Komáromi Lapok, 1938 (59. évfolyam, 1-53. szám)

1938-05-07 / 19. szám

6. oldal. — Képkiállítás nyílt meg Komá­romban, Nagyigmándi út 31. szám alatt kiváló magyar festőművészek eredeti alkotásaiból. A legjobb nevű piktorok állítottak ki : Áder János László, Fried Pál, Komáromi Katz Endre, Iványi Grünwald Béla, Viski János, Lengyel Reinfusz Ede, kézdi Kovács László, Végh Bertalan, Olgyay Fe­renc, Neogrády Antal, Cserna Károly, Ujváry Ferenc, Kárpáthy László stb. A sok gyönyörű, művészi festmény igen jutányosan vásárolható meg. — Úgy értesültünk, hogy a képeknek át­hozatala a vámhatáron nem ütközik nehézségekbe, felhívjuk ezért az ér­deklődők figyelmét a kiállításra, amely f. hó 15-én, vasárnap este zárul. Június 12-én a gimnázium udvarán cserkészmajális lesz. Rendezik a cser­készek és a táborozó fiúk és leányok az idei nyaralás javára. Hír Szliács gyógyfürdőről. A Bristol- Tátra-Amalia szállodai és éttermi üze­mei már megnyíltak. Szépen bútorozott szoba, elsőrangú étlapból választott élelmezéssel május hónapban érkező vendégek részére naponként 35 hő, folyó hideg- és melegvízzel ellátott szo­bával naponként 39 Kő. Olcsó pausál­­árak, szép lakás, fa, napi háromszori élelmezés, borravalók, kurtaxa és gyógyfürdők 21 napra 1100 Kő. Min­den vasár- és ünnepnap hangverseny, zene és tánc. Saját autógarázs. Étter­meink előtt saját autópark. Prospek­tusokkal és információkkal készségesen szolgál: Bristol-Tatra-Amalia üzemve­zetősége, vagy Strauss Gyula vendég­lős Sl­ac-kúpele. Érelmeszesedés, neurasthenia, golyva, mirigy*, csont*, izületi* és bőrbajok, hűlések, köszvé* nyes* csuzos lábaknál csíz jód-bróm GYÓGYFÜRDŐ. Olcsó pausás árak az összköltségekkel: az elő és utóidényben 14 napra Ke 760*- 21 , „ 1100*­Otthon tartandó ivókúrákhoz CSIZI JÓD-BRÓMOS GYÓGYVÍZ Ismertetőt és használati utasítást küld: FÜRDŐIGAZGAT­ÓSÁG CSZ.-KÜPELE. SLOV. — Májusfaültetés revolvergolyóval súlyosbbítva. Véres májusfaültetési je­lenet zajlott le Érseklélen. Szabó Imre tizennyolc éves csallóközaranyosi legény elhatározta, hogy szerelmesének, — aki Érseklélen lakik, — májusfát ültet. Megszerezte a fát s barátaival együtt elindult Léire. Meg is érkeztek s javá­ban emelték a májusfát, amikor vá­ratlanul elibük toppant egy idegen le­gény, revolvert fogott a faültetőkre s Szabó Imrének karjába lőtt, majd gyor­san elfutott. Az elképedt pajtások ül­dözőbe vették az ismeretlen támadót, de nem tudták elfogni. Alkalmasint vetélytárs lehetett, aki felbőszült a má­jusfa láttán. A csendőrség ezirányban nyomoz is. A szerencsétlenül járt le­gényt súlyos sebbel hozták be a ko­máromi kórházba.­­ Ellopták a pénzt. Különös lopás történt Párkányban Turbács Mihályné üzletében. Valaki belopódzott az üzlet­be és az asztalon levő táskából ezer koronánál nagyobb összeget lopott ki. A tolvajt keresik. — A magyarkomáromi Városi Mozi­ban szombaton és vasárnap »Te csak pipálj Ladányi« című pompás vígjáté­kot vetítik, csütörtökön pedig Strauss világhírű operettjét, a Denevért, ezen­kívül fényes kísérő műsor. íj Polák Miklós ! ! ► kelmefestő és vegytisztító % o Komárom, Rákóczi u. 2i. | \\ Elvállal mindennemű i ; \ ruhák festését, tisztítását X és vasalását szakszerű* X - en és jutányos árban, X KOMÁROMI LAPOK SPORT Verejtékes győieftm.. ■ KFC-Rutkal FC 3:1 (1:1) A KFC végig óriási fölényben volt, de a csatársora a kapu előtt tehetetlennek bizonyult. Tóth két 11-est kihagyott. Góllövők: László (2) és Tóth, illetve Kozma Munkatársunk jelenti: A divízióban való bentmaradás szempontjából oly rendkívüli fontos mérkőzésre alig 1000 főnyi közönség gyűlt össze a ráckerti pályán. A győ­zelem ugyan nem maradt el, a közön­ség azonban meglehetősen elégedetle­nül távozott a­­ küzdelem színhelyéről. A KFC, amely oly nagyszerűen har­colt a Tapolcsányi SK és a Szürketaxi ellen, most ismét gyengébb periódus­hoz érkezett és ha történetesen a köz­vetlen védelemben nincs két kitűnő já­tékos, a komáromi csapatot óriási fö­lénye ellenére is könnyen meglepetés érhette volna. A lilák csatársora ugyanis — hiába tömte jó labdákkal a fedezetsor — ab­szolút tehetetlen volt az ellenfél kapuja előtt, de elfogulatlanul megállapítva, a szerencsével sem állt valami jó lábon. Mert nemcsak a sorozatos helyzetek maradtak ki,­ hanem még két tizen­egyest sem sikerült értékesítenie a más­kor oly halálos biztonsággal lövő Tóth­­nak. A gólok sorrendje: 25-ik percben Kozma büntetőrúgásból megszerzi a vendégeknek a vezetést, a 28-ik perc­ben László szintén büntetőből kiegyen­lít. A 47-ik percben ismét László ered­ményes, majd a 60-ik percben Racz beadásából Tóth beállítja a végered­ményt. Jók: Ványa, Simon (a mezőny leg­jobbja), Vitálos és Kacz. Vitálos a má­sodik félidő elején kétszer egymás után megsérült, majd végleg kiállt. A rutkaiak nagy lelkesedéssel, de kevés tudással játszottak. A sok fiatal játékos még nem érett meg ilyen fon­tos mérkőzésre. Tetszett: Holma II. kapus, Kozma hátvéd és Holma I. kö­zépcsatár. Veres bírónak könnyű munkája volt, ezt sem látta el mindig közmegelége­désre. A KFC felállítása ez volt: Ványa — Simon, Czirók — Bokrossy, Vitálos, Weintraub — Kacz, Ivicsics, László, Tóth, Drózdy. Nagyszombatban szerepel utoljára idegenben a KFC Munkatársunk jelenti: A divíziós bajnokság a befejezéshez közeledik. Az utolsó előtti fordulóhoz érkeztünk, de még mindig nincs el­döntve, hogy a Rutkai FC-on kívül mely csapat jut a kiesés sorsára. Egy­előre »csak« kilenc pályázik s közöt­tük a negyedik helyen álló KFC is. A KFC vasárnap Nagyszombatba megy, ahol még nem sok babér ter­­elett a lilák számára. Kilátás most sincs rája, mert a Rapid otthonában szinte legyőzhetetlen s éppen olyan szüksége van mind a két pontra, mint a KFC-nak. Csak a remény van meg, hogy a KFC játékosai felülmúlják önmagukat — de csak abban az esetben várható ez is, ha vasárnapig sikerül megszün­tetni azt a lehetetlen szellemet, ame­lyet egy-két játékos a csapatba újab­ban belevitt. A rutkai mérkőzésen történtek mi­att (erről külön írunk) valószínűleg lényeges változtatások lesznek az ös­­­szeállításban, de lesz egy szükségvál­toztatás is, mert Vitálos sérülése olyan komoly, hogy rá egyelőre nem lehet számítani. Két játékos szándékosan lazsált a KFC-Rutkai FC mérkőzésen A sorsdöntő rutkai mérkőzésen min­den nézőnek szemébe ötlött a KFC szánalmas vergődése, különösen ak­kor, ha a csapat hetekkel ezelőtti re­mek játékára gondolt. A hét elején olyan hírek terjedtek el a városban, hogy a gyenge szereplés nem véletlen műve volt, hanem szándékosan idézte elő néhány játékos. Munkatársunknak két játékos kije­lentéséből arra a meggyőződésre kel­lett jutnia, hogy a lazsálás valóban­­ megtörtént és azt a csatársor és a közvetlen védelem egyik tagja előre megfontolva követte el. Azt hisszük, hogy a KFC vezetőségé­ben — még nehéz helyzetében is — lesz annyi erő és akarat, hogy a játé­kosgárdát ilyen emberektől egyszer s mindenkorra megtisztítja, mert az egyesület sok ismert és név­telen katonája nem azért adja össze garasait, hogy azokat érdemtelen já­tékosoknak osztogassa szét, hanem olyan játékosoknak, akik teljes tu­dásukkal és szívükkel a lilafehér szí­nekért küzdenek. Lelkes csapat sok hiányt képes pótolni és nagyobb eredményt elérni, mint a futballsztá­­rokból összeállított együttes. A Gutai SE nagyon jó együttes be­nyomását keltette, látszik, hogy fog­lalkoznak vele. Kár, hogy az ellene megítélt — de jogos —a tizenegyes le­törte a játékosait. Legjobbjai: Berez­­nay, Szaló I. és Szaló II. Grosz bíró sok hibát követett el mindkét csapat kárára. Vasárnapi divíziós eredmények: Fü­leki TC—Vas-Rapid 4:0 (1 :0), ÉSE—­­Zólyomi TE 2:0 (1:0), Zsolnai SK— LAFC 5:1 (2:1). A Tapolcsányi SK— Rapid mérkőzés 2:1-es állásnál a 25- ik percben a bíró rosszulléte miatt fél­beszakadt. Kettős bajnoki mérkőzés a KFC-pályán A ráckerti pályán vasárnap két baj­noki mérkőzés lesz. Az Egyetértés DSC a Farkasnegyedi SC-t látja v­endégül, míg a KMTE az érsekújvári Rapid együttesével méri össze az erejét. A bajnokságra már egyik mérkőzésnek sincs jelentősebb értéke, csupán a he­lyezésekre. Az EDSC valószínűleg simán fog győzni ellenfelével szemben, míg a KMTE-nek igen meg kell küzdenie, ha a pontokat itthon akarja tartani. KFC 11—Gutai SE 3:1 (1:1) II. oszt. bajnoki. A rangadónak számító mérkőzést nagyobb szerencsével a KFC tartalék­csapata nyerte meg és ezzel ismét nyílttá tette a második osztályú baj­nokság kérdését. A győztes csapatban a közvetlen vé­delem —­ élén Langsadl-val — teljesen megfelelt, a fedezetsorban Malár és Szklenár tetszett, míg a támadóláncból csak Drancsik és Vavrik intelligens játéka vonta magára a figyelmet. A KFC góljait Malár (2) és Csukás rúgta. motor­­kerékpárok vezérképviselete: Hoffmann Simon Komárno Az összes modellek raktáron. 1938. május 7. Vasárnapi műsor. Divízióban: Nagyszombat: KFC—Rapid, bíró Mahler. Losonc: Füleki TC—LAFC, bíró Novák. Rutka: Trencséni TS—Rutkai FC, bíró Diamant. Pozsony: VAS-Rapid—ÉSE, bíró Laboda. Zólyom: Tapolcsányi SK—ZTE, bí­ró Jakab. Első osztályban: Komárom: Farkasd-Negyedi SC— EDSC. Második osztályban: Komárom: Rapid TE—KMTE. Köbölkút: KFC II—KAC. Gúta: EDSC 11—GSE. A divíziós bajnokság állása: Az első osztály állása: A második osztály állása: 1. Füleki TC 18 9 6 3 42:24 24 2. Trencséni TS 8 8 6 4 33:23 22 3. Zsolnai SK 18 8 3 7 37:28­ 9 4. Komáromi FC 18 7 4 7 42:32 18 5. Rapid Nagysz. 17 8 2 7 37:30 18 6. ZTE 8 8 2 7 30:33 1. LKSE 18 7 3 8 31:32 17 8. Vas-Rapid 17 7 3 7 39:46 17 9. Losonci AFC 18 6 4 8 28:33 16 10. Tapolcsányi SK 17 7 2 8 31:39 16 11. Ruttkai FC 16 4 3 12 21:48 11 1. Párkár yi TE 16 12 2 2 42:17 26 2. Lévai TE 16 10 1 5 51:22 21 3. ÉSE 11 16 9 2 5 49:22 20 4. Egyetértés DSC 15 8 1 6 38:30 7 5. Ipolysági FC 16 8 17 42:38 17 6. Galántai SE 13 5 5 3 32:21 15 7. Tornóci AFK 16 5 1 10 32:55 11 8. Farkasdi NSC 14 4 1 9 30:36 9 9. Zselizi SC 15 4 1 10 22:59 9 6.Tardoskeddi SC 15 3 3 11 18:56 7 1. KFC 1 1 2. Gúta SE 3. Dunaszerdahely 4. Köbölkuti AC 5. Rapid TE 6. BDSC 11 7. KMTE 8. Nagymegyer 12 7 3 2 29:18 17 10 8 0 2 41:17 16 12 7 2 3 26:20 16 12 5 2 5 26:21 12 11 4 2 5 13:18 10 11 2 3 6 15:25 7 10 3 0 7 15:23 6 10 1 2 7 7:33 4 Egy családi ház üzlettel eladó! Megyercsi u. 7. szám. Mindazoknak, akik felejthetet­len emlékű drága halottunk BD. MOLECZ TIVADAR temetésén megjelenni szívesek voltak, koporsójára koszorút vagy virágot küldöttek s részvétüknek szóban vagy írásban kifejezést adtak és ezzel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mon­dunk őszinte köszönetet. Egyben hálás köszönetünket fejezzük ki a Róm. Kat. Egyházközség t. El­nökségének, a Róm. Kat. Egy­házi Énekkarnak és vezetőségé­nek, valamint a Komáromi Dal­egyesület t. Elnökségének és mű­­ködő karának a temetésen testüle­tileg való megjelenésükért és ke­­gyeletes közreműködésükért. A gyászoló Molecz-család. I Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen drága jó férjem és édes jó apám, nagyapánk Fröchlich Viktor kefekötő mester f. hó 4- én végbement temetésén megjelentek, sírjára virágot vagy ko­szorút küldtek, vagy részvétüknek más módon adtak kifejezést, ezúton mondunk hálás köszönetét. Komárno, 1938. május 7. A gyászoló család. 1

Next