Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-09-11 / 73. szám

Lapunk mai száma a jövő heti teljes rádió-műsort tartalmazza Ötvennyolcadik évfolyam___________________• 73» szám_____________________Szombat, 1937 szeptember 11. KOMÁROMI LÁM Alapította: néhai TUBA JÁNOS. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI LAP Főszerkesztő: GAAL GYULA DR. Előfizetés: egész évre 80 Kc, félévre 40 Felelős szerkesztő KÁLLAY ENDRE DR. K5. negyedévre 20 Kc. KailSldön 120 I«.­­ Egyesszám ára 1 KC. Szerkesztő B­ARANY­A­Y JÓZSEF DR. Főmunkatársak: FÜLÖP ZSIGMOND és SZOMBATHY VIKTOR Szerkesztőség és kiadóhivatal Masaryk ucca 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Visszakapják birtokaikat a katolikus egyházak A szeptember 2-i kelettel kiadott pá­pai bulla a csehszlovákiai egyházme­gyék határának az állam határával egybehangzó szabályozását rendelte el. Ez az intézkedés további intézkedések forrása lett. A csehszlovák kormány rendeletet adott ki, amely a szlovensz­­kói és kárpátaljai katolikus egyházi vagyon kényszer­­kezelését megszünteti. Az erre vonatkozó rendelet a törvé­nyek és rendeletek tárának szeptem­ber 6-i számában 204. szám alatt je­lent meg, amely hatályon kívül helyezi a szlovensz­­kói teljhatalmú miniszter által az egyházi birtokokra és katolikus­ ala­pítványokra elrepített zárlatot s meg­szünteti az egyházi birtokok fölött gyakorolt fel­ügy­eletet. A rendelet felsorolja a hatályon kí­vül helyezett rendelkezéseket s kifeje­zetten eltörli a teljhatalmú minisz­tériumnak 1919-ből és 1921-ből szár­mazó rendeleteit az egyházi birtokok kezeléséről, azok kisajátításáról, vala­mint a rozsnyói püspökség birtoká­nak zárolásáról. A rendelet, amely kihirdetése nap­ján lép életbe, a szlovenszkói és kár­pátaljai római katolikus és görög ka­tolikus egyházmegyék egyik legnagyobb sérelmét szünteti meg. Visszakapják az egyházak birtokaikat és azok állami kezelése megszűnik. Más kérdés azon­ban, hogy­ a kérdéses birtokok milyen állapotban kerülnek vissza az egyhá­za­k részére. Ismeretes, hogy ezek a birtokok több helyütt nem a megfelelő szakértelemmel történt kezelés miatt súlyos veszteségeket szenvedtek és igen eladósodtak. A püspökségek hatalmas birtokai a kényszerkezelésnek eme súlyos követ­kezményeit nem kerülhették el, úgy, hogy a legtöbb birtok a nagy adóssá­gok miatt alapos rendezésre, szaná­lásra szorul. A pápai bulla következ­tében felszabadult birtokok jövedelmét ezentúl az egyház ideális céljaira for­díthatja, de előbb újra rendbe kell szedni azokat, ami bizony időbe ke­rül. A modus vivendi végrehajtásában a következő lépés a szlovenszkói és kár­pátaljai egyházmegyék belső határai­nak új szabályozására, az egyházi va­gyon új felosztására és a szlovenszkói róm. kat. érsekség, valamint a kár­pátaljai görögkatolikus érsekség fel­állítására irányul. Ezt Ritter apostoli nunciusnak kell elvégeznie, akit a pá­pai bulla megbízott a modus vivendi végreha­j­tásával. Tárgyalások Magyarországgal Komárom, szeptember 10. A kisantantiak Szinajában tartott tanácskozása során érdekes esemény történt. A tanácskozó minisztereket meglátogatta Bárdossy bukaresti ma­gyar követ és megbeszélést folytatott a jugoszláv miniszterelnökkel és a csehszlovák külügyminiszterrel. A konferenciáról kiadott hivatalos je­lentés a maga megszokott szürke hangjával és számtalanszor megismé­telt kijelentéseivel alig váltott ki az külpolitikában valami különösebb ha­tást, de a vele egyidőben megjelent ama h­ír, amely a bukaresti magyar követ látogatásáról szólt, egész Eu­rópa figyelmét reáfordította a kis­álltául ülésére és viszhangot keltett a világsajtóban is. Egész bizonyos, hogy Bárdossy magyar köveinek szi­­najai látogatása fontos kérdésben tör­tént s nem volt az­ egyszerű udva­rias látogatás, hanem azzal nagy hord­erejű kérdések függtek össze. A világsajtó közleményeiből meg­lehet állapítani, hogy dacára a hiva­talos részen való tartózkodásnak, en­nek a látogatásnak m­esszeható követ­kezményei várhatók, amelyekről fel­tételezhető, hogy a középeurópai hely­zet megváltozására fognak vezetni. A külföldi sajtó kedvezően ítéli meg a helyzetet, amit már az is igazol, hogy a szinajai találkozás után közvetle­nül megindult a tárgyalás Magyar­­ország és a kisantant államai között, ami magában véve is nagy haladást jelent, mert belőle arra lehet követ­keztetni, hogy meg­van a törekvés a megegyezésre. A Venkov berlini tu­dósítójának cikke világosan megírja, hog­y a tanácskozás tárgyát egyrészt a békeszerződés fegyverkezési meg­szorításának feloldása, illetve meg­szüntetése, másrészt pedig a kisan­­tantállam­okban élő magyar nemzeti kisebbségek függő kérdéseinek rende­zése képezi. Krofia dr. külügyminisz­ter pedig egyik tekintélyes lengyel lapban nyilatkozott a kisantant ama kezdeményezéséről, mely a Magyar­­országgal való megegyezésre irányul. Tény tehát az, hogy a megértés és megegyezés elérése céljából meg­tették a lépéseket, aminek mindenki örül, aki Közép Európának békéjét szí­vén viseli. Hogy a tárgyalások med­dig tartanak és milyen eredményt várnak tőlük, egyelőre bizonytalan, de a Dunamedencében ezt a lépést is vívmánynak lehet elkönyvelni, mert remélni lehet, hogy az érdekelt álla­mok között létrejön valami meg­egyezés. A katonai klauzula meg­szüntetésére nézve Magyarország azt az álláspontot képviseli, hogy a fegy­verkezés szabadságáról nem fog vitáz­ni, a kisantant ezzel szemben amel­lett tartott ki, hogy a fegyverkezés csak a kölcsönös támogatási paktum aláírása után következhetik be. A kis­­antant olyan deklarációt kíván Ma­gyarországtól, amely a fegyverkezés­nek védelmi és nem támadó szem­pontjai figyelembevételével elegendő mértékben megnyugtatná a kisantant államainak közvéleményét. Ezzel függ össze az az ajánlat is, amelyet a kis­antant tett Magyarországnak egy meg­nemtámadási egyezményre vonatko­zólag. Magyarország azonban jobban szeretné a kétoldalú szerződést, de a kisantant az együttes fellépés mel­lett áll, s ennek gyakorlati megvaló­sítása több ízben jelentkezet már a nemzetközi politikában is. Magyar­­ország másik kívánsága a kisantant államokban élő magyar kisebbségek szabad fejlődésének biztosítása, amit megegyezés esetén a kisantantiak kel­lene deklarációba foglalni. A tárgyalások teh­át folynak, s Genf­ben fejeződnek be. A tanácskozások jó úlon vannak és Krofia külügymi­niszter is kijelenti, hogy megvan a remény a sikerre. Nagy megnyug­vással venné a Dunamedence népe tudomásul, ha a tárgyalások ered­ménnyel végződnének s valamennyi fél megtalálná azt a helyes megol­dást, mely a népek javára szolgál­na. Jó jelnek lehet venni, hogy az érdekelt hatalmak minden tartózkodó álláspont ellenére is bíznak a siker­ben. Ez a lehetséges politikai fordu­lat nagy jelentőséggel bírna nemcsak a Dunamedencében, hanem egész Középeurópában, amelynek feszült légköréből megegyezés esetén felsza­badulnának a közel két évtized óta kétségek között vergődő emberi lel­kek. 200.000 hontalan él Középeurópában Turchán­i dr. szenátor az interparlamentáris tanácskozáson Az interparlamentáris unió párizsi konferenciáján huszonhárom ország képviselője vett részt, köztük Turc­há­nyi Imre dr. egyesültpárti szenátor is, aki a köztársaságban élő magyar ki­sebbséget képviselte. A tanácskozás fo­lyamán Turchányi dr. hosszabb, fran­cia nyelven elmondott beszédében fog­lalkozott az anyanyelvű oktatás prob­lémájával, amelynek fontosságát a nemzeti kisebbségek érdekéb­en erősen hangoztatta. Majd az állampolgársági kérdésre tért át és rámutatott arra, hogy a nemzeti kisebbségek e téren is hátrányban vannak, mert tanult és főiskolát végzett tagjai csak igen kis számban tudnak elhelyezkedni. Majd így folytatta beszédét: - Sajnos, az állampolgárság kér­dése is rendezetlen. A 20. században szinte hihetetlenül hangzik és mégis tény, hogy a békeszerződéseknek és a háború előtti törvénynek eltérő és hely­telen magyarázata folytán még mindig 200.000 szerencsétlen ember van Középeurópában, akiket a békeszerződések óta, tehát csak­nem húsz éve, egy állam sem is­mer el polgárainak, dacára annak, hogy 30—40, sőt több éve ugyan­azon mai lakhelyükön élnek, békés, dolgozó, senkinek sem vétő polgár­emberek és bűnük csak az, hogy vagy ők, vagy szüleik W—50 év előtt akkoriban ugyanazon állam te­rületén egyik helyről a másikra köl­töztek. Az akkori hivatalos törvényalkalma­zás és törvénymagyarázat szerint mai lakhelyükön megszerezték a községi illetőséget és nem sejtették, hogy r 30— 40 évvel később az utódállamok hatóságai egy nem is nagyon határo­zott ellentmondást fognak fölfedezni a régi törvényben. A régi állam azon­ban ma is csak az azelőtti törvény­ magyarázatát és alkalmazását ismeri el helyesnek. Ezen szerencsétlen em­berek nemcsak maguk nélkülözik az állampolgárságot, hanem az állampol­gársági jogszabályok folytán gyerme­keik és unokáik is.­­ Minthogy 10—50 év előtt több­nyire az intellektüelek költöztek egyik helyről a másikra, ezek az állampolgárság nélküliek nagyrészt a foglalkozásnélküli intel­­lektüelek számát szaporítják és az egész itt tárgyalt ügynek nem kicsi része ez. Arról most­ nem is beszélek, hogy ugyanezen szerencsétlenek a demokrá­cia áldásaiból is ki vannak zárva, csak kötelességeik vannak, mindenféle jog nélkül. Valóban szükséges volna ennek az állampolgárságnélküliségnek a meg­szüntetése is, ezért javaslom, hogy az Interparlamentáris Unió is foglalkoz­zék ezzel a kérdéssel. Hodzsa miniszterelnök a legkomolyabb költségvetési időszakról A parlament takarékossági és ellen­őrző bizottsága ülést tartott, amelyen megjelent Hodzsa Milán dr. minisz­terelnök is, aki beszédet mondott. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a költségvetési politika szempo­nt­­jából rendkívül komoly, talán a leg­komolyabb időszak előtt állunk. Szerencsére sikerült Csehszlovákiának belekapcsolódnia a világgazdaság ja­vuló fejlődésébe s ma már azt lehet mondani, hogy termelésünk és állami­ságunk gazdasági alapjai egészségesek és szilárdak.­­ Költségvetési és fedezeti nehézségek­kel kell számolnunk, de nem válsággal. Ma már meg lehet állapítani, hogy a költségvetés egyen­súlyban lesz. Figyelemmel bizonyos költségvetési tételekre, amelyeket ál­lamvédelmi és biztonsági okokból kell fölemelni, le fogjuk győzni a fedezeti nehézségeket, s tekintettel leszünk ar­ra, hogy a gazdasági élet és termelés javuló folyamatába ne avatkozzunk be zavaróan. A kormány, mint eddig min­dig, most is súlyt fektet a parlamenttel való tartós együttműködésre, tehát ez esetben a takarékossági bizottsággal való együttes munkára.

Next