Komáromi Lapok, 1936. július-december (57. évfolyam, 53-104. szám)

1936-11-04 / 89. szám

1936. november 4. Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei A padlásokról a gyúlékony anyagok (vagy olyan, amely az áttekintést za­varja) eltávolításának szept 31-ig meg kellett történni, azonban úgy látszik ezen terminus nov. 30-ig meg lesz hosszabbítva. A rendelet szerint a könnyen gyúlékony tárgyak úgy a padláson, udvaron, mint a kertben, légudvarban, uccákon, épületek köze­lében elsősorban az ablakok alatt nem helyezhetők el. Természetes dolog, hogy a háztulaj­donosok törekedni fognak a rendelet­nek eleget tenni, már csak a büntetés­nek (6 hónapi elzárás vagy 100.000 koronáig terjedhető bírság) elkerülése végett is. Tekintve, hogy Komáromban circa 3000 padlás van, nem rámolható ki teljesen, sürgős kérdést intéztünk az országos hivatalhoz, hogy tulajdon­képen mi is hagyható a padláson. Mi tűzveszélyes? Elsősorban a fából lévő fedélszékek, melyek a bombák forró, szúró lángjai által könnyen meggyul­ladnak. Ez ellen, de csak bi­zonyos mértékig, azoknak tűzálló anyaggal való bevonásával lehetne vé­dekezni. Ép úgy a léckerítéseket is fokozatosan drótkerítésekkel kellene pótolni, ahogy ez az új építkezéseknél elő is van írva. Amennyiben tehát a faanyag tűzállóvá tétetnék és a falécek el lennének távolítva, ezzel a legfon­tosabb intézkedések megtetettek volna, hogy tüzek a padláson ne üthessenek ki, ami mellett persze még mindig lehetséges volna, hogy a bombák a padláson áthatolva, a legfelső emele­ten égnének el. Hasznos lenne a pad­­lásajtókat belülről bádoggal bevonni Ezek a munkák csak lassan, fokozato­san vihetők keresztül, sokba is ke­rülnek. Az elektron theritit és fehér phos­phor bombák 2500—3000 községben is fejlesztenek robbanást. Vízzel való oltás lehetetlen, mert a víz hidrogént állítana elő, úgy, hogy további és erő­sebb tűz és robbanások keletkeznének s így a tűzvészt csak növelné. A tűzbom­­bák ellen homok vagy vaspor a leg­alkalmasabb, ilyen anyagot tehát ké­szenlétben kell tartani a padlásokon. Az előadottakból következik, hogy a padlásokat szabadon kell tartani, de az is következik, hogy a nehezen gyulladó anyagok ott maradhatnának. Prágai érdeklődésün­kra azt a vá­laszt kaptuk, hogy ott is csak a tör­vény lett kihirdetve minden magyará­zat nélkül, hogy mi maradhat a pad­láson. Becs e tekintetbeni véleménye a kö­vetkező: Az ottani rendelet tiltja, hogy könnyen gyuló s nehezen oltható anyagok a padláson tartassanak. Tilos különösen mindenfajta tüzelőanyag, széna, szalma, hínár, afrik, párná­zott bútorok, állateleségek, alom, ro­zsé, forgács, fahulladék, zsákok, ron­gyok, bőr, bőrhulladék, papiros, mű­virágok, nem ládákba, vagy bútorok­ba csomagolt ruhák, fehérnemű stb.­­nek a padláson való tartása. Bécsben bútorok, ládák, és koffe­roknak az egyes padlásrészekben való tartása meg van engedve, de csak aránylagos mennyiségben és áttekint­hetően. Ilyen bútorok, ládák és koffe­rokban iratok, könyvek, ruhák, fehér­neműk tarthatók, de a padlások nyílt részében semmi sem tartható. Világos tehát, hogy itt is ki kell adni ilyenféle rendelkezéseket, annál is inkább, mert hiszen már több egy hónapja sürgetjük ezt az illetékes ha­tóságoknál. Ha már oly szigorúak a büntetések, akkor elvárhatják a ház­­tulajdonosok világos, félremagyaráz­­hatatlan precizírozását annak, hogy mi maradhat a padláson. Bocz Béla. — Berger F. Vilmos csemegeke­­reskedő ajánlja naponta friss Pasterisált tea-vaj, yoghourt, gervais és többféle sajtkülönlegességeit, továbbá a legjobb minőségű prágai gyógysonkát, külön­féle húskonserveket, valamint pácolt és konserv halakat, graham- és diétás (knäcke) kenyeret. Hág kávé és külön­féle fajkávék naponta pörkölve. Tiszta akácméz. »KOMAROMI LAPOK« A KFC szabadnapja ellenére is tart­ja máso­dik helyét, de már nyomában van a Füleki TC és az ÉSE. A Rapid egyelőre hátrább szorult — Vesztett pontok szerint az ÉSE áll a legjobban. — Milyen mérkőzések vannak még hátra ? Vasárnap ismét játék nélkül maradt a KFC — a lehetetlen sorsolás miatt — sőt még a szokásos edzését sem tarthatta meg a nagy esőtől felázott talajon. Pedig erre most igazán nagy szüksége van, mert hiszen a követ­kező vasárnapon megint pihenni kénytelen, míg két hét múlva, november 15-én, legnagyobb riválisa, az ÉSE el­len kell kiállania Komáromban. Az elmúlt forduló csak két bajnoki mérkőzést hozott. A meglepetést a LAFC szállította, mert a bajnokságra törők legnagyobb örömére biztosan, 4:1 (2:0) arányban legyőzte a nagy­­szombati Rapidot. Az ESE könnyen fektette két vállra, 4:0 (2:0)-ra, a Zó­lyomi TK-t. Ez a két mérkőzés nagy változást jelentett a bajnoki tabellán, amen­­­nyiben a Füleki TC megelőzte a Rapidot, az ESE pedig a kilencedik helyről a hatodikra ugrott fel. A KFC mérkőzés nélkül is meg­tartotta második helyét, de — sajnos, az előjelek azt mutatják — a vasárnapi forduló után le­­jebb kényszerül és nemcsak a Füleki TC, hanem az ÉSE és a Rapid is megelőzheti. A bajnoki tabella a vasárnapi forduló és az október 28-án lejátszott FTC— KFC mérkőzéssel így alakult: A vesztett pontok szerint a hely­zet a következő: KSE 3, Trencséni TS 4, Füleki TC és Rapid 6—6, KFC 7, SK Zsilina 9, LAFC 10, VAS 11, ZTE 11, PFK 12 és FC Vrutky 17. Az élcsoportban egészen az utolsó fordulóig igen nagy küzdelmek vár­hatók és valószínű, hogy lényeges el­tolódások lesznek. A középcsoport helyezési sorrendjében szintén vál­tozások várhatók, míg a három utol­só minden bizonnyal már csak a ta­vaszi fordulóban segíthet helyezésén. A divízióban egyébként még a kö­vetkező mérkőzések vannak hátra: November 8: ÉSE—SK Zsilina, FTC—PFK és Rapid-UTS. November 15: KFC—ÉSE, FTC— VAS. November 22: ÉSE—PFK. November 29: Rapid—ÉSE. Az esélyeket latolgatva az őszi baj­nokság végső állása így alakulhat ki: 1. Füleki TC, 2. ÉSE, 3. TTS, 4. Rapid, 5. KFC, 6. LAFC, 7. SK Zsi­lina, 8. Zólyomi TK, 9. VAS, 10. Pöstyéni FK, 11. FC Vrutky. (Feltéve, ha a TTS kikap Nagyszombatban, az ÉSE pedig egy pontot elhoz a Rapidtól és Komáromból , egyet sem.) November 8-án, tehát most vasár­nap a KFC divíziós csapata könnyű edzőmérkőzést fog játszani a gimná­zium válogatottja ellen, amelyben több KFC 11 játékos van. Tóth és Csivre sérülése nagyon las­san javul. Az orvosi vélemény alap­ján az SEE elleni játékuk teljesen bizonytalan. Az elmaradt KMTE—ÉSE 11 máso­dik osztályú bajnoki mérkőzést a derbi napján, november 15-én játs­­­szák le Érsekújvárott. A divíziós bizottság legutóbbi ülé­sén úgy határozott, hogy a jövő év­ben ismét tizes létszámmal indul a bajnokság. Ez annyit jelent, hogy a tavaszi fordulóban két csapat esik ki és csak egy jön fel. A KFC—VAS ügyet a divíziós bi­zottság teljesen likvidálta és a po­zsonyi egyesületet mintegy 600 Kő nyolc napon belüli megfizetésére kö­telezte. A divízió góllövő listáján nincs sem­mi változás. Az élen továbbra is Fürst van 12 góllal, utána következik Strba (TTS) 9, Botka (TTS) és Polás (Rapid) 6—6 góllal, öt gólt rúgott László (KFC), Hegedűs (LAFC) és Besina (ZTE). Az E.-Rapid november 28-án Kata­­lin-napi mulatságot rendez. Czirok III. és Ziska játékára elég soká fog sor kerülni új egyesületük­ben, a Handlovai SK-ban, miután az E.­Rapid csak hat hónapos várako­zási időre adja ki őket. Kaiser, a feloszlott Libertás játé­kosa — aki egy évvel ezelőtt Komá­romban is volt próbajátékon — a nagyszombati Rapidhoz ment. — Siesta szanatórium Budapest, 1. Ráth György u. 5. a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag leg­tökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és ideggyógyászat, sebészet, szü­lészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen: Kémiai és mikroskopiai labo­ratórium. Elektrocardiograph (szívvizs­­gáló), Krogh féle alapanyagcsere vizs­gáló készülék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vízgyógyintézet. Orvosilag ve­zetett villanyüzemű konyha. Elsőrendű ellátás: 9700 négyszögöles park. Olcsó árak I E oN­ 031<u ao [UNK]o QJ -♦—» NV)ti o -§ & CO c KUz Pü> < ^ VJ 0u 1.TTS9 6 2124:1014 2.KFC9 5 1316:2011 3.FTC8 3 41 15 810 3.Rapid8 5 0319:11 10 7.LAFC 104 2417:11 10 9.ÉSE6 4 1110:39 4.SK Zsilina9 4 1415:159 5.ZTK 103 3414:269 8.Vas9 3 1521:237 10.Pöstyéni FK8 2 0614: 54 11.FC Vrútky 101 1814:273 Ne X. 54/36/8. Hirdetmény. A komárnoi kerületi bíróság közhírré teszi, hogy Guta község 8653, 3321, 3135, 4210, 4211, 4291, 2357, 356, 2651, 602, 1851, 346,, 2474, 2833, 613, 5260, 2941, 7411, 5896, 1336, 2656, 3320,2312,2654, 5118, 2653, 3312, 2594, 2595, 4741, 2597, 10591 (3958), 4a09, 10591, (3950), 2598, 2034, 317, 2635, 6 »6, 2632, 393, 2571, 2572,2573, 270 i, 2600, 9208, 9208, 8176, 8176, 1413, 1587, 2916. telekkönyvi betétei­ben 15134, 15135 2, 15136, 15139/2, 15140, 13146, 13147, 15139/1 15153, 15155, 15156, 15157, 15158, 15159, 15160, 15162, 15163, 15164, 15164­­, 15167, 15166, 13168, 15172, 15174, 151 75, 15176, 15177, 15179, 15181, 15­1­83, 15184, 15186, 15188, 15190, 15192, 15197, 15 i­98, 15199, 13202, 15204, 15206, 15210, 15211, 15212, 15213, 15214, 15216, 15217, 15218, 15219, 15220, 15227, 15514 h. sz. in­gatlanrészek kártalanítási összegének megállapítása ügyében az 1881. évi XLI. t. c. 46 és köv. §§-aiban megál­lapított eljárást megindította és a tár­gyalás határnapját 1936. évi november hó 11-ének d. e. 8 órájára tűzte ki a gutai községházára, amelyre az összes érdekelteket ezennel megidézi. Az érdekelteket figyelmezteti, hogy távolmaradásuk nem gátolja az érdem­leges határozat meghozatalát és az egyes érdekeltek ki nem értesítése, vagy a tárgyalásról való elmaradása miatt igazolásnak helye nincsen. A távollevő vagy ismeretlen helyen tartózkodó érdekeltek részére ügygond­nokul Gúta község biráját nevezi ki Krajská súd v Kománné, odd. X dfta 10. októbra 1936. Dr. Na&y v. r. súdny radea 316 Za spravnosf vyhotovenia: Hrivnák v. r. ved. kanc. 5. oldal. 32____________________ v-isiHIIHHMHB Gyári lerakatok: Bratislava, Széplak u, 54. 2ilina, átefánik­ tér 1. Splsská Nová Vés, Wilson sor 56. Nové-ZámkY, Komáromi ucca 4. Vásároljunk közvetlenül a termelőnél ! Minden tárgynál Írásbeli minőségi garancia Az Athenaeum világpályázatának magyar győztese: Földes Jolán: A HALÁSZÓ MACSKA UCCÁJA Az új 2 Pengős regény kapható a Spitzer-féle könyvesbolt­ban Komárom, Masaryk ucca 29. sz. MI AZ ÉLET NAGY PROBLÉMÁJA? A nő fogamzóképes és terméketlen napjainak pontos meghatározása! MOST JELENT MEG! A fogamzóképes és a terméketlen napok meghatározására szolgáló irá­nyító táblázat. — Kilenc ábrával. írta FÖLDES LAJOS DR. szülész­nőorvos, az Orsz. Gyermekvédő Liga anyaotthonának főorvosa. A tartalomjegyzékből: A biztos fogamzás és a fogamzást gátló körülményekről. — Vérszegény­ség. — Elhízás. — Fiú lesz-e avagy leány? — Férfias külsejű nők. — Hü­vely- és méhhurut. — Jódinjekciók. — Daganatok. — A vérbaj és a gyer­mekáldás. — A férfi szerepe a termé­ketlenségben. — Akadálya-e a fogam­zásnak a méh előre- vagy hátrahajlá­­sa? — Lehet-e méhen kívüli terhesség után foganni? — Mennyit használnak a fürdők a meddőség ellen? — Mit tegyen az a nő, aki sohasem tudja kihordani magzatját? ÁRA 15 Ke: Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban Komárno—Komárom Masaryk utca 29. Prof. Dr. Ranschburg Pál legújabb könyve! A fejfájások okai és gyógyításuk! A tartalomjegyzékből: Mi is a fej­fájás? — Ideges eredetű fejfájások — Rheumás és csúzos fejfájások — A fej­­zsábák és zsábaszerű fejfájások — Az agyvelőburok és agyvelő betegségeiből eredő fejfájások — A cukorbeteg fej­­fájásos panaszai — A változás korában lévők (férfiak és nők) fejfájásai — A külső behatások, sérülések okozta fej­fájások — Az egyén általános testi tulajdonságai kölcsönhatásából eredő (habituális) fejfájások — Kétoldali és féloldali fájdalmak — Az elhízás okozta panaszok — A mérgezéses fejfájások — Lelki eredetű panaszok — Az asztmás beteg fejfájásai — A migrain-rohamok különböző okai — A gyomor és hasűr zavart működéséből eredő fejfájások — Gyógyszeres diéták — Hormon keze­lések — Psychotherápiás gyógymód — Sebészi kezelés — Fizikális gyógy­módok — A fájdalmak teljes gyógyí­tása — stb. stb. Ára csak 19-50 fő. Beszerezhető a SPITZER-féle köny­vesboltban Komárno—Komárom Masa­ryk utca 29. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: özv. Spitzer Béláné. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdái­jában, Komárom.

Next