Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-05-27 / 43. szám

1936. május 27. »KOMAROMI UABOHc Az Újpest jön a Ferencváros helyett június 14-én Komáromba. (Saját tudósítónktól.) Előző számunkban tájékoztattuk a sportközönséget arról a tárgyalásról, amelyet a KFC a Ferencváros vezető­ségével folytatott. A megegyezés a Ferencváros komáromi vendégjátékára már majdnem befejezett ténynek volt tekinthető, a Ferencváros azonban, anélkül, hogy erről a KFC-t értesítette volna, az SK Bratislava meghívását fogadta el. A KFC csak a Nemzeti Sportban értesült a Ferencváros eme elha­tározásáról s hogy a közönség felajzott érdeklődését , vagy még talán nagyobb hasonló­ értékű futballeseménnyel elégítse ki, azonnal tárgyalást kezdett a má­sik, nem kevésbbé világmárkás csapat vezetőségével, az Újpesttel. Az Újpest hétfőn este telefonon ér­tesítette a KFC vezetőségét, hogy az ajánlatát elfogadta és június 14-én komplett együt­az 1935—1936. évi divíziós baj­nokság a vasárnapi csonka fordulóval (ÉSE—ZTE 10, FC Vrutky—TTS 3:1, PFK—SK Zsilina 2:1) befejeződött. A bajnoki címet a Füleki TC nyerte el az ÉSE előtt, míg a kiesés szomorú sorsára a balszerencsével küzdő Li­geti jutott. A KFC, amely a tavaszi szezon ele­jén még a kiesők között szerepelt, a hatodik helyet szerezte meg, de csak rosszabb gólarányával. (Ér­dekes, hogy a Trencséni TS-t eggyel kevesebb kapott gólja vitte az ötödik helyre.) tesével Komáromba jön. A futball kedvelőit bizonyára egy­forma, vagy még talán nagyobb öröm fogja el annak a hírnek a hallatára, hogy a Ferencváros helyett az Újpest csapata jön városunkba vendégszere­pelni. Mert a magyar Nemzeti Bajnok­ság lefolyásának szemlélői kön­­­nyen megállapíthatják, hogy az Új­pest egyik legegyöntetűbb csapata ma a magyar bajnokságnak s formája napról-napra felfelé ível. De az Újpest felé lendül a mérleg nyelve ak­kor is, ha a játékosok válogatott­ságát vesszük alapul. Az Újpest ma állandó gerincét alkotja a magyar profiválogatottnak. (Futó— Sternberg hátvédpár, a Seres— Szűcs—Szalay teljes fedezetsor, Vincze—Kállai kettős, Kocsis stb.) A Újpest komáromi vendégszerep­lésére egyébként még részletesen vissza fogunk térni. Befejeződött a divíziós bajnokság, a KFC a hatodik helyen kötött ki. (Saját tudósítónktól.) A divíziós bajnokság állása B o í­r * ‘f'SNZ1 (fiN U,<U§ a ■+-* G­z­S > <d­­Sa. 1.Füleki TC 1812 4 242:1928 2.KSE 1810 3 5 41:2923 3.Zsolnai SK 1810 1 7 44:3521 4.PFK 1810 0 8 58:3920 5.TTS 188 3 7 32 3319 6.KFC 188 3 7 32:3419 7.Zólyomi TK 187 2 9 25:3016 8FC Vrútky 188 1 9 44:4317 9.Vas SK 18 51 12 30:5311 10.Ligeti SC 18 3O15 17:586 Az E. Rapid biztosan tör a második osztály bajnoksága felé. E. Rapid—KMTE 7 : 0 (2 : 0). A második osztály bajnokságának sorsa lassan, de biztosan az E. Rapid kezében érik meg. Az ősszel gyen­gébben szereplő együttes a bajnoki finisben remek formába került és legnagyobb vetélytársának, a KFC 11- nek biztos, szinte megsemmisítő le­gyűrése után látható volt, hogy az elsőséget ma kizárólag ez a csapat érdemli meg. A KFC 11 vereséget szenvedett Nagymegyeren, ezzel szemben az E. Rapid ismét fölényesen győ­zött, ez alkalommal a KMTE ellen. Az E. Rapid—KMTE mérkőzés vég­eredménye 7:0, félidő 2:0. A KMTE betörése elmaradt, a Czirók által irá­nyított Rapid csatársor lendületének nem tudott ellenállni a munkáscsapat kemény védelme sem. A mérkőzés sorsa egy pillanatig sem volt kétes, legfeljebb a gólarány. Ez a mutatott játék alapján teljesen megérdemelt. A győztes csapatból Dobis I., Ku­­gyelka, de különösen Lehoczky és Czirók III. emelkedett ki, míg a vesz­teseknél csak Bagocsy nyújtott elfo­gadható játékot. Janega (Galánta) bírónak nagy ér­deme, hogy az erős iramú mérkőzés végig fair keretek között mozgott. Utólag értesülünk arról, hogy a KMTE megóvta a mérkőzést Novosád szerepeltetése miatt. Nagymegyeri SC—KFC 11 3:0 (2:0). A KFC 11 lelki válsága úgy látszik egyre tart. Bátran fegyelmezetlenségnek is nevezhetjük azonban ezt a válságot. Mert most is ugyanaz az eset ismét­lődött, mint a KMTE elleni mérkőzésen: nem volt együtt a csapat tizenegy embere. Még a sérült Hadanichnak is be kellett ugrani, de így is csak tíz játékos állt ki az NSC tizenegyével szemben. Ekkora előnyt pedig nem lehet adni egy csapatnak sem. A mérkőzés általában alacsony nívón mozgott, az NSC azonban határozottan igen nagy lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe és kihasználva a lehetetlenül rossz pálya ismert elő­nyeit, biztosan győzte le a múltat egyre jobban meghazudtoló KFC 11-et. A KFC 11 ezzel a vereséggel végleg lemondhat az elsőségről. Csepel FC, a magyar profi liga második helyezettje lesz Komárom pünkösdi Vendége. (Saját tudósítónktól.) mert hiszen a második helyezés majd­nem egyet jelent a Nemzeti Bajnok­ságba való feljutással. A vendégcsapat szombaton délután érkezik 15 játékossal és 4 kísérővel. A játékosokat — akik között több volt Újpesti csatár szerepel — leg­közelebbi számunkban fogjuk meg­ismertetni az olvasókkal. Gutai SC—Nagymegyeri SC 1:2 (1:1). II. osztályú bajnoki. Áldozó­csütörtökön Nagymegyeren. Az NSC góljait Trestyánszky és Hrubán, a gútaiakét pedig Szalo rúgta. A pünkösdi ünnepekre a KFC nagy­szabású műsorral akarta meglepni a közönségét, az erre vonatkozó tárgya­lások azonban nem valósulhattak meg a megkeresett klubok túlzott anyagi követelései miatt, így azután a választás a nálunk ugyan kevésbbé ismert, de szintén kitűnő játékerőt képviselő Csepel csa­patára esett. A Csepel FC a magyar profi liga (14 résztvevője van) második helye­zettje a Nemzeti mögött. Ez a tény élénk bizonyítéka annak, hogy a csa­pat tudása nagyobb, mint a hírneve, A Komáromi FC a divíziós baj­nokság sikeres befejezése megünnep­lésére játékosai részére társas vacsorát rendez a Centrál kávéház külön­ter­mében csütörtökön este 1l­9 órakor. Kérjük a sportbarátok minél nagyobb számban való megjelenését. Egy terí­ték 10 Ke. Barátságos meccsek: SK Ko­márno—Dunaváros 2:2 (2:1), Ógyallai SK FC Elektrársta 3:1 (3:w), gól­lövők Weisz (2), Jánosi, illetve Révész. Izsai FC—Noske 1:1 111. osztályú bajnoki Izsán. Hangos Mozi Rózsaszirom­­ lesz a párnám Lida Baarová Diadalmas filmoperett. A nagysikerű filmoperett szerda és csütörtökön a Modern mozi filmese­ménye. Hindu lándzsás Gary Cooper, Franchot Tone’ Richard Cromwell éi Kathleen Barke A legszebb és leghatalmasabb slágerfilm 1 Színhely: India. 1000 közreműködő. Szerelem, kaland tölti ki az angol hadsereg életét Indiában. A káprázatos filmkolosszus: Hindu lándzsás pénte­ken, vasárnap és hétfőn kerül a Mo­dern mozi műsorára. Szombaton mozi­­szünet. A nagy fel kell figyelnie.filmre mindenkinek ■■ rwiiiiiiiiiiiiiii 'Hiinni —i 111111 mini \ m nr nimmn—rmrn 5 oldal- Leégett Párkányban egy transzformátor, azért nem volt tegnap este 18 percig villanyvilágítás. — május 27. Tegnap, kedden este 11 óra tájban hirtelen kialudtak a villanylámpák az egész városban, utcán és lakásokban, megszűnt az áramszolgáltatás. Csak a gázlámpák égtek kísérteties fénnyel, a lakásokban s a kávéházakban gyorsan gyertyák gyultak ki. A villanyszolgál­tatás 18 perc múlva kezdődött ismét. A váratlan áramszünet oka az volt, hogy kigyulladt, — eddig is­meretlen okokból, — a párkányi vasúti transzformátor, amely az áramhálózatba be volt kapcsolva. A transzformátor hatalmas lánggal égett s csak éjfél felé oltották el. A transz­formátor kigyulása rövidzárlatot oko­zott s az egész délszlovenszkói vona­lon megállott az áramszolgáltatás. A komáromi villanygyárban azonnal ös­­­szehívták a gyár személyzetét, megin­dították a dinamókat s rekordidő, 18 perc alatt ismét kigyulladtak a villany­lámpák. A párkányi tűzesetet most vizsgálják ki hivatalosan. Az utóbbi napokban 8 helyen ütött be a villám a Délszlovenszkói Rt. vezetékeibe, de a hibákat gyorsan kijavították. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős, Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdá­jában. Komárom. Akar ön is szép lenni? Használjon Nádasdy-féle eg­y Gyöngyvirág alvátor krémet, mely mindenkit hozzásegít a szép­séghez. A májfoltokat, szeplőket, patta­násokat és mindennemű arctisztátalanságo­­kat nyomtalanul eltüntet, az arcot bársonyos simává és fiatalosan üdévé teszi. Vigyázzon a hamisításokra, csak eredeti csomagolást fogadjon el. — Egy tégely ára 8­— KC. Egyedüli készítője: 5 Salvátor gyógyszertár Komárno. — Siesta szanatórium Budapest, 1. Ráth György u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag leg­tökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szü­lészet, nőgyógyászat, urológia stb. — Röntgen. Kémiai és mikroskopiai labo­ratórium. Elektrocardiograph (szívvizs­­gáló,), Krogh féle alapanyagcsere vizs­gáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag ve­zetett villanyüzemű konyha. Elsőrendű ellátás: 9700 négyszögöles park. Olcsó árak! — Leggyorsabb összeköttetés a jugoszláv Adriával minden szomba­ton május 30-tól augusztus 8-ig és pénteken, 1936 augusztus 14-én, gyors­vonattal Bratislavából 18 óra 24 perc­kor Petrfalkán, Győrön, Szombathelyen, Nagykanizsán, Gyékényesen és Zág­rábon keresztül Susák­ba érkezés va­sárnap, május 31-től augusztus 7-ig és szombaton, augusztus 15-én reggel 8 óra 36 perckor, Splitbe 13 óra 10 perckor. Közvetlen kocsik Prahából egészen Susák-ig, illetve a Split-ig. Prahá-ban helyjegyeket fognak ezen vonatokhoz kiadni, melyek ára dara­­bonkint 3 Ke. Susákban csatlakozás lesz a közeli szigetekre induló hajókra és Splitben a Dubrovnik felé 13­30-kor induló gyorshajóra, amelyik 22 órakor érkezik Dubrovnikba. Jugoszláviával a megfelelő tárgyalások folyamatban van­nak. Az eredményről az utazóközönsé­get idejében értesíteni fogjuk. — Pályázat. A világháború rima­­szombati hőseinek emlékét megörökí­tendő emlékműre nyilvános pályázat hirdettetik 1936. évi november 30-iki határidővel. Az emlékmű kizárólag figurális szobormű — bronz-szobor — lehet. A pályázaton bel- és külföldi művészek egyformán vehetnek részt. Részletes feltételek megtudhatók az emlékbizottság ügyvezető elnökénél, Sichert Károlynál Rimaszombatban. Az emlékbizottság. ÉRTESÍTÉS. A komárnoi Makabi torna- és sport­egyesület 1936. május 31-én délelőtt 11 órakor tartja IV. rendes évi tisztújító közgyűlését az izr. menház nagytermében. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Pénztári beszámoló. 3. A tisztikar felmentése. 4. Új tisztikar választása. 5. Esetleges indítványok. A kerületi kiküldött előadása. Az esetleges indítványokat a közgyűlés előtt öt nappal írásban kell az elnöknél benyújtani. Határozatképtelenség esetén fél órával ké­sőbb ugyanott a megjelentek számára való tekin­tet nélkül érvényes alapszabályszerű közgyűlés. FRIED FRIGYES 157 elnök.

Next