Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-09-07 / 72. szám
19315 szeptember 7. »KOMÁROMI LAPOK« [ Valami az ebédlőasztalról__ A kihúzható asztal drágább a rendesnél meghosszabbítása munkával jár, a vendégdeszkák előszedése és beillesztése pedig sohasem megy egészen simán. Hol a leütött fal, hol a becsípett ujjak vallják kárát a túlpraktikus megoldásnak. Hogyan lehet a kérdést leegyszerűsíteni? Olyan lakásokban, ahol mód és hely kínálkozik két kisebbfajta, teljesen azonos méretű asztal elhelyezésére, megoldás magától adódik: told össze a a két asztalt, takard je egy térítővel és kész a praktikus meghosszabbítás. Két darab összetolt egyenként egy négyzetméter felületű asztal mellett nyolc-tíz személy kényelmesen elfér. Ha nincs alkalmas helyünk, vagy szükségünk a második asztalra, az összecsukható bridzsasztal is nagyszerűen megteszi, csupán arra kell ügyelni, hogy szélességi és magassági méretek hajszálra egyezzenek. Fontos továbbá az asztallábak jó elhelyezése, illetőleg az, hogy az összetolásnál egymás mellé kerülő lábak ne zavarják a szerencsétlen vendéget, akit éppen azzal akarunk megtisztelni, hogy középre ültetünk. Nincs kellemetlenebb érzés, mint amikor valaki az asztal alatt egy kedves lábat sejt, és nincs nagyobb csalódás, mint amikor kiderül, hogy a láb fából van. Helytelen megoldás az, ha egy garnitúra közepére állítunk kihúzható asztalt és ezt használjuk ebédlőasztalként. Az ebédlőasztal magassági mérete olyan előírás, amelytől nem szabad eltérni, mert különben nem lehet kényelmesen étkezni rajta. Ez a magasság viszont alkalmatlan a manapság divatos és kényelmes alacsony karszékek és fotelok mellett. Ha elhelyezhető a háziak mindennapi étkezését szolgáló megfelelő kis asztal és székek a hallban, a lakóebédlő szobánk garnitúrájához állítsunk egy alacsony dohányzóasztalt, — ez szép és jól használható — az ebédlőasztalt pedig készítsük megfelelő formában. Ezt az asztalt helyezzük az étkezési időn kívül a fal mellé, lapkájának fele a fal mellett lelóg, ha pedig ebédlőasztalként való használatára sor kerül, akkor az asztal megfelelő hülyére tolva, a hátsó lapot is vízszintesre emeljük és az így megszélesített felületet középre toljuk. Napközben, a konzolszerűen alkalmazott asztalkára egy-két nipp vagy váza kerül, felette egy tükör vagy egy-két könyves virágváza jól hat. Az asztalban a tetszetősebb hatás kedvéért néhány fiókot is el lehet helyezni, általános azonban, hogy az ebédlőasztalban fióknak helye nincs, mert zavarja a melléülőt és súrolja térdeit. Az asztalfiók kiment a divatból, a modern asztal gyermektelen. A konzolszerűen alkalmazott asztalt szívesen ajánljuk, mert a lakás jól használható, praktikus és igen dekoratív bútordarabhoz jut vele. Ha ezekkel a megoldásokkal sem tudjuk kiküszöbölni a kilózóasztalt és így annak alkalmazására mégis sor kerül, amikor is a hellyel takarékoskodni akarunk és a megnagyobbításra szolgáló lapokat magában az asztalban akarjuk elhelyezni, a drága, csak külföldről beszerezhető kihúzószerkezetet az alábbi, egyszerű konstrukcióval helyettesíthetjük : Az 1.10x0.90 m nagyságú asztalt az egyméteres oldalán kétfelé hozzuk ki, ezzel nyolcvan centiméterrel nagyobbítottuk meg. A további hosszabbításra szolgáljon még minden oldalon egyegy kifordítható lap, ami további nyolcvan centiméteres növekedést jelent. Ennek a tíz-tizenkét személyes asztalnak könnyű és egyszerű kezelhetősége mellett megvan az az előnye, hogy kézenfekvő megoldásnál fogva előállítása igen olcsó. A simára fényezett asztallap igen kényes jószág, könnyen felhólyagzik, víz és más folyadék vagy meleg edény még az asztalterítőn keresztül is igen csúnya és egy könnyen el nem távolítható nyomot hagy rajta. Ezért ajánlatos az asztallapot filccel, linóleummal, gumilappal vagy üveggel borítani. Újabban egyre divatosabbak a fehér vagy színes opaküveggyel fedett asztalok. Ezeket még felteríteni sem szükséges, hiszen az angoloknál akik az asztalterítésnek nagymesterei ősrégi, elegáns divat az asztalterítő nélküli terítés. És itt aztán igazi versenytársa az üveg a kényes tölgyfalapnak, mert legalább olyan szép és elegáns, mint az, higiéniában pedig az üveg mérföldeken jár a falap előtt. * Persze ez igazán gusztusos és a vendégek tetszésére számító ebédlőasztalnak a felsoroltakon tul vannak az igazán fontos kellékei. ASSZONYOKNAK. Haragszik a kakas. Kukorika, jó reggelik A rossz kislány már felkelt. Ha átmegy az udvaron, Piros lesz a tarajom. Kis csibéim összefogja, összefogja, nyomogatja, Nyomogatja, simogatja S úgy teszi le mindegyikét, Hogy megüti a kis begyét. Két nap múlva elhullanak, Tyúkanyóim zokoghatnak ... hallod-e te csúnya kislány, Máskép viselkedj már eztán! Ha nem hallgatsz az intésre, Felugrom a kerítésre, Kerítésről a szemednek, Könnyeid majd pereghetnek, Mert megcsípem füled, szidut. A rossz kislány pórul járhat, Pórul járhat, aki rossz, Aki könnyelműn gonosz, Kakasszívet szomorító, Kukorikú ... Kukorikú!... 9. oldal S*ECEPT PONTY FRANCIA MÓDRA BURGONYAGOMBÓCOKKAL. Körülbelül 1 és fél kilós, megtisztított pontyot darabokra vágunk és besózva egy negyedóráig állni hagyjuk. Lábasban megpárolunk egy negyed fej vöröshagymát, anélkül, hogy megpirítanék, beleteszünk kevés kakukfüvet, két babérlevelet, egy citrom lereszelt héját és egy negyed narancsot, 8—10 szem borsot. Leöntjük háromnegyed liter vörösborral és egy negyedóra hosszat erősen forraljuk. Azután beletesszük a feldarabolt halat és tíz percig a tűzhely szélén főzzük, úgy, hogy nem engedjük forrni. A halat aztán meleg tálra rakjuk, a levet átszűrve és egyszer felforralva, ráöntjük. Diótolvajok. (Bantu-mese.) A tigris nagyon gazdag volt és nagyon zsugori. Volt neki egy csodaszép kertje, pompás gyümölcsfákkal s a kert közepén egy hatalmas, gyönyörű diófa állott. Mikor a dió érni kezdett, a tigris tudtára adta mindenkinek, hogy megöli azt, aki lopni mer a diójából. Hallotta ezt a teknősbéka is, de, mint tudjátok, neki igen vastag bőre van s egyszerűen nem törődött vele. Hanem felkereste egy szép napon jóbarátját, a kutyát, s így szólt hozzá: —.A napokban azt hallottam, hogy a tigris kertjében megérett már a dió. Nem volna kedved, odalátogatni egyik reggelen? Hogyne, a kutya készségesen ráállott az ajánlatra s másnap reggel elment a teknősbékáért, aki már szintén megmosakodott és felöltözködött s csak a táskáját vette magához, aztán elindult a kutyával a kert felé. — Hallod! — szólalt meg útközben a teknősbéka — aztán nehogy eszedbe jusson kiabálni, ha véletlenül a fejedre pottyan egy dió! Akkor nyomban nyakunkon van a tigris. — Ugyan, — tiltakozott a kutya ~ Nem vagyok én kisgyerek. Tudom, hogy füle van a tigrisnek. Csak nem képzeled, hogy bajba akarok kerülni. — Te nem is kerülnél bajba, — válaszolta elgondolkozva a teknős, — mert elfutsz, de engem, a rövid lábaimmal nyomban utolér a tigris. Hát vigyázz kérlek és meg ne mukkanj. Nem, nem, nyugodt lehetsz, — biztatta a kutya s amint megérkeztek, szorgalmasan szedni kezdték a diót. Félig volt már a táska, amikor egyszerre egy dió koppant a teknős hátán. A teknősbéka azonban mégsem mukkant. Látod, — súgta később, — ki lehet bírni egy ilyen kis koppanást. A kutya szótlanul szedte tovább a diót, de mikor nem sokkal utóbb az ő fején koppant egy szem dió, haragosan elvakkantotta magát, kiejtette kezéből a félig teli táskát és hangos ugatással elfutott. Jaj, a szegény teknősbéka leskelődött ám jobbra-balra, hova bújhatna a tigris elől, de hiába. Bebújt ugyan egy bokor alá s azt remélte, hogy a lombok majd eltakarják, de bizony a tigris már a másik percben előszedte a levelek közül és a vállán függő táskák egyikébe akarta dugni. — Ó, ó, — sopánkodott a teknősbéka — csak nem akarsz abba a gyönyörű táskába tenni, nézd csak, milyen sáros vagyok, tönkretenném a táskádat... — Ebben igazad van, — jegyezte meg a tigris és a másik ócska lsiskába tette a teknőst, aki csak ezt várta. Már az első pillanatban meglátta, hogy a táska sarka rossz, s így ő könnyűszerrel kicsúszhatik a megrongált bambuszfonatok között. — Hopp — mondta megkönnyebbülten, amint szerencsésen a földre érkezett. Aztán megindult a kutya lakása felé, hogy alaposan megmondja a véleményét barátjának. A tigris ezalatt feltett a tűzre egy nagy fazék vizet s az égjük fiát elküldte, hogy hívja meg a környékbeli állatokat ebédre, kitűnő teknősbékaeressel várja őket. A szomszédok el is jöttek s amikor a víz felforrt, a tigris valamennyiük jelenlétében ünnepélyesen kinyitotta a táskát. De milyen zavarban volt, amikor nem látta benne a teknőst! Áz meg átkutatta a táskát, de hiába. Persze a vendégek egy része mosolygott, más részük nyíltan kinevette a házigazdát s akadtak, akik azt mondták, hogy' nem is reit abban a táskában semmi, a tigris csak bolonddá tartotta őket, így aztán lassan elszéledtek s a tigris megszégyenülten feküdt le a vackára. A teknős és a kutya barátságát ez a dolog egy cseppet sem zavarta. Gyakran elbeszélgettek a tigrissel való kalandjukról s ilyenkor a kutya mindig »tapasztalatlanságot« meg első ijedtséget« emlegetett. Ha ma potyogna a fejemre egy dió — mondta egyszer — egy szót se szólnék, hanem csendben tűrném, mint te. — Ha csakugyan így van, akkor szívesen megpróbálkoznám veled még egyszer — felelte a teknős. — De csak, ha biztos vagy a dolgodban, mert most már semmiféle csel sem segít, ha a tigris körme közé kerülünk! — Hát nem bízol bennem? — kérdezte a kútja sértődötten, mire a teknős megsajnálta s másnap reggel ismét elment vele a tigris kertjébe. Erre az alkalomra egy egészen nagy táskát kért a teknős kölcsön égjük szomszédjától, hogy minél több diót vihessenek haza. De alig szedtek néhány szemet, amikor egy dió koppant a kútja hátán. — Vau, vau! — jajdult fel a kutya és teljes erejéből futni kezdett, a teknősbéka azonban meg sem moccanhatott, mert a tigris nyomban nyakoncsípte. A kutya messziről látta a szerencsétlenséget és nagyon furdalta a lelkiismeret. Hazament tehát, leült a kertbe és azon gondolkozott, hogy segíthetne a bajon. Addig gondolkozott, hogy ki is talált valamit. Kihurcolt a kamrából az udvarra egy nagy üveg mézet, azt kiöntötte és meghempergett benne. Aztán felhasítolta a legszebbik toll párnáját és belehempergett a tollba. Olyan volt, mint valami ismeretlen szörnyeteg, amint a sok toll pitlé megragadt a szőrében. Most még bement az istállóba és leszedte a lovak szerszámjáról a csengőket. A sok csengőt magára akasztotta, aztán még egy dobot és dobverőket kerített így felkészülten lement a kis palákhoz, amelyik a tigris kertje végében folydogált. Ott leült és vált. Nemsokára látta, hogy a tigris fiai közelednek egy nagy fazékkal. A tigris ugyanis most már jól vigyázott a teknősbékára s egész idő alatt le nem vette róla a tekintetét, nehogy megszökhessek. Mikor aztán már gyülekezni kezdtek az újból meghívott szomszédok, akkor leküldte a fiait a patakhoz vízért, hogy legyen miben megfőznie a teknőst. Ő maga pedig továbbra sem mozdult a teknősbéka mellől. A tigriskölykök azonban rémült kiáltozással tértek vissza a pataktól. Azt mesélték, hogy egy rettenetes szörny őrzi a patakot, a teste olyan, mint egy madáré, a hangja a kutyáéhoz hasonlít, de csenget és dobol és nem engedi őket a vízhez. — Ostobaság! — dobogott a tigris és a fivérét küldte le, de az is nyomban visszajött és reszketett a rémülettől. Erre az oroszlán ajánlkozott, hogy lemegy vízért, de bizony neki is égnek állt a sörénye, amikor hazaérkezett és a rettenetes vízparti szörnyeteget emlegette. Az elefánt volt az utolsó, aki lement a patakhoz szerencsét próbálni. Mikor aztán ő is dühösen és víz nélkül érkezett vissza, nagy lárma keletkezett körülötte. Nézzétek, barátaim. — próbálta a tigris csittítani a vendégeit — eddig mind egyenként mentetek oda s a szörnymek könnyű volt megijeszteni benneteket. De most együtt fogunk lemenni valamennyien , így majd csak sikerül elbánnunk vele! Hosszas tanácskozás követte a tigris szavait. Végül az elefánt és az oroszlán ráálltak az ajánlatra, a többiek meg szégyellek nemet mondani, megindult hát a menet. Elöl az elefánt, mögötte az oroszlán, utánuk a tigris, a farkas, a róka, legvégül a kis nyúl zárta be a menetet, mert félt egyedül maradni otthon. Az ám! A teknősbéka csak azt várta, hogy az utolsó vendég is kitegye a lábát, nyomban nekiindult ő is, persze egészen másfelé. Gondolta ő egész idő alatt, hogy ezt a furcsa szörnyeteget az ő megmentésére küldte valaki. Igaz aztán nem is nagyon csodálkozott, mikor néhány lépésnyire a háztól a kutya borult bűnbánó képpel a nyakába. — Megbocsátasz, drága barátom? — kérdezte és a rajta ragadt mézzel egészen összekente a teknősbékát. — Minthogy kiszabadítottál a bajból, már meg is bocsátottam. — felélte nagylelkűen a teknős béka — de diót lopni nem megyek veled többé. Azzal karonfogták egymást és hazáfdé indultak s nagyot nevették arra a gondolatra, hogy' milyen arcot csinál majd a tigris, ha hűlt hely'ét találja a teknősbékának.