Könnyűipari Értesítő, 1970. július-december (23. évfolyam, 15-27. szám)

1970-07-07 / 15. szám

1970. július 7. KÖNNYŰIPARI ÉRTESÍTŐ A helyeselhető vállalati árpolitikát az jellemzi, hogy a konkrét árdöntéseket felhasználják az árukínálat növe­lésére és a lakosság keresletének megfelelő áruszerkezet kialakítására. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a hiányzó, vagy a szűkösen kapható áruk termeltetését, kínálatának javítását, felárak nyújtásával, a magasabb termelői rá­fordítások elismerésével indokolt ösztönözni; másrészt azt, hogy a bőségesebben rendelkezésre álló áruk forgalmát termelői, illetve szállítói árengedmények megszerzésével és az engedményeknek a fogyasztói árakban történő érvé­nyesítésével szükséges bővíteni. Más szóval, amíg egyrészt célszerű a jobb minőséget, a korszerűséget, a szezonokhoz jobban alkalmazkodó ter­melés többletköltségeit a beszerzési árakban is elismerni, ugyanakkor indokolt az alacsonyabb minőségű, kevésbé korszerű, vagy a szezon után szállított áruk beszerzési árának csökkentését kezdeményezni és azt az értékesítési árakban részben, ha indokolt egészében, érvényesíteni. A viszonylagos fogyasztási árstabilitás tehát nem ár­stopot, nem termelői áremelkedés, vagy engedmény mechanikus transzmisszonálását jelenti, hanem a lakosság jobb áruellátását, a differenciált kínálat fejlesztését, az olcsóbb, a középáru és a drágább választékok, lakosság keresletének megfelelő kialakítását elősegítő aktív árpoli­tikát tételez fel. "szerű főként a nagykereskedelemben — de a köz­­beszerzésben jelentős szerepet játszó kiskereske­delmi vállalatoknál is — a szállítókkal olyan tartós — hosszabb időre szóló — megállapodásokat kötni, amelyek a mennyiségi előirányzatokon felül minőségi- és árfel­tételeket is tartalmaznak. Ez a feltétele az előrelátóbb termelésnek, elősegítheti az önköltségcsökkentés lehetősé­gét és mindez megalapozottabbá teheti a beszerzési árak mérséklésére irányuló kereskedelmi követelmények meg­valósulását. Az árstabilitás megkívánja, hogy a kereskedelmi vál­lalatok és szövetkezetek — javítsák a lakosság keresletére és a beszerzés lehe­tőségeire vonatkozó ismereteiket; — árdöntéseik hosszabb távra, lehetőleg évre, idényre szóljanak; — kerüljék a beszerzési árak minden lényegtelen, kis jelentőségű változásának azonnali érvényesítését az érté­kesítési árakban, illetve az ilyen kis jelentőségű változá­sokat az áralku során igyekezzenek kiküszöbölni; — visszautasítják a lakosság alapvető érdekeit sértő, termelői áremelési törekvéseket. Ha önálló törekvésük e kénytelen, az érvényesülő tendenciákat mindenkép­­pen jelezzék a megyei tanácsoknak és a Belkereskedelmi Minisztériumnak. A viszonylagos árstabilitás megvalósítása elsősorban a beszerzések nagy részét bonyolító nagykereskedelmi vál­lalatok magatartásán múlik. A kiskereskedelmi vállala­tok, szövetkezetek, igényeik időbeni közlésével nyújthat­nak biztonságot a nagykereskedelmi vállalatoknak. Fontos feltétele ennek a kétoldalú, kereskedelmi vállalatok kö­zötti együttműködésnek, hogy a nagykereskedelmi válla­latok — tartsanak vevőikkel ártárgyalásokat, ajánlati árjegy­zékeiket olyan időben közöljék a kiskereskedelemmel, hogy módjuk legyen arra még reagálni, — tartós megállapodásokat kössenek kiskereskedelmi partnereikkel, amelyben egyértelműen rögzítik az árak alkalmazásával, változtatásával kapcsolatos kétoldalú teendőket, beleértve a kölcsönös éredekeket figyelembe vevő nyilvánosságrahozatal módját is. 2. Az értékesítési árak kialakításánál érvényesíteni kell az árképző tényezőkben hatósági döntés miatt bekövet­kezett változásokat (vám, forgalmi adó, stb.). Általában az értékesítési árak fejezzék ki a beszerzési árakban, felté­telekben érvényesülő fontosabb, a fogyasztói árakra is kiható változásokat. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy azonos termér­keknél, vagy közelálló választékoknál — ha azt az éssze­rűség és a célszerűség is megkívánja — ne érvénye­sítsenek egységes fogyasztói árakat. Egyes esetekben (pl. kis jelentőségű áreltéréseknél, egymástól kismértékben el­térő) választékoknál ugyanannak az árunak közvetlen ter­melőtől és nagykereskedelemtől való beszerzésénél, stb.) ez az áregységesítés kifejezetten cél is lehet. Ha az árak képzése feletti áttekintés megfelelő és az árdöntésekben tudatosság érvényesül, úgy ezek az áreltérítések lényegé­ben kiegyenlítik egymást. A termelői árak változásának figyelembevétele mellett továbbra is szükséges, hogy a vállalatok és a szövetke­zetek értékesítési áraik meghatározásakor mérlegeljék saját ráfordításaik alakulását is. 3. Helyeselhető, ha a kereskedelmi vállalatok, szövet­kezetek a beszerzési árakban elért kedvezmények felhasz­nálásával és saját kedvezőbb ráfordításaik mérlegelésé­vel „versenyárakat” alkalmaznak. Az sem kifogásolható, ha ezeknél a vállalatok tartósan az irányhaszonkulcsok­­nál alacsonyabbat érvényesítenek. Helyeselhető, ha a versenyárakat az egyes vállalatok a reklámnál is felhasználják. Káros azonban, ha — a versenyárakkal hiányt teremtenek, "­ — az érintett cikkek állami ártámogatásban részesül­­nek, ", — vagy ha ilyen árak alkalmazása a fogyasztókat szé­les körben érintő termékek áremelése révén nyer fede­zetet. 4. Továbbra is helyeseljük a Kereskedelmi Értesítőben megjelent állásfoglalásunknak megfelelően az idény végi kiárusítások, vásárok rendezését és azt, ha abban a nagykereskedelmi vállalatok is részt vesznek. Célszerű ezeket az akciókat továbbra is általában évente kétszer rendezni. Az azonos szakmákhoz tartozó vállalatok az ak­ció időpontjában állapodjanak meg. El kell kerülni, hogy minden kiárusítást, vásárt egy időre koncentráljanak, indokolt, hogy megfelelő összhang legyen a különböző szakmák között is. Az ilyen akciók fedezete a kiskereskedelemben az ár­kockázati alap és a nyereség, a nagykereskedelemben és a vendéglátásban pedig a nyereség. Támogatjuk azokat az akciókat is, amelyek a terme­lőknél átmenetileg felhalmozódott termékek időszakos árleszállítására irányulnak, termelői és fogyasztói áren­gedmények alkalmazásával.­­ El kell kerülni a különféle akcióknál az olyan torzul­­ásokat, hogy — nem eléggé differenciált, a készletek és az árube-­ szerzési lehetőségek nagyságát, alakulását nem mérlegelő árengedményeket nyújtanak, és így már az akció köz-,­detén hiányt teremtenek; — a termékek kiválasztásánál nem végzik el a szükség­­es számításokat. Pl. az engedményekkel és az akciók végrehajtásával járó ráfordításokat nem vetik egybe az elérhető haszonnal; a mértékek megállapítása gyakran spontánul alakuló döntés; — nem megfelelő a propaganda, nem hangsúlyozzák kellő súllyal a kiárusítás végső határidejét, összességében tehát az akciókat a készletösszetétel javí­tásának eszközeként és nemcsak üzletpolitikai célként kell felfogni. 1­5. A helyes üzletpolitika a forgalom növelésére, a piaci bővítésére és ezen keresztül az .grigs tömegének növelé­­sére törekszik. Ezzel emelkedik a nyereség tömege is. Hal a­­növekvő forgalom párosul a fajlagos ráfordítások csök­kenésével, úgy a növekvő árrésen belül nő a nyereség aránya. Alapvetően ezt kell szolgálnia a vállalati árpoliti­kának is. Nőhet az árrés és a nyereségtömeg árrésszint emelke­déssel is. Ez azonban csak akkor fogadható el, ha ennek­ alapja a fogyasztók tényleges igényeihez alkalmazkodó áruösszetételváltozási vagy"­a_t­eszerzésiben elért kedvezői feltétel. Árrésszint növekedés Ilyen közgazdaságilag in­dokolható tényezők hiányában hosszabb távon nem ma­gyarázható. 95

Next