Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-01-01 / 1. szám
2 oldal. »KOMAROMI JJAPOK« ni. Egész bizonyos, hogy Laval sikerét Olaszország fogadta legszívesebben, hiszen Franciaország magatartása áldozatkész kezdeményezéseivel és állandó tárgyalásaival a legnagyobb jóakaratról tesznek tanúságot. Anglia sem tehet szemrehányást a franciák állásfoglalásáért, mert hiszen birtokában van Franciaország ama ígéretének, melyet Laval tett neki, hogy ha Olaszország a megtorlások alkalmazásánál megtámadná Angliát, Franciaország segítségére siet. Ennek az ígéretnek beváltására pedig meglesz a megfelelő eszköze Angliának, ha az alkalom elérkezik. Laval képviselőházi sikere tehát a béke megőrzésére irányuló további munkának is bázisát képezheti, csak ki kell várni az alkalmas időpontot, amikor újra akcióba léphet. Az eddigi megtorlások nem olyan veszedelmesek, hogy annak komoly hátrányait nagyobb mérvben volna kénytelen Olaszország érezni, a megtorlások kiterjesztése pedig még nem érett meg arra, hogy életbe léptessék, sőt olyan a helyzet, hogy maga a népszövetség sem tudja ez idő szerint, hogy milyen mértékben és milyen időpontban lehetne a szankciók fokozását megindítani. Anglia erre vonatkozó terve, mint ismeretes, a kőolajszállítás teljes beszüntetése volna, de ennek keresztülvitele az eddigi tájékozódás szerint nehézségekbe ütközik. Bizony nem marad más hátra, mint újabb béketerv előkészítése, amelynek azonban minden irányban elfogadhatónak kell lennie. Ebben a munkában Laval új partnert kapott Edenben, aki azonban a megtorlások híve s így a francia miniszterelnöknek minden érvelő képességét akcióba kell helyeznie, hogy eredményt tudjon elérni. Az új esztendő ránk következő heteiben érdekes tárgyalásokra van kilátásunk, amelyek még küzdelmesebbeknek ígérkeznek, mint Lavalnak a francia kamarában megvívott élet-halál harca. A magyar falu hajnalhasadása. Egyúttal felhívás egy magyar parasztfőiskola létesítésére. Lassankint kezdjük belátni, hogy a magyar földmíves és munkás átlagos műveltségének emelésével lesz lehetséges a csehszlovák köztársaságban a magyar kisebbségi életet kifejleszteni és helyes irányba tereli. E fontos és alapvető munkálatba azonban minél hamarabb kell belekezdenünk. Ne töltsük el időnket gáncsoskodásokkal, akadékoskodásokkal és kicsinyes irígykedésekkel, hanem fogjunk hozzá a komoly, tervszerű és népünk megmentésére, egységesítésére szolgáló munkák végrehajtásához. Minden perc késedelem a magyar lelkek elernyedését és fajától való elszakadását, pusztulását jelenti. A magyar kultúrszervezetek gyakorlatiasabb kihasználásában, a bizonytalan jövő felett komolyabban gondolkozni kezdő, de ezideig csak a különféle irányzatok felé hajló és csak tétovázni tudó ifjú nemzedék megmozdulásában, egy reálisan és az adott viszonyok helyzetéből fakadó előnyök kihasználását szolgáló kisebbségi magyar sajtó ébredésében, valamint sok egyéb, a kisebbségi magyarság felélesztésére szolgáló tünetek alapján következtethetünk talán egy jobb jövőre. A magyar falu iránti szeretetemet és hivatásombeli kötelességérzetemet lazítani és gyengíteni igyekvő befolyásoktól mindjobban felszabadulva, valamint az e téren ért nehézségektől és sikertelenségektől meggyengült lelki erőm fenntartására felser 1 Elitve azért merészkedem e külső jelenségek alapján a kisebbségi magyar élet feléledésében bízni és remélni, ezért a városi értelmiségek említett megmozdulásai tényleg az elhagyott magyar falu, a leszegényedett, egyszerű paraszt és a számtalan földnélküliproletár-zsellér, munkás iránti hozzátartozás és ragaszkodás szeretetéből látszanak kiindulni. Be kell látnunk és meg kell értenünk, hogy nemzeti kisebbségi életünk kifejlesztésének tizenkettedik órájában, az egyesült és erős, egységes magyar kisebbséget csak úgy lehet itt a csehszlovák köztársaságban életképesnek, sőt fejlődésképesnek is fenntartani, ha még a legegyszerűbb és legmíveltebb paraszt és munkás emberünk is a nép vezetőiben, a földbirtokosban, iparosban,kereskedőben, ügyvédben, jegyzőben, papban, tanítóban és minden egyéb hivatalnokban és a falu népével kapcsolatban álló emberekben nem az urat és kizsarolót, hanem csak a testvért, igazán csak a jótakarót és önzetlen, hű barátot fogja látni. Sohase várhatjuk népünk feltámadását a beképzelt és mindig csak önmagunkra gondoló, jómódban és dicsfényben úszó felsőbb köröktől, hanem mindig csak a nép zömét kitevő művelt és emberi módra élő, megelégedett földmíves és munkásrétegektől. Ebből az alapgondolatból kiindulva szeretném a kulturális szervezeteknek figyelmét az isk. és népnevelésügyi minisztérium 1926. július 2-án kelt 52.566. számú rendelére felhívni, melynek alapján az u. n. felső népi iskolák vagyis dán és német mintára a paraszt főiskolák létesítése válik lehetővé. Ezek képeznék itt minálunk is az annyira szükségelt falusi vezetők kiképzésére és nevelésére szolgáló népnevelési intézeteket. Amíg nem rendelkezünk a mezőgazdasági szervezési munkálatokhoz értő és a legkülönbözőbb szociális, társadalmi és közgazdasági kérdések iránt is megértéssel, lelkesedéssel bíró, gerinces magyar földmíves nemzedékkel, mindaddig nem számíthatunk eredményes munkára az ezideig rendkívül elhanyagolt és ennek következtében elmaradt falvainkban. Kellő érdeklődés esetén, amelyek közvetlenül e felhívás írójának címére: Macinyik Andor dr., gazdasági tanár Komárno—Komáromba küldendők, megtörténhetnének az ily első magyar parasztfőiskola megalakításához szükséges előmunkálatok. Világosság! Napfény! Térj be hozzánk és ébreszd fel kicsiny, de élni és fejlődni akaró magyar népünket. Dr. Machnyik Andor. Európa 2000 éves harca Afrikáért Hódítások a fekete világrészben Nagy Sándortól Mussoliniig. Az idén nagyon közel került hozzánk Afrika, a »fekete világrész«: 1935- ben akarta a fehér ember meghódítani az utolsó szabad benszülött országot s még mindig a jövő titka, hogy csakugyan elmarad-e az olasz— abesszin háború nyomán a vitán konfliktus. Afrika, ez az óriási földrész, amelynek 38 millió négyzetkilométernyi területén ma mintegy 150 millió ember él, már az ókorban hódításra csábította az akkori világ hatalmasait. Akkor még Ázsia — melynek tulajdonképpen csak egy óriás félszigete Afrika — hadakozott az egyetlen ismert afrikai ország, Egyiptom ellen. Az asszír-babiloniai hódítás után a perzsák már a Nílus abessziniai forrásvidékét próbálták megszállni eredménytelenül. Seregeiket Nagy Sándor győzelmes csatái követték: ő volt az első európai hódító Afrika földjén. Már annak is több, mint 2000 éve, hogy Róma hosszú élet-halálharcban legyűrte az északafrikai part virágzó kereskedő államát, Karthágót. Mindezek a hadjáratok épúgy csak a Földközi-tenger mentén fekvő régiókat érintették, mint a VII. században a mindent elsöprő arab hódítás, amely a római és bizánci afrikai uralom megdöntése után Gibraltáron és Spanyolországon át Európába, Francia 1936 január 1. országba is betört. Hogy mindezeket az évezredeken és évszázadokon át történt Afrika egyenlítői és déli vidékein, nem is sejtjük. Valószínű, hogy a középkorban Kubilájnak, a nagyongol-kínai császárnak a kiküldött India felől elérték Madagaszkár szgetét. A nagy felfedezések aztán megnűvelték az európai ember hatalmát és egyre fokozták az étvágyát. A virágkorát élő spanyol és portugál hatalom kezdte. A spanyol Bethencourt 1402-ben meghódította a Kanári szigeteket. Ötven év múlva a portugálok megvetették lábukat az Aranyparton. Honfitársuk, Behaim, 1484-ben már Délnyugat-Afrikáig hajózott. Három év múlva Diaz már elérte a Fokföldet. Még tíz év és Vasco de Gama körülhajózta egész Afrikát és megtalálta az utat Indiába. A nagy préda, Afrika kincsei, az aranypor, a gyémánt, réz, ólom, olaj, a néger rabszolgák milliói, az olajfa, narancs, kávé, datolyapálma, baobab, gyapot, az egzotikus állatvilág, az elefánt, orrszarvú, víziló, zsiráf, bivaly, zebu, oroszlán, párduc, zebra, antilop, gnu, strucc, gorilla, csimpánz, papagáj és óriáskígyó & mindaz, amit csak nyújthatott — és ingyen nyújthatott — ez a védtelen és szűzi világ eleinte elsősorban fosztogatásra, kalandorokra, rablógazdálkodásra ösztönözte a kapzsi európaiakat. A spanyolok és portugálok eleinte csak a kész és biztos zsákmányt hordták haza, majd lassan megtelepedtek, éppúgy, mint az angolok 1565-ben a Rabszolgaparton. Hollandia 1650-ben szállta meg az új-guineai partokat, 1683- ban pedig Groeben őrnagy próbált tartósabb siker nélkül gyarmatot szerezni az Aranypartnál a brandenburgi választófejedelem számára. India ekkor már dúsabb és könnyebb zsákmányt adott az angol hódítóknak és kereskedőknek, akik főképp az indiai út biztosítására használták fel újabb területeiket. Az igazi települések csak ezután következtek. A búrok, alsó-szász parasztok, az angolok elől menekülve, egész Zambéziig jutottak. A Fokföldet 1795- ben vette végleg birtokába Angiit Franciaország tulajdonképpen megkésve lép igazán, de annál erélyesebben a porondra, Szenegambiát és Madagaszkárt már rég megszerezte. 1830-ban Marokkóban fészkelte be magát. Közben egyre többet felderítettek a fekete világrészből a hittérítők és a nagy kutatók: Stanley, Livingstone, Wissmann, Barth, Cameron, Serpa Pinto, Matteucci. 1867-ben megásták a Szuezi csatornát s Anglia számára megnyílt a rövidebb út a kincses ndia felé. Következéskép a csatorna után Egyiptom is angol fenhatóság alá került, ép úgy, mint az egyiptomi Szudán. A piramisoknál 1798-ban már Napóleon harcolt. Kitchener lord Karthumnál dolgozik. 1898-ban francia zászló alá került a Csád-tó partjára Franciaország Algírt, Tuniszt, biztosította magának az egész Szaharát. Anglia Fasodánál állította meg a francia előnyomulást. Olaszország 1822- ben megszállta Eritreát és Szomáliföldet; a törököktől elvett Tripolisszal sohasem elégedett meg az ifjú Olaszország. A gépipar és a világkereskedelmi verseny szédületes fokozódása során kapcsolódott bele Afrika felosztásába a császársággá egyesült Németország, Togó, Kamerun is Német-Délnyugat-Afrika és Német Kelet- Afrika fekete-fehér-piros lobogó alá került. Közben Anglia is biztosította magának a Szomáliföld egy darabját és 1902-ben a Fokváros—Kairi útvonal kiépítése végett leverte a bírókat. Spanyolország újabban Marokkóban egész északra szorult vissza, de van még némi más afrikai birtoka. A világháború után a győztesek felosztották a német gyarmatokat: Kamerunon és Togón a franciák és angolok, Német-Kelet-Afrikán Anglia és Belgium osztozott. A fekete földrész felosztása befejeződött. Csak a négus kastélyán léig még Addisz-Abebában az oroszlánfő és nemzeti zászló. Meddig? Ki tudja. Az előjelek nagyon sötétnek mutatják az utolsó független afrikai állam jövőjét, noha az abesszinek egyszer nár 1bban visszavertek egy rosszul előkészített olasz támadást. Az olaszoknak tér sósborszesz toroköblögetésre. Megelőzzük a náthát és átfázást kell. Joguk — mondja Frowein — az éhező joga! Ha a Népszövetség megmenti is valahogy, Abesszínia még akkor is körülbelül veszettnek láthatja igazi önállóságát. A térképeket az olasz és a német gyarmati igények miatt alighanem rövidesen újra fogják majd rajzolni és a most végső szabadságáért küzdő Abesszínián kívül úgy látszik, nemsokára már csak Libéria, a néger köztársaság, fogja képviselni az Egyesült Államok védelme alatt Afrika látszatszabadságát. Újévi patkó. Irta: Rab Olga. »Egy óra múlva kiszállok«, mondja a szürke ruhás kis nő és zöldpettyes ,sálját szorosabban fogja a nyaka körül. Puha keze kissé reszket. Monoton ritmussal hibtázik a kupé, a sárga deszkapadok és a bőrszíjjal félrekapcsolt ablakfüggöny. • Kassán tele voltak malacokkal és patkókkal a kirakatok. Itt az új év. Nekem is kellett volna vennem egyet, nátha szerencsét hoz?« »Maga is rabonás?« kérdi megrezzenve a férj, és régi emlékek rohanják meg az agyát. »Újévi patkó! Harminc éve nem merem kimondani ezt a szót. Most kimondom. Látom, maga nem hisz se bűnben, se erényben ... Míga tudja, hogy sokszor misztikus véletlenek irányítják az eseményeket. Aztán meg egy óra múlva úgyis elválunk. Újévi patkó! Erről fogok mesélni magának.« »Pozsonyban laktunk egy kétemeletes házban, melynek szűk udvara vagy húsz-harminc gyereknek jelentette a játék egyetlen térlehetőségét. Második gimnazista lehettem akkor és az udvaron játszadozó apró népség között én voltam a legöregebb. Meglehetős tisztelettel bántak velem, sőt mikor egyszer kutyavadászatot rendeztem és sikerült magam megharaptatni egy vállalkozóbb szellemű foxterrierrel, amiből kifolyólag két hétig nem mehettem iskolába, akkor meg éppen hadirokkantként kezeltek. Az én szavam volt döntő a házmester elleni összeesküvésekben is, ki sivár, városi gyermekéletünk legnagyobb keserűségét jelentette. A házmester durva volt és részeges. Gyűlölt bennünket és játékainkat tönkretette. Ajkát állandóan négyszögletesre merevítette, úgy hogy látni lehetett egész alsó fogsorát. Ezért mi »Viperá«-nak hívtuk és féltünk tőle. Egy újévi reggelen, mivel kissé hangosak voltunk, kikergetett bennünket az uccára. Reménytelen dühvel kódorogtunk a házak között, mikor Vargáék Bözsije fölkiáltott: »Nézzétek csak, mekkora patkót találtam!« Vargáék Bözsijét »Találká«-nak neveztük, mert szemét mindig a földre sütötte, nem éppen szendeségből, hanem mert rájött, hogy így gyakran lehet valami váratlan kincset találni, ceruzavéget, késpengét, gyufaskatulyát stb. <3 félt legjobban a Viperától. Most kíváncsian vettük őt körül. A patkó szép fényes volt és szokatlanul nagy. Mindnyájan tudtuk, hogy patkót találni: szerencse. És újévkor patkót találni: kétszeres szerencse. Vigyük haza« — indítványoztam — »ez majd megvéd bennünket a Viperától.« Besompolyogtunk a kapun és csendes csoportban megálltunk a hófödte udvar leghátsó sarkában. »Milyen szép hóembert lehetne csinálni!« —■ sóhajtotta halkan az egyik gyerek. Mindnyájan vágytunk a hóval játszani. Félő pillantásokat vetve a házmester ajtaja felé, nekiláttunk mé-