoraink részéről történtek s amelyet a külföld is Sudimmadl vehetett, hogy kisebbségi jogaink súlyos korlátozásokat szenvedtek és azok a mi javunkra végrehajtva nincsenek. A tizedik esztendő lesz hivatva arra, hogy a teljes konszolidációt végezze el a köztársaságban. Teljes konszolidáció azonban csak akkor képzelhető el, ha az állampolgárok, tekintet nélkül arra, hogy a nemzeti többséghez vagy kisebbséghez tartoznak, elégedettek. Elégedetlen lakosság mellett nincs és nem lehet konszolidáció. Mi, magyar kisebbség számtalanszor hangoztattuk törvényeken alapuló kívánságainkat anélkül, hogy azokat a kormányok figyelembe vették volna. A nemzeti kisebbségi kérdésnek teljes megoldása veheti egyedül elejét azoknak a törekvéseknek, amelyeket itt kilenc esztendő óta váltig hangoztatunk; ez röviden abban foglalható össze, hogy hajtsák végre az állampolgári egyenlőségre nézve tett ünnepélyes ígéretet, amely az alkotmánylevélben fogaltazik. Mérjenek mindenkinek egyenlő mértékkel és az állam bevételeit osszák fel a nemzetek lélekszámának aránya szerint minden téren. Amíg azt kell keserűen megállapítanunk, hogy mi nem részesülünk olyan elbánásban, mint a többi nemzet, addig az állampolgári egyenlőség elve csak fikció marad, elv, amely a gyakorlati életben nem vált eleven valósággá. A magyar kisebbség soha le nem tért a törvényes út ösvényéről. Még a rettenetes, állampolgársági kérdés sem hozta ki sodrából és várta, hogy a viszonyok jobbra fordulnak. Tűrt és reméli kilenc hosszú esztendőn keresztül, hogy a jobb belátás fog felülkerekedni. A tizedik esztendőben kétszeres oka van erre mert hihető, hogy akikre az állam kormányzása van bízva, lelkük jobbik felének szavára hallgatva megoldják nehéz kisebbségi helyzetünk súlyos függő kérdéseit. A tizedik esztendőnek ez lenne a legszebb pozitívuma és emléke és a demokráciának is olyan dokumentuma, amellyel a világ elé lehetne állni és mindenkor erre hivatkozni. POLITIKAI SZEMLE Komárom, — január 2. A köztársaság biztonsága. A nemzetvédelmi minisztérium, amint a Venkov írja, jelenleg a köztársaság biztonságáról szóló törvényjavaslaton dolgozik. Az állam megtámadtatása esetében ez a törvényjavaslat jelenti majd a technikai és gazdasági előkészületek alapját Ezeket az előkészítő munkálatokat más államokban az úgynevezett nemzetvédelmi bizottság végzi, amelynek a tagjai a mindenkori érdekelt miniszterek. Nem kell a nagykoalíció. A jubileumi évben, mint ismeretes, a kormány a nagykoalíció megteremtését határozta el. Ez a terv azonban nem találkozik az egész vonalon támogatással, amit legjobban igazol a cseh néppárt lapja, a Lidové Listynek cikke, amelyben a nevezett lap a szocialista pártokkal egyetemben létesítendő nagykoalíciónak még csak a gondolatát is ellenzi. Azt írja a cikk, hogy a néppártnak ugyan szimpatikus volna, hogyha az összes pártok megbékélnének egymással, de ez a gyakorlatban nem valósítható meg. A lapnak az a véleménye, hogy a köztársaság fennállásának tízéves jubileumát a nagykoalíció nélkül is méltóan lehet megünnepelni. Közzéteszik a kongruatörvény végrehajtó rendeletét. A kongruatörvény végrehajtó rendeletének tervezete igen előrehaladott stádiumban van és ez év elején szándékozik a kormány azt közzétenni. A tervezet hat fejezetből és 250 szakaszból áll, amelynek első fejezete a lelkészek és a vallási kongruatársaságok kongruailletményeiről, a második fejezet a kongruaegyházak és egyházi társaságok lelkészeinek nyugdíj és ellátási illetményeiről szól, a harmadik fejezet pedig a kongruaegyházak lelkészei bevételeinek kiegészítését állapítja meg. A negyedik fejezetben a magasabb egyházi közigazgatásban alkalmazott lelkészeknek, továbbá a p pneveldék elöljáróinak, a káptalani tagoknak, a káptalani helynököknek, a szentszéki tisztviselőknek és a katolikus teológiákon működő tanárok illetményeiről rendelkeznek, az ötödik a dotációs jelleggel bíró egyházakról és válási társulatokról szól és végül a hatodik fejezet az állam által elismert egyházak és vallási társulatok lelkészadminisztrátorainak ellátásáról intézkedik. A végrehajtási rendeletet terv szerint legkésőbb februárban szándékoznak közzétenni. Tárgyalás a közigazgatási reformról. Az ünnepek alatt a teljes politikai szélcsendben, az ünnepi számokon kívül alig foglalkoztak a képviselők politikával. A kormány tagjainak és a vezető politikusoknak nyilatkozatai a karácsonyi számokban jelentek meg, ezeken kívül szünetelt a politika. Úgy látszik, hogy ezt a békés szituációt akarták kihasználni egyes szlovák miniszterek, hogy fontos tanácskozást folytassanak Szlovenszkót érintő ügyekben. A Nár. Po. jelentése szerint Hod^a, Gazik és Tiso szlovák miniszterek Óátrafüreden bizalmas tanácskozást tartottak, amelyen részt vett Lekac dr., a belügyminisztérium szlovenszkói osztályának vezetője is. A konferencián a Szlovenszko tartományi közigazgatásának végrehajtásával összefüggő kérdéseket tárgyaltak. Ellentétek a lakóvédelem és az építőmozgalom kérdésében. A lakóvédelem és az építőmozgalom támogatása kérdésében nem tudnak megegyezni a koalíciós pártok. Az ellentétek olyan nagyok, hogy egyelőre nincsen kilátás arra, hogy a nagyfontosságú szociális kérdésben hamarosan döntés legyen. Teljesen nyílt kérdés, vajon milyen fokozatokban, mily végső összegig emeljék a régi házakban a lakbért. A béremelés hozadékát a csehszlovák agrárpárt kizáróan a háztulajdonosoknak akarja juttatni, a csehszlovák néppárt pedig, hajlandó magáévá tenni az annak idején már nyilvánosságra került tervet, amely szerint a béremelés hozadékának egy részéből az építés mozgalom támogatására állami alap létesíttetnék. Ezenfelül a pénzügyminisztérium előállott a tervvel, hogy az állam által az építkezések támogatására vállalt biztosítékok fokozatosan szaöatlUi tértss fcíttís , hogy az ilyn felszabaduló pénzügyi eszközökkel maga az állam építsen közlakásokat. Aligha hihet, hogy márciusra a megegyezés létrejöjjön a koalíciós pártok között s így valószínü, hogy a jelenleg érvényben levő lakóvédelmi törvényt néhány hónapra ideiglenesen meg fogják hosszabbítani. Komárom népesedése 1927. évben. Komáromban az elmúlt esztendőben született 380 gyermek, ezekből fiú....................199 leány............................181 házasságot kötött . . . 132 pár meghalt férfi........................ no 173 165 Összesen: 338 természetes szaporodás . 42 Az egyes hitfelekezetek szerint így oszlik meg: Születés fiú leány r. kat. egyház .142 133 ref. egyház . . 40 32 ág. h. ev. egyház 12 11 neo. izr. egyház5 5 összesen: 199 181 Házasság r. kat. egyház..................85 ref. egyház....................31 ág. h. ev. egyház . . .11 neol. izr. egyház . . . . 5 Összesen: 132 pár férfi Halálozás nő r. kat. egyház . 123 113 Kedd, 1928. jannár 3. végső eredmény 42 szaporodás, ami igen kedvezőtlen, különösen, ha a házasságok számával hasonlítjuk össze. A múlt esztendőben a születések természetes szaporulat , 87 mely több mint 100%-kal múlja felül az 1927. évi eredményt. Legkedvezőbb eredményt ismét az ág. h. ev. egyház érte el, míg legkedvezőtlenebb a neol. izr. egyházé ahol a halálozások száma 9 el múlja felül a születéseket. ref. egyház . . 3442 ág. h. ev. egyh. 52 neol. izr. egyház .11______8 összesen: 173 165 Eredmény szaporodás apadás r. kat. egyház . 39 ref. egyház 4 ág. h. ev. egyh. 16 neol. izr. egyház_________9 Összesen: 5513 száma kitett............................411 halálozásoké........................324 KEDD. A varsói mozikat erkölcsrendőrség ellenőrzi, amely váratlan razziákat tart mozikban. Az ügyeletes rendőrtisztviselő ötletszerűen elrendeli, hogy hirtelen a film pörgetése világosságot gyújtsanak. Azokat a párokat, akiket ilyenkor rajtakapnak, hogy az erkölcsrende'ei ellen vétenek, azonnal a rendőrségre kísérik. * Az orosz gyárak behozzák a hétórás munkaidőt. Oroszország nagyobb gyárainak vezetősége önkényesen elhatározta, hogy behozza a napi hétórás munkaidőt. Ezzel egyidejűleg azonban leszálítja a munkabéreket is. A szakszervezetek a munkabérek leszállítása ellen erélyesen tiltakoznak a kormánynál. Mi hír Iván színtársulatáról ? A nálunk, Komáromban már két szezonban szerepelt Iván társult iránt érdeklődő komáromi színházlátogatók ugyancsak nagy részvéttel olvasták a napilapok azon híradását, hogy jól megy ugyan Ivánéknak Ésekújváron, de a derék igazgatót, Iván Sándort, nagy gondok gyötrik, mert az érsekújvári színházteremben csak január 4-ig játszhat a társulat, a legközelebbi állomáson, Rimaszombaton a színházterem csak január 22 én lesz szabad, január 4—22 ke között nincs hova menni a társulatnak. 18 napig minden bevétel nélkül fenntartani akkora társulatot, aminő az Iván társulat, végzetes katasztrófát jelenthetne a legnagyobb magyar színtársulatra nézve. Hogy mennyire megszerette Komárom közönsége az Iván társulatát, eléggé bizonyítja az, hogy nagyon sokan felkerestek bennünket azzal a kéréssel, hogy írjunk Iván Sándor igazgatónak, hogy erre az interregnumra jöjjenek vissza Komáromba. A komáromi közönség, amely a szezon utolsó két hetében nagyon dicséretes buzgalmat mutatott a színházpártolás terén, szeretettel várja a megkedvelt társulatot viszont. E nagyon sok oldalról megnyilvánult óhaj dacára se mertünk azonban Iván igazgatónak írni, mert nagyon jól ismerjük a komáromi közönséget, hogy az nagyon szeszélyes és nem mertük a felelősséget vállalni, hogy idecsaljuk a társulatot és a közönségnek megint két hét kell, hogy belemelegedjen a színházba járásba !