Komáromi Lapok, 1937. július-december (58. évfolyam, 53-104. szám)

1937-11-06 / 89. szám

A nagyérdemű közönség szi­ves tudomására adom, hogy Komárnoban, Klapka tér 9 sz. alatt modernül felsze­relt fogászati műtermet nyi­tottam. Kérem a nagyérdemű közönség szives támogatását. Schimek Oszkár fogtechnikus. . Katonai árulás miatt súlyos fegy­házbüntetésre ítélték Bayer Ferenc mérnököt és 7 társát. A pozsonyi fel­sőbíróság hivatalos jelentése szerint a pozsonyi állambíróság három és fél hétig tartó tárgyalás után ítéletet hirdetett Bayer Ferenc mérnök és társainak hazaárulási bűnperében. Bayer Ferenc mérnököt és Rónai Ig­nácot bűnösnek mondották a rend­­törvény 2. paragrafusába ütköző, köz­társaság elleni összeesküvés bűntetté­ben és a 6. paragrafusba ütköző ka­tonai árulás bűntettében és ezért Ba­yer Ferencet 19 évi fegyházra, vala­mint kétszer 2000 korona pénzbünte­tésre, Rónai Ignácot 9 évi fegyházra, valamint kétszer 100 korona pénz­­büntetésre ítélték. Rajtuk kívül Rónai Valért, Rohács Pált, Tóth Emilt és Feldsam Ernőt az állambíróság bű­nösnek mondotta ki ugyancsak a 2. paragrafusba ütköző bűntett miatt és ezért Rónai Valért 5 évi, Bohács Pált 7 évi, Tóth Emilt 5 évi és Feldsam Ernőt 8 évi fegyházra ítélte. Ugyan­csak bűnösnek mondotta ki az állam­bíróság Kadlecz Antalt a rendtörvény 12. paragrafusába ütköző bűntett fel nem jelentése miatt és ezért 4 évi fegyházbüntetésre ítélte. Mészáros Jó­zsef vádlottat ugyancsak bűntett fel nem jelentése miatt négyheti fogház­ra ítélték. Mészáros József kivételé­vel valamennyiüket megfosztotta a bí­róság polgári és politikai jogaiktól. Az állambíróság elnöke Nesvera, a felsőbíróság helyettes elnöke, ügyésze pedig Borecky Ferdinánd főállam­­ügyész volt. Ellenség és jó barát, Dicséri Czibor kalapját! Komárom, Jókai­ u. 6. — A katonai remonda bizottság lo­vaglásra alkalmas és könnyű igás lo­vakat vásárol 3 1/2 évtől kezdve. Sel­­­lyén november 15-én 8 órakor a Vá­sártéren, Farkasdon november 15-én fél 2 órakor a Vásártéren, Ógyallán november 16-án fél 9 órakor a Vá­sártéren, Köbölkúton november 16-án fél 3 órakor a Vásártéren, Párkány­iban november 17-én reggel 8 órakor a Vásártéren. — Minden lótulajdo­nos hozzon magával érvényes lópas­­­szust. A lovakat kötőféken kell a bizottság elé vezetni. — Veritás, Minerva, Pfaff varró­gépek, Premier, Eska, Görike, Fegy­vergyári kerékpárok és ezek alkatré­szei. Előnyös ár és részletfizetés mel­lett. HOFFMANN SIMON Románia. Telefon 184. — Veszedelmes zálogosdi. A csend­őrség csalás címen tett feljelentést Weinberger Salamon és Paschkus Sámuel ellen, akik Barics Mária kő­­hidgyarmati és Goldstein Jónás ki­csinek lakosoknál textilárukat hagy­tak zálogban és 400, illetve 695 ko­ronát vettek föl azzal az ígérettel, hogy a csomagokat hamarosan ki­váltják és szép kamatot fognak fi­zetni. A csomagok azonban nem ér­tek annyit, mint amennyi kölcsönt fölvettek rájuk és a hitelezők nyakán hagyták azokat, nem mentek értük kiváltani. — Az idény beálltával ajánlok: Zsámbokréti teavajat és különféle sajt­­különlegességeket, olajos és konzerv halakat, prágai gyógysonkát, valamint az összes likőr és borfajtákat, bel- és külföldieket, Graham és (Knacke) gyógykenyeret, Hág kávé és legfino­mabb faj kávék naponta villannyal pörkölve. Vidéki rendeléseket legol­csóbb napi áron szállít. Berger I. Vilmos fűszer- és cs­em­egek­eres­k­ed­ő, Telefon 155. SPORT Az utolsó fordulóban Zólyomban vendégszerepel a KFC csapata — november 5. A divíziós bajnokság utolsó forduló­jához érkeztünk. A KFC nagyon hul­lámzó, mondhatnék szeszélyes játéka ellenére is a bajnoki tabella ötödik he­lyén áll, maga mögé szorítva olyan csapatokat, mint a nagyszombati Ra­pid és az ESE és csak rosszabb gól­arányával áll a Zsolnai SK mögött. Az utolsó mérkőzésnek igen nagy fontossága van a helyezés szempont­jából. Győzelem esetén ugyanis a li­lák együttese elfoglalhatja a negyedik helyet, ha a Zsolnai SK lead egy pon­tot a Fü­leki TC-bal szemben, vagy ha győz, de kap egy-két gólt. Ennek az előkelő helynek az elérése egyál­talán nem lehetetlenség, mert hiszen az ellenfél a Zólyomi TK kétségen kí­­vül a bajnoki mezőny leggyengébb együttese, bár az elkeseredés csodákat művelhet és megtörténhetik, hogy va­sárnap olyan játékkal lép elő, ami­lyent még ebben az évadban nem pro­dukált. Ennek a feltevésnek az ellené­re mi is rendületlenül bízunk a KFC zólyomi sikerében. Egyrészt, mert a csapat formája állandóan felfelé ível, másrészt, mert a nagyszombati Rapid elleni remek győzelem teljesen vissza­adta a játékosoknak az önbizalmát. Csak egyetlen egy esetben következ­­hetik be meglepetés: ha a csapat el­bízza magát és könnyelműen vészig lebecsüli az ellenfelét. Előre elköny­velt mérkőzés nincs, még ha bár­mi­lyen nagy is az erőkülönbség. A győ­zelem nem hullik magától az ölbe, hanem ki kell harcolni, a KFC együttesének Zólyomban is éppen úgy kell küzdenie, mint­ha az első hely megszerzéséről, vagy a kiesésről volna szó. Zólyomban változatlan összeállítás­megy a csapat: Ványa, Simon, Czi­­rók, Bokrossy, Vitálos, Weintraub, Langsádl, László, Madár, Tóth, Drozdy. A mérkőzés bírája az eredetileg ki­jelölt Diamant lemondása folytán Möh­ler lesz. Mi lesz vasárnap? Zólyom: KFC—ZTE. Losonc: KSE—LAFC. Zsolna: Füleki TC—Zsolnai SK. AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN vasárnap egyetlen mérkőzés lesz és pedig Ga­­lántán a GSE—Tardoskeddi SC kö­zött. AZ ELMARADT TAFK-FNSC első osztályú mérkőzést a kerület az FNSC javára igazolta 3:0 arányban. Az I. oszt. állása: KRAUSZ EDSC játékos bírósérté­sért 4 hét feltételes büntetést kapott. 1.Párkányi TE9 6 2 119814 2.Lévai TE9 6 0 3271412 3.KSE 119 5 1 3321111 4.Ipolysági FC9 5 1 3302111 5.BDSC9 5 0 4263010 6.Galántai SE8 2 3 316137 7.Farkasd9 3 1 521257 8.Zselizi SC8 3 1 420417 9.Tornóci AFK9 3 0 614286 10. Tardoskedd7 0 1 6 5321 — ősszel, amikor hideg­­ szél fúj és nedves a levegő. Van legtöbbnyire ve­szélyeztetve egészségünk nátha, köhö­gés és meghűlés által. Gátoljuk meg a betegségeket, melyeket a rosszi idő magával hoz. Dörzsöljük be magun­kat Alpa sósborszesszel, mely testün­ket ellenállóképessé teszi a zord év­szak kedvezőtlen befolyásai ellen. Fer­tőtlenítsük szájunkat és lélegző szer­vezetünket gargalizálás által langyos vízzel, melybe egy pár csepp Alpa sósborszeszt öntöttünk. Kérdezzük meg az orvost. Apró hirdetések — Cseh, magyar, német használt könyvek eladók. »Kultúra« Komárno, Baross u. 5. — Magános nő keres egy­ szoba­­konyhás száraz lakást. Cím a kiadó­ban. — Eladó 3 szoba, konyhából álló családi ház nagy uccai fronttal. Ko­márno, Szekér u. 12. Ernst Hückel dr. tanár nyelvpedagó­gus módszere! TANULJUNK KÖNNYEN GYORSAN ANGOLUL Az angol nyelv alapos elsajátításá­nak könnyű és gyors módszere min­denki számára. Irta: Szenczi Miklós dr., az aberdeeni egyetem (Nagybri­­tannia) Magisztere, a br. Eötvös Jó­zsef Collégium tanára. A helyes kiejtés pontos megjelölé­sével, szójegyzék és a feladványok megfejtésével, Ernst Häckel dr. ta­nár már ismert és közkedvelt mód­szere szerint feldolgozva és össze­állítva. A kiváló szerző neve és a Häckel­­módszer világsikere biztosítékai az angol nyelvtan újszerűsége, kiváló ér­tékei és rendkívül használható vol­tának. Kapható az UNIO-ban, Masaryk u. A divíziósbajnokság állása A KERÜLETI KÖZGYŰLÉS január 9-én, délelőtt fél 11 órakor lesz Érsek­újvárod. M­Co­O —■»ztu> < . cu 1. TTS9 6 2 121:9 14 2. Tapolcsány106 2 228:1614 3. Fülek9 5 2 218:1212 4. SK Zsilina9 4 1 418:149 5. KFC9 4 1 419:159 6 LAFC9 4 1 416:169 7. ÉSE9 4 1 416:169 8. Rapid9 3 1 519:197 9 Vas 102 3 518:327 10. FC Vrútky103 1613:247 11. ZTK9 2 1 611:245 OJ ZZ •03Een OM -*-* u-<L> >> -4—»co•o <L> -4—> S)'O <L> ~ o o Q. "O aj A minőség győz ! EMPO-RÁDIÓ hallatlan olcsó ár mellett 3 + 1 lámpásos „Kadét" Ke 1290*­ 5+1 „ „Admiral",, 1990*­Egyedárusítás Komárno és vidéke részére: Müller és Bucsek rádió- elektro-mechanik Komárno Városháza.8. Tel. 166 Ne vesződjék régi rádiójával, használja ki nagyszabású csere­akciónkat és vegyen részt a mil­liomodik nyereség szerencsében

Next