Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-04-21 / 32. szám

1937. április 21. S­PORT Keserves küzdelem árán tudta csak megszerezni mind a két pontot a KFC KFC-Zólyomi TE 1:0 (1:0) A mérkőzés egyetlen gólját László rúgta a 44 ik percben . Mindkét csapatban a közvetlen védelem tüntette ki magát, általánosságban a KFC lendületesebb, a ZTE teknikásabb volt A divíziós bajnokság tavaszi felé­ben ez volt az első vasárnap, amikor az eső helyett kellemes napsütés töl­tötte be a levegőt. A ráckerti pálya szépen lehengerelve, tükörsima talaj­jal várta a KFC itthoni bemutatko­zását abban a reményben, hogy szép küzdelemnek és biztos komáromi győ­zelemnek lesz majd a tanúja. A kö­zönség elég szép számban gyűlt ös­­­sze, de nem vagyunk megelégedve vele, az első mérkőzésnek több nézője lehetett volna. A KFC a megszokott összeállításban vette fel a küzdelmet, csupán a sérült Simon III-at helyettesítette Weintraub. Szi­gethy, Hadanich, Czirók, Molnár, Vi­tálos, Weintraub, Kacz, Csivre, László, Tóth, Drózdy. A ZTE összetétele a következő: Tóth, Urbán, Hrcko, Mojzis, Muth, Pivarci, Ohrival, Lukavsky, Krivan, Besina, Kárpáty. A vendégek jelennek meg először a pályán ismert piros-kék dresszük­ben, majd utána a komáromiak futnak le igen ízléses új csikós mezükben, mellükön Komárom város címerével. A kapuválasztás a hazaiaknak kedvez és a ZTE kezdi a játékot. Az első húsz perc alaposan próbára teszi a KFC szurkolók idegeit. A nagyszerűen passzoló zólyomi belső hármas mellett Vitálos szinte szóhoz sem jut, sze­rencsére azonban, a lövés nem ke­nyere egyik csatárnak sem. Az első igazi veszélyes helyzet a ZTE kapuja előtt születik meg: László a 25-ik perc­ben ideálisan szökteti Kaczot, a szélső remekül húz kapura s 10 méterről szép lövést ereszt meg. A kapus azon­ban résen állt. Pár perccel később ismét Kacznak van gólszerzési alkal­ma, de közeli lövését most megint a kapus menti — nagy szerencsével. Unalmas mezőnyjáték után a 44-ik percben dől el a mérkőzés sorsa. Csivre jó passzával Kacz megszökik halijától, befut egészen a hatosig, on­nan lő, rosszul, a kapus védi, de ki­esik a labda és a berohanó László halálos biztonsággal küldi a hálóba. A második félidőre Molnár némi késéssel foglalja el a helyét. Mint meg­tudtuk, még az első félidőben megsé­rült a lábán és az orvos kezelte a szünetben. A játék sokkal élénkebb mint az előbb volt. A KFC csatársora a feljavult Vitatástól támogatva né­hány szép támadást vezet és Tóth pompás lövése már az 5-ik perc­ben kapufáról pattan ki. A 10-ik perc­ben ugyancsak Tóth lő, már bentlát­juk a labdát a hálóban, amikor a ka­pus felnyúl érte és kornerre tolja. Ezután majdnem a KFC kap gólt. Czi­rók könnyelműen elengedi a ZTE szél­sőjét s hiába fut utána, csak kézzel tudja akadályozni a lövésben. A bíró szerencsére nem tekinti komolynak közbelépését. A 18-ik percben Chrivák megint elfut, de Szigethy a lábáról szedi le a labdát. Továbbra is zólyomi fölényt látunk­, Besina szökik ki a­­ rvt hátvéd között, Szigethy kétségbeeset­­ten eléje veti magát, de nem sikerül, mert a labda mellette a kapuba tart, Besina azonban izgalmában melléje rúgja. Igen meleg helyzet volt. Mol­nár kimegy a balszélre , sántikálva és Drozdy lesz a jobbfedezet. A 35-ik percben Hadanich kisebb szabályta­lanságot követ el, amiért a bíró túl­­szigorúan kiállítással bünteti. A 40-ik percben Tóthot felvágják a tizenha­toson belül, Novák azonban a tizen­hatos sarkáról ítél büntetőt, Tóth rúg­ja, de bele a sorfalba. Két perccel a befejezés előtt ismét Tóthnál van a labda, három játékost is kicselez, ami­kor megint felvágják. A büntető azon­ban kapu fölé száll. Lelkesedésével és lendületével megérdemelten szerezte meg a győ­zelmet a KFC. A mérkőzés nagy ré­szében fölényt harcolt ki lelkesedésé­vel, de tudásban határozottan alul­maradt ellenfelével szemben. Nem hallgath­atjuk el azt sem, hogy a játé­kosok túlzottan vették igénybe testi erejüket, aminek a következménye Ha­­danich szerencsétlen kiá­­ll­ásában nyil­vánít meg. Egyénileg öt játékos neve kíván­kozik az előtérbe. Szigethy vakmerő kifutásaival néhány nagyon veszélyes helyzetben mentett, Czirók abszolút biztos szerencsével és rúgásával a me­zőny legjobb játékosa lett, Weintraub kitűnő helyezkedési és labdairányítási érzékével a nap legnagyobb meglepe­tését keltette, Racz bátor lefutásaival, okos beadásaival nagyon kellemes be­nyomást keltett. Az egyetlen gól neki köszönhető, míg Molnár a maga meg­szokott nyugodt és biztos játékát adta. A többiek méltatása ez: Hadanich valamivel volt gyengébb mint a társa, de felesleges faultjaival nagyon sokat rontott teljesítményén. Vitálos az első félidőben teljesen tehetetlen volt az ellenfél belső hármasával szemben, szünet után azonban erősen feljavult és neki köszönhető a második félideji fölény. A csatársorban Kacz után ez a sorrend: Tóth, László, Drózdy, Csivre. Tóth csak a mérkőzés vége felé adott ízelítőt képességeiből, László jól indult mint irányító, de azután már csak néhány lövésével vetette magát észre. Drózdy néhány nagyon szép labdát kapott, de nem tudta megját­szani. Nincs formában. Csivre játéka kellemetlen csalódást okozott, a csapat leggyengébb embere volt. A ZTE a szépségben halt meg. Belső triója valósággal ámu­latba ejtette a közönséget precíz össz­­játékával, de az oldalra való passzolás állta, hogy nem lehet előbbre jutni, így ez a nagytudású sor alig közelí­tette meg a KFC kapuját, s ritkán adott le lövést. Egyénileg a szerencsés kezű kapus, a jól védekező két hátvéd, Muth középfedezet és a belső hármas játéka tetszett. Hazai közönség mellett nagyon tudhat ez a csapat. Novák bíró kifogástalanul, teljes objektivitással ve­zette az erős iramú, helyenként a fér­fiasságon is túlmenő heves és izgalmas mérkőzést. Ha hibát követett el, azzal mind a két csapatot egyformán súj­totta. A második félidőnek a gólokon kívül csak két eseménye volt: az egy év óta pihenő és a színek becsületéért beugró Lengyel egyik kiszökésénél a kapus olyan szerencsétlenül vetődött a lábá­ra, hogy Lengyel tokszalagszakadást szenvedett és a kórházba kellett vinni. A másik pedig Paulik I. kiállítása után rúgásért. A győztes csapat megérdemelte mind a két pontot, játéka azonban egyálta­lán nem elégített ki. Teljes dicsére­tet csak Weisz hátvéd és Lengyel ér­demel, míg helyenként Szabó, Bok­­rossy, Malár és Weiner vonta magá­ra a figyelmet. A Dunaváros néha egészen tetszető­sen futballozott, csatárai azonban a kapu előtt tehetetlenek voltak. Érde­kes, hogy náluk a driblizés ismeret­len fogalom. Szinte minden labda egy­ből lett továbbítva. Jók: I­­osics I, Paulik II és Mészáros. Ruzicska bíró játékvezetése tetszett. DIVÍZIÓS EREDMÉNYEK: VAS— LAFC 2:1 (1:1). A losonciak otthoni veresége végzetes következményekkel járhat, míg a VAS helyzetén sokat javított. FC Vrútky—Pöstyéni SK 2:0 (1:0), SK Zsilina—ÉSE 3:1 (3:0), Tren­­cséni TS—Rapid 3:2 (3:1). Divízióban: Komárom: Trencséni TS—KFC, bíró Veres, Pöstyén: ÉSE—PSK, bíró Mahler, Nagyszombat: LAFC—Rapid, bíró Androvics, Zsolna: Zólyomi TK—SK Zsilina, bíró Jákob, Pozsony: Füleki TC—VAS, bíró dr. Brüll. Első osztályban: Zseliz: E. Rapid—Zselizi SC, Ipolyság: FNSC—IFC, Párkány: Galántai SE—PTE, Tardoskedd: Lévai TE—TSC. Második osztályban: Komárom: Nagymegyeri SC—KFC 11, Guta: Köbölkúti AC—GSG, Nemesócsa: KMTE-NOSKE: KSE 11 és a Dunaváros szabad. Jó forgalmú szer pékség sürgősen, lehetőleg május 1-re vagy azonnal átadó. Cim a kiadóban. 577 KOMÁROMI LAPOK KFC 11-Dunaváros 3:0 (0:0) A KFC 11 eddigi balsikerei után re­organizált csapattal állt ki a Duna­­város elleni bajnoki mérkőzésére. A kapuba Horváth, a jobbszélre Lang­­ládl, a csatársor közepére pedig az öreg Lengyel került. Ez az új összeál­lítás sem mondható túlságosan sike­rültnek, legalább is az első játéka után nem. A szívósan és gyorsan játszó Dunavárossal szemben az első félidő eredménytelenül folyt le, s csak szü­net után sikerült Lengyelnek megsze­rezni a vezető gólt. Utána Malár, majd Langládi háromra szaporította a gólok számát. Lévai T.E.-Egyetértés 1 : 0 (1:0) I. oszt, bajnoki mérkőzés (Léván).­­ Amint az eredmény is mutatja, ne­héz feladat volt az LTE számára ez a mérkőzés és ha az Egyetértésnek csak kis szerencséje van, könnyen döntetlen eredménnyel térhetett volna haza. A kapuválasztásnál Lévának kedvez a szerencse s az Egyetértés a széllel szemben játszik, de így is meleg hely­zet alakul az LTE kapuja előtt. Már az első percben, amikor is Czám a kaputól 10 méterre fölé lő. Majd sorozatos lévai támadások kö­vetkeznek, több komért is rúgnak, de a komáromi védelem tisztázza a ve­szélyes helyzeteket. A 35-ik percben kavarodás támad az Egyetértés ka­puja előtt. Vig LTE játékos kézzel maga elé teszi a labdát, majd ölbe fogja és utána a hálóba rúgja. A közönség tisztán látja a szabálytalan­ságot és mindenki a gól érvénytelení­tését várja, de nem ez történik. Varga játékvezető gólt ítél, 1:0. A második félidőben a játék még he­vesebb, mint az első félidőben volt és Slavicznak sokszor van alkalma tu­dását bemutatni, de sok dolga van Dubecznek is. A 10-ik percben Mészáros a 16-oson belül kézzel üti le a labdát, de a bíró ezt sem látja meg. A végén hiába támad az Egyetértés. A mérkőzés szép sportot nyújtott és a látottak alapján az Egyetértés megérdemelte volna a döntetlent. Varga játékvezető a gól megítélésé­ben súlyos hibát követett el, de egyéb­ként jól vezette­ a végig nagy iramú mérkőzést. Simon III állapotában némi javulás állott be, sérülését azonban kezelő­or­vosai még mindég nem tudták meg­állapítani. Legvalószínűbbnek látszik, hogy izomrostszakadása van. A szim­patikus játékost állandóan látogatják játékostársai és a klub tagjai és kisebb ajándékokkal kedveskednek neki. 5. oldal. Mme GIZELL A világhírű psychografológusnő köz­kívánatra it tartózkodását meghosszab­bította. Megmond mindent Írásból és lelki ügyekben tanácsot ad. — Fogad: 10— 1-ig, 3-6-ig. Komárno, Masaryk (Nádor) ucca 89. Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei Ismeretes mindnyájunk előtt a ki­­­sérbeli s a benei újonnan nyitott uc­­cák lakóinak a panasza uccájuk jár­­hatatlansága miatt, s ha panaszuk jo­gosult volt átlőtt, akkor mennyivel jogosultabb mostan a mérhetetlen nagy­­esőzések közepette. Ezen uccák lakói számtalan írásbeli, meg Szóbeli előterjesztést tettek, mire a kormánybiztos 1936. évi augusz­tus 14-én kelt 17.452/36 sz. határoza­tával elrendelte ezen uccák fokozatos feltöltését, s ezen célból utasította a városi műszaki osztályt, hogy az épít­kezési és bontási engedélyek megadá­sánál oly feltétel állapíttassák meg, mely szerint a felesleges kitermelési anyag és más építési törmelék ezen uccáknak feltöltésére használandó s ide szállítandó. Egyben utasította a városi gazda­sági ügyosztályt, hogy az ucca fel­­töltésére alkalmas szemét elsősorban salak és hasonlók ezen uccákra hor­­dandók. Tekintve, hogy mostan­i nagyobb mérvű építési és bontási munkálatok vannak folyamatban, ezért ezúttal is felhívjuk a kormánybiztos figyelmét, hogy ezen rendelkezést végrehajtani szíveskedjék. A helyes adózási rendszer egyik lé­nyeges követelménye az, hogy az adó­fizető tudja és tisztán lássa, miként áll az ő adóügye, mennyivel tartozik, s mennyi a túlfizetése. Ennek azonban fontos kelléke az, hogy az előző évi adókönyvecske, még­pedig úgy az ál­lami, mint a városi lezárassák, és­pe­dig úgy az előírási, mint a lerovási ol­dalára nézve. Tekintve, hogy az állami és a városi adókönyvecskék lezárása mostan áp­rilis és május hónapokban van folya­matban, ezért felhívjuk az adófizetők­ figyelmét, hogy az 1936. évi állami és városi adókönyvecskéiket lezárás végett május hó végéig az állami, il­letve a városi adóhivatalnál saját ér­dekükben bemutatni el ne mulas­­­szák. Bocz Béla. Árverési hirdetmény A keszegfalu „vízvári“ jog és víz tulajdonosok bérbe adják halászati joguk gyakorlását 1937 évi április 25-től 3 esetleg 6 évre. Az árverés Keszegfalván Füssy János ven­déglőjében lesz megtartva 1937 ápr. 25-én d. e. 11 órakor KACZ JENŐ közb. elnök KOMÁROMI LAPOK politikai, társadalmi és közgazdasági lap. Felelős lapkiadó: FÜLÖP ZSIGMOND. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdá­jában Komárno­, Masaryk ucca 29. sz. Telefon: 80.

Next